Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-18 / 247. szám

1989 október 18., szerda Somogyi Néplap 5 ALMANACH ÉS ÉVKÖNYV SOMOGYI HISTÓRIA 3egyietsorok két kiadvány kapcsán A közelmúltban egy tudo­mányos tanácskozás témája volt. hogy az 50—51. szá­mához érkezett a Somogyi Almanach sorozat, 20. szá­mához levéltárunk évköny­ve, a Somogy megye múlt­jából. A kerek számok — érthetően — a történészeket is számvetésre késztették, a somogyi história szakembe­rei és hűséges tisztelői amo­lyan csendes jubileumi ün­nepségen adóztak 'a több mint két évtizedes munká­nak, mérlegre téve a két kiadvány kapcsán a két pe­riodika eddigi hozadékát is. Valóban mérlegelhető ez immár! Kanyar József történész intézményt és kutatást szer­vező egyéniségének, lokál- patrióta elhivatottságának köszönhető elsősorban e so­rozatok léte. Általa, s folya­matosan szélesedő munka­társi köre által a helytörté­net kutatása, a honismeret „mozgalmasodása” már nem búvópatakként tör időnként a felszínre, hanem művelő­dési pozíciót képvisel, a szakirodalom és a szellemi közélet egykor biztatásától, ma inkább már méltatásától kísérve, rangot kapott e munkálkodás. Tehát beérett a vetés? A vidéki vetés? Igen. Noha a mostani szemrevételező aligha kons­tatálhatná azt, hogy a ku­tatógárda egy készként el­fogadott, lezárt históriai kép előtt tetszelegne és pihenne a babérokon. Ennek több oka is van. Az egyik: a helytörténeti, regionális történeti kutatá­sok nyomán (is) az úgyne­vezett „köztörténeti" sark­pontok, tendenciák, értéke­lések újragondolást igényel­nek, miközben a lokális „mélyfúrások" nyomán újabb és újabb feltárást sürgető témakörök, dimen­ziók nyílnak a kutatók előtt. (Jó példa erre a legutóbbi kötet is.) A másik ok: ez a kutató­munka nem maradt, nem maradhatott zárt intézményi keretek között ahhoz, hogy értékeit felszínre hozza és felszínen tairtsa, egyszerre kellett erőt merítenie abból a művelődési mozgalomból és támaszt adnia annak a művelődési mozgalomnak, melyet honismeretnek nevezünk, s leginkább a Hazafias Nép­front közéleti támogatását élvezte. E mozgalom — bár kezdetben néhány kritikusa szívesen tartotta csupán a gyűjtőkedvű emberek hob­bijának — a helytörténetre támaszkodva, a megyei kul­turális intézmények segítő hátterére számítva, a kuta­tásokkal szerves kapcsolat­ban vált életképessé. Élet­képessé a szó tárgyi értel­mében is, hiszen munkálko­dó közösségekben; gyűjte­ményekben, faluházakban öltött testet. A harmadik ok: a kezdet­ben „változékony”, majd egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben a kutatás és a kiadványozás finanszírozása, bár értékeit tekintve már magától értetődő lett volna, mégsem volt az. A munkák megjelentetéséhez szívós utánajárásra, vitára, koránt­sem csak érvek, hanem „mecénások” csatasorba ál­lítására is szükség volt. És van! A babérokon — egye­bek között — ezért sem pi­henhetnek a tudomány szer­vezői ... Közegellenállások közepet­te is a somogyi helytörténet­kutatásnak, s a belőle sar­jadó kiadványozásnak im­már olyan hozadéka van, amely túlmutat a szorosan vett tudományos és közmű­velődési meghatározottságon. Érveket, tanulságokat nyújt napjaink közéletének is. Különböző indíttatású pár­tok és szerveződések fogal­mazzák meg az úgyneve­zett „vidéki Magyarország” szükséglet-, érdek- és érték- konfliktusait, ám valóságos esélyeik, stratégiájuk, ki­munkálásához a helytörté­net nem csekély muníciót adhat. Ugyanis a retorikai készlet — lett légyen kezdet­ben bármely rokonszenves és vonzó is — gyorsan de­valválódó állománnyá apad­hat, ha a vita során nem töltődik fel a vidéki érték- teremtés múltjának (vagy éppen az értékhiányos idő­szakok tanulságainak) ténv- és érvanyagával. Mármost mindezek