Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

1989. július 15., szombat Somogyi Néplap 5 KULTÚRA, POLITIKA, KULTÚRPOLITIKA A Rajkó zenekar Álmodjunk szépeket, mert úgysem tart soká.:i Mesehősök a siófoki szabadtéri színpadon örvendetes, hogy mind jobban kibontakozik hazánk­ban a politikai sokszínűség. Az MSZMP mellett új (és új-régi) pártok, pártszerű képződmények, mozgalmak fogalmazzák meg céljaikat — vagy legalábbis körvona­laznak ilyeneket. Egyetlen dologban máris jó volna egységre jutni: mégpedig abban, hogy a kultúra, a művelődés, a tu­domány, a művészet az egész nemzet, az egész társadalom ügye. E területen bármely párt legfeljebb csupán a művészi s a tudományos te­vékenység, az alkotó munka szabadságát deklarálhatja, valamint a művelődéshez va­ló emberi jogot a társadalom valamennyi tagja számára. (Ami eleve cáfolata a kul­túrát úgyszólván teljes egé­szében áruvá minősítő fo­lyamatok létjogosultságá­nak.) Nem mai keletű a fölis­merés, amely a kultúrának bizonyos értelemben kitün­tetett, sajátos helyet jelöl ki a társadalom szerkezeté­ben; vonzó formában, meg- ' győzőén már a romantika megfogalmazta ezt. Schiller a XVIII. század végén — az ember esztétikai nevelé­séről írott leveleiben — a művészetet s a tudomány; kivonta a hétköznapi prak­tikum, a külső beavatkozás — a politikai irányítás — hatálya alól. „A politikai törvényhozó elzárhatja te­rületüket — írta Schiller, rossz eshetőségeket kockáz­tatva meg, és korábbi ta­pasztalatok alapján is —, de nem uratkodhatik rajta." Mindez persze korántsem jelenti azt — jól látta Schil­ler is —, hogy a művészet s a tudomány független a kor gondolkodásának, néze­teinek áramlataitól, így a politikai fölfogásoktól, hi­szen ezek „termelésében’’ éppen hogy oroszlánrészt vállal. A politizáló művész s a politizáló tudós nem te­kinthető abszurdumnak; mindkét terület eszköze le­het politikai célok megvaló­sításának: gondoljunk Pető­fi szabadságért, világszabad­ságért kiáltó verseire, vagy a marxi elmélet politikai következményeire. Csakhogy az elmúlt negy­ven évben — többek között — épp azért születtek sú­lyos hibák, mert a kultúra politikai jelentősége túlzott hangsúlyt kapott. A művész­től a közéletiséget, a mil­liókhoz való közvetlen szó­lás „demokratikus” igényét várta el a magát minden­ben illetékesnek tekintő po­litikai vezetés, amely aztán meglepődött, amikor néme­lyek éltek is ezzel a fölha­talmazással, és valóban el­kezdtek politizálni. Válaszul erre — a hetvenes évek kö­zepétől — egyszeriben mű­veket, művészi alkotásokat kezdett követelni a politikai vezetés, de a szellemet ak­kor már nem lehetett visz- szaparancsolni a palackba. És csődöt mondott a művé­szetkritika rendfenntartó, néha rendőri szerepére ala­pozott irányítási metódus is. Most tehát újra kell gom­bolnunk a kabátot. A pártok ne tervezzék, hogy irányítani fogják a kultúrát vagy legalább an­nak valamilyen területét. Nincs tehát szükség kul­turális politikára? De van. Ez tartalmazhatná azt, hogy milyen eszközökkel kívánja segíteni az illető párt a kul­túrához, művelődéshez szük­séges feltételek, pénz meg- és előteremtését. Tartalmaz­hatná azt, hogy az egységes és oszthatatlan nemzeti kul­túra fejlődésén belül milyen hangsúlyokat lát fontosnak a maga szemszögéből. Tar­talmazhatná, hogy mely ré­tegek művelődési helyzeté­ért érez az illető párt