Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-17 / 246. szám
2 Somogyi Néplap 1989. október 17., kedd Áz MSZP kongresszusának állásfoglalása a munkásőrségről X. A Magyar Szocialista Párt elismerését és köszönetét fejezi ki azért, hogy a muinlkásőrség tagjaá — az MSZMP megbízásából — évtizedeken keresztül esküjük szellemében, a társadalom nyugalmát védve teljesítették szolgálatukat. Számítunk arra, hogy az MSZMP- tag munkásőrök nagy többsége megerősíti tagsági viszonyát a Magyar Szocialista Pártban. 2. A Magyar Szocialista Párt szerint elfogadhatatlan és a demokratikus jogállamba való békés átmenettel összegyeztethetetlen, ha a testület tagjait eddigi tevékenységük miatt bármilyen politikai vagy egyéb támadás éri. 3. A Magyar Szocialista Párt támogatja a kormány elgondolását, miszerint a • politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevők képviselőivel konzultálva, a polgári védelem és a katasztrófaelhárítás igényeit és követelményeit figyelembe véve kidolgozza egy új, nem fegyveres, önkéntes és pártsemleges testület felállításának alapelveit, s az átalakulás módját. Ez az új testület a honvédelem integrált rendszerében, állami irányítással végzi feladatait. Pártunk a továbbiakban nem ad munkásőri feladatra pártmegbízást. 4. A párt szükségesnek tartja, hogy az új testület működését törvény szabályozza. A törvénynek többek közt ki kell mondania az önkéntesség és pártsemlegesség elvét, az alkotmányra történő eskütételt és azt, hogy a szervezetet nem lehet belső karhatalmi feladatokra felhasználni. (OS) KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ (Folytatás az 1. oldalról.) jelenleg is működő területi véderőbe önkéntes alapon, társadalmi munkában, tartalékosként bárki jelentkezhet. A szóvivő elmondta azt is, hogy amennyiben a parlament elfogadja a törvény- tervezeteket, a pénzügyminiszter zárolja a munkásőrség vagyonát, Ennek értékét jelenleg mintegy 11 milliárd forintra becsülik. Ebből 5,1 milliárd forintot tesz ki a munkásőrség felszerelése, 4,5 milliárd forintos ingatlannal rendelkezik, s a különféle bérlemények összege 1,2 milliárd forintra rúg, A munkásőrség összlétszá- ma 52 ezer 800 fő, Ebből 615-en teljesítenek hivatalos szolgálatot, 370-en főfoglalkozásúak; kétezer részfoglálkozású, polgári alkalmazott dolgozik a munkásőrségnél; társadalmi munkában pedig 49 ezer 800 munkásőr teljesít szolgálatot, A kormány fontos feladatának tartja, hogy a hivatásos és a polgári állományról — amely a munkásőrség megszüntetésével elveszti szolgálati, illetve Vasárnapi prédikáció a szovjet tv-ben Pityirim metropolita erkölcsi intelmeit hallgathatták a szovjet televízió nézői vasárnap este főműsoridőben, közvetlenül a tv-híradó után. Ez a nyugati televíziókban gyakori műsortípus mostanáig nem létezett a szovjet televízióban. Az orosz ortodox egyház főpapja önálló műsorban, egyedül szerepelt. A „Vasárnapi erkölcsprédikáció” című, körülbelül húszperces műsort ősi orosz templomok gyönyörű képsorai nyitották és zárták. A metropolita bibliai és irodalmi idézetekben bővelkedő beszédében arra intette az embereket, hogy a nagyvárosi élet lázas hajszájában se feledjék el a csendes elmélyülés szükségességét, ne hagyják, hogy elragadja őket az örvénylő események vad forgataga, mert akkor elveszítik önmagukat, és elveszítik a szeretetet. munkahelyét — megfelelően, emberségesen gondoskodjék. A kormány döntése értelmében várhatóan még az év végéig megszületik a döntés a munkásőrség vagyonának polgári célú hasznosításáról, a testület fegyverei pedig a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alá kerülnek. A tennivalók koordinálására miniszteri