Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
1989. szeptember 9., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK A rosszindulat nyomában Aggódó, hozzáértő telefont kapott szer- gusztus 24-én mintegy 400 hektárról még kesztöségünk, melyben a magát megnevez- nem takarította be a búzát, a kalászokból ni nem akaró telefonáló a csökölyiek fel- pereg a szem, ha nem nézünk utána a vét- háborító hanyagságára hívta föl figyelműn- kés hanyagságnak, felfedi kilétét és egyéb két. Közölte, hogy a termelőszövetkezet au- adatokkal is szolgál. Helyszíni szemlénket természetesen először a termelőszövetkezet határának járásával kezdtük. A tapasztalat: sem Csökölyben, sem a társközségeiben arataílan búzát nem találtunk. Ezután kerestük föl a termelőszövetkezet elnökét, Balogh Imrét, és kértünk felvilágosítást az aratás helyzetéről. Nevetve jegyezte meg: ebben a témában nem mi vagyunk az elsők, mert egy hete a megyei tanács munkatársait riasztotta hasonló bejelentéssel a hozzáértő jóakaró. Természetesen ők is csak a tényekről győződhettek meg: Csökölyben az idén is rendben, időben learattak minden megérett kalászost. Mi motiválhatta a bejelentőt erre a cselekedetére? Próbáltunk keresni elkeseredett embereket, csalódott munkatársakat, izgága, szerepelni vágyókat — de hiába. Az idei sikerév a mező- gazdasághoz értő embert erre nem indíthatott. Bővebb ismeretszerzésre ismét a termelőszövetkezet elnökéhez fordultunk. — A termelőszövetkezet területe hajdan nagyon szegény vidék volt. Nem is alakult ki a Somogyra jellemző nagybirtok. Ez a terület a veszprémi püspökség telkes-jobbágyi birtoka volt, ahonnan sok-sok évben még adót sem tudtak beszedni, tgy csak az egyéni nagypor- ták alakultak ki — kezdte a történetet Balogh Imre. A termelőszövetkezeti mozgalom kiteljesedése idejére, az összevonások után a csö- kölyi termelőszövetkezet 4500 hektáros nagyüzemmé fejlődött, amelyből 2800 hektáron folytatnak szántóföldi növénytermesztést. A szántóterület aranykorona értéke 12. — Idén megkísértettük a sorsunkat, hiszen a nyári betakarítású növények területe 82 százalék volt. Ha nem így alakul az időjárás, látványosan belebukhattunk volna. Búzából mindössze 276 hektárnyit arattak, de volt 229 hektár árpa, 115 hektár borsó, 300 hektár repce, 430 hektár zab és 460 hektár rozs. Termesztettek egy olyan növényt is, amely a felületes szemlélőt megtéveszthette volna, ez pedig a triticale. A rozs és búza keresztezéséből előállított takarmánynövény, amely már évek óta nem szerepelt a megyei vetés- szerkezetben. Ebből is csak 128 hektáron próbálkoztak. — Lehet, hogy ez a növény tévesztett meg valakit, aki aztán úgy érezte, be kell jelentenie. De egyszerűbb volna a helyszínen érdeklődni — tette hozzá magyarázóig az elnök. Ismerve szerénységét, hozzátehetjük, akkor nem valószínű, hogy tudósíthattunk volna, mert az eredményeket Balogh Imre a termelő- szövetkezet belső ügyének tartja. Azért mégis kiderül, hogy a majd 10 milliós árbevétel-többletet a rendkívül magas termésátlagoknak köszönhetik. Ezen a gyenge homokon még soha nem termett 52 mázsa búza, 38 mázsa árpa, jóval a megyei átlag feletti a repce és a zab is. Ebből az eredményből futotta a július elsejei 20 százalékos bérfejlesztésre. — A tavalyi 60 ezer forintos bérszínvonalunkkal a megyében nagyon hátul kullogtunk. Ez a fejlesztés nem üdvözítő, de azért eredmény. A háztáji és kisegítő gazdaságok munkájának támogatása a termelőszövetkezet vezetésének egyik fő feladata. Néhány éve már Csökölyt úgy ismerik, mint a szamóca hazai fellegvárát. A teljes integrációt magukra vállalva segítették a termelést, az elszámolások során 8,2 milliót fizettek ki a tagoknak a korai primőrért. Elsőként kezdték meg a tehén- állomány kihelyezését a háztájiba, ma már 60 tehenet és 70 hízómarhát gondoznak a tagok otthon. A 220 darabos nagyüzemi tehénlétszám a szintentartás követelményei miatt maradt meg, egyre javuló eredményekkel. 