Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
4 Somogyi Néplap QsportQ 1989. október 24., kedd MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSAG Űjabb helycsere az élen Újabb „ Báta-székrekedés " Kaposváron A megyei labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában egymás ellen játszottak a felsőházban tanyázó csapatok. A Bates hazai pályám fogadta a Csokonyaviisonitát, s nagy meglepetésre kikapott. Ezzel a vendégek isimét a táblázat élére kerültek, a Dráva-partigk pedig visszaestek a harmadik helyre. A Nagyatád vereséget szenvedett Balatonszentgyörgyön, így továbbra is a negyedik, nem sikerült a fölzárkózás. Megszerezte első győzelmét a Somogyszob, ráadásul úgy, hogy 90 perc alatt több gólt szerzett, mint az eddigi kilenc forduló során összesen. Csokonyavisonta—Barcs 1-0 (1-0) Barcs. 900 néző. V.: Au- mann. A végig küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a lelkes vendégcsapat. Góllövő: Tóth. Jók: Holdosi, Csorád. Tóth, Németh, Felső, illetve Hamarics. Csokonyavisonta ifi—Barcs ifi 1-1 If j. Pandur Ferenc Balato ns zentgy ö rgy— Nagyatád 2-1 (0-0) Balatonszentgyörgy, 200 néző. V.: Král. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, de mezőnyfödé- nyüket nem tudták gólra váltani. A szünet után két gyors góllal azonban eldöntötték a mérkőzés sorsát. Góllövők: Takács, Varga T., illetve Csíkos. Jók: Takács, Krénusz, Varga T., György, Varga O., illetve Szigeti, Pintér. Nagyatád ifi—Balatonszentgyörgy ifi 1-0 Toronyi Árpád Fonyód— Balatonföldvár 5-0 (1-0) Fonyód, 300 néző. V.: Ig- náczy. A színvonalas mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelten nyert a Fonyód. Gól- lövők: Horváth (2), Frank (2), Kiss. Jók: Deákvári, Zámbori, Koszics, Frank, illetve Varga, Papp, Tóth, Hanák. Fonyód ifi—Balatonföldvár ifi 2-1 Tolnai Attila H. Kiss J. SE— Kaposgép VL 2-1 (1-0) Kapoly, 150 néző. V.: Horváth I. Az alacsony színvonalú találkozón ennyivel jobbak voltak a hazaiak. Góllövők: Hováth Z. (2), illetve Tapaszt!. Jók: Kovács, Németh, Horváth Z., illetve Juhász, Harczos. Kálmán Ferenc Somogyszob— Lengyeltóti 4-2 (1-1) Somogyszob. 200 néző. V.: Fodor. Az első 45 perc görcsös erőfeszítése után a hazaiak gólokra váltották fölényüket. Góllövők: Fekete, Hosz- szú, Lóki I., Bárdosi, illetve Nem harapott „Ajkába” az Atád Kézilabda NB II i Nők: Pécsi BTC—Csurgó 22-19 (9-9) Csurgó: °Ráskó — Vajda (2), Kövesdi (4), Lőrincz (1), Balogh B. (7), Bogdán, Hermann. Csere: Barbár, Borsodi (5), Tóth, Balogh V., Horváth. Edző: Kátai Ferenc. A sérülésekkel tarkított mérkőzésen elsősorban kapusainak gyenge teljesítményével veszített ismét hazai pályán a Csurgó. Jók: Balogh B., Borsodi. Férfiak: Ajka—Nagyatád 33-25 (19-11) Nagyatád: Papp (1) — Géczi (1), Jüngling (3), Garat (1), Kirch (8), Orbán (7), Karfa (4). Edző: Orbán László. A tartalékos és cserejátékosok nélkül érkező atá- diaknak egy pillanatig sem volt esélyük a pontszerzésre. Jó: Kirch. Ijadtükbon a somogyiak lettek lilák Röplabda NB II Női mérkőzés: Győri Dózsa—Kasi 3-0- (13, 9, ,11) Kast; Varga B., Rúzsa, Lentai, Hanuszné, Varga A., Pásztor. Csere: Valek, Gelle, Ág falvi, Radnai. Edző: Kökényesy Péter. A Kasi támadásaiban nem volt kellő átütő erő, ezért teljesítményük kevés volt a jól játszó győriek ellen. Jók: Kuz&a, Varga A., Pásztor. Győri Dózsa ifi—Kasi ifi 3-1 Férfi mérkőzés: Győri Dózsa—Tab 3-1 (6, -3, 13, 7) Tab: Riba, Lukács, Szabó, Németh, Miklós, Csizmadia. Csere: Kiss. Edző: Csizmadia Nándor. A mérkőzés eredményét a jobb erőnlét döntötte el az otthon játszó győriek javára. Győri D. ifi—Tab ifi 3-0 Asxtalitcnisz NB I Női mérkőzés: Kaposplast—Gamma 21:4 Győztesek: Bolvári 5,Lim- bek 5, Rák 5, Pata 4, Alkonyt 2. Magabiztos, jó játékkal fölényes győzelmet aratott a kaposvári csapat, s továbbra is veretlenül áll a táblázat élén. — Elmarad a szerdai Kapós Volán—Csepel NB I-es bajnoki röplabdamérkőzés Kaposváron. A halasztásra a szövetség hozzájárulásával volt szükség a válogatottak elfoglaltsága miatt. A mérkőzést várhatóan november 27-én rendezik meg. Asztalitenisz NB II Jelenet a Gazdász—Bátaszék mérkőzésből dór (19), Nagy (19), Bo- rovszky (9), Szabó (23). Csere: Déri (6), Soós (39), Csuha (4), Stadler (5). Edző: Bodor Tamás. Az átszervezett tolnai együttes ellen minden megerőltetés nélkül könnyed játékkal nyert a kaposvári csapat. Jók: Nagy, Soós, Szabó. MNK-mérkőzésen: K. Honvéd—Szekszárd 81-57(55-31) Szekszárdon játszották. Antal, Kovács. Jók: Hosszú (a mezőny legjobbja), Luk- sics, Jancsik, Fekete, illetve Vacsi, Elek. Somogyszob ifi—Lengyeltói ifi 5-0 Fisli István Somogysárd— Homokszentgyörgy 2-1 (1-0) Somogysárd, 200 néző. V.: Simon. A mérkőzést végig irányító Somogysárd nagyobb arányban is nyerhetett volna. Góllövök: Borbély, Var- csura, illetve Gömöri. Jók: Borbély, Maries, Ágoston, illetve Gömöri, Tóth E„ Kovács. Somogysárd ifi—Homokszentgyörgy ifi 3-1 Vancsura Vilmos Nagbajom—Tab 0-0 (A mérkőzésről nem érkezett tudósítás.) A bajnokság állása: A bajnokság állása: 1. Cs.-visonta 9 7 — 8 18- 7 21 2. Balatonszentgyőrgy 9 6 2 1 27- 9 20 3. Barcs 9 6 1 2 19- 4 19 4. Nagyatád 9 5 2 2 22-11 17 5. Somogysárd 10 4 4 2 24-15 IS 6. H. Kiss SE 10 4 2 4 13-13 14 7. Tab 8 3 4 1 13- 5 13 8. Kaposgép VL 8 4 1 3 12-1113 9. Fonyód 8 3 3 2 15-10 12 10. Nagybajom 10 3 2 5 8-2011 11. Balatonf öld vár 9 2 2 5 8-17 8 12. H. S. BSE 9 2 2 5 9-22 8 13. Lengyeltóti 9 1 4 4 9-17 7 14. Homokszentgyörgy 9 13 5 S-15 G 15. Somogyszob 10 1 — 9 7-34 3 16. KVGY Vasas törölve Kosárlabda NB II ___________________ K . Honvéd—Bajai TK 94-76 (50-34) K. Honvéd: Hajnics (16), Horváth L. (4), Blaumann (20), Presser (4), Szőke (6). Csere: Jakab (16), Solymosi (13), Horváth Cs. (7), Bö- zsöny (8), Vámosi. Edző: Ékes Tamás. A kaposváriak biztonsági játékra törekedtek, s a sérült Ihászt helyettesítő Jakab nagyszerű irányításával biztosan nyerték a mérkőzést. Jók': Jakab, Hajnics, Böítsöny, Blaumann. Fűzfő—Sió AG Medosz 67-65 (38-26) Siófok: Hajnal (15), Zen- tai (9), Kersák (4), Varga (10), Kerekes (15). Csere: Juhos (12), Codena, Gombos. Edző: Petőfi Lajos. Gyengén kezdett a siófoki csapat, s bár a második játékrész elején egyhuzamban 17 pontot dobott, de ezzel csak szorossá tudták tenni az eredményt. Jók: Hajnal, Juhos. K. Gazdász—Bátaszék 128-33 (64-13) K. Gazdász: Tóth (4), BoVÍZBE FÚLT A DUNA-KUPA Annak idején mi is megírtuk, hogy az idei Duna-ku- pa férfi nemzetközi röplabdatorna megszervezése nem vall fényes előrelátásra. Hogy hányszor borult fel az eredeti program, nem is lehet tudni, de tény, hogy nem minden együttes tekintette szívügyének ezt a jószándékkal létrehozott mérkőzéssorozatot. Ami aztán most a legutóbbi ausztriai tornán történt, még inkább alátámasztotta az elmondottakat. Sőt megkérdőjelezi: szükség van-e a hasonló rendezvényekre. Hogy mi is történt Klagenfurtban, azt Sípos Attila, a Kapos Volán ügyvezető elnöke mondta el. A kiírás értelmében kelt útra közös autóbusszal a kaposvári és a tatabányai csapat a kupa következő helyszínére, Klagenfurtba. Legnagyobb meglepetésükre ott senki sem fogadta őket, így aztán étlen-szomjan várták első mérkőzésüket, amely öt órakor kezdődött. A szállást viszont csak egy órával később lehetett volna elfoglalni, így a kora délutánt kóborlással voltak kénytelenek eltölteni. A késői és helyszínében távoli vacsorázás után érkezett meg a két csapat a szálláshelyre, s ott újabb bonyodalom várta őket. Először még szobát sem akartak adni a számukra, mondván: fél órát késtek, s ilyenkor már nincs, aki rendezze az ügyeket. A magyar szövetség által velük utazó játékvezetőről pedig egyszerűen tudni sem akartak, nemhogy a kiírás értelmében járó költségeket számára megtérítsék. A nagyobb meglepetés a szobákban érte a magyarokat, öthatágyas tömegszállásra kerültek, ahol az ágyakon használt, rongyos lepedők és lópokrócok várták őket. Nemcsak fűtés, de még fürdőszoba sem volt az emeleten; a két csapatnak összesen egyetlen zuhanyozó állt a rendelkezésére. Gorkij Éjjeli menedékhelyét juttatta a röplabdázók eszébe a helyszín, amelyhez aatán már stílszerűen járult a Twist Olivér-i reggeli. S még ez- . zel sem szakadt vége a bonyodalmaknak. Másnap késve kapták az ebédet, mert a rendezők elfelejtették az ebédjegyek átadását is. Ezért érkeztek csapataink késve a mérkőzések helyszínére, s ott bocsánatkérés helyett még a rendezők méltatlankodtak. Sőt... Kerek perec (ez a reggelihez kellett volna) kijelentették, hogy ha nem tetszik a magyaroknak, hát föl is út, le is út. A két csapat vezetői összedugták a fejüket, és úgy döntöttek, hogy az aznapi találkozókon ugyan még részt vesznek, de aztán hazautaznak. Eztmeg- neszelve a rendezők megtagadták a mérkőzések lejátszását. így mindkét magyar csapat egyszer játszott (a Volán 3-0-ra kikapott a bécsiektől), és hazatért. Tegnap az esetet szóban és írásban közölték az országos szövetséggel, s ennek elnöksége feltételezhetően már ma foglalkozik az üggyel. Sípos Attila érdekességként még elmondta, hogy ugyanakkor a kupán részt vevő csehszlovák csapat számára kifogástalan feltételeket biztosítottak a kla- genfurtiak. Már csak azért sem értik az osztrákok cselekedetének mozgatóit, mert Kaposváron minden feltételt biztosítottak számukra. A kupasorozat tehát folytatódik, ha nem is úgy, amint azt a kiírásban lefektették. Az ügyre a vizsgálattól függően mi is visszatérünk. J. R. Balatonszárszó—Ajka 10-6 Jó játékkal érte el szép győzelmét Milos irányításával a Balaton-parti férfiegyüttes. Gy.: Milos 4, Balázs II, Limbek 3—3. Női mérkőzés: Balatonszárs zó— Szekszárdi Húsipar 10-6 A bajnokesélyes otthonában remekeltek a somoA Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 42. játékhetére 7 818 367 darab szelvény érkezett be. 13 plusz és 13 találatos szelvény nem volt. A 12 fagyiak. Gy.: Varga, Auguszt 4—4, Kátainé 2. NB III, férfiak: Tolna— Siófoki Spartacus 11-5 A Krauszt nélkülöző siófoki csapat számára otthon is túl kemény dió volt a tolnai gárda. Gy.: Kerti 3, Balaton 2. lálatos szelvény (20 darab) nyereménye egyenként 759 955 forint. A 11-esek (332 darab) 18 312, a 10-esek (3659 darab) 2492 forintot emek. • TUNGSRAM 1» ELEKTRONIKAI GYÁRA kétmüszakos munkarendbe női munkavállalókat FÖLVESZ a lámpagyártó üzemébe kiemelt kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Németh József üzemvezetőnél, Kaposvár, Izzó u. 3. Telefon: 14-511/128-ias mellék. (106955) Csak tizenkettesek a totón