köz­vetlenebb felelősséget. Azt is, hogy a szabadon kialakí­tott nézetek, eszmék ter­jesztésében mely áramlatok­nak tulajdonít különös je­lentőséget. Lesz párt, amely a filozófiai materializmus talajáról szemléli a kultúra, ß művelődés kérdéseit is, míg egy másik — mondjyk — a vallásos nevelés pozí­cióit erősíti majd. Lesznek .politikai alakzatok, amelyek a művelődés közösségi, s lesznek, amelyek annak egyéni formációiért szállnak síkra. (Szeretném remélni azonban, hogy egy közössé­gi elvű magyar tánsadalom tervrajza bontakozik majd ki a kulturális elképzelések mérnökasztalain is.) Legyen a kultúra, a mű­velődés a társadalmi tiirel- messég, a másság elfogadá­sának, a toleranciának a te­repe. S a nyitottságé, ami mindezzel egyet jelent. En­gedjük be hozzánk, enged­jük ki tőlünk, ami alkotmá­nyos elgondolásainkkal üsz- szeegyeztethető, s minde­nekelőtt: ami érték, egy széles merítésű viszonyítás alapján. Ám ez nem vezet­het önfeladáshoz. Máris szinte jóvátehetetlen, káro­sodást szenvedtünk az an­gol nyelvű tömegkultúra ter­mékeinek gátlástalan be­áramlásától, beáramoltatá- sától (popzene, videoklipek, akció- és horrorfilmek stb.). Az a nemzeti kultúra, amely­nek gyarapítása közös fel­adatként hárul valamennyi pártra, egészséges azonos­ságtudatot feltételez, s mi hovatovább már köszönni sem tudunk magyarul (mi­közben az európai ENSZ- világnyelvek tömeges isme­retével, néhány esztendővel a — máris sokat vitatott — világkiállítás előtt, aligha büszkélkedhetünk). S hátra van még egy alap­kérdés. Addig, amíg a kultúra, a művelődés — látszólag — merő cifraság az ország, a nemzet építményén, amíg az iskolázatlanság, szakkép­zetlenség nem akadálya lát­ványos, tekintély képző, utánzásra serkentő anyagi és társadalmi sikereknek, írott malaszt marad ez az eszmefuttatás. Mert a bol­dogulásnak, a boldogulás mértékének valós teljesítmé­nyeken kell alapulnia, és valós teljesítmények csakis tanult, képzett, művelt em­bertömegektől várhatók. Éti­ben is egységre kell jutnia a magyarországi pártoknak, politikai szervezeteknek. Társadalmunk esélyegyen­lőségét — mely immár nem művelődési, hanem általános politikai kérdés — éppen a. tudás, a képesség, a kép­zettség szerinti kiválasztó­dás szavatolhatná, s ehhez a kiválasztódáshoz teremt­hetne bázist az egységes és oszthatatlan nemzeti kultú­ra. Kőháti Zsolt A rendszeres tárlatlátoga­tók sem botránkoznak meg azon, ha a Fonyódi Nyári Galériába valaki fürdőnad­rágban lép be. A galéria környezete ilyen. Közvetle­nül a parton van egy, a szá­zadforduló táján épült, a közelmúltban felújított vil­lában. Ha a víz már nem üdít, a fürdőző vendég be­sétál a kellemesen hűvös épületbe, ahol egész nyáron a Koszta Galéria kiállítása­it tekinthetik meg. A július 14-én nyílt tárlat művészei között találjuk két somogyi, Wéber Klára és Szabados János, valamint a Komá- romszentpéteren szülétett dekoratív színvilágú festő, Papp Gábor nevét is. A két hétig nyitva tartó kiállítás után „Magyar tá­Operettek színes • mesehő­sei, vidám szubrettek va­rázsolták az orfeumok vilá­gát a siófoki szabadtéri szín­padra. A Rajkó zenekar Jo­hann Strauss Bécsi vér című operettjének nyitányával köszöntötte a közönséget, akiknek a szervezők: az Or­szágos Kereskedelmi és Hi­telbank kaposvári bankegy­sége, a Balaton Fűszért, a Somogy Kereskedelmi Vál­Kulka János, Csákányi