biztost neveznek ki. A sajtókonferencián részt vett Gzipper Gyula ipari miniszterhelyettes is, aki a teli energiaellátás helyzetéről tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta, hogy az ország összenergia felhasználása az eddig eltelt 9 hónapban 0,2 százalékkal növekedett, vagyis gyakorlatilag a tavalyival azonos szinten maradt. A szénbányászat termelése az idén várhatóan eléri a 20,7 miliő tonnát. A tartalékok jelentősek, az erőművekben tárolt mennyisége eléri a* 1,4 millió tonnát. A hazai kőolajtermelés és import az év eddig eltelt időszakában a terveknek megfelelően alakult. Hiány csupán benzinből van. Ezért a kormányzat intézkedett 100—120 ezer tonna benzin pótlólagos beszerzéséről. Ebből 100 ezer tonnának a Szovjetunióból kellett volna beérkeznie, ám a partner lemondta a szállítást. A lakosság ellátásában továbbra sincs hiány, mert a kieső mennyiséget vegyipari benzinből — csökkentve a Tiszai Vegyi Kombinát- ellátását — pótolták. A továbbiakban Bajnok Zsolt elmondotta: a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a közelmúltban lezajlott magyar—csehszlovák, illetve magyar—osztrák kormányfői tárgyalásokról. A magyar—csehszlovák tárgyalásokon mindkét oldalon hangsúlyozták: a két ország együttműködése számos területen magas színvonalat ért el. Nem közeledtek viszont az álláspontok Bős— Nagymaros ügyében. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy — mint ismeretes — még ebben a hónapban csúcstalálkozóra kerül sor. Ezen a két miniszterelnökön kívül részt vesz Nyers Ba- zső, az MSZP elnöke és Milos Jakes, a CSKP főtitkára. A magyar—osztrák miniszterelnöki megbeszélésen Bős—Nagymaros mellett több szó esett a tervezett Budapest—Bécs világkiállításról. Németh Miklós tájékoztatta partnerét, hogy a magyar kormány támogatja ezt a közös vállalkozást. Bocsánatkérés vezető helyen Kosa Ferenc levele és helyesbítés a lomiuriban Achille Occhetto. az Olasz Kommunista Párt főtitkára — aki az MSZP Elnökségének meghívására érkezett Budapestre — megbeszélést folytatott Nyers Rezsővel, az MSZP elnökével. A képen: /Nyers Rezső üdvözli Aohitle Occhetto-t SZDSZ: 100 ezernél több aláírás A Szabad Demokraták Szövetsége már több mint 100 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy az állampolgárok népszavazáson nyilváníthassanak véleményt a munkásőrségről, .a munkahelyi pártszerveződésekről, az MSZMP, illetve annak jogutódjának vagyonával való nyilvános elszámoltatásról, valamint a köz- társasági elnök megválasztásának időpomtjáfól Hu- rasziti Miklós, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy újabb 50 ezer aláírást adnak át a parlament elnökének. Hozzátette még: ezután is folytatják az aláírásgyűjtési kampányt. A Belügyminisztérium választási irodájának vezetője. Csiba Tibor elmondta, hogy 100 ezer aláírás esetén az Országgyűlés köteles elrendelni a népszavazást. Az aláírásokat a parlamentnek 8 napon belül kell megküldenie az országos választási elnökségnek, s annak 30 nap áll rendelkezésére, hogy megvizsgálja az aláírások hitelességét. Ezt az Állami Népességnyilvántartó Hivatal segítségével, a személyi számok alapján végzik el. Tőkés László temesvári lelkipásztort — általa törvénytelennek nyilvánított — presbiteri gyűlésen október 14-én, szombaton eltávolították gyülekezete éléről — erről hétfőn tájékoztatta az MTI debreceni tudósítóját Szabó Lukács, az MDF helyi elnökségének tagja. Elmondta, hogy ő és Engi László MDF-pártolótag vasárnap Temesváron jártak, amikor is néhány percre sikerült találkozniuk és beszélniük Tőkés Lászlóval. Megtudták, hogy előző nap — szombaton — a kollabo- ráns egyházi vezetés és a titkosrendőrség