Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
Néplap 1989. július 22., szombat AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPTA Koncert ökölre, késre, bárdra Slawomir Mr özek: Mészárszék „Az abszolút színház újszerű eszközöket ad a szerepek átvilágítására, a ki- mond(hat)atlan konfliktusok ábrázolására”. A kelet-európai drámaírók az abszurd, a groteszk világához fordulva nem az emberi lét célját, hanem az egyén és hatalom, az egyén és a hatalmat kiszolgálók viszonyát kutatják. (Talán a történelmet okolhatjuk ezért?) Slawomir Mrozek Mészárszék című „kritikája” az egyetemes műveltség elkorcsosulását, a modern művészetek vadhajtásait bírálja. A darab „hőse” egy hegedűs, akit a sors egy napon — éteri, emberi érzelmektől mentes zenéért rajongó zsarnok anyja nagy örömére — megajándékoz Paganini tehetségével. A bábszerűvé stilizált „hegedűművész” az életet, az érzelmeket keresi — miközben próbálja megszerezni saját sorsa feletti rendelkezési jogát, a biológia törvényeit is figyelmen kívül hagyó anya kezéből. Szüntelen kiutakat keres, de lényegének lelkes újra és újrafogalmazásával sem tud átlépni mesterségesen beszűkített világának körén. Közönsége, az arcnélküli tömeg kiszolgálójaként kerül a vér igézetébe: a hangversenyteremben éneklő hegedű hangját megzavarja a vágóhídra hajtott barmok (kompromisszum nélküli) bőgése, ami felborítja a művész lelkének patikamérlegen méricskélt egyensúlyát. „Aki hallott már halálhörgést, azt már nem elégíti ki a koloratúr szoprán ... Hol lehetne több élet, mint ahol ölnek?" A Mészárszék jelzők nélküli világában ráébred: ez séma sajátja. Termteni szeretne, önnön „feltámadását celebrálni, de áldozatul esik a vér misztériumának. „... igen, folytatni akarjuk, folytatnunk kell! Hölgyeim és uraim, az előadás tart! Akkor hát ki lép az ő helyére? Ki a következő? Önkéntes jelentkezőt kérek!” A filharmónia igazgatójának végszavai még sokáig visszhangoznak a bogiári vörös kápolna előtti szabadtéri színpad szorongásig gyűlt, az őszinteség igényétől bepárásodott levegőjében. „A legnehezebb túlélni a következő öt percet” — írja egy szatirikus táncnovellájában Mrozek. Az élet — a következő öt perc. S mi mégis mindent megteszünk, hogy ne gondoljunk rá. A tervek, a remények, az aggodalmak a következő hetekre, hónapokra, évekre, sőt évtizedekre vonatkoznak. Csakis azokban élünk, vagyis nem élünk, hanem csupán elképzeljük az életet. A következő öt perctől való félelmünkben?”.A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata arra vállalkozott ezen az estén, hogy az egyetemes művészetet (is) megtestesítő kis lengyel Hamlet képzeletvilágát e földhöz kösse. A szerző, aki mestere a megszokott jelenségek, fogalmak, beidegződött szokások groteszk optikán való felnagyításának, semmilyen segítséget nem adott szellemisége képpé formálásához. Drámája rádiójátéknak készült, s az „agyonírt” szöveg megrostálásán keresztül fedezteti fel velünk Lukáts Andor rendező a saját olvasatát: számára az ember, az élet, a vér kiélesített kontúrjai emelik ki a lényeges ösz- szefüggéseket. A színpadi groteszk élet- veszélyes közelségben húzódik az értelmetlenség határától. A rendezőnek sikerült megőriznie kapcsolatát a konkrétumokkal, a mroze- ki játéklehetőséget karikatúrákká rajzoló színtársulat pedig intenzív realizmussal árasztotta el a cédrusok közé zárt szűk területet. Fölényesen, okosan bántak a groteszk eszközeivel, folyamatosan működtették a metaforát. A nézőben megrendülnek a hagyományos, humanista művészeti eszmények — ez a paradoxon. Mert az életet utánzó, „igazi”, csak az önmagát szolgáló művészet külsőség, aminek nincs köze az élethez. A dilettánsnak van igaza, aki érzései kifejezésére használja fel a művészetet. Khell Zsolt díszlettervező újraálmodta a főhős képzeletét, amikor a nyárspolgári otthonból az egyre zaklatot- tabb, önmagát egyre riad- tabban kereső hegedűművészt „rászabott” környezetben sodortatja az önpusztítás felé. Sztarenki Pál ezen az estén megidézte a lefojtott érzelmű embertől a szánalomra méltó