Eszter jak, magyar emberek” cím­mel Balogh Ervin, Balogh István Péter, Mizsér Pál és Ludvid Zoltán műveit lát­hatják az érdeklődők. A fonyódi művelődési ház szabadidőközpontként hir­deti ezt a létesítményét. Lássuk, rr ’yen lehetősége­ket kínál. Három teniszpá­lya áll a vendégek rendel­kezésére, még a magyarok számára is elérhető áron. Aki teniszezni, úszni akar tanulni, kiváló szakemberek­től sajátíthatja el a két sportág alapjait. A galéria alagsorában presszó üzemel, az udvaron kellemes kerthelyiséggel. Ugyancsak itt működik a művelődési ház ifjúsági in­formációs szolgálata. lalat, a Siotour, á Pannónia SZVV, a Kisosz Somogy Me­gyei Szervezete, valamint a Kaposvári Építők SC két és fél órás kellemes nyáresti kikapcsolódást ígértek: szí­nes csokrot az utóbbi 50 év legszebb dalaiból. Kalmár Magda, Pitti Ka­talin, Straub Dezső. A né­zőtéren kipirult, nevető ar­cok, ütemre dobbanó lábak; — hittek a szerelemről és vágyakról, szívdobbanásról és délibábról álmodozó mű­vészek énekének. Csákányi A központtól néhány perc­re a művelődési házban levő minigalériában Péter János fotós Erdélyben készített fel­vételeit láthatják az érdek­lődők július végéig. A tea­ház délelőtt és késő délután van nyitva, s aki közben olvasni akar, itt megvásá­rolhatja a fonyódi Helikon füzeteit, vagy a „Fonyód története” című tanulmány- kötetet. Balatonfenyvesen viszont egysíkú a kínálat: a műve­lődési házban csak diszkó­program várja a fiatalokat, mindennap hajnali 3-ig. Elsősorban a rossz intéz­ményi ellátottságra vezethe­tő vissza, hogy amennyire jó a képzőművészeti kínálat, annyira kevesebb lehetősége van az előadóművészetnek. A Eszterről már sokan, sok­szor leírták: tehetséges szí­nésznő. Ezen az estén ka- maszos viháncolással, gon­dosan kiszámított lezser- séggel lepte meg a „nagyér­deműt”. Kulka Jánossal elő­adott duettje sokáig emléke­zetes marad. A műfaj librettóira jel­lemző a butácska, romanti­kus történet — nem igazán igényes szövegekkel. Elsőd­leges fontosságú maga a dallam, mely köré felépül a szüzsé. Bessenyei Ferenc nem (csak) dalolt ezen az estén — szuggesztív önval­lomást tett. A „Gyere, ülj kedves mellém ...” hangos töprengését követően a kö­zönség nagy zajjal követel­te a ki tudja már hányad­szor előadott, s talán örökre a művész nevéhez kötődött dalt: „Ha én gazdag len­nék ...” A spanyol bolero lükteté­sét Gyenesei Anita táncolta a színpadra, s bemutatko­zott a világbajnokságra ké­szülő magyar ritmikus sport­gimnasztika válogatott __ké­z iszercsapata is. Az est há­ziasszonya, Endrei Judit vé­gül Kovács Zsuzsát és Bö- röndi Tamást szólította a színpadra. Fényes Szabolcs dalaiból válogattak, hogy ürügyén hallatlan vitalitás­sal szítsák lángra a hallga­tóság lelkében szunnyadó parazsat. Jó partnerre talál­ta^ a Dobsa Sándor vezette Stúdió 11 zenekarban, mely a nosztalgiázni vágyók kí­sérőjévé szegődött ezen az estén. (Czcne) Fotó: Király Béla gimnázium aulája segít va­lamennyire ezen a gondon, ám egy korszerű szabadté­ri színpadot nem pótolhat, így itt kerül bemutatásra két este is a Huszka—Kál­mán—Lehár operettjeiből magyar, német nyelvű ösz- szeállítás, többek között Le- hoczky Zsuzsa, Zsadon And­rea és Szolnoki Tibor köz­reműködésével, Kovács P. József konferálásával. Augusztus 4-től 7-ig „Fo­nyódi napok” címmel négy­napos kirakodóvásárt ren­deznek a Delta parkolóban, kapcsolódó programokkal. Előadást tart az Állami Báb­színház, bemutatkozik a fo­nyódi művelődési otthon citerazenekara és a Kis-Ba- laton táncegyüttes is. | RÁDIÓ1EGYZET Elszigetelt rádió „Most sztereóban fogható és abban az a jó, hogy a két oldalról egy időben más­más hallható” — fülembe cseng az LGT remek muzsi­kája, közben B. Tóth László beszél a kor technikájáról, a fantasztikus keverőpul­tokról, a világvevő készülé­kekről. A Reggeli csúcs mű­sorvezetője szerényen meg­kérdezi tőle: ugyan mondja már meg, hogy a Calypso- nak miért kell a középhul­lámú távon szólnia, amikor szinte már nem is gyárta­nak ehhez vevőkészüléket? Arról nem is beszélve, hogy középhullámon csak gyatra minőségben fogható az adó, a zene már-már élvezhetet­len. Jó kérdés, vágja rá B. Tóth, a Calypso rádió fő- szerkesztője, azután sebti­ben hozzáteszi: természete­sen arra törekszik, hogy előbb-utóbb sikerüljön az URH-sávon is megszólalni a Calypsónak. Most boldognak kellene lennem, végre valami ész­szerű döntés, haladunk a korral, nem baj, hogy má­sok több évtizede rájöttek erre, az a fontos: végre mi is érezzük a jövő szelét. Másról van itt szó. A Ca­lypso vérbeli kereskedelmi rádió, amelynek ki kell szol­gálni a legkülönfélébb igé­nyeket. Márpedig, hiába az Ausztriából behozott ren­geteg csodamasina, a csak nyugati URH-sávot kedvelő készülék, ha nálunk meg- annyian hallgatják még ' a Szokolt és az ehhez hasonló zsebrádiókat. Hiába, a meg­szokott tárgyakon (is) nehéz túladni. Ott van az erké­lyen, a hétvégi kiskertek házfalára akasztva, nem lopja el senki, nem kell fél­teni a portól. Amíg műkö­dik, megtartják, azután majd vesznek másikat. B. Tóth persze nagyon jól tudja, hogy akkor válhat igazán közkedvelt adóvá a Calypso, ha a muzsikát ki­tűnő minőségben foghatják a hallgatók. A kereskedel­mi rádiónak előbb meg kell teremteni ehhez a feltétele­ket, minél több potenciális hallgatót kell rábírni, hogy reklámjaikat náluk rendel­jék meg. A Reggeli csúcs műsorve­zetői úgy faggatják a riport­alanyokat, mint mi magunk lennénk ott a stúdióban és a kérdéseket is iránk bíznák. A könnyednek tetsző mű­sorok jól szerkesztettek, nem tűrik a pontatlanságot és megfelelő rugalmasság­gal alkalmazkodnak a vá­ratlan történésekhez. Vél­hetően nagy szerepe van eb­ben ördögh Csilla felelős szerkesztőnek, aki korábban az Ötödik sebesség ben szerzett tapasztalatokat, és most azokat továbbfejleszt­ve irányítja gyakorta a reg­geli adást. B. Tóth saját szerkeszté­sű — és sajnos csak szűk területen fogható — műso­rában talán a Reggeli csúcs tapasztalatait is felhasznál­ja. A Calypso stúdiója vi­szont homlokegyenest más, mint a rádióban megszokott stúdiók. Itt nincs üvegfal, következésképpen a magnók, lemezjátszók a mikrofonnal egy szobában vannak. Nincs szükség külön technikusok­ra sem, a műsorvezető egy­maga kezeli a lejátszókat, egyedül bánik a mikrofon­nal. Az üvegfalon túl, az el­szigetelt rádióba is lehet életet vinni, de B. Tóth László sokkal jobban érzi magát egy olyan helyiség­ben, ahová bárki benyithat, véletlenül betoppanhat. Ez a jövő rádiója, mégha egye­lőre a középhullámon szól is. Sikerült meggyőzni erről Szayly Józsefet, a műsorve­zetőt és bennünket is. Faragó László Kiállítások, báb-, folklór- és operettműsorok Kulturális programkínálat Fonyódon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom