Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
Somogyi Néplap 1989. augusztus 5., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS TAMÁSI RITA RIPORTJA: „Kifestem magamból a szorongást'' CZINKOTAY FRIGYES MŰTERMÉBEN „Lelkesedés. tetterő, életvidámság sugárzik Czinkotay Frigyes alkotásaiból. Hit nélkül nem lehet csinálni, én kifestem magamból a szorongást — vallja a művész." „Szép és kellemes látvány végigtekinteni festményein. Visszaköszön a fonyódi domb. a veronai utca, a Balaton-felvidék, a keszthelyi öböl - mélyen emberi, elkötelezett alkotások." Ilyen és hasonló kritikák egész sora jelent már meg a festőművész munkásságáról lapunk hasábjain. Festményeit számos kiállításról ismerjük, láthattuk bánatosan szürke és vidáman kéklő alkotásait. Személyéről, egyéniségéről azonban — ennyi nag>'sikerű tárlat után — úgy érezzük, keveset tudunk, bármennyire igaz az, hogy a művészi alkotások árulkodnak arról az emberről, akinek keze munkáját őrzik. Tehát azzal a céllal indultunk Czinkotay Frigyes otthonába Kaposváron, hogy festményei után alkotójukat is bemutathassuk. Ekkor azonban a krónikás még nem tudta, hogy milyen nehéz feladatra vállalkozik: néhány órában egy tartalmas, színes életet megismerni lehetetlen. Szem- pillantás alatt kiderült: szárnyaló fantáziája nem csupán a festményeit jellemzi, szavait jegyzetelni talán csak gyorsírással lehetne. Néhány perc alatt képet kapunk családjáról, a tűzoltókovács édesapjáról, asztalra kerül az apai nagyapa chicagói fotója és az édesapa által művészien patkóit lúdtojások. — A szüleim óvtak a művészi pályától, kilátástalanul nehéznek, göröngyös útnak gondolták — emlékezett Czinkotay Frigyes. — Pedig édesapám is szobrásznak készült. — Tehát szüleire hallgatva milyen pályát választott? — Három foglalkozás jöhetett szóba: az állatorvosi, most már bevallom azért, hogy Budapestre, a pezsgő képzőművészeti élet közelébe kerülhessek, az orvosi és — nem azért, mert nem hallgattam a szüléimre — a művészi pálya továbbra is szívügyem maradt. Ekkor lépett a szobába az ifjabb Czinkotay Frigyes. Barátságos tekintete, értelmet sugárzó arca, kedvesen csöndes .beszéde, mélységes * tiszteíetst árult el édesapja iránt. Kihasználva az alkalmat, szemünk végigfutott a helyiségen, amely leginkább egy bájos kiállítóteremre emlékeztetett. A falakon és a lépcsőfeljárónál tenyérnyi hely sem kihasználatlan; érdekes, különböző hangulatú festmények, emléktárgyak gyűjteménye. Hangulata talán egy középkori várúr kedves tárgyaival berendezett termét idézte. — 1955-ben kaptam diplomát az állatorvosi egyetemen — tértünk vissza élet- útjához. — Ekkor már szerepeltem közös kiállításokon — alaptag 1969-ben lettem. Példaképem, atyai mesterem és felejthetetlen barátom Martyn Ferenc volt. Valahol mindig tartottam a kollégáktól, a „nagy öregekben” bíztam. A bizalom nyomán az alkotás elismgr- rése sem maradt el. Czinkotay Frigyes a hivatalos kitüntetéseknél is büszkébb arra az emléklapra, melyet az idén tavasszal a budavári palotában az erdélyi menekültek javára rendezett tárlat és aukció után kapott — képéért. A videón közben a tavaly nyári kiállításáról készült felvétel képei peregtek. A televízió fölött egyik kedves festménye balatoni tájat ábrázol. A békés kék „tengerben” egyetlen — szinte világító — fehér vonásként egy vitorla tör utat magának a párás fényben. — Ha körülnéz, észreveszi, hogy szeretem a nyugodt, békés tájakat megörökíteni. Hiszen a nevem: Friedrich jelentése is békés. Valóban: a téli Zselicet, Rippl-Rónai házát, nyírfáit és vincellérjét, a nyugalmas utcákon az árnyékkal incselkedő fényt megörökítő festményeiről végtelen béke és nyugalom árad. — Mindig nagy élmény volt számomra, ha külföldön festhettem. A Párizs. Moszkva, Velence és Krakkó utcáin festett képek gyönyörű emlékeket őriznek. „Képeidnek a szinkezelés- sel való hangulatátadás az erőssége, finom, indokolt szinegyüttesek és líraiságuk legtöbb esetben rokonszenvesekké teszi őket” — írta Solymár István, a Nemzeti Galéria igazgatója arról a kiállításról, amelyet a nagy Fotók: Csobod Péter mester, Martyn Ferenc nyitott meg. S egy tárlatnak a minőségét, rangját is fémjelezte e kettős jelenlét. — De bármekkora élmények is voltak ezek a külföldi utak — folytatta —, Somogy megyét nagyon szeretem. Fésületlen mondataim helyett jobban vallanak erről festményeim. Mielőtt megnéztük a műtermét, megmutatta felesége dolgozószobájában kedves képeit. Köztük van a fia alkotásaként őrzött bájos „Frici-festmény”, s több, a kedvenc színével, a kék szinte lilába hajló árnyalataival festett alkotás. Az emeleti műterem előterében emlékek sorakoznak: többek között Martyn Ferenc halálos ágyán készített kis tanulmánya, s Szász Endre egy étlap hátoldalára „skicceit” mágikus realista rajza. — Martyn Ferenc nem dicsért túl sokat, a legnagyobb elismerés valahogy így hangzott: „Frigyes! Te fejlődtél!” A műteremhez illő rendetlenségben az állványon mi is árulkodna jobban a művész hitvallásáról, mini egy félig elkészült balatoni tájkép. — A napnak melyik szakában fest általában? — Mindig, ha hangulatom van hozzá! Kifestem magamból a XX. század traumáit. — Mi az, amihez nagyon ragaszkodik? — Elsősorban a feleségemhez és a fiamhoz. Az életemhez azonban hozzátartozik egy csomó festék, ecset és vászon. Ennyi... NOVÁK BÉLA DÉNES ELDORÁDÓ A fákon* akasztott gyümölcsök, kivégzésre áll a határ. Búzát dörmög ki a hörcsög. Szétfröccsen a kiterpesztett madár. Dugig rakott a város sáskanéppel. Pléh-agyak farsangja tart. Apró, divatos szentek seregestül, átlépve vérnyomot, keresztet, hagy (hegynyi ganajt!) Belterjes szerelem, csont-'humuszon, jó így szeretkezni eszmék közé dőlve! Úgyse jön haza, ki rajtakapjon. Kataton ritmust zakatol senkiföldje. SZEPESI ATTILA Arany János háza Az Üllői út egyik szűk mellékutcájában ,(ma Erkel Ferenc nevét viseli), nagyjából egy távolságra <a Duna- parttól, 'a Múzeum-kerttől, a Kálvin tértől meg a mocsárra épült Nagykörúttól, áll egy öreg bérház. ^Homlokzatát a főútnak veti üres Iablakszemeivel, mert a sarkon áll, így ablakai részben az Üllői útra tekintenek, ide keskeny kapubejárata la sikátor felől nyílik. Mint minden régi épület, ez is megőrzött valamit a régi térből, melyet Ikörnyezetéből kihasított, az udvar ecetfái és pocsolyái régibbnek látszanak a ,falaknál. Valaha tán a város legszélén lállt, de ahogy egyre tovább terjeszkedtek a háztömbök, egyszercsak belül találta magát, szinte belváros lett. A bejárat macskakövei még .a régiek. Ezeket rótta valaha Arany János. Oldalt, a kapubejáraton túl, két díszes és értelmetlen vakablak ásítja falban. Szerencsére alig lehet észrevenni őket, mert van ebben a bejáratban valami bunkerszerű. Az ember akaratlanul is legörnyed, ha ide belép, pedig csak a 'félhomály tréfálja meg. Balra nyílik a lépcsöház. Szemközt a szabálytalan alakú udvar. Körülzárjak \a szomszédos házak tűzfalai. Fény alig téved ide a magasból, de ha mégis, megvilágítja a falak tövén izöldellö bokrokat, az alattuk ásító veres macskát, a kékestollú galambokat, egy pillanatra idilli hangulatot teremtve. Az udvar közepén három óriásira nőtt ecetfa áll. Szinte lábujjhegyen nyújtóznak a fény felé. Kezdetben tán túl akarták nőni a tűzfalakat, de mivel ez nem sikerült, legalább a térnek azt a negyedét választották lombjuk számára, ahová leggyakrabban'tűz bem. napsugár. A tűzfalak illeszkedései az egykori építkezés szeszélyességéről lárulkodnak, de \a lépcsőház szép lehetett valaha. Vaskorlátja rozsdásan, foghíjasán is szépvonalú. Elképzelem a költőt, ahogy tartózkodó idegenséggel felkapaszkodik a lépcsősoron, mely inkább harangját veszteti torony hangulatát idézi gyors ,kanyarulataival. A koránál mindig idősebbnek látszó férfi itt lakik, bár egészen idegen. Mintha vendégségbe járna önmagához. fTele van sóvárság- gal. A színek és visszfények alkonyi játéka távoli világokat kelt életre bennem. Néha, amikor ideje engedni, és kedve támad egy kis sétára, elbolyong a mocsaras, gyorsan alakuló városvégen, és ideig-óráig elnyomja lelkében a (szorongást. Figyel egy görbe fát, lehajlik egy virághoz. A ligetek közt, .melyek visszamaradtak a durván illeszkedő ,háztömbök takarásában, feltör a víz, a betemetett láp olykor még visszakövetelné a magáét. Az utcaparti kanálisban Höglött macskák, rothadó gyümölcsök. Ha nincs sétálós kedve, beül a közeli Két Oroszlán fogadóba. Ennek cégére, a \két kopott kőállat, ma is látható az egyik Kálvin téri, ház kapubejárata felett, iBent tágas udvar fogadja, a forgalmas térből — egykor piactér volt! — kiszakított nyugalom. Leül, megfog \egy idegen tárgyat. Talán ez a legnehezebb számára: az új tárgyakhoz ;szokni. A hideg, sokasodó, egészen \egyforma ipari limlomokhoz — kanálhoz, pohárhoz, szék karfájához, kilincshez. Az egyszeri \tárgyak varázslata, melyben felnőtt, nincs többé. A személyes és emberarcú használati eszközök kultúrája és zenéje. Ezek az ipari tárgyak sosem tudnak megérni. Nincs történetük. Cserélgetik őket. >Nem szelídülnek az ember kezéhez bz elődök keze-érintésével. Talán még nehezebb ezekhez a lomokhoz szoknia, mint az idegenszerű beszédhez, legyen Iaz magyar vagy német. Mindkettő csak karikatúra. A hangsúlyok megbicsaklanak. a mondatok össze-vissza \irtdáznak. Nincs zenéjük. Minden csupa csikorgás. Kifejezések illeszkednek ormótlanul. A szavaknak nincs ize, (ahogy a nagyban főzött ételnek sem, melyről a szakács maga sem döntötte el, minek szánja: be- leáprít mindent, ami a keze ügyébe kerül, de többféle ételre is emlékeztet az eredmény. És ami többféle, laz sem ilyen, sem olyan.1Zagyvalék. Az arcokat mintha maszk takarná. Az emberi kapcsolatok bonyolultak, de mélyükön az - érdekek talmisága. Talán egyvalamit szeret 'ebben az idegen nagyvárosban. A telet. Ilyenkor eltompulnak a zajok. Egyneművé érik a hó \ragyogásában a sok ,esetleges részlet, a járművek és hivalkodó kapuk, hinták és elesett koldusok, a jovak és á rikkancsok. Minden meghitt lesz, majdnem otthonos. - •• Ahogy kapaszkodik felfelé a lépcsőn, a félhomályban' távolból száncsengö csilingelése hallatszik idáig. Balkezével kitapintja a korlátol, jobb kezében görbebotot tart, ,kopogtatja velük a lépcsőket, de >a falak visszhangja sehogysem akar találkozni lépései ütemével.