alap­ján feltehető a kérdés, hogy túl a szívós munkát méltató kiadványjubileumon, mit hoztak az évtizedes sorba e legújabb kötetek ? Recenzensképpen annyit bocsátók előre: méltó foly­tatást. A Kanyar József által szerkesztett Somogyi Alma­nach skálája igen változatos képet mutat, mert miközben a megyében és a régióban folyó kutatókra is figyelt, tekintettel volt arra, hofey a kultúrhistória, a szépiroda­lom, a gazdaságtörténet, az életmódkép metszetei válto­zatos sort alkossanak, még műfaji értelemben is. így váltakozik • az Almanach-kö- tetek sorában a kismonog­ráfia, az esszé; a forrásköz­lés és a szépirodalom. Dobai András dolgozata történeti kismonográfiának is nevezhető, amely Somogy vármegye politikai igazga­tását tekinti át és tárja elénk az önkényuralom ko­rában. Tehát a szabadság- harc 1849-es küzdelmeinek, leverésének szakaszától a kiegyezést megelőző perió­dusig, 1865-ig. Egyik fő erénye e munká­nak minden bizonnyal az, hogy a győztes monarchia önkényuralmi politikai be­rendezkedéséről és a hazai — úgynevezett passzív re­zisztenciában; &z idegenke­dő, elforduló fogadtatásban is testet öltő — viszonyulás- módról nem pusztán So- mogyra, hanem a régióra nézve is sikerül az eddigi­nél tisztább, pontosabb, kö­vethetőbb és értékelhetőbb képet adnia. Gazdag forrá­sai nyomán nemcsak a kü­lönböző igazgatási és hiva­talnoki magatartásmódok — lojalitás, dilemma és eluta­sítás — rajzolódnak ki. Ele­venné válik — kellően ol­vasmányos feldolgozásmód­ban — a politikai struktú­rák és mozgások mögötti közfelfogás és közhangulat is. Anélkül, hogy a „história est magistra vitae” elvét közhely gyanánt ráncigál- nánk ide, bízvást állítható, hogy a dolgozat tanulságos adalékokat nyújt az önkor­mányzatról szóló mai töp­rengésekhez is. A 20. levéltári évkönyvvel — címéhez híven — valóban tovább gazdagodott az a kép, melyet Somogy megye múltjáról alkothatunk. Már az eddigiek kapcsán is megfogalmazhattuk, hogy egyre tisztultabb, plasztiku­sabb előttünk a levéltári források megszólaltatása és a régészeti kutatások által a középkor somogyi világa. Ebben a kötetben jól szol­gálja ezt az a megyegyűlés- elemzés, melyet Borsa Iván készített az 1444-ből szár­mazó dokumentáció alapján, továbbá Komjáthy Miidós közleménye. A megye és a régió XVIII. századi helyzete eddig is a kutatások homlokterében állott. A század egészében való eligazodást segíti Em­ber Győző második közle­ménye, mely a hazai de­mográfiai helyzetet dolgoz­za fel és bátran állítható, hogy nélkülözhetetlen a történelemtanítás számára is. A hazai aufklérizmus céljai és paraxisa nyomán a meg­valósulást; a régió művelő­dési folyamatait újabb dol­gozatban mutatja be Kanyar József, aki a népiskolák sze­repét elemzi egy évszázad metszetében. Kortörténet pályaképbe ágyazva, vallási tolerancia- hiány és emberi tragédia rajzolódik ki a hányatott sorsú antitrinitárius (szemt- háromságtagadó) lelkész, Járdánházi Sámuel perének felolgozásából, Kiss Z. Géza tollából. Méltó biográfiai párja ennek az a história­portré, melyet Dr. Csorba Jó­zsef élete és működése cím­mel Bodosi Mihály és Gyar­mati Béla tett közzé. Tanul­ságos összevetésre nyílik mód, az egykori vármegyei személyiség megítélésében Dobai András ismeretetett művével. Hogy a régióra tekintő helytörténetírásnak milyen izgalmas dimenziói vannak, azt akár címében is jól jel­zi T. Mérey Klára dolgoza­ta, aki Nagykanizsát, mint Somogy kapuját teszi mér­legre a dualizmus korában; avagy a somogyi vízimal­mok múltját ipartörténeti jelentőséggel bemutató Dóka Klára, valamint a dél-bala­toni fürdőegyesületeket nem­csak létükben, hanem ösz- szetételükben, irányultsá­gukban is összevető Bősze Sándor dolgozata. J919 hadtörténetéből a