Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-13 / 269. szám

1989. november 13., hétfő Somogyi Néplap 5 PÁLYA ÉS LEHETŐSÉG Egy nap a választás előtt a kaposvári Ipari Szakközépiskolában 40 esztendős a Képcsarnok Galéria a város „szívében nyelvet, négy, a másikat két évig tanulják majd. A tan­testület gondolkodik azon, hogy a második év végén tegyenek-e vizsgát a tanu­lók. Aki ezen eredményesen megfelel, az a technikusi képzésben vesz részt a to­vábbi három évben, aki nem. az a hagyományos szakközépiskolát járja a maradék kettőben. A vég­zett technikusok középveze­tők lehetnek. Üzem- vagy művezetőként, üzemi, gyár­táselőkészítő technológus­ként, diszpécserként, mű­szaki ellenőrként, üzemelte­tő technikusként, anyagvizs­gálóként, illetve szerkesztő rajzolóként alkalmazzák őket az üzemek, vállalatok. Szakmunkásképzőkben pe­dig szakoktatóként helyez­kedhetnek el. Az érdeklődő szülők kö­zött akadt olyan is, aki más megyéből érkezett. Azt kér­dezte az igazgatótól, jelent­kezzen-e gyermeke a kapos­vári Ipari Szakközépiskolá­ba? — Más megyékből is ve­szünk föl tanulókat — hang­zott a válasz. A szülők elmondták azt is. hogy az idei szervezési forma gyereknek és szülő­nek is johb, többet ér a ko­rábbiaknál. A programban szerepelt még egy videofilm megte­kintése az iskola életéről, a tanműhelyek, a könyvtár és a számítógépterem bemuta­tása. A sláger az az eszter­gagépterem volt, ahol már CNC-vezérléses esztergagé­pek vannak, s majd CAD— CAM rendszerű számítógép irányítja a gyártást. A tíz­millió forintot érő készü­lékhez a villamossági gyár, a finommechanikai vállalat és a Tungsram segítségével jut az iskola. B. A. November 17-én lesz negyven éve, hogy a kortárs művészek támogatására a Művészeti Alap vállalataként létrehozták a Képcsarnokot. Az évek során 27 galériája nyílt országszerte, főleg a megyeszékhelyeken. Kapos­váron a Csokonai közbe, a belváros hangulatos enteri­őrjébe kerjilt az a kiállító- hely, amelyet korábban Va- szary-teremként ismertek a látogatók. Négy éve Bernáth Aurél nevét viseli. Czirer Magdolna, az üzlet vezetője elmondta, hogy ko­rábban az értelmiség, azon belül is a pedagógusok ked­velt vásárlóhelye volt, ám a vevőkör mára már telje­sen átalakult, zömében az „újgazdag” réteg hagyja itt forintjait... Ám a Bernáth Aurél te­rem jóval több egyszerű árusítóhelynél. Eleinte éven­te 2—3 alkalommal, jelen­leg kéthavonként rendez­nek kiállítást. Nemcsak a tárlatok miatt térnek be ide rajztanáruk, osztályfőnökük értő kalauzolásával a felső­tagozatos diákok, a szak­munkástanulók és a szakkö­zépiskolások: egy-egy rend­hagyó rajzórán a vizuális nevelés tárgykörében meg­ismerkedhetnek a design, az ipari formatervezés, a kor­társ építőművészet, festé­szet produktumaival. Ter­mészetesen a lakáskultúráról is sok szó esik a látogatások alkalmával. Külföldi vendégek és más hazai tájról érkezők is szí­vesen benyitnak a galériába, hogy megtekintsék vagy ha­zavigyék Tenk László, Erdős Péter, Németh József, Újvá­ri Lajos, Fodor József, Brá- da Tibor, Kéri László és még számos művész alkotásait. A kaposvári festőművészek közül ez idáig csupán Szvr- mayné Bajer Erzsébet és Leitner Sándor képeivel ta­lálkozhattunk, a jövőben azonban több lehetőség kí­nálkozik a somogyi művé­szek bemutatkozására. Ja­nuárban pedig