szakbarbárrá válás apróbb árnyalatait is. Vállára óriási teher nehezedik — játszótársai x „csak” azért vannak a színpadon, hogy jellemükben megfüröd- ve, tisztábban vázolhassa fel a mrozeki üzenetet. A kontrasztot mesterien teremtik meg a társak. Pogány Judit a fiáért minden áldozatot vállaló, aggódó kispolgári anyát, Csákányi Eszter (fuvolaművész) meleg szívű „szeretőt” formált. Koltai Róbert, a filharmónia jószi- matú igazgatója a tehetség alázatos kiszolgálóját mintázta meg. Felvillanásaik remek életképek — csak éppen egy kicsit mesterkéltek, éppen egy kicsit túljátszottak. És sok, túl sok alkalom adódik a nevetésre. Ez a groteszk dramaturgja. Tóth Béla maradandót nyújt az altiszt epizódszerepében. A kiszámíthatóságot a Pagani- ni-i zsenialitást hentességre cserélő Gyuricza István jeleníti meg — kiválóan. Cselé- Nóra jellemekre szabta a jelmezeket, s Dés László zenéje ad alaptöltést az indulatok megfestéséhez. „... A következő öt perc majdnem mindig kevéssé látványos. Pedig nincs más élet a következő öt percen kívül. A többi a képzelet. Kivéve, ha a képzelet az élet.” Czene Attila Fotó: Csobod Péter RADIÓJIGYZET Megszólításaink A hadsereg sem a régi. Hiába a veretes kapuk, a szögesdróttal megerősített kerítések meg a csőre töltött fegyverek, a kívül érlelődő változások mintha a laktanyaudvarra is beszivárognának. Igaz, nagyon lassan, megfontoltan, nehogy kiderüljön, hogy megint az ellenség keze van a dologban. Ügy látszik, a reformerek minden rétegben megtalálhatók, hamis az az elmélet, hogy csupán az intellektuális harmincon túliak képesek maradandó változtatásokra. Csak elhatározás kérdése, s akik néhány héttel korábban még elvtársat mondtak egymásnak a laktanyában, megtanulhatják az új megszólítást. Mert a seregben is érvényesül a pluralizmus, tagadhatatlanul jelen van a többpá rti- ság és a helyzet ilyetén alakulását demokratikus úton lehet csak elősegíteni. Ezért lettek egycsapásra bajtársak a katonák is. Hiszen ma már egyáltalán nem biztos, hogy elvbarátok, de a bajban mindig együtt vannak, akár a Néppárthoz, akár az MDF-hez tartozzanak .is. A magyarázat vasárnap délután a Táskarádióban hangzott el. A műsorból nem derült ki, hogy vajon megkérdezték-e a kiskatonákat: hogyan szólítanák egymást. Vélhetően ezzel kapcsolatos fórum sem volt a laktanyákban, nincs is rá szükség, hiszen a parancsnokok pontosan tudják, mire van szükségük a beosztottjaiknak. A riporter perceken keresztül csak telefonált. Először a Honvédelmi Minisztériumot tárcsázta, jó napot kívánt és K, elvtársat kereste. Bizonytalanul megkérdezte, hogy jó-e a megszólítás, nem kellett volna neki is bajtársat mondania. A kívülállókra természetesén nem vonatkozhat az előírás, kapta a megnyugtató választ, de az illetékesek remélik: előbb-utóbb mindenkinek természetes lesz, hogy bajtársak szolgálnak a seregben. A kiskatonákat sem fenyítik meg az első időben, ha véletlenül elvétik a megszólítást, arról nem is beszélve, hogy a hivatásos állománynak is hozzá kell szoknia az új formához. Csöngött a telefon a rendőrségen, a munkásőrségen, a riportert mindenütt kedélyes emberek fogadták, egyáltalán nem vették zaklatásnak a kérdéseket, a százados bajtárs, a törzsőrmester bajtárs is készségesen válaszolt. Amolyan vasárnap délutáni csevegés volt, pedig biztosan néhány nappal korábban készült a beszélgetés: aligha ülnek bent a hétvégén is a hivatalokban. A Táskarádió minden riportja ezt a stílust követte. Nem keresték az eget rengető szenzációkat, a prominens személyiségeket. Ügy hatott, mintha Fiala János szerkesztő-műsorvezető a Balaton közepén ülne egy csónakban és napozás közben konferálná be a riportokat. A Táskarádió valamelyest konzervatív műsor. Itt kevesebben tegezik a hallgatókat, mint más adásokban, nehezebben: mondanak szervuszt a szerkesztők, mint akár az Ötödik sebességben, vagy az újabb ifjúsági műsorokban. A Táskarádió sem reked meg a régebbi vonulatoknál és az ötödik sebességet sem vádolhatja senki tiszteletlenséggel. Arról van szó, hogy a rádióban sincs minden rendben a megszólítások körül, csakúgy, mint a közéletben. Lehet az urakat is tegezni, kivált, ha egy fiataloknak szóló rádióműsorról van szó, és egyre inkább szabadon — belső késztetésből — választhatunk megszólítást, mondjuk egy hivatalos levél elejére. A te- gezősdit persze sokan rossz néven veszik. Jóban, rosszban összetart az ország, miért nem lehetünk valameny- nyien bajtársak,'-ne csak a sereg vindikálja magának ezt a megszólítást. Mindjárt könnyebb lenne a riporterek dolga is. Faragó László LEONARDO ÁLMA Leonardo álma címmel — vagy mondhatnánk: „ezen a címen” — forgat filmet Douglas Trumbull, a toszkán származású amerikai művész, tudós a legmodernebb film- technikával a XV. század híres polihisztorát, Leonardo da Vincit híva segítségül. Bizonyára bevonul ez az „álom” a filmvilág történetébe: a húszperces kisfilm forgatási ideje mindössze 15 napot vesz igénybe, s kontinensünkön először készítenek filmet a „showscan” módszerével, amely a filmalkotás legújabb vívmánya. A lényege, hogy az eddig másodpercenként 24 képet készítő 35 milliméteres film helyett egy 70 milliméterest használnak, amire 60 képet rögzítenek ugyanannyi idő alatt. Az eredmény elkápráztató: a film egy óriási, félkör alakú panorámavásznon jelenik meg, szinte körülölelve a nézőközönséget. A kép sokkal tökéletesebb, tisztább minden eddiginél. Nyári napközi Toponáron Babaszobák titka Kaposváron e nyáron is a topomári Szabna István Általános Iskola fogadja a jelentkezőket, valamint a TIT szervezésében a nyelvi tábor. Ez utóbbi a Csillag- vizsgáló épületében kapott helyet. Délelőttönként angol és német nyelvet tanulnak játékos formában. Jól érzik itt magukat, hiszen a tanulás ellenére a tábornak nincs „iskolaszaga”. Délutánonként sokféle szórakoztató program várja a gyerekeket. MHSZ-bemuta- tó, közlekedési verseny. Toponáron július 3-ától augusztus 18-áig biztosít tartalmas szórakozást a nyári napközi. Az elmúlt évekhez képest megnőtt iránta az igény. Ide a város minden iskolájából érkeztek gyerekek. Tíz nevelő szorgoskodik körülük. Gyönyörű környezetben,, vidám hangulatban telnek a napjaik. Naponként kötött és szabadon választható programok váltogatják egymást. Nincsenek szigorú, merev előírások, nem követelnek katonás fegyelmet, oldott, szinte családias a légkör. Mesés környezet, kedves pedagógusok, és mindenfele vidám gyerekek — ilyen kép fogadott bennünket. Éppen egy verseny kellős közepébe csöppentünk. A csapatokat alkalmi szurkolótáborok biztatták. Nem volt iköm -íz „ellenséget” túlkiabáb '! A laibdapattog- tatástól ■ Ive a krumpli- hámozásig változatos versenyszámok voltak. Ki ehhez értett jobban, ki ahhoz — ez tette igazán izgalmassá a versenyt. Ez idő alatt a fiúk egy csoportja már lázasain készülődött a délutáni „labdarúgótornára”. Persze nem akármilyen ösz- szecsapásra, így előtte külön megbeszélést kellett tartamuk. A „Hipp-Hip Bagó” nevű csapat kapitánya lelkesen tájékoztatott a tagok feladatairól, és eddigi sikereikről. Nem hiábavaló a büszkeségük, hiszen eddig ők a veretlenek. A lányok, akik közismerten nem foglalkoznak efféle „férfi”- dolgokkal, komoly beszélgetésbe elegyedtek a babaszobák titkairól, a nyári divatról, nomeg, hogy milyenek a fiúk... Rendszeresen rendeznek rajzversenyt. Van, aki nyári álmait festi meg, míg mások egy-egy élményüket. Valamennyi rajz arról tanúskodik, hogy a gyermeki fantázia kimeríthetetlen. A nyári napközisek Balatonja a Deseda. Ha jó idő van, egyetlen napon sem maradhat el a fürdés. Mindenki kedvére pancsolhat Időnként számos intézmény segédkezik abban, hogy a gyerekek változatos programoknak örülhessenek vakációjuk alatt. A városi művelődési központ videóvetítést és játszóházat szervez, a helyőrségi művelődési központ mozilátogatást. A rendőrség segítségével kresszvetéllkedőket rendeznek, s a nagyobb fiúk a kerékpárvizsgát is letehetik. Nem csupán gyermek- megőrzést vállaltak a pedagógusiak. Ezt azok a köszönőlevelek is bizonyítják, amelyeket a szülőktől kapnak, szeretetteljes gondoskodásért, a gazdag programokért (Bánfai)
