Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 2., szombat Somogyi Néplap 5 RÁDIÓJEGYZET Mindennapi szeretet A hét végén még ünneplőben, hétfőtől már tanulásra készen indulnak az általános és középiskolások új vagy már megszokott iskolájukba. A tanévek előtti szokásos várakozást újabb és újabbak teszik még felelősségteljesebbé. A becsen- getés előtt körképet próbáltunk rajzolni, hogyan készültek föl Somogybán a városok és a városkörnyéki települések az új tanévkezdésre. A művelődési osztályok vezetői, munkatársai számolnak be az alábbiakban arról, milyen tárgyi és személyi feltételeket teremtettek a tanácsok, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az 1989—90-es tanév. (Csurgóról nem érkezett tájékoztatás, a későbbiekben visszatérünk az ottani tanévkezdésre.) NAGYATÁD Az általános iskolába 1872- en iratkoztak be. Elhelyezési gondjaink nincsenek. Az 50 ötvöskónyi gyerek egy kórházi szolgálati lakásban kap helyet, ötvöskónyiban az iskola életveszélyes állapota miatt a tanítás nem folytatható. A gimnáziumba és az egészségügyi szakközépiskolába 355-en, a szakmunkás- képző intézetbe és a kereskedelmi iskolába 592-en iratkoztak be. A bölcsődei létszám csökkenésével lehetőség nyílt egy kétcsoportos óvoda áthelyezésére, a felszabaduló épületben az egészségügyi szak- középiskola demonstrációs termeit rendezik be. Az újonnan beinduló kereskedelmi szakközépiskola két tanuló- csoportjának elhelyezéséről a tantermek megépüléséig a kollégiumban gondoskodnak. A tanévet probléma nélkül tudjuk kezdeni, elhelyezkedési gondok nincsenek. MARCALI Több mint 2500 diák kezdi meg tanulmányait a városban. A három általános iskolában 1684-en tanulnak, .178 diák először lépi át az iskola küszöbét. Az elsősök központi könyvtámogatása mellett a Marcali Városi Tanács a 2-3-4. osztályosok könyveinek árát is támogatja. A három általános iskola 90 ezer forint egyszeri támogatásban részesül. A gimnáziumban 2 nyelvi osztály indul, egy haladó és egy speciális német szak. Érdekesség, hogy ez évtől egy 8 fős, latin nyelvet tanuló csoport is lesz. A közgazdasági szak- középiskolát két 31 fős első osztály kezdi meg ipari és mezőgazdasági könyvelő szakon. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumba 409 tanuló iratkozott be. Az 522. Sz. Decsí Imre Szakközép- és Szakmunkásképző Intézetben az elsősök már megkezdték a tanévet. A Kutasi Állami Gazdaságban szilvát szednek. Változás a múlt évhez képest, hogy 10 első osztályos ipari tanuló ismerkedik majd a kovács szakma fortélyaival. Két kiemelkedő esemény várható a tanévkezdés után. A Mikszáth utcai általános iskola most ünnepli fennállásának 10. évfordulóját és szorgoskodnak történetük feldolgozásán. Az új marcali zeneiskolát is birtokba veszik szeptemberben. A szép kivitelű, tágas, Petőfi utcai épület műszaki átadása megtörtént, a szeptemberi költözés után előreláthatólag október elején a zeneoktatás is megindulhat. SIÓFOK Az óvodákban a gyermeklétszám az előző évihez hasonló. Túlzsúfolt a 8.. az 5. és a 6. sz. óvoda, egyre telítettebb a 2. és a 4. számú. Az első osztályba 285-en iratkoztak be, mintegy 60-70- nel csökkent az általános iskolában tanulók száma. Tantermi gondok változatlanul lesznek, elsősorban a II. és a IV. sz. általános iskolánál. Jelentős változás várható a nyelvoktatásban: az orosz mellett német és angol nyelv oktatása kezdődik a 3. és a 4. osztályban, ősztől tervezik az orosz szakos nyelvtanárok átképzését. A gimnáziumban az 5 első osztályból egy egészségügyi szakközépiskolai tagozat indul. A vendéglátóipari szakközépiskolában kiépül a teljes tagozat. A szakmunkásképzőkben 1-1 osztállyal több lesz. A tanács jelentősen hozzájárult a pedagógusok bérének rendezéséhez. A kezdők bérét 6500 forintban állapította meg, emellett lehetőséget adott arra is, hogy az intézmények belső erőforrásból bérkorrekciókat hajtsanak végre. Az 1. osztályosok tankönyvellátását 370 ezer forinttal támogatja a tanács. Zamárdiban új 4 tantermes, műhelytermekkel, szertárakkal megépült