4500 literes tejtermelésnél tartanak, 1 liter tej önköltsége 8 forint alatt marad. — Ha a közösben korlátozott a bér, vállalnunk kell az egyéni boldogulás segítését. A kiegészítő gazdaságban ugyanannyit, vagy többet meg tudtak keresni tagjaink, mint a közösben. Ez ' > íT” I i «I a lehetőség meg is tartja az embereket — mondta az elnök, miközben a melléküzemi tevékenységre terelődik a szó. Erről is csak visszafogottan beszél, csak a tagok részére nyújtott lehetőséget említi. A varrodában zúgnak a gépek, a rongy válogatóban sem áznak-fáznak már az ott dolgozók. A szőrfeldolgozó műhelyekben kissé erős a petróleumos olaj illata, de ez hozzátartozik a munkakörhöz. Érdekes tapasztalat, hogy az új vállalkozások iránt ezen a vidéken nem igen van érdeklődés. Pedig mindössze 500 forintot kérnének földbérleti díjként. Ez a megyei átlag tizede. Ám ezeken a szegény földeken senki sem vállalja a kockázatot. Csak a termelőszövetkezet elnöke. Neki ez is sikerült. Rinyakovácsi és Gige között a volt szarvasmarhatelep mellett építkezés nyomai látszanak. Nem titkolt büszkeséggel említi az elnök azt a beruházást, amely a megye szövetkezeteire a korábbi évtizedben volt jellemző. — Végre eljutottunk oda, hogy saját terményszárítónk legyen. Ez sem megy egészen önerőből, de a megyei tanács segít. A négymillió vissza nem térítendő támogatáshoz kell még 10 millió bankhitel. Miután a termelőszövetkezetnek nincsenek anyagi gondjai, állandóan van pénz az egyszámlán, nem okoz gondot a kölcsönfelvétel. — Nem a termésátlagoknak örülök, hanem a jelentkező árbevétel-többletnek, hiszen ezzel még jobban stabilizálódik a helyzetünk. Az ősziesre fordult időben a határ is más képet jmu- tat. Van ugyan még szalma a tarlókon, de az állattartó telepek mellett bekazlazva az alomnak való. A gépeket már a kukorica betakarításához készítik elő. Nyugodt tempóban végzi mindenki a dolgát. Mert van sikerélményük. Mindezt egy aggályoskodó telefon nem tudja elhalványítani. Az elmúlt években viszont már megszokottá vált a feljelentések elleni védekezésre való készenlét. Az elnöki irodában majd 15 éves irodabútor. Semmi hivalkodó oklevél, egyszerű fatüzelésű kályha. Tavaly végre sikerült megoldani a szociális helyiségek problémáját is. De az irodaház és környéke kissé kopottas. — Majd kilenc éve, hogy ide kerültem. Még van egy évem, akkor ismét választás előtt áll majd a közösség. Az irodát, a felszerelést a gondokkal együtt örököltem az elődeimtől. Most már kezdünk kilábalni, ha lesz rá pénz, első a munkatársaim kényelme, tehát jöhet a központi fűtés — mondta búcsúzóul Balogh Imre. Még mindig értetlenül, de tovább kutatgatva sem találtunk nyomot az ismeretlen bejelentő személyére. Szándéka sem derült ki, a jószándéknak — úgy tűnik — sikerült nyomára akadni. Mészáros Tamás Öt hét Connecticutban A szabadságszobor és az Empire State Building felhőkarcolói békaperspektívában, egy magyar diák szemével nézve, még monumen- tálisabbnak hatnak. A fényképezőgép lencséjén keresztül megörökített emlékek most egy kisasztalon hevernek, színes képek formájában. — Ez a Yale egyetem bejárata — mutat Robi egy román stílusú kapuboltozatra. Rácsodálkozom. Nem ilyennek képzeltem. Szépsége lenyűgöz. — Ez Boston, és itt a strandon ez a csinos kislány fürdőruhában egy egri diákíró. Már két kötete megjelent ... — folytatódik a képek kommentálása. Gyenis Róbert — mert ő az a fiatalember, akinek fotóit szemlélem —. nemrégiben tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy öthetes, úgynevezett nyári iskolában gyarapította a szakmai és a világra irányuló ismereteit. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium idén érettségizett tanulója a tavasszal hetedik helyezést ért el az országos középiskolai tanulmányi versenyen angol nyelvből. Már a versengés után kiderült, hogy a szerencse melléje szegődött. Az ő nevét is kihúzták ugyanis abból a „szerencsekalapból”, amelyben másik kilenc társának névjegye is meghúzódott. A nyeremény pedig nem kisebb dolog volt, mint a Soros Alapítvány ösztöndíja, amellyel kiutazhatott az Egyesült Államokba. — öt hét Connecticutban! — Ez akkor még csak távoli álomnak tűnt... — emlékezik. — Közben leérettségiztem, felvételiztem a Közgazdaságtudományi Egyetemre. Felvettek — és az idő már el is fogyott... Június 30- án egy nyolcórás Prága— New York repülőút után értünk földet az „államokban”. Végleges szállásunk Wal- lingfordban volt. Ez a Barcs nagyságú kisváros, amely tele volt egyemeletes, kertes házakkal, New York és Boston között terül el, mintegy 50 km-re a tengerparttól. Középiskolája és kollégiuma, a Choate Rosemary Hall, az úgynevezett elit iskolák egyike, ahol hajdanában Carter és Kennedy elnök is tanult. De Soros György „gyerekei” is itt végezték tanulmányaikat. Mikor odaértünk, elképzeltem, hogy szuper körülmények lesznek a kollégiumban. Csalódtam. Ott is elromlott a vízcsap, hiányzott a szekrény polca, kopottak, rozogák voltak a székek, asztalok. Ügy gondolom, ez azt jelzi: a diákok mindenütt a világon egyformák. Nem vigyáznak a berendezésre. Ellenben az iskola, az csodálatosan fel volt szerelve! Mindenütt számítógép. Egy lézerlemezről például több tízezer képet tudtunk lehívni. Az óriási számítógépközpont 20—25 terminállal működött. Mégis azt kell mondjam, hogy ezek a rsodagépek megkönnyítik ugyan az ember dolgát, de rombolják a gondolkodást. Inkább a gyakorlat és nem az elmélet csiszolódik — magyarázza. A húsz magyar diák — akiknek 5 hetes taníttatása és ellátása fejenként 4000 USA-dollárba került Soros Györgynek — valóságos szenzációt keltett a többi náció diákjai és a tanárok szemében. És nemcsak azért, mert a szocialista országok közül csak a magyarok jutottak el ide, hanem azért is, mert szinte minden tantárgyból kiválóan szerepeltek. — Különösen történelemből jeleskedtünk. Nekem például csak a tanárom volt partner a beszélgetésben. Ki is használtuk az óraközi szüneteket ... Az angol nyelvi irodalom tantárgy rendkívül nehéz volt. Eredetiben olvastuk Shakespeare-t, Orwellt és a kötelező olvasmányként megisemerkedtünk egy kortárs amerikai regényíró, John Schwarz Kerékpáros napok című könyvével. Ez a regény a modern japán és az ősi japán tradíciók ellentétét dolgozta fel. Az írójával — aki egyébként szintén ebben a középiskolában végzett — személyesen is találkoztunk, és dedikálta a könyvünket. — Angol nyelvi irodalom, történelem — mit tanultatok még? — A harmadik tantárgyat úgy kellett választani. Én a csillagászat mellett döntöttem. Gyerekkorom óta foglalkoztatnak a bolygók. Mindig vágytam rá, hogy egy nagy teljesítményű távcsővel megnézhessem a Szaturnuszt. — Miért éppen azt? — Mert esztétikailag a legcsodálatosabb bolygó. Sikerült is „behoznom”, de kicsit csalódtam. Egy nagy sárga gömböt láttam, amit gyűrű vesz körül és amely minduntalan eltűnik a látómezőből, mert a Föld aránylag gyorsan forog ... Egyébként csillagászatból is főleg a gyakorlati jellegű dolgokat oktatták. Az volt a jó, hogy késő este kezdődtek ezek az órák és kellemes volt a már kicsit hűvösebb időben a tanulás. — Szabadidő? — Az nem volt. Minden percünket kitöltött az iskola és a délutáni kötelező sport, úszás. Három újság is írt rólunk, külön a magyarokról egy-egy nagyon dicsérő hangú cikket. A köztudottan laza iskolai fegyelemről beszélgetve Robi elmondta: az USA-ban maximálisan arra törekednek a tanárok, hogy legyen meg a diák komfortérzése, és ne kényszerrel, hanem kedvvel dolgozzon. — Ki-be mászkálhatnak az órán, feltehetik a lábukat az asztalra, vagy akár alhat- nak is. Senki sem szól rájuk — meséli. — „Bekapcsoljam a ventillátort?” — kérdezi például magyarázat közben a tanár, ha látja, hogy a melegtől lankad a diákok figyelme ... Nincs dresszúra, de teljesíteni kell és persze fizetni az óriási tandíjat. . . — A magyarok politikai tájékozottságukkal is kitűntek. Az államokban élő embereket ugyanis az sem érdekli, hogy mi van a saját városuk határán kívül. Nem is „Amerikában”, csak az államokban gondolkodnak. Jelenleg egyetlen dolog köti le a figyelmüket és kelt indulatot: az pedig a kormány politikája ellen való tiltakozásnak az a módja, hogy elégetik az amerikai zászlót. Tévé, rádió, újságok most csak ezzel foglalkoznak. A közvélemény megoszlik, de nagyon sokan a legradikálisabb eszközökkel kívánják büntetni a zászlóégetőket. Az amerikaiak ugyanis erősen nacionalis.ták. Egy Vietnamban harcolt veteránt kérdezett meg az egyik társam — aki újságírást tanult kiegészítő tárgyként —, hogy mi a véleménye erről a tettről. Ö egyértelműen úgy nyilatkozott: ki kell végezni azt, aki a zászlót elégeti. — Az ízek is egészen mások Amerikában — állapítja meg visszaemlékezve a magyar kolónián töltött estre, ahol még nem felejtették el a pörköltet, a rétest, meg a gulyást. Várnai Ágnes Fotó: Jakab Judit