So­mogy—baranyai 44-es dan­dár krónikáját Andrássy Antal rajzolta meg, a Ta­nácsköztársaság diplomácia- történetére vonatkozóan pe­dig Vadász Sándor tett köz­zé dokumentumokat. Három olyan tanulmány zárja a kötetet, amely nap­jaink sodrában is újra aktuális kérdésként előkerülő témákat tárgyal. Dagzi István a lengyel me­nekültek evakuációját dol­gozta fel a • Dél-Dunántúlon keresztül, Bognár Tibor a német lakosság elleni jog­fosztó és korlátozó intézke­déseket tájra elénk az 1946 és ’49 közötti időszakból, Géger László pedig a taná­csok és a termelőszövetke­zetek kapcsolatát elemzi 1950—1953 között. Bízom benne, e felsorolás is érzékeltette a szerteágazó kutatómunkát. Ennél min­den bizonnyal többet mond majd hamarosan induló so­rozatunk, melyben közzé- tesszük hasábjainkon e ku­tatások főbb eredményeit, tanulságait Somogyi história címmel. Tröszt Tibor Decemberben dönt a kaposvári tanács Glinde - képekben KIÁLLÍTÁS A KILIÁNBAN Sok száz kaposvári fordult meg az elmúlt két évtized során a Hamburg melletti Glindében, abban a város­ban, amely szorosabbra igyekszik kötni a barátság szálait a somogyi megye- székhellyel. Tegnap tizen­három órakor Papp János, a Kaposvári Városi Tanács elnöke fogadta Wolfgang Pohlmannt, a glindei honis­mereti egyesület elnökét, aki átnyújtotta az NSZK-beli város tanácsának határoza­tát, amelyben megfogalma­zódott a testületi döntés: Kaposvárt testvérvárosuk­nak tekintik. Papp János a tegnap dél­után megnyílt Ilyen szép Glinde című fotókiállításon bejelentette, hogy a decem­beri tanácsülés dönt a test­vérvárosi kapcsolatról. Glinde hétszázhatvan éve bejegyzett település Holstein tartományban. Annak akko­ri grófja, Adolf, az~ okirat­ban leírta milyen a vidék. Malmát, tavát, mezejét, földjét és erdőjét említette az adományozólevélben. Glinde mai címerében mind­ezek jelképei megtalálha­tók. A glindei tanács néhány évvel ezelőtt fotópályázatot hirdetett a település meg­örökítésére. Ez év tavaszán a kaposvári vendégeket kísérő Papp Jánosnak aján­dékoztak a fotókból egy so­rozatot, ebből most a váro­si művelődési központban bemutató nyílt. Hétfőn ér­kezett Kaposvárra az a har­minc glindei polgár, aki vá­rosunkkal, a városkörnyék­kel ismerkedik. A honis­mereti egyesület tagjai hét­főn Szennába látogattak, tegnap öregfiúk-futball- meccsen mérték össze tudá­sukat, este pedig megtekin­tették a Somogy Táncegyüt­tes műsorát a Latinca Sán­dor Művelődési Központ­ban. Az Ilyen szép Glinde cí­mű fotókiállításon a tárlat nézőinek ügyeimébe aján­lotta a szemet gyönyörköd­tető képeket Wolfgang Pohl- mann is. Az amatőr fotósok képei városuk szeretetéről tanús­kodnak. Olyasféle doku­mentumoknak is tekinthet­jük felvételeiket, amilyenek­re a Hazafias Népfront évek­kel ezelőtt a településeken élőket buzdította; örökítsék meg a tanyák, falvak, váro­sok történetét — képekben. A glindei malom olyan történeti nevezetessége a városnak, amelynek jelképe a címerbe is foglaltatott. A régi munkáslakások meg- szépülését követték nyomon a fotósok — ezek a felvé­telek különösen értékesek azok számára, akik a törté­neti fejlődést kísérik figye­lemmel. Glinde a parkok és a hattyúk városa — idézi u tucatnyi kép. Megismerked­hetünk népi építészeti em­lékekkel, amelyek az ott­honalapítókat a hagyomány- folytatására buzdítják. A mai város képét villantják föl a S. Sebastien utcai fel­vételek, a piac varázsát idé­ző fotók. A vörösbe burko- zódzó fiion fogadó homlok­zata annak is csalogató, aki még nem járt Glindében. A kiállítás október 21-ig tekinthető meg. Horányi Barna KÖNYVESPOLC Vasárnapi Újság Válogatás a népszerű rádióműsor adásaiból Ha tetszési indexbe so­rolnánk a rádió népszerű műsorait, a Vasárnapi Üj- ság, ez az alig két évre visszatekintő, filmszerűen pergő, élő interjúgyűjte­mény a legelőkelőbb helyek egyikére kerülne. És nem véletlenül. Nincs még egy műsor, amely oly kíméletle­nül rántaná le a leplet az elmúlt évtizedek társadalmi, politikai és művészeti tor­zulásairól. Ezért kíséri már kezdettől fogva ujjongás és felhördülés, dicsérés és gya- lázás, értékvesztésekkel súj­tott napjaink minden vele­járója. Szembenállásaink és összefogásaink kor- és kór­képe. És most kezünkbe ve­hetünk egy kis kötetre való válogatást is ebből a lükte­tő életből. 27 történetet Győri Béla, Király Edit és Rapcsányi László segítségé­vel. Nehéz lenne a recen­zens dolga, ha rangsorolni kellene. De talán ez nem is szükséges. Ezeknek a kis írásoknak mindegyike re­mekmű a maga nemében. Valós igazgyöngyként buk­nak elő a valótlanságok ten­geréből. (Áll ez azokra az írásokra is, amelyek a „má­sik” oldalt képviselik!) Apor Péter győri püspök 1937-ben mondott szavai meghatározott erővel sum­mázzák zaklatott mai éle­tünket is: „Messiást váró világban élünk. Mert önbi­zalmát vesztve válságban vergődik ismét az emberi­ség. Válságban a politika, a közgazdaság, a tudomány, a művészet, a társadalom, a család ... Csoda-e hát, ha Messiást vár a világ ... Aki rendet teremt a zűrzavar­ban ...” A tragikus sorsú püspök alakját Erdész Adám levéltáros idézi föl. Apor Péter 1945-ben önként vál­lalta a mártíromságot hí­vei megmentéséért. És hal­dokolva is ezt mondta: „megérte...”. Súlyos ellentmondásokat hordozó, késpenge élességű napjainkra hallgassuk meg Csoóri Sándor üzenetét: „Az értelmiségieknek a dolga az, hogy kialakítsák azt a tuda­tot, amely ebben a bonyo­lult helyzetben is tudja az embereket irányítani. Tud fegyelmezni, tud kezdemé­nyezésre is sarkallni. . . Azt mondhatnám, hogy annak az értelmiségi rétegnek, amelyiknek eddig a művé­szet, a tudomány volt az el­sődleges dolga, most politi­zálnia kell.” És olvashatjuk egyik leg­nagyobb színművészünk, a méltatlanul háttérbe szorí­tott Mensáros László gondo­latait is. (Ezt a gondolati iz­zást hevítette tovább a kö­zelmúlt két adásában Mada­ras József és Raksányi Gel- lért.) Hogy miért mellőzték annyiszor Mensárost? Sza­vai önmagukért beszélnek: „Egy arisztokratának a gőg­je nem volt annyira meg­alázó, mint itt vezető em­bereknek azon kitételei, hogy nem érett meg a nép arra, hogy ezt vagy azt meg­tudja; megértse, eldöntse. Elviselhetetlen, hogy ez mi­lyen megalázó. Mi az, hogy nem érett meg? Ha nem érett meg, akkor azért nem érett meg' mert elhazudtak előle rengeteg dolgot.” És mennyi minden van még e karcsú kis kötet lap­jain! Látjuk a hodászi ci­gánygyerekeket, ahogy csil­logó szemmel éneklik az egyházi énekeket. Olyan ma­gas szinten, hogy a külföl­di látogatók is csak bá­mulnak ... Sója Miklós lel­kész évtizedek szárnyaló munkájával olyan közössé­get teremtett itt, ahol ma­gyar és cigány egyaránt be­csüli és tiszteli egymást. És mindezt a szeretet szavaival érte el. Eldurvult napjaink­ban a hit erejére támasz­kodva. Rajk Lászlóné felidézi fér­je letartóztatásának drámai perceit. (Az interjú külön érdekessége, hogy ezt Rap­csányi László 1970-ben ké­szítette, de csak 1988 vé­gén .hangozhatott el először. Vajon miért?) Mennyi mi­ért és mennyi hogyan! Ne firtassuk az okokat. Ez a műsor — akár a könyv is — él, lüktet, eleven húsunk­ba vág. Aki egyszer is be­kapcsolta, nem tud szaba­dulni a hatása alól. Ahogy Hernádi Gyula írja a könyv előszavában: „A Vasárnapi Újság huszonhét Golgota - útra vert oszlopa nem en­ged el, fogva tart. A való­ság kötelei körüljárnak, az emberi szenvedés nyilaitól átvert Sebestyénként ott ál­lok a kövek között, elkeske­nyedve, zokogva...”. Dr. Sípos Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom