Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-21 / 196. szám
2 Somogyi Néplap 1989. augusztus 21., hétfő Politikai nagygyűlés Ceglédon Higgyünk egymásban, cselekedjünk együtt Németh Miklós miniszterelnök mondott beszédet Németh Miklós miniszterelnök a Szabadság téren a politikai nagygyűlésen mondott ünnepi beszédet. A várossá nyilvánításának 625. évfordulóját ünneplő Cegléd főterén a délelőtt tartott politikai nagygyűlésen — a kormány és az MSZMP központi ünnepségén — Németh Miklós miniszterelnök, az MSZMP elnökségének tagja mondott beszédet. Ez az ünnep igazi népi ünnep. Hiszen ezen az ünnepen Szent István és a magyar nép a főszereplők. Az a magyar nép, amely itt a Kárpát-medencében immáron több mint egy évezrede napi szorgos munkájával fenntartója annak a népi közösségnek, amelynek tagjaként és örököseként mi most itt ünneplésre összegyűltünk. Ez a legfontosabb nemzeti ünnepünk, mert az itt élő nép mindennapi életének meghatározóihoz: a munkához és a hatalomhoz kötődik. A mai napon az évezredek távlatába tekintünk visz- sza a hat és negyedszázados múlttá] rendelkező váios Cegléd főterén. Itt beszélt egykor Dózsa György és itt szónokolt Kossuth Lajos, ezért a hely szelleme felemelő és arra kötelez, hogy tiszta szándékkal tekintsünk a múltba, azért, hogy tiszta tekintettel nézhessünk a jövőbe is. Számomra a nép vágya belső parancs. Érzem, hogy szabad és független országba csak békés úton, nyugodtan, higgadtan, kitartó épí- tőmunkával érhetünk. Erről nem feledkezhet meg sem a hatalmon levő párt, sem az ellenzék! Az ország, a nemzet érdeke minden pártérdeknél magasztosabb. Most mindnyájan érezzük a szabadság, a függetlenség szelét. Ez megcsapta a nemzetet. De vigyázzunk! Ne részegedjünk meg tőle, mert a kijózanodás nagyon fájdalmas lehet. Ma reggel úgy hallottam itt Cegléden, hogy Kiszely Mihály esperes úr a tegnapi ünnepségen arról is szólt, hogy hazánkban a legfontosabb teendő a társadalmi megbékélés, az összefogás, mert csak ez garantálhatja a nemzet biztos jövőjét. Ezt én Is így látom. A kormánynak és az egyházaknak éppen ezért kell összefogniuk. Én az egyházaknak ezért stratégiai szövetséget kínálok a modellváltásra, az új honalapításra. Nem tudom megkerülni, hogy az emelkedett hangulatú történelmi ünnep alkalmából mai történelmi hétköznapjaink néhány aktualitásáról szóljak. A hétvégi események ünnepi poharunkba némi ecetet csurgattak. Igyuk ki így is fenékig, mintha mi sem .történt volna? Én inkább a földre löttyintem, ment tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba. Kormányom ismeretei szerint a lehető legőszintébben a nép elé tárta, hogy hatalmas kiegyenlítetlen számla van előttünk. Azt is világosan megmondtuk, nem számíthatunk arra, hogy ezt a számlát vaVuki elegánsan összertépi, mert megsajnál bennünket. Mi nem is sajnálatra tartunk igényt, hanem együttműködésre. Ezzel a kéréssel és ajánlattal fordulunk a külvilághoz. Ott ezt megértik, de nem hagynak kétséget: úgy tudnak együttműködni, ha rendibe tesszük belső dolgainkat, és egyébként álljak a számlát. Mi ezt vállaltuk és itthon egyetlen ember előtt sem titkoltuk el, hogy ez milyen nagy terheket jelent. Dolgaink rendbe tételéhez hozzákezdtünk. Ezt partnereink méltányolják, törekvéseinknek hitele van, kormányunkat bizalomra méltó partnernek tekintik. Ezt a nem könnyen elérhető feltételt tehát a kormány megteremtette. De vigyázzunk! Ez azonnlal elveszik, ha1 a békés átmenet belső feltételeit nem tudjuk megteremteni. Vajon azért nehezebb ez, mert csak rajtunk múlik? S önmagunkkal nehezebben tudunk kiegyezni, mint külső partnereinkkel ? Természetes dolognak tartom a véleménykülönbséget és azt is, ha valaki a saját véleményét megváltoztatja. De azt mindig — ahogy ezt egykor az indiai bölcs és népvezér Gandhi mondta — az igazság keresése és a nemzet szolgálata kell hogy vezérelje. Én megértem a szakszervezeteket is, de egyúttal rendkívül veszélyesnek tartom magatartásukat. Megértem, hisz évtizedeken keresztül részesei voltak minden párt- és kormányzati döntésnek, részesei voltak — vagy akartak lenni — a hatalomnak, s nagyban fékezték a szükséges átalakulást. Fegyverük a szociális demagógia volt, és bizonyos mértékben az ma is. Ennek ellenére elvesztették az emberek nagy részének bizalmát és most végre tenni akarnak valamit. Ha tetszik, létükért küzdenek. Nem a szakszervezet létéért, hiszen az vitathatatlan, hanem az elavult, bürokratikus szervezeti struktúra fennmaradásáért. Mi bízunk az új Magyar- országot formálni kívánó erőkben. Döbbenten hallgatjuk viszont, amikor azt mondják egyesek, hogy bennünk nem lehet bízni. Milyen alapon vonják kétségbe a most színre lépő generációk szándékainak tisztességét, hitvallásának őszinteségét? Kivel azonosítanak bennünket? Vegyék észre: mi csak önmagunkkal vagyunk azonosak, bennünket csak tetteink minősíthetnek. Nem fogunk szemlesütve sarokba állni és bocsánatot kérni azért, ami a mi lelkiismeretünket nem terheli. Nemzedékem nem fog a szégyen- pádon szorongani és hetedíziglen bűnhődni mások bűneiért. A haladás feltétele a más népekkel való békés együttműködés. Szent István a keresztény népek kulturkö- zösségébe, az akkori haladó népek közösségébe kapcsolta be a magyar népet. Hogy kik jöttek először, milyen sorr«8rt|>en a Kárpát-medencébe. ennek .kutatása és eldöntése a történészek dolga. Nekem az a véleményem, hogy a politika nie burkolja mondanivalóját történelmi jelképekbe. A mi kormányunk álláspontja világos: minden népnek emberi joga, hogy olyan nemzetiségűinek vallja magát. amilyennek akarja és emberi joga, hogy nemzeti érzésének megfelelően rendezze be életét. Használhassa anyanyelvét a magánéletben, a hivatalos életben, nevelhesse gyermekeit nemzeti kultúrájának hagyományaira. Ezt tartjuk maradéktalanul követendőnek a Kárpát-medencében, Erdélyben élő valamennyi népre vonatkozóan is. Meggyőződésem, hogy az 1968-as katonai beavatkozás elítélésével akadályt háríthatunk el a magyar, a cseh és a szlovák nép közeledése elől. Ezt azért tesz- sziük, mert mi a magyar- csehszlovák kapcsolatok bővülését, javulását alapvető fontosságú nemzeti érdeknek tekintjük. Készen állunk a ‘magyar— román kapcsoltatok javítására is. Ehhez azonban mindenekelőtt az szükséges, hogy a román vezetés rehabilitál - ja erkölcsileg és politikailag a magyarságot. És azt meg mondanom sem kell, hogy nem hagyjuk magunkat kioktatni senkitől sem! Ebből elegünk volt mindörökre. Én Itt most az építésre, a szorgalmas munkára, a vállalkozásra, az önkormányzatok kiépítésére kérek minden magyart. Hiszek az' önök, a nép teremtő erejében és tiszta hazaszeretetében! Önökben bízva hiszek a magyarság jövőjében. Higgyenek velem együtt, higgyünk egymásban és cselekedjünk együtt! — mondotta befejezésül Németh Miklós. Lengyelország Mazowieckit bízták meg kormány- alakítással Wojciech, Jaruzelski lengyel köztársasági elnök szombaton Tadeusz Mazowieckit, a Szolidaritás hetilapjának főszerkesztőjét, a katolikus egyházhoz közel álló, ismert ellenzéki politikust, Lech Walesa tanácsadóját nevezte ki a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökének és megbízta a Szolidaritás, a Parasztpárt és a Demokrata Párt koalícióján aTáputó- kormány megalakításával. Páneurópai Piknik Elsodorták a határőröket A magyar—osztrák államhatáron, Sopron térségében Páneurópai Piknik elnevezéssel, az MDF rendezésében nagyszabású, a baráti kapcsolatokat szimbolizáló rendezvényt tartottak szombaton magyar és osztrák résztvevők sokaságával. A BM Határőrség információja szerint a magyar és az osztrák határőrizeti és vámszervek a piknik során Sop- ronpusztán ideiglenes határ- átkelőhelyet nyitottak meg, ahol 1945 óta első ízben közösen végezték az ellenőrzést. A magyar—osztrák közeledést és szélesedő együttműködést jelképező rendezvényt azonban a délutáni órákban 40—50 fős csoportokban érkező több mint 150 NDK- állampolgár tiltott határátlépési kísérlete zavarta meg. Agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket. A tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak. T Somogyiak a főVffosban ugyanis éppen ennyi ideje olvasott egy rövid kis cikket az Ország—Világban a tojáspatkolásról — fénykép is volt hozzá. Ügy gondolta, ez aztán igazán nem lehet olyan kacifántos dolog, meg próbálja ő is. Sikerrel. Tanítványai közül már jó né- hányan verik a törékeny héjú tojásra a patkókat, ó maga pedig finomított a technikán. A népi iparművészeti tanács zsűrije elé ugyan még nem jutott el a termetes libatojás, rajta Petőfi képével és a Nemzeti dallal, de ha eljut, biztosan sikere lesz ennek is. Tavaly Glindében, Hamburg elővárosában járt bemutatón, ahol ámultak a jó németek, no csak, micsoda szép kunsztok ezek! Hanzel László „titkokat” is elárul: a minta ólomból van, a szögek különlegesen kezelt gombostűkből. — Ha jövőre is erre jár, hát elmondom, hogyan készítem. har, azaz a jávor. Ez a hófehér álom! Ilyen színe nincs egyetlen fának sem. Nehéz a sommal bánni, meg a bukszussal. A kecskerágó sárga fája illik az apró tárgyakhoz : szipkához, kitűzőhöz. A bodzafából furulya is készülhetne, de ilyesmire .Szőke István nem vállalkozik, botfülekkel verte meg a sors, nem tudná behangolni a zeneszerszámot. Mahrer György 15 . éve mint horgász került a Bala- ’ton partjára, Fenyvesre. Akkor már negyedszázada késes volt, és nem is gondolt arra, hogy somogyi válhat belőle. Ám ott volt a tó, a Halak, a kis ház — no és a nagy „ellenfél”: Börcsök. — Tehát somogyi vagyok már — nevet rám —, de milyen elkötelezett somogyi! Ismernek engem is mint a rossz pénzt. A külföldiek csak így keresnek: hol sátraz a „feniveszi” Mahrer. (Budapesti tudósítónktól.) Mintha a múlt századiba varázsolt volna vissza egy játékos kedvű tündér. A budai várban sátor sátort erjü. iparosok, kézműveseik, népi iparművészek készítették, kínálták portékáikat. Immár harmadaik alkalommal rendezik meg a mesterségek ünnepét a várban;. A seregszemlére nemcsak az ország minden részéből jönnek a mesterek, hanem külföldről is érkeznek bemutatni portékáikat. Már pénteken- elkezdődött a vásárosok felvonulása, épültek a sátrak. Reggel 9- től esite 7-ig három napon át zajlott az élet a várban, a régi macskaköveken slin- gelt-hímzett szoknyák röpültek, rámás csizmák dobogtak ... Könyvsátrak kínálják az olvasnivalót, az MDF-pavi- lon előtt kisebb tömeg, a Figurina animációs csoport pirosra festett kis busza körül inkább a gyerekek ser- tapertélmiek... ^ A Tárnok utca sarkán külföldiek fényképezkednek, felmásznak a szabadságharc emlékére állított szoborra, győztes mosollyal néznek körül, aztán beiemerednek a lencsébe, mintha megnyerték volna a segesvári csatát. A Szentháromság szobor sem kivétel... Szőttes zászlók A Tóth Árpád sétány az igazi múlt — szőttes zászlók jelzik, ki milyen megyéből érkezett, nemzetiszín szalaggal átkötött, kakastaré- lyos cipók idézik aiz ünnepet. Valódi kovácsmühely- ből az üllőről kalapácsmu- zsi'ka szól. Az Alföldről Szekeres Antal, Vajda László és Molnár József vezénylik a zenét. A vörösem izzó vasat a könnyű indító kalapács zengeti és pontos ütemben szál.nak a súlyos ráverő kalapácsok. Tudják