általános- iskola-részt adtak át. BARCS Az óvodáink, általános és középiskolák megfelelően felkészültek az új tanévre. A Sefag szeptember 1-jétől megszünteti óvodáját, így a város 7 óvodájában átlag 28- as csoportlétszámokkal kezdik az új tanévet. Egy csoporttal, 25 hellyel bővítettük a barcs-somogytarnócai óvodát; a munkálatokat a barcsi költségvetési üzem végezte el 2 hónap alatt, kiválóan. Ünnepélyes átadása szeptember 15-én lesz. A nyáron felújították a barcsi 1. és 2. sz. óvodát. Az általános iskolákban — elsősorban a városkörnyéken — csökken a tanulói létszám. Barcson a II. sz. általános iskola tanteremgondjainak enyhítésére 3 tantermet alakítottak ki az iskola szomszédságában levő régi tanácsháza épületében. Darányban megkezdték a régóta óhajtott tornaterem építését, Vízváron az iskola tetőszigetelési munkálatai folytak; Bolhón a tagiskolában megtörtént a gázbevezetés. A személyi feltételek a város általános iskoláiban jók, a városkörnyéken elsősorban a napközi otthonokban alkalmaznak képesítés nélküli nevelőket. A szakos ellátás aránya a városban 98 százalék, a városkörnyéken 70,9 százalék. A középiskolákban jók a személyi feltételek. A gimnáziumban 3 első osztály indul (tavaly csak kettő volt). A nyár folyamán a tetőtérben könyvtárat, klubhelyiséget alakítottak ki. Az erdészeti, vízügyi szakközépiskolában önerőből étterem készült, Középrigócon más helyiségek átalakításával 2 tantermet hoztak létre. Elkészült ugyanott a vadászképzéshez szükséges vadaskert. A tankönyvek árusítása folyik; sajnos, néhány tankönyv határidőre nem jelent meg. Örömmel fogadták az intézmények, hogy az 1. osztályosok ingyen kapják tankönyveiket. A központi és a megye által biztosított bérfejlesztésen kívül a Barcsi Városi Tanács a babócsai, a darányi és a csokonyavisontai tanács járult hozzá a pedagógusok és a technikai dolgozók bérfejlesztéséhez. KAPOSVÁR Az előző tanévhez húst nló tárgyi feltételek mellett kezdődik meg az oktatás a megyeszékhelyen es a városkörnyéken. Csökkent az általános iskola első osztályába beiratkozott tanulók száma, a szülők közül többen éltek a rugalmas iskolakezdés lehetőségével is. A város egyetlen általános iskolájában — a Vörös Hadsereg útjaiban — lesz csupán váltakozó tanítás. Az alsó tagozatban képesítés nélküli pedagógus nem dolgozik, néhányukat helyettesítésre a napköziben alkalmazzák. A felső tagozaton a szakos ellátottság nem változik, a városban 85—100 százalék, a városkörnyéken ennél alacsonyabb. Gondot elsősorban a készségtantárgyak — a rajz, az ének, a testnevelés — oktatása jelent. Emelkedett a nyelvszakos nevelők iránti igény. A város valamennyi iskolájában az orosz nyelv mellett angolt, németet tanulhatnak a negyedik osztályosok. A gimnáziumban az 5 első az orosz szakos nyelvtanárok átképzését. A városi tanács a pedagógusok bérének emeléséhez személyenként 200 forinttal járult hozzá, így a bérkorrekció eléri átlagosan a 17 százalékot. A kaposvári Toldi általános iskolában két középiskolai osztály, az 503-as és 512- es szakmunkásképzőben egy- egy szakközépiskolai és egy- egy szakmunkásképző osztállyal több indul az idén. Az élelmiszeripari szakmunkás- és szakközépiskolában megkezdődik a technikus- képzés, egy kisállattenyésztő szakmunkásképző osztály- lyal bővült az iskola profilja. Eggyel gyarapodik az egészségügyi szakiskolában az első osztályosok száma, kettővel az építőipari szakmunkásképzőben. A kereskedelmi szakmunkásképzőben és szakközépiskolában egy-egy új csoportot szerveztek. A kaposvári tanítóképző főiskolán pedagógiai, művészeti profilú gimnáziumi osztályban kezdik meg tanulmányaikat a fiatalok szeptemberben. A volt oktatási igazgatóság épületében nyolcvan kollégista kap helyet. Megszűnik az élelmi- szeripari szakközépiskola sétálóutcái kollégiuma; az ott lakókat, a Latincában, illet-, ve az 503-as szakmunkás- képző kollégiumában helyezik el, s a megüresedett termeket technikusképzésre rendezik be. FONYÓD Az általános iskolába 107 első osztályos iratkozott be. Fonyódon 3 csoportban 66an, Balatonfenyvesen 2 csoportban 33-an. Ordacsehiben 8-an tanulnak az 1—3. osztatlan osztályban. Fonyódon, bár az iskola építése még nem fejeződött be, a tantermek rendelkezésre állnak. A feltételek lényegesen javulták, a berendezés felújítására nincs fedezet. A balatonfenyvesi általános iskola elavult, felújítása a közeljövőben elengedhetetlen. A középiskolákban egy- egy gimnáziumi tanulócsoport és egy kereskedelmi szakmunkástanuló csoport indítására került sor. A gimnáziumban 120 elsős négy osztályban tanul, a postaforgalmi szakközépiskola egy tanulócsoportjában 36-an. Az ipari szakmunkástanulók számára 3 első osztályt szerveztek. A két kereskedelmi szakmunkástanuló csoport létszáma 71, a híradásipari szakközépiskolásoké 33. A gimnázium bővítése várhatóan az ősszel fejeződik be. A tantpremellátott- ság megfelelő, a híradásipari szakközépiskolában ez évben még jó, jövőre gondok várhatók. A pedagógusellátottság általában jó, a gimnázium nyelvszakosait érintették a változások, de sikerült megoldani gondjukat. A bérfejlesztéshez a városi tanács nem tudott hozzájárulni, tekintettel arra, hogy az elmúlt években és jelenleg is minden pénzeszközét az iskolahálózat bővítése és felújítása köti le. A várható tartalékok, többletbevételek terhére továbbra is napirenden tartják a pedagógusok bérének saját erőből történő emelését. Jelenleg a bérek 6 és 15 ezer forint között vannak. BOGLARLELLE Nem változott számottevően a gyermeklétszám. Egy tanulócsoportra átlagosan 25 fő jut, a kisebb iskolákban ennél kevesebb. A Ba- laton-parton továbbra is a zsúfoltság jellemző. Boglár- lellén nincs meg a tanuló- csoportoknak megfelelő számú osztályterem, Látrány- ban és Somogyváron szükségtermekben is kénytelenek tanítaná. A tantermek száma kettővel bővül Boglárlel- lén a Mathiász János Szak- középiskolában, várhatóan decemberre elkészülnek. Ezzel csak átmenetileg oldják meg az iskola gondjait. A bővülő szakképzéshez (mezőgazdasági gépész- és ker- tésztechnikusképzés, intenzív nyelvoktatás) új, korszerű iskolaépületre, kollégiumra van szükség. Lengyeltótiban saját erőből impozáns tornacsarnok épül; a munkálatok befejezéshez közelednek. A tanácsok lehetőségeik szerint a központi és a megyed- bérkeretet megemelték. Képesítés nélküli nevelőket elsősorban az óvodákban alkalmaznak, túlnyomórészt távollevő nevelők helyettesítésére. Az orosz nyelv kötelező oktatásának azonnali eltörlésére az általános iskolában — személyi feltételek hiányában — nincs mód. A Mathiász János Szakközépiskolában szeptembertől angol- és németoktatás folyik az orosz mellett. Az oroszszakos tanárok ősztől másféléves átképző tanfolyamon vesznek részt. Gondot jelent, hogy egyes tankönyvek a nyomdáknál jelentkező papírhiány, a szűk nyomdai kapacitás miatt, csak tanévkezdés után jun el az iskolához. TAB Zavartalanul indul az új tanév a tabi és környékbeli általános iskolákban, valamint a város középfokú oktatási intézményében. Valamennyi iskolában befejeződött a nyári karbantartás, a törökkoppányi általános iskola műhelyterme pedig teljesen felújítva várja a diákokat. Az évkezdést ugyan nem zavarja, de a személyi feltételeken nem sikerült javítani. A térség általános iskolái 27 álláshelyet hirdettek meg, óm pályázattal csak ötöt tudtak betölteni. Nyolc képesítés nélküli nevelőt is alkalmaznak, így 7 hely maradt betöltetlen. A feladatoknak a nevelőtestületek több túlóra vállalásával tudnak eleget tenni. A tabi középfokú oktatási intézmény külső óraadókkal és túlóravállalással tudja csak indítani az évet, ugyanis a meghirdetett 12 álláshely felét nem tudták betölteni. Tabon és térségében a képesítés nélküli nevelők száma kevesebb, mint egy évvel korábban. A fiatal városban a siófoki gimnázium kihelyezett tagozatának indításához a személyi és tárgyi feltételek megvannak, g a terveknek megfelelően épül a 8 tantermes új Iskola is, Mitévő legyen az a friss- diplomás hölgy, aki rajongva szereti édesanyját, de közben azt is tudja, hogy a szülői szeretet gúzsba köti. Moccanni sem tud az anyja nélkül, egy szemernyi önállósága sincs, nem is beszélve a hivatásáról: végre a gyerékeket szeretné gyógyítani s nem a lelkileg elgyötört, egész életében peches édesanyját, akinek csupán beszélgetésekre, kedves szavakra van szüksége és nem a medicinákra. A szeretet nem kötelező, parancsszóra kedveskedni felér a gyűlölködéssel. Szeretet nélkül persze még a jóléti államokban sem könnyű az embernek. Hát még ott, ahol rengetegen küszködnek a megélhetés gondjaival. Hankiss Elemér jól tudja hogyan kell odapörkölni beszélgetőtársainak. Az erköl' esi csapdák sokaságával állította szembe évekig a meghívott vendégeket s a vitatkozók eleddig majd minden alkalommal hajba kaptak, de legalábbis szúrós szemekkel néztek egymásra. A példamesék többsége az első hallásra meglehetősen szokványosak, később Hankiss segítségével elharapódznak az indulatok, olyan dilemma is előkerül, amelyre az ég világon senki sem gondolt tíz perccel vagy fél órával korábban a stúdióban. Az édesanya majd belehal a fájdalomba. A lány döntött: az önmegvalósítást választja, s nem hajlandó feláldozni saját életét még az édesanyjáért sem, akit a földön a legjobban szeretett. (Folytatás az 1. oldalról) A bemutatók gyors előkészítését talán az is indokolja, hogy a társulat szeptember végén a budapesti Vígszínházban négy estén a Marat halálával, illetve a Kurázsi mamával mutatkozik be. Babarczy László igazgató az ülésen elhangzott megnyitójában kiemelte: a társulatra váró nehéz feladatokhoz a feltételeket biztosították. A társulat bővült : visszaszerződött He- lyey László, Csernák Árpád és Eörsi István (dramaturg); Szegedről jött Lipics Zsolt, a főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződött Kelemen József. Újvidékről vendégként a társulatban kapott helyet Szilágyi Rövid Eleonóra és Venczel Valentin. A színigazgatónak az évadnyitó társulati ülésén megfogalmazott gondolatai közül talán a legfontosabb: A résztvevők szerettek volna kibújni a teher alól, így ugyanis nem találtak megoldást. Ez esetben viszont nem volt ott a „ha”, a vitavezető határozottan ragaszkodott az eredeti történethez. Szó sem volt kitalált tragédiáról. Az anyját magára hagyó, önmegvalósításra törekvő lány esete általános jelenség. A legszomorúbb következtetés ezek után, hogy egyre több szülőnek lesz szüksége a gyereke (gyerekei) segítségére. Hazánkban az a nyugdíj — önmagában — az idős embereknek arra sem elég, hogy a napi élelem mellett kifizethessék a télire való tüzelőt. A szeretet amúgy is kiveszőben — vagy átalakulóban — van. A vitázók is fölvetették: amíg az egyházak tartották kézben a lelki nevelést, a gyerekeknek először az önzetlen szeretet jutott eszükbe, s mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül segítettek. Tessék megkérdezni, mi a véleménye ugyanerről egy kisiskolásnak! Mindenekelőtt a saját érvényesülését tartja szem előtt, s majd csak utána juttat szeretetéből másoknak is. Lehet, persze, hogy most a szülők egy része berzenkedik, s kikéri magának az ilyen sommás véleményt, mert alapvetően másként neyeli csemetéjét, talán még hittanórára vagy vasárnapi iskolába is járatja. Sajnos, mindezek ellenére szembe kell néznünk az elmúlt évek során kialakult helyzettel. Faragó László — A művekkel, az előadásokkal politizálunk. Ehhez fűzött megjegyzést a társulati ülésen megjelent dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Tanács elnöke: őszinte és tisztességes művészeti tevékenységével a színház jelentős politikai tevékenységet folytathat. A rövid évadnyitó társulati ülés ezután a szavazatra jogosult színészek voks- leadásával folytatódott. A Komor-gyűrűt Gyuricza István vette át Babarczy Lászlótól. Gyuricza István 1981-ben szerződött Kaposvárra a budapesti Nemzeti Színház stúdiójából. Elsőként Csehov Cseresznyéskert című színművében láthatta a kaposvári közönség. Az elmúlt évadban a Kurázsi mama; a 3:1 a szerelem javára, Az öngyilkos; a Locspocs; a Tévedések víg játéka egy-egy figurája kelt életre játékában. Horányi Barna r Évadnyitó után próba Iskolacsengő előtt