Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-10 / 160. szám
Somogyi Néplap 1989. július 10., hétfő E3sport ES ló játékkal — megérdemelt győzelem Siófoki Bányász—Slavia Praba 2-1 (2-1) Siófok, 2000 néző. V.: Varga L. (Nagy II., Stamler). Siófok: Bíró — HJarozsán (Brettner), Szabó L., Aczél, Kolovics — iMeksz, Freppán, Olajos, Keszeg (Palkovics) — Magyar (Krausz), Borostyán (Kirschmajer). — Az Intertotó-kupa küzdelmeiben most egy hét leforgása alatt egymás után háromszor játsszunk majd kényelmesen helyezett a kapu bal oldalába. 1-1. A 30. percben Keszeg távoli lövését még védte a kapufa, 3 perc múlva azonban újra gólnak örülhetett a hazai publikum. Magyar ügyesen elfutott a bal ólalony*beadá- sát Borostyán három méterről pofozta a hálóba. 2-1. Térfélcsere után a prágai csapat mindent megtett az saját közönségünk- előtt. Ma nyernünk kell, hogy megmaradjon esélyünk a felzárkózásra. A játékosoknak ehhez elsősorban önmagukat kell legyőzniük. A mérkőzéssorozat jó alkalmat ad a kísérletezésre és szervesen illeszkedik felkészülésünkbe. A mai ellenfél nagyon jól felkészített csapat. A pálya középső harmadában kell labdákat szereznünk, s azzal indítani az előretolt ékeket: Borostyánt és új játékosunkat, a Videotonból leigazolt Magyar Zsoltot — mondta Gellei Imre vezetőedző a mérkőzés előtt. A vendégek támadásaival kezdődött a mérkőzés. Gyors ritmusváltásokat követően hosszú labdákkal indították szélsőiket, a beadásokat azonban rendre „lekapcsolta” a hazai, védelem. A 4. percben Novák ijesztett Tá a Bányász szurkolóira, Bíró kapus csak a 16-oson kívülre futva tudott tisztázni előle. A Siófok gyorsan ébresztőt fújt. A 7. percben szép összjáték után Freppán lövése centiméterekkel kerülte el a kaput, majd Borostyán 14 méteres bombája Okozott gondot Bribyl' kapusnak. A hazai fölény a 15. percben góllá érett: Meksz bal oldali beadását Magyar fejelte az ötösről a kapuba. 1-0. Támadott a Siófok, a 25. percben mégis kiegyenlített az ellenfél: Novák 20 méterről „elengedett” lövése meglepte Bírót, aki csak kiöklözni tudta a labdát. A csatár az qlé visszapattant labdát Fryda elé sarkalta — a társ egyenlítés érdekében. Támadásait azonban már a középpályán sikerült megszűrni. A cseh védelem az 55. percben előbb Magyar, majd tíz perccel később Kirschmajer abszolút gólhelyzetéhez asszisztált. Keszeg fejese két ízben is a felső lécre pattant. Lüktető, nyílt sisakos játék folyt a pályán, a csapatok csupán a támadásokkal foglakoztak, a védekezéssel keveset törődtek. A 91. percben gólt ■ fejeltek a prágaiak, melyet a bíró az azt megelőző szabálytalanság miatt nem adott meg. Jó iramú, olykor látványos megoldásokkal tűzdelt meccset láthatak a villany- fényes mérkőzés nézői. A hazai csapat állandó veszélyt jelentett a Slavia Praha kapujára. A Bányász szerencséjére a vendégek tudománya a I6-os előterében elfogyott. Csupán távoli lövésekkel ijesztgették Bíró kapust. A mérkőzés a középpályán dőlt el. A hazai siker teljesen megérdemelt, a gólarány hízelgő a vendég- csapatra nézve. Korrekt játékvezetés mellett sportszerű küzdelem zajlott a pályán. Három totozó véleménye: Tóth Mihály (Siófok): — Fix 1-re vettem a meccset, gondoltam, ez meglepetés lesz, ha bejön, és jól fog fizetni. Benedek József (Székesfehérvár): —1, 2, kétesélyt fogadtam. Nem hittem volna, hogy csapatunk a szerdai svájci vereség után így képes összeszedni magát. Soós Zoltán (Hatvan): — x-et tippeltem. A prágai 1-4 után nem bíztam a teljes sikerben. (Czene) Kettesfogathajtó verseny Szántódpusztán Somogyi fogat a második bolyon A Siotour Kupa nem- ■ zetközi kettősfogathajtó verseny utolsó, tegnapi napjára maradtak az izgalmak: kinek lovait szalagozzák fel a győzelem jelképével? A Magyar Lovasszövetség fogathajtó szakbizottsága, a Siotour és a Somogy Megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szántódi erdészete szervezésében az idén negyedik alkalommal rendezték meg a versenyt. Nyári szezononként 50 ezren látogatnak Szántódpusztára — mondta Magyarosi György, UGYANÚGY MINT 1965-BEN... Két egyes elöntő Wimbledonban Utoljára 1973-ban fordult elő, hogy a wimbledoni nem- zetközi teniszbajnokságon a férfi és a női egyes döntőt ugyanazon a napon bonyolították le. Azóta viszont már 24 esztendő telt el, hogy a Hét egyes számban ugyanazok a versenyzők csatázzanak az első helyért, akik egy évvel korábban is döntősök lehettek. Ismét Steffi Graf nyert A szombatról vasárnapra áthozott női döntő előtt, a szakértők általában 'a nyugatnémet Graf győzelmére számítottak. Volt azonban olyan tábor is, amely abban reménykedett, hogy Navratilova 8. wimbledoni győzelme után kilencedszer is nyer, s ezzgj minden idők legnagyobb Wimbledon- győztesq lesz. Az első játszmában 2:2-ig haladt együtt a két kitűnő teniszező. A 21. percben azonban Steffi elnyerte Navratilova adogatását, s meg sem állt 6:2-ig! Váratlan fordulat következett a második szettben, amikor Navratilova legszebb idejére emlékeztetve pompás dolgokat csinált, s a hosszabbított játékban megadásra kényszerítette Gráfot. A döntő játszma azonban ismét Stefiié volt, aki ebben a sorozatban csak egyetlen játékot engedett át a fáradni tűnő amerikai ellenfelének., A befejezéskor az eredményjelző táblán ez állt: Graf—Navratilova 6:2, 6:7, 6:1 Becker visszavágott Edbergnek A férfi döntőnek az kölcsönzött külön érdekességet, hogy a fináléban, ismét a svéd Edberg és az NSZK- beli Boris Becker találkozott. Becker fergetegesen kezdett, s az első szettben lesöpörtem pályáról tavalyi legyőzőjét. A második játszma viszont fej-fej melletti küzdelmet hozott. Mindenki megnyerte a saját adogatását. 6:6 után Becker ismét ellenállhatatlan volt. A rövidítést 7:l-re nyerte.) Amikor a harmadik szett zajlott, az égen újra a viharfelhők gyülekeztek. Ebben a szettben Edberg bizony nehéz pillanatokat okozott a német fiúnak, aki azonba» a hajrára újra feltámadt, s 6:4-re nyerte a szettet. Boris Becker ezzel visszavágott Edbergnek a tavalyi vereségért, s a 21 éves teniszező harmadszor lett Wimbledon bajnoka. * Ez a győzelem egyébként nem csupán a tenisz tán legértékesebb serlegét jelentette számára, hanem „mellesleg” 190 ezer angol fontot is. B ecket—Edberg 6:0, 7:6, 6:4 MLSZ-döntés után, döntés előtt Aligha irigylik manapság sókan az MLSZ új vezetőit. Labdarúgó főhatóságunkban olyan időpontban történt szerepcsere, amikor az új vezetők a sorozatos elnökválsággal küzdő elődöktől vették át a stafétabotot úgy, hogy a sportág mélypontra jutott. Némi jóindulattal nevezhetjük csak közepesnek a mostani labdarúgó-bajnokságot. A válogatott csapat a világbajnoki selejtezők során már-már a padlóra került. Még mindig kísért az igazában le sem záródott bundaügy. Ezek, s még egyebek, bizony nem kevés feladatot zúdítanak az új vezetők nyalkába. Ügy fest, hogy akadnak újabb kesérű és egyben nagyon zavaró tényezők is. Ezeknek egyike Szeged közelmúltban tárgyalt és lezárult óvásügye. Hogy nem mindenki értett egyet az óvás elutasításával (ez véglegesítette, hogy a Vasas továbbra is az NB I-ben, a Szeged pedig az NB II-ben szerepel), azt bizonyítja a szövetséghez és a különböző fórumokhoz érkező levelek, telefonok sokasága. Közöttük még olyan is akadt, hogy féltse az életét az új MLSZ-elnök! Meg, ha nem nyeri el az igazságot a Szeged, valamint az Oroszlány — amely az osztál.vozókon szintén alul maradt —, akkor a Népköztársaság úti MLSZ-székházban bomba fog robbanni! Nemde itthon mélységesen elítéltük, amikor Angliában vagy másutt a huliganizmus uralkodott el a futballpályá- kon. S lám, nálunk is jócskán akadnak, akik a kedvenc csapat miatt józanságukat, ítélőképességüket elvesztik. Kétségkívül balszerencsés körülmények játszottak közre, hogy az előnye birtokában Szombathelyre utazó Oroszlány a végén egy bal- szerencsés góllal alulmaradt. Szegeden is a szurkolók már ünnepeltek, hogy valóra vált a Tisza-parti álom, amikor 20 másodperccel a befejezés előtt a szegedi csapatkapitány — vitathatatlanul — 11-est vétett, s odalett minden. Az MLSZ fegyelmi bizottsága természetesen nem a szubjektív érzelmek, hanem az objektív tények alapján döntött. A szabályok szellemében. Ennek ellenére még ma is mozgásban van az osztályozok ügye. Sókan a divatos rehabilitációt követelik, ebben a „futball-kon- cepciós ügyben”. A kényes ügyek ezzel még nem is zárultak a labdarúgó szövetségnél, hisz 12-én a legfrissebb bundaügy, a komlói jut el a végső döntéshez. Ekkor kerül sor a komlói, valamint a tapolcai érdekeltek szembesítésére. Sajnos, aligha várható, hogy a feljelentő Komló és a megvádolt Tapolca megmásítja eddigi álláspontját. Ezek után sokan kíváncsian várják, hogy objektív tud-e továbbra is maradni az MLSZ fegyelmi bizottsága? Az igazságos döntést Tapolcán és Kaposvárott is áhítják, noha a két városban egyaránt ellenkező az előjel. Az is biztos, hogy a labdarúgóbarátok nem egyforma érzelmekkel veszik majd tudomásul a döntést. De reméljük, hogy itt is, ott is véglegesen megnyugszanak majd a kedélyek, s a komlói ügyet nem követik a szegedihez hasonló atrocitások. a házigazda Siotour igazgatóhelyettese. — Értelmes szabadidő eltöltését segítő rendezvényekkel, vonzó programokkal kívánjuk kiszolgálni vendégeinket. Megnőtt az igény a lovassportok iránt. Idei versenyünk sportszakmai szempontból már komoly rangot ért el. 17 magyar, 3 lepgyel, 2 osztrák és egy olasz fogat nevezett. Üjdonság, hogy egy női versenyző, Szabó Erika nevét is a rajtlistán találhattuk. A vetélkedőn három Somogy megyei fogat is indult. Közülük a legjobban Nagy Sándor, a siófoki Siotour sportklub versenyzője szerepelt. — Az élső napon díjhajtásban a harmadik helyezést értem el — mondta. Emlékezetből kellett előre megírt koreográfiákat raj-, zolni a fogattal, egy 40-100 méteres füves négyszögben. A 16 részfeladat közül az utolsóban hibáztam. Szombaton sikerült megnyernem a maraton-hajtást. Egy 23,5 kilométer hosszú ^távot kellett lehajtani meghatározott járásmódban, rözített időhatárok között. Mezei dűlő- úton, erdei ösvényen, szőlőskertben állították fel az ellenőrző pontokat. Hibátlanul sikerűit teljesítenem a távot, pedig nagyon nehéz volt a terep. Vasárnap egy pont hátránnyal kezdtem az akadályhajtást. Bálint Mihály, s több Európa- és világbajnokság résztvevője mögött. Ö hibátlanul vette a húsz kaput, én levertem egy labdát — így nem sikerült a bravúr. — A magyar versenyzők világbajnokságra történő felkészülése négy hazai és három külföldi versenyen történt — tájékoztatott Borka József, a versenybizottság elnöke. 10 magyar résztvevője lesz a balatonfenyvesi vb-nak, ebből öten a korábbi versenyeken biztosították a helyüket. A mai verseny kimenetele dönt a további helyek sorsáról. A felkészülés legnehezebb és legrangosabb versenye volt a szán- tódpusztai. A pályák tech-‘ nikailag nagyon nehézre lettek építve, amely jelentős terhelést követelt a versenyzőktől és a lovaktól egyaránt. Jellemző, hogy a világbajnokságon is esélyes lengyeleket, akik az idén minden más versenyt megnyertek, itt a dobogóról is sikerült leszorítani. Legjobbjuk, Henrik Dubiczky csak a 9. lett az összetettben. Az első helyezést Bálint Mihály (Kiskunfélegyháza), másodikat Nagy Sándor (Siófok) szerezte még, a harmadikon Szabó Erika (Orgovány) végzett. Ezzel a versennyel sikerült tisztázni a hazai erőviszonyokat. Hogy hol van helyünk a világ fogathajtó sportjában, azt majd a balatonfenyvesi világbajnokság hivatott eldönteni. C. A. TOTÓ A totó 27. heti játékszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1, 1, 2, x, 1, 2, 2, 1, x, 1, 1, 1, x + x Pályázati felhívás! A Nemesvidi Községi Közös Tanács pályázatot hirdet a nyugdíjazás miatt megüresedett ' VB-TITKARI MUNKAKÖR ' BETÖLTÉSÉRE Pályázati feltételek: Állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai oklevél és legalább 2 éves szakmai gyakorlat. A jelenleg is vb-titkári munkakörben dolgozók esetében tanácsakadémiai oklevél. A munkakör betöltéséről 1989. december 1-jétől — határozatlan időtartamra — a községi közös tanács dönt. Pályázni részletes szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajz és diplomamásolat benyújtásával lehet. Bérezés a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH. sz. rendelkezés szerint. A nálváfiat honvú Hasának határideje: 1989. augusztus 15. A pályázat elbírálásáról a pályázó 1989. szeptember 1-jéig értesítést kap. A pályázatot a Nemesvidi Községi Közös Tanács tanácselnökéhez (8738' Nemesvid, Rákóczi u. 2.) kell benyújtani. Szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. (106012)