ők ezt négyen is, de most csak a „zene” miatt szól a vas. Keresem Somogy hímzett zászlaját, és Vida Józsefbe botiok — ő a művelődési központ főmunkatársa, aki tizenötöd magával érkezett a mesterségék ünnepére. — Itt van a kaposvári fazekas Falusi Béla és Terjé- ki Éva, a somogyvámosi tanító Hanzel László, ciki tojásokat patkói, Szőke István fafaragó, Aleksic Márta szövő, Kalmár Lajosné hímző, Mahrer György késes Bala- tonfenyvesről, Csikvár Jó- zsefné és Tímea lánya gyöngyfűzők és Szabó Gyű- láné, akit nemes egyszerűséggel az egész országiban csak Lujzi néninek hívnak. Terménybábjait mindenhol ismerik. Rengeteg a nézelődő, jönnek, jönnek az emberek, ilyen hatalmas érdeklődésre nem számítottunk. Olyan furcsa, mintha kis szomorúság is vegyülne a mozdulatokba, ahogy megfognak egy-egy szép tárgyat, végigsimítanak a gyönyörű szőtteseken. Vasárnap délután már sátrat szerettünk volna bontani,. de nem tudom, hogy lesz moslt: az Ist- ván-ünwep miatt a legtöbb vendéget éppen • vasárnapra várjuk. (Hatalmas vihar mosta el félig az ünnepet.) Tavaly és tavalyelőtt ítészek járták az utat, és rangos okleveleket adtak át a kézműveseknek. Most ez hiányzik, a somogyiak azonban — ha más helyről is — mégsem jöttek üres kézzel. A nyíregyházi Országos Népművészeti Kiállításról (szeptember 10-én zárja kapuit) két aranydiplomát hoztak el. Egyiket a kaposvári Mautner Józsefné hímző kapita, aki már sajnos nem örülhet a sikerének... A másikat Gosztonyi Zoltán faragómester. Az ünneplés pedig tovább folyik: Orbán Géza bőrmű- ves pénteken a Parlamenit- bem vehette át a Népművészet ifjú mestere címet. Patkóit tojás és csipkézett fa — Egy pillanat alatt megtanítom tojást patkolni — biztat Hanzel László. — Figyeljen csak! Magam sem csináltam máshogyan, az egész mesterség elsajátítása nem tart húsz évnél tovább. A somogyvámosi tanító úr Szőke István 12 éves korában kezdte tanulni a fafaragás mesterségét Kapoli Antaltól. 56. éve varázsol a fába leheletfinom csipkemintákat — az egykori fűszer-csemege kereskedősegédből, majd MÁV-alkalma- zottból mágikus kezű kézműves lett. A körtefát szereti leginkább, ennek a színe lágy, de szép a dió, a cseresznye, a meggy, a juSomogyi bubamadár Aleksic Mártának nincs ideje velem foglalkozni. Kezdődik Fenyvesen a kettesfogathajtók versenye, száz ab- rakos tarisznyát rendeltek tőle, ezeket varr ja ki most éppen nemzetiszínű szalaggal. Viszik majd a szőttest külhonba, viszik Aleksic Márta nevét és keze munkáját. Lujzi néni most sem hazudtolja meg önmagát. Gyerekek veszik körül, akikkel bamba-bábut készít és lepkekönnyű királykisasszonyt. Pirosbogyó szemű lovagot és kívánságra megrepteti a somogyi bubamadarat, amelyet tavasszal kell faragni nyers fűzfából. Ügy a jó. Lujzi nénit a, postás is úgy ismeri, a bábos Lujzika. Két napja fejezte be Gödöllőn a? erdélyi menekült gyerekek tanítását, szeptemberben pedig Szentendrére várják. Nem sokára láthatjuk a televízióban az ördögcsalta királykisasszonyt, amelynek 7 kisasszonyát, 7 ördögét, 7 favágóját Lujzi néni készítette másfél év alatt. A darabot a kaposvári nevelőotthon kis cigánygyerekei adják elő, hét maszkot téve arcuk elé. Nehéz szívvel megyek el a sétányról. Leülnék a kopjafafaragókhoz és beszívnám a vésőnek engedelmeskedő fa nyers illatát. Kipróbálnám a nádihegedűt és mocsarak zsámbokos szigetein érezném magam, sütnék kenyeret. Részt vennék az aratóünnepségen és hagynám n%im elpörgetni a thürin- giai táncosoktól. Megnézném a Dísztéren Vitéz Lászlót és a többieket, és szépen, ellenkezés nélkül elmerülnék a múltba ... Az ünnepnek azonban vé— ge. Ballagok a Lant utcán, és okarina dobja utánam búcsúként visszacsalogató dallamait. Bellér Agnes Mesterségek ünnepén