Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
Somogyi Néplap 1989. július 1., szombat I KáK*" - . mi m mm ■■■ ■■■.■■■ IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Siposhegyi Péi+r, aki Kaposvárról indult „Csak a gyávákban működnek védekezési reflexek” Siposhegyi Péter a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa, a Kapu című folyóirat rovatvezetője, a Színház és Filmművészeti Főiskola oktatója. Ma ő az egyik legsikeresebb kortárs magyar drámaíró, j Színházak mutatják be műveit hazánkban és határainkon túl. Siposhegyi Péter Kaposvárról indult. Az interjút készítette: Balázs Andor Fotó: Kovács Tibor — Mindig élt bennem, hogy csakazértis megmutatom! Néha majdnem mindegy, hogy valaki Kolozsvárról menekült Budapestre, vagy Kaposvárról. Mind a két esetben idegen. Azt akarom ezzel mondani, hogy a vidékről jövő ember nagyon messziről jön. Olyan mesz- sziről, mintha külföldről jönne! Miért izgalmas a színhái? — Melyek voltak az út legfontosabb állomásai? — A legfontosabb fordulatnak azt érzem, amikor mélyet lélegezve elköszöntem a pécsi jogtudományi kartól, hogy budapesti egyetemen. folytathassam tanulmányaimat. Ezzel időt vesztettem, és a jó megélhetést ígérő jogászkodás helyett a bizonytalan egzisztenciát ígérő filozófia szak hallgatója lettem. Úgy jöttem fel Budapestre, hogy a bal kezemben egy utazótáska, a jobban valamivel kisebb sporttáska volt, és nem tudtam, hol alszom aznap. Rengeteg naív, gyermeteg illúzióm volt. A színházzal való foglalkozást egy pillanat döntötte el: amikor egyetemre kerültem. Közösségbe vágytam, és ez a közösség — a már nem fénykorát élő, de még mindig jelentős kohéziós erővel bíró — Egyetemi Színpad lett. Színészi, mesterségbeli alapismereteket tanultam. Ott hallottam először a Grotowski-mód- szerről. Itt ismertem meg a Sztanyiszlavszkij iskolán kívül eső nyugat-európai színházi mozgalmaik bizonyos téziseit és képzési gyakorlatát. Hamar kiderült: a nehezen alakítható karakterem és átlagot messze meghaladó test- arányaim, valamint mozgáskoordinációs zavaraim miatt jó színész nem lehetek. Nem is azért mentem oda. Igazából nem akartam játszani, de homályosan, ködösen valamely színházi foglalkozás iránt éreztem vonzalmat. Az a hitem éledezett, hogy a színház azért izgalmas, mert a találkozás közelségéből, az együttlét varázslatából t.ud hatást kelteni. A színházban láttam azt a művészeti ágat, amely a szószéket, a népgyűlést ps az ilyenfajta találkozásokat eleveníti meg. Egyszer néztem a televízióban Németh László, A két Bolyai, című művét. Bessenyei Ferenc és Huszti Péter játszotta a két szerepet. Azt mondtam: uramatyám! Ez egy híres magyar író jelentősnek tartott színdarabja, de ilyet fogok tudni írni. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam: drámaíró leszek! Akkor 23 éves voltam, és egyetlen ismerősöm nem volt ezen a pályán. — Hogyan kerültek mégis színpadra az első művek? — Egy irodalmi körbe jártam, a Vasas művészegyüttes székházába. Amikor az első színdarabomat megírtam — az nem került színre —, tudomásul vettem: meg kell tanulni a dramaturgiát, a szerkesztést, be kell gyakorolni a dialógusok írását. írtam egy színdarabot Kaposváron és visszautaltam vele Pestre. Az első blyan darabomat is Kaposváron írtam, amelyből bemutató lett. Így akár kaposvári írónak is mondhatom magam. Elvittem a darabot egy irodalmi körbe, ahol bemutatták a művelődési ház igazgatójának. Azt mondta: tehetséges vagyok. Bálvánvállítás — Mi volt ez a darab? — Bálványállítás volt a címe. Mindig érdekelt a misztikum: a megváltás, a megváltó, a karizmatikus ember. A később bemutatott színdarabjaimban is ilyen sorsokat írtam meg, csak pontosabb helyzetekben. Megjelent akkoriban egy újsághír: A Berkeley-intézet — az amerikai tudományos ismeretterjesztő intézet — azt jósolta 1980-ban, hogy az évtized közepén új világvallás keletkezik. Próféta tűnik fel, és ez szerintük szlovák vagy magyar nemzetiségű lesz. Kitaláltam egy történetet, amely eléggé színtelen, szagtalan történet volt. Bölcsele- tileg bizonyára nagyon érdekes — tehát filozófiai esszé- füzérnek kitűnő —, de színdarabnak nem — ebben leírtam a prófétát. Nagyon furának, kicsit életidegennek tetszett, valószínű azoknak is, akik nem mutatták be.- A nagy fordulatot két dolog hozta: az egyik, hogy 1981- ben elkezdtem foglalkozni az életemet meghatározó Rajküggyel. Nagyon gyermetegen, nagyon naivul! Az ezzel való foglalkozásom különböző állomásai kitesznek egy kötetet. Meg fogom írni. Azt gondolom, hogy a ’80-as évek magyar kultúrpolitikájának, szellemi életének sajátságos története lesz a könyv. 1982 elején az első igen gyermeteg változatát írtam meg a Rajk és társai-nak. Ezt őszszel a fiatal művészek klubjában bemutatták: nagyon tetszett az embereknek. Azt mondták, hogy fontos, .jelentős ügy. A következő előadást meghirdették az Egyetemi Színpadra. Főleg vígszínházi színészek vállalták a szerpeket: Öze Lajos játszotta volna Gerő Ernőt. Bementem az egyik megbeszélésre, és ott kerek-perec közölték velem: betiltották. Ismeretlenül azzal kezdtem a pályám, hogy betiltottak. Tragikomikus helyzet Különböző fórumok vezetőit, a miniszterelnököt, az MSZMP Központi Bizottságát kértem, hogy legalább álljanak szóba velem. Aczél György szigorú pillantása elég ok volt akkor, hogy valakivel szóba se álljanak. Ügy gondoltam, hogy a tisztességes az, ha én szándékaimat Aczél Györggyel és Kordinesz Mihállyal — aki akkor az illetékes osztály vezetője volt — tisztázom. Nem tudtam ugyanis, hogy miért vannak ennyire megsértve. A helyzet egészen tragikomikus volt. Akkor még nem tudtam a Rajk-ügyben az akkori belügyminiszter szerepének mértékéről, ök viszont azt hitték, hogy a darabot kizárólag Kádár János személyét provokáló, őt támadó műnek akartam megírni. Nem olvasták el, de puszta léte őket arra vezette, hogy ez provokáció. Arról, hogy az Eötvös utcai villában mi történt — nem tudtam. Fél éve tudom. A darab utolsó változata — amit végül is játszani fognak a közeljövőben — ,már erről is szól. 1983-ban kerültem a Játékszínbe. Minisztériumi fölkérésre írtam á Semmi ágán című darabot, amely József Attila haláláról szólt. Abban a lelkiállapotban, amiben akkor voltam a Rajk-ügy miatt, közelinek éreztem a Kései sirató, a Nagyon fáj és az Íme, hát megleltem hazámat költőjét. A darab hihetetlenül rövid idő alatt készült el szülővárosomban — ahová halottak napjára utaztam haza, és ott maradtam november 7-ig. Jóval később, az elsőre megírt vlátozatot bizonyos dramaturgia követelte húzásokkal mutatta be a József Attila Színház Valló Péter rendezésében. A Raik-drámáról — Sok dokumentum az 'alapja a Rajk-drámának? — Nemcsak tényeket ismertem meg, hanem egyfajta életszemléletre, világlátásra, nagyon kritikus látásmódra is tanított. Ismeretlen emberek keresnek meg, ajánlanak fel újabb dokumentumokat. Nagyon erős hitem alakult ki arról, hogy ez az ország állóképes! — Hol és-mikor mutatják be a Rajk-drámát? — A helyzet mindig változik a darab körül. Ez is egy kötetnyi történet. A Nemzeti Színház új igazgatója a dologtól elhatárolta magát. Megpróbálunk az idei nyári évadra összehozni egy Rajk-előadást. Ennek nem politikai, hanem gazdasági korlátái vannak. A rendező Kerényi Imre hihetetlen nagy igényű tervet adott be a Szabadtéri Színpadok igazgatójának. Két színház is jelentkezett nagyon komoly ajánlattal. Az egyik a József Attila, a másik a veszprérrti színház. E két hely valamelyikén a jövő évad nyitó darabja lesz. — Érdekes, hogy a veszprémi és a József Attila Színház jelentkezett, s nem az a Katona József Színház, ahol Zsámbéki Gábor az igazgató, aki korábban a Csiky Gergely Színház igazgatója volt. Nem is a kaposvári Csiky Gergely Színház jelentkezett a drámáért. Mi ennek az oka? — Sem a Katona József, sem a Csiky Gergely Színház nem dramaturgiai színház. Nézzük, mit játszanak: többnyire kikristályosodott klasz- szikus vagy félklasszikus vagy kortárs külföldi műveket. Igen magas színvonalon! Bár az ország minden területén ilyen rendkívüli tehetségű és felelősségű emberek dolgoznának, mint Zsámbéki, Babarczy, Áts vagy Ascher és sorolhatnám a többieket. Tisztelem őket, de az író számára nem biztos, hogy a legjobb színház a legjobb színház. Nagyon szeretném, ha a kapcsolat egyszer mégis létrejönne. Akár úgy, hogy valamelyik megírt darabomat eljátszanék, akár úgy, hogy műhelymunkában velük együtt részt vehetnék. Játék a Balatonon — A kaposvári színházzal tehát nincs kapcsolatod. Gondolom, a megyével azért van ... — Volt egy régi tervem. Somogyi vagyok, Kaposváron születtem, de a szívem balatoni. Haza igazán nem Kaposvárra, hanem Fonyódra megyek! Régi vágyam volt, hogy ne csak Gyulán legyen önálló nyári színház, ne csak Egerben, Kisvárdán, hanem legyen a Balatonon is. Bizonyos kapcsolataimat, szakértelmemet, szervezőkészségemet már nagyon régen fel- jánlottam erre az ügyre. Nagyon sokáig nem ment. Változott a^ helyzet akkor, amikor a megyei tanácselnöki székbe Gyenesei István került, akit én másfél évtizede barátomnak tudok, és ő engem viszont. Ö felhatalmazott engem, ha e gazdasági helyzet nem válik csőddé, akkor itt a 90-es évek elején létrehozhatók olyan balatoni játékok, melyekből az én igazi nagy álmom kikerekedik. Nemcsak színházat szeretnék itt, hanem egy fesztivált. Európa nyári színházi fesztiváljainak egyike legyen Magyarországon! S ha már Magyarországon lesz, akkor a Balatont kapja. A kapcsolatom a megyével igazából az elnök személyéhez kapcsolódik. Ö megtisztelt engem azzal, hogy beavatott bizonyos politikai elképzelésekbe, jövőt formáló terveibe. Meghallgatja a véleményemet. Szívesen segítek. Az, hogy én kívül kerültem ezen a megyén, az nem azt jelenti, hogy bennem bármnéle harag Vagy lenézés van. — Ha már Gyenesei István tanácsot kér a megye jövőjével kapcsolatban, hadd kérdezzem meg én is: milyennek látszik a megye jövője ? — Balaton, Balaton és harmadszor is Balaton! »Az agráripar egyre rosszabb helyzetben van, Somogy ipari megye sosem volt. Az, hogy Közép- és Kelet-Európa legfrekventáltabb üdülőövezete, ezt ennél jobban ki kellene használni. Rosszul gazdálkodunk vele, elrontottuk, hagytuk beépíteni, nem tisztítottuk, pár krajcárért olyan helyekre adtak építési engedélyeket, ahova nem kellett volna. Még mindig van menthető, és ebben a tóban még mindig kincs van. lujából hat ott van a Bala- ton-parton, de ettől sem az ország, sem a megye nem lesz gazdagabb, csak bizonyos emberek. Ez nem baj. Jó, ha az emberek jól élnek, de regionális problémákat meg lehet úgy is oldani, hogy az emberek is ’jól élnek, és a terület is hasznot hoz. A fiatalok mesternek szólítanak — Hallottam: gyakran kopogtatnak külföldi újságírók is, például Ausztriából, Németországból és máshonnan. Mire kíváncsi egy brit lap munkatársa? — Megjelent a Reformban, hogy Rajk Lászlóról egy színdarab készül, és azt én írom. Volt egy időszak, ami> kor több országból telefonon vagy személyesen is megkerestek. Ezeket az embereket nem az én személyem érdekelte igazán, hanem az, hogyan lehetek ilyen magabiztos és bátor?. Azt válaszoltam, hogy ma már ez nem akkora bátorság, csak a gyávákban működnek védekezési reflexek. Mindegyik ugyanarra volt kíváncsi: egy ország legitimitását hogyan nyerheti el tartósan egy olyan zsarnoki diktatúrából, mint amilyen Rajk Lászlót megölte, és miként lehetséges az, hogy gyilkosai nem minősülnek vissza bűnössé, sőt az új (1956-ot követő) rendszerben is a politika alakítói maradhattak. Ezt ők nem értik. — Siposhegyi Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán azokat a hallgatókat oktatja, akik májd a darabjait játsszák. Ez lehetőség? — Ez vonzott oda! Semmi egyébre nem vágyom, mint arra, hogy egy nagyon kicsi világszemléletet adhassak nekik, mert ez az a „tantárgy”, amire a legnagyobb szükségük lesz a színházban. Nagy felelősség, mert a fiatalok mesternek szólítanak, és ők ezt komolyan gondolják. — A világszemlélet tág fogalom. — Hogyan menthető még mindig? — Külföldi tőkét kell behozni. A hetvenes évek elején akarták ezt. Amerikaiak, angolok. Az akkori magyar politika nem látott egyebet, mint azt, hogy a szocializmus nem eladó ... Amikor elkerítenek a szocializmusból kétszáz méteres partrészeket még párt- és belügyi üdülőnek is, akkor az nem eladó?) Szállodákat kell építeni, mert különben a balatoni idegenforgalom hasznát magánemberek fölözik le. Az ország húsz leggazdagabb fa— Erkölcsi világszemléletről beszélek, erkölcsi rend" ről beszélek, ahol az ember percnyi divatoktól függetlenül alakítja ki saját világképét, sok tanulással, nyitottsággal, a más világnézetek hirdetői iránti hihetetlen toleranciával. Nem a másik világnézetét kell megvetni, hanem a becstelenséget, a köpönyegforgatást, a jellemtelenséget. Drámaíróként a színpadról is arra figyelmeztettem mindenkit, hogy az önmagunk számára kialakított személyiséghez ragaszkodjunk, őrizzük, annak szellemében éljünk!