presbiteri gyűlést hívott össze, ami törvénytelen volt, mivel erre csak a gyülekezet lelkipásztorának és a presbitériumnak lett volna joga. Mivel a 31 presbiterből csak hét jelent meg, a titkosrendőrség autóval gyűjtötte ösz- sze a többieket. A gyűlés — a senki által nem ellenőrzött és meg nem erősített végeredmény szerint — eltávolította a gyülekezet éléről Tőkés Lászlót, akinek ezen a héten el kell hagynia gyülekezetét és a parókiát. Szabó Lukács megerősítette, hogy Tőkés László vasárnap búcsú-istentiszteletet Ezt követően az Országgyűlésnek a benyújtást követő legközelebbi ülésszakán, de legkésőbb 60 napon belül kell döntenie a népszavazás elrendeléséről, s a lebony©- lítására 3 hónapon belül kell sort kerítenie, Ennek részleteiről azonban egyelőre korai lenne beszélni, mert a népszavazásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a népszavazás lebonyolításénál a választójogi törvény irányadó, ez azonban csak most kerül a parlament elé, Annyi azonban bizonyos, hogy a népszavazás akkor érvényes és ' eredményes, ha a választásra jogosult állampolgárok több mint a fele érvényesen szavaz, illetve több mint a fele azonos választ ad a megfogalmazott kérdésekre. Figyelembe véve az elbírálás hosszú idejét, s azt a körülményt, hogy november végére tervezik a köztársasági elnök megváLaszitását, felvetődik a kérdés, hogy a benyújtott több mint százezer aláírás halasztó hatályú-e az elnök- választás megrendezésére, Ezen a kérdésen azonban még a jogászok is vitatkoznak. tartott a zsúfolásig megtelt temesvári református templomban, ahol ott volt a két debreceni is. A bátor lelki- pásztor prédikációjában a népek, a nemzetiségek megbékélésére szólított fel, kifejezve reményét a vallások és a nyelvek szabad, korlátozások nélküli gyakorlására. A Jomiuri Simbun című japán lap hétfőn vezető helyen közöLte Kása Ferenc levelét, valamint a szerkesztőség helyesbítését és bocsánatkérését. Mint emlékezetes, a legnagyobb japán lap a múlt héten közölte azt az interjút, amelyet Ikuma tudósító készített a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagjával. A megjelent cikk több lényeges megállapítása — vélhetően félreértés és íélretolmácsolás következtében — nem fedte a Kósa Ferenc által elmondottakat. Az alábbiakban közöljük a japán lapban megjelent ösz- szeállítást. Kósa Ferenc filmrendező, a Magyar Szocialista Párt országos elnökségi itagja az október 10-én a Jomiuri Simbunnak adott interjúval kapcsolatban (amely a 11-i esti és a 12-i reggeli kiadásban jelent meg), a jelenlegi magyar viszonyokról való pontosabb tájékozódás érdekében „Levél Magyarországról" címmel az alábbi állásfoglalást juttatta el a Jomiuri Simbun főszerkesztőjéhez: „A napokban köze! 4 órás interjút adtam a Jomiuri Simbunnak, annak érdekében, hogy tájékoztassam a japánokat a jelenlegi magyar viszonyokról. Egy négyórás beszélgetésnek 5 percbe belesűrítése azonban roppant nehéz feladat és sajnálatos módon a megjelent cikk mind tartalmát, mind pedig hangulatát illetően eltért az eredetitől és ezzel olyan félreértésekre' adott okot, amelyek a jelenlegi feszült magyar politikai helyzetben számos zavart okoztak. Ezért szeretném újból elmondani állásfoglalásomat a jelenlegi magyar viszonyokkal kapcsolatban- Az interjúban beszéltem történelmi céljainkról, a tökéletes demokráciáról, a demokratikus szocializmus felépítéséről, valamint a ténylegesen fellépő nehézségekről, Továbbá kitértem a régi, illetve az új pártból létrejött politikai platformokra is. Azaz beszéltem a radikális és a mérsékelt reformerők összefogásának fontosságáról, valamint a kompromisszumkötés nehézségeiről. Nem titkoltam el a reformszövetség platformjához tartozók közötti kölcsönös vitákat, valamint a többi platformmal folytatott vitákat, és azt sem, hogy a személyi kérdésekben éles nézeteltérések is voltak. (Az is elmondtam, hogy) abban azonban mindvégig egyetértés volt, hogy a párt elnöke Nyers Rezső legyen, az államfői posztra pedig Pozsgay Imrét jelöljék. E kérdéssel kapcsolatban mindössze egy maroknyi ultraradikálisnak volt csak eltérő véleménye. Grósz Károly, illetve Be- recz János elnökségi tagságának kérdését illetően any- nyit, hogy az egyik legnagyobb platform által, demokratikus szavazás útján összeállított listán a kettőjük neve, mint jelölteké nem szerepelt, igy e kérdésben természetesen nem volt vita sem. Mi annak a tudatában cselekedtünk, hogy el kell érnünk a kormányzás stabil folytonosságát. Annál is inkább, mivel szükségesnek véltük, hogy megvédjük a békés rendszerátalakítást a konzervatívok újabb erőre kapása vagy az esetleges káosz ellen. A mostani pártkongreszszusop a reformerők 82 százalékos bizalmat kaptak. Mától kezdve nekünk nem a múltunkon, hanem a jövőn kön kell gondolkodnunk- Remélem, hogy e levél nyilvánosságra hozatala révén feloldódik az a sajnálatos feszültség, amely- az elmúlt napokat jellemezte és kívánom, hogy minél előbb visszatérjen a nap, amikor még többet tehetek a kölcsönös tisztelet jegyében a jó magyar-japán viszony fejlesztése érdekében," Kósa Ferenc nyílt levele mellett (amelyet a fentiekben nyers fordításban adtunk) jelent meg a Jomiuri Simbun korrekciója, „A lapunkban megjelent interjú tartalmára vonatkozó helyesbítés” címmel. Teljes szövege a következő: „A múlt heti, U-l esti és 12-i reggeli kiadásban megjelent cikket, amely az új Magyar Szocialista Pórt országos elnökségi tagjával, Kósa Ferenccel lapunk tudósítója által készített interjún alapult, a Magyar Távirati Iroda tokiói tudósítója eljuttatta Magyarországra, ahol ez a cikk nagy visszhangot keltett politikai körökben. Időközben kiderült, hogy ténybeli félreértések történtek, ezért az alábbiakban kívánunk helyesbíteni és bocsánatot kérni. A cikkben tévedésnek ismerjük el azt (az állítást), hogy a Magyar Szocialista Párt közelmúltban megtartott kongresszusának utolsó napján lezajlott személyi vitában „Nyers elnökék az utolsó pillanatig ragaszkodtak ahhoz, hogy a konzervatív Grósz, volt főtitkár és Berecz, volt politikai bizottsági tag bekerüljön a vezetőségbe”, Kósa ugyanis azt mondta, hogy „Nyers elnök mindvégig hangsúlyozta, hogy a vezetőségbe semmiképpen se kerüljenek be a konzervatívok”. Továbbá, a kongresszus utolsó napján a mérsékeltek és a radikálisok között az adott okot a vitára, hogy a szélsőségesen radikális Horn külügyminiszternek a vezetőségbe való bevételéhez a radikálisok ragaszkodtak, míg a mérsékelt reformer népi demokratikus csoporthoz tartozók ez ellen tiltakoztak.” Végül is az Igazság az — írja a Jomiuri —, hogy a népi demokratikus csoport engedett és Hornék bekerültek a vezetésbe, s a radikális reformerek egy része visszavonta Pozsgay jelölését. „A «-frakció« helyett a »platform« — politikai javaslattevő csoport — kifejezés lett volna a megfelelő” — ezzel a szerkesztőségi közléssel ér véget a Jomiuri Simbun helyesbítő-bocsá- natkérő közleménye. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Prof. dr. Peter Ludwig és Prof. dr. Irene Ludwig műgyűjtőknek a magyar és az európai képzőművészet kapcsolatának építése terén kifejtett tevékenységük és a magyarországi Ludwig Múzeum megalapítása érdekében tett ajándékozásuk elismeréseként a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke adta át a Parla mentben Tőkés Lászlót eltávolították gyülekezete éléről