megrendezik a megyében élő és alkotó tályba összesen 128 tanulót vesznek föl. Többségük azon általános iskolások közül kerül ki, akiknek a tanul­mányi átlaga az ötödik, ha­todik, a hetedik osztály vé­gén és nyolcadikban félév­kor négyes fölött van, ugyanakkor jó eredményt értek el magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából. Az igazgató meg­említette azt is, hogy a jö­vőben a gyártástechnológiai technikusi szakon gyártás­technológiai számítástechni­kai ágazatot is indítanak, ennek' tárgyi feltételeit azonban még meg kell te­remteniük. Mindenesetre az Ipari Minisztérium engedé­lyével már rendelkezik az Iskola. Hallottuk, hogy a szakkö­zépiskolában az idén ötöd­évesek azok, akik az első technikusi oklevelet kapják a tanév végén, ök már túl vannak az érettségin — ami magyar nyelv és irodalom­ból, történelemből, matema­tikából és fizikából kötele­ző — és többen felsőfokú tanintézetbe is jelentkeztek. Húszból tizenhármat vettek föl. Szó esett a kötelező nyelv- tanulásról is. A tanulók az angol—orosz, a német—an­gol és a német—orosz pá­rosítások közül választhat­nak. amelyekből az egyik amatőr festők tárlatát. A legutóbbi meghívó a megyeszékhelyen érettségi­zett Kiss Ildikó textilterve­ző és Budai György bútor- tervező iparművész novem­ber 16-i kiállítására invitál bennünket, amelyet délután 5 órakor Szabados János Munkácsy-díjas festőmű­vész nyit meg. L. S. Három év munkáiból rendezett kiállítást a 6-os számú óvoda Anyanyelvi nevelés munkaközössége Kaposváron, a Rét utcában. Nyelvi játékok, társasjátékok, bábok bizonyították a szorgalmas munkát, ügyes kezek barkácsoltak eszközöket egyszerű anyagból a meséléshez. Arra törekedtek, hogy be­mutatott ötleteiket a szülők is megvalósíthassák otthon, hi­szen kukoricaszár, kartonpapír minden háztartásban van. Gyértyás László képriportja — Szombatról lévén szó. a szülők is el tudnak jönni, a tájékoztató szemléletesebb lesz, míg a találkozó köz­vetlenebb — ígérte Christ Lászióné, a kaposvári Ipari Szakközépiskola igazgató- helyettese. — Nagyobb ha­tékonyságot várunk. Az elő­ző években ugyanis egy-két hónapon át szinte naponta szórványosan jöttek a tanu­lók a tanítási napokon. így kevesebbet tudtunk monda­ni és mutatni az iskoláról. Elmentünk a nyolcadik osz­tályosok szülői értekezleté­re, de ott kevés idő jutott egy-egy középiskolára. Ezért döntött úgy a ka­posvári Ipari Szakközépis­kola nevelőtestülete, hogy az idén — szakítva a ha­gyományokkal — önálló pá­lyaválasztási napot szervez szombaton a Pázmány Péter utcai intézményben. Gémest Tibor igazgató tá­jékoztatta a szülőket és a tanulókat a szakközépisko­lában folyó képzésről. El­mondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egy osz­tályban elektronikai techni­kusi szakon az ipari elekt­ronikai ágazatban, egy osz­tályban gépészeti technikusi szakon gépszerelő és kar­bantartó ágazatban, míg két osztályban gyártástechnoló­gia technikusi szakon gyár­tástechnológiai ágazatban indul képzés az 1990/91-es tanévben. A négy első ősz­MAGYARORSZÁG, 1956 5. Erőszak a forradalomban A tömegerőszaknak volta­képpen két elkülöníthető formája volt, s a forradalom természet] ogi szemlélete alapján, ami kizárólag a for­radalmi helyzetre alkalmaz­ható, mindkettőt két, telje­sen eltérő módon kell meg­ítélnünk. E két jelenség egyike a csőcselék emberva­dászata volt, amely ÁVH-s katonák, tisztek és civilru­hás nyomozók után folyt, s amelynek legszörnyűbb és leglátványosabb példáját a budapesti pártbizottság Köz- társasági téri székháza előt­ti vérengzés jelentette. Az embervadászat mindig is fa­siszta cselekmény, minthogy célja egy bizonyos embercso­port egyéni megkülönbözte­tés nélküli, kollektív kiirtá­sa anélkül, hogy az áldoza­tok bűnössége vagy ártat­lansága akárcsak szóba is jönne. Ezért még akkor is fasiszta cselekmény marad, ha történetesen épp fasisz­ták vagy olyan szervezetek ellen irányul, mint az ÁVII amelynek tagjai jelentős számban ténylegesen fasisz­ta módon viselkedtek. A másik elkülöníthető és megítélésünk szerint teljes­séggel különböző erőszak- formát az ÁVH-s tisztek és katonák miskolci, illetve mosonmagyaróvári nyilvá­nos kivégzései képviselik. Ezeket az embereket nem el­sősorban azért végezték ki, mivel e szervezet tisztjei vagy katonái voltak, hanem bizonyos konkrét cselekede­teik miatt. Lomax az esetről leírja: Győrött október 26-án „Magyaróvárról vérfürdőről érkeztek hírek: a városka főterén az AVH-sok géppus­kával támadtak egy fegy­vertelen tüntetésre. A tö­megben sok nő és gyermek is volt, a halottak száma csaknem százra rúgott, mint­egy kétszázan pedig megse­besültek.” Ez az eset végül fegyveres felkeléshez, valamint há­rom-négy ÁVH-s tisztnek a tömeg általi agyonveréséhez vezetett. Mégis: nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy itt géppuskával tüzeltek békés tüntetőkre. Ez esetben pedig csak két dolog lehetséges: vagy az október 30-ig, netán november 1-jé- ig hivatalban lévő magyar kormány adott titkos tűzpa- rancsot biztonsági egységei­nek, hogy lőjenek minden tömegcsoportosulásra, füg­getlenül attól, hogy az fegy­veres vagy fegyvertelen em­berekből áll (amely esetben a fölkelők kóros nagylelkű­séget tanúsítottak, hogy ha­ragjukat pusztán az ÁVH-s tisztek ellen fordították), vagy .pedig, ami valószí­nűbbnek tűnik, az ÁVH sa ját szakállára működött azon régi és jól bevált gya­korlat jegyében, amelyre minden korlátlan hatalom­mal bíró elnyomó szervezet előbb-utóbb szert tesz. De e kettő közül akármelyik esel állt is fönn, semmilyen kü­lönbséget sem találhatunk ezen népítéletek, illetve azok között, amikor a koncentrá­ciós táborok egykori lakói maguk végeztek a háborús bűnök egyik-másik fölismert tettesével. És bármi sajnála­tos, még a legszelídebb és legnagylelkűbb tömeg is épp így viselkedik egy rákény- szerített hadiállapotban, ahol az emberek saját föl­lázadt énjén kívül semmifé­le törvényes hatalom nem létezik többé. Á leninizmus azzal kezdte történelmi pályafutását, hogy egy háborút polgárhá­borúvá fordított át. A ma­gyar bolsevikok, akik leg­végső adujukként idegen tankokkal tértek vissza, Bu­dapest utcáin látványosan bezárták e kört: a saját né­pükkel kezdett polgárhábo­rút totális háborúvá változ­tatták. Ez az elem, amely október 24. hajnala óta mindvégig jelen volt az ese­ményekben, jócskán hozzá­járult a tömegek indulatá­hoz és erőszakos hajlamához. Az emberek nem csupán azt érezték, hogy egy éppoly esztelen mint következetlen, éppoly hisztérikusan kegyet­len mint döntésképtelen ha­talom hadiállapotba sodorta őket, hanem egyszersmind azt is, hogy ez a* hatalom mélyen meggyalázta nemze­ti érzéseiket. Válaszul a jel­szavak persze hevesen orosz- (és nem csupán sztáliniz- mus-)ellenesek voltak, fur­csamód azonban a nép ma­gatartása ezzel együtt egyál­talán nem volt rasszista — legyen a magyar forradalom nagy érdemére mondva. Természetesen a magyar lakosság és az orosz katona­ság túl sok szeretetet nem pazarolt egymásra — noha a fraternizálásnak akadt azért egy-két szórványos példája. Ámde Magyaror­szágon nyoma sem volt azok­nak a módszereknek, ame­lyeket például a spanyol ge­rillák alkalmaztak gyakorla­tilag minden egyes faluban a megszálló napóleoni sereg elszigetelődött katonáival szemben. Amikor pedig a november 4-ét követő idők­ben az emberek visszatartot­ták magukat az efféle kö­nyörtelen orvtámadásoktól a szovjet katonasággal s an­nak magyar karhatalmi se­gédcsapataival szemben (amelyek óhatatlanul mindig a lakosság megtizedeléséhez s az elkövetők önlealacso- nyításához vezetnek), ez egyszersmind ékes bizonysá- .got tett az elárult és kétség- beesett forradalom józan emberségéről. Miként az köz­tudott (noha ez már nem tartozik történetünkbe), a nép valóságos fegyverek he­lyett inkább az általános sztrájk hősies önvédelmi fegyveréhez nyúlt az idegen betolakodókkal szemben, ez­által a kollektív cselekvés és a konszenuzusos önfegyelem meglehetősen egyedi és előz­mények nélküli példáját mu­tatva föl. Meg kell emlékeznünk azonban a forradalom alat­ti erőszaknak (vagy inkább az erőszak áldásos hiányá­nak) két további sajátossá­gáról is. Az első az antisze­mitizmus kérdésével függ össze, amit Irvingnek a ma­gyar forradalomról írott könyve is fölvet. Ez ügyben úgy hisszük, szavahihető ta­núk lehetünk, mivel nekünk is több tucatnyi közeli hoz­zátartozónk pusztult el kü­lönféle náci koncentrációs táborokban. Természetesen számunkra is kínos élmény­ként hatott, hogy (oly sok évi, kényszerrel fönntartott hallgatás után, amely — mint minden fajta politikai megnyilvánulást — a zsidó­kérdés fölmerülését is elfőj tóttá) e sorsdöntő napokban utcai járókelők szájából is­mét antiszemita kijelenté­seket hallhattunk. Mindig is tudtuk, hogy egyetlen rövid évtized alatt a magyar anti­szemitizmus nem tűnhet el végleg —■ és hogyan is tűn­hetett volna éppen, mint Berija mondta, egy „zsidóki­rály” idején, amikor mind a Politikai Bizottság, mind az ÁVH élén oly hangsúlyos módon zsidók álltak? Mégis: belénknyilalltak az újból fel­hangzó, jól ismert szitoksza­vak, s az a tény, hogy jólle­het az efféle megnyilatkozá­sok csak szórványosak vol­tak, mégis büntetlenek ma­radtak, s nyilvánosan senki sem utasította vissza őket. Másrészt azonban a-nnak, hogy egy forradalom anti­szemita, vagy sem, létezik egy igen egyszerű, objektív kritériuma: a pogromok, az­az a zsidókkal szembeni erő­szakos cselekmények meglé­te vagy hiánya. És itt ele­gendő csupán az alábbi tényt rögzíteni. Míg a töb- bé-kevésbé (de inkább ke­vésbé) szabad magyarorszá­gi parlamentáris kormányzat 1945 és 1948 közötti rövid időszaka alatt két pogromra is sor került (a rendőrség — köztük számos zsidó szár­mazású tiszt T teljes, sőt föltűnő jelenlétében), ezek­ben a napokban, amikor az emberek szabadon fegyver­hez juthattak, egyetlen pog­romra vagy akárcsak pog­romkísérletre sem akadt pél­da. (Folytatjuk.) I• í -1

Next

/
Oldalképek
Tartalom