Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-27 / 149. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Mácsai Zoltán balatonienyvesi lakos június 6-án meg­jelent kérdésére az alábbi tájékoztatást adom: A fonyád-bélatelepi töltőállomás a megye egyik leg­kisebb tárolótérrel rendelkező benzinkútja (három 10 m!- es tartállyal). 1987-től a 92-es szuperbenzin iránti igény mintegy kétszeresére növekedett. A folyamatos utánpót­lást úgy tudtuk biztositani, hogy növeltük a 92-es motor­benzin tárolóterét a 86-os benzin megszüntetésével. Vá­sárlóink szívesen veszik a 92-es keveréket a kedvezőbb fogyasztás és az optimálisabb üzemeltetés miatt. Az ár- különbözet mindössze 1,50 forint, ami hosszabb távon még ennél is kisebb költséget jelent. 1990-ben a töltő- állomás bővítését tervezzük. A nagyobb tárolótér áru- választékának kialakításánál újból mérlegelni fogjuk a 86-os benzin forgalmazásának lehetőségét. Megjegyzem, hogy a kilencvenes években végleg megszűnik a 86-os benzin gyártása. Tisztelettel: Pósfai István üzem Igazgató Afor Ásványolaj-forgalmi vállalat Somogy és Tolna Megyei Üzemigazgatóság. Dombóvár Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 149. sióm 1989. június 27., kedd K*U«i URH-n, Danubius IKV-képújság Kaposváron A megyei ingatlankezelő vállalat képújságját fedez­tem föl a minap. Tájékoz­tatták a lakosságot, hogy az IKV antennaüzeme meg­kezdte a város területén le­vő rendszerek korszerűsíté­sét. “ A korszerűsítés műszaki indokok alapján vált szük­ségessé — tudtuk meg Oto- lecz Árpád termelési igaz­gatóhelyettestől. A tv-jel megfelelő minőségének biz­tosítása miatt a többi rend­szer zavarását -ki kellett szűrni, s egyidőben a csa­torna kapacitását bővíteni. A rendszereket korrekciós erősitőkkel látják el, melyek a hőmérséklet változása miatti csillapításokat korri­gálják. A munkák folyama­tosak, 1989. szeptember 30-ig tartanak. Ekkor szórólapon tájékoztatják a lakosságot arról, hogy a törzshálózat fejlesztésével egyidejűleg csatomaváltást végeznek. A Kanizsai-lakótelepen, a Béke—Füredi tömbben, az északnyugati városrészben, a Május 1. utcában, a Dózsa György, a Marx Károly és a Tanácsház utcában lakókat érinti. Nekik a televízióju­kat át kell programozni az MTV 1-nél a 0 12-es csator­náról a 0 10-re, az MTV 2- nél a 04-ről a 06-ra, a ju­t luzerni állatkert két­lapos kis mosómedvéje idozója kezében érzi ma- ; a legnagyobb biztonság­Veszélyben a Rajna A Rajna és a Ruhr men­ti erdők talajának vizsgála. takor megállapították, hogy e talajokat annyi szennyező anyag éri a levegőből, amennyi már a forrás- és az ivóvíz minőségét is ve­szélyezteti. A legtöbb talajt a vártnál jóval mélyebbre nyúlóan — a gyökereken túl, a szivárgó vízig — ta­lálták savanyúnak. Tehát az a veszély fenyeget, hogy azok a savak és egyéb ká­ros anyagok, amelyeket mindeddig az erdőtalajok felfogtak és tároltak, a szi- vácgó vízen keresztül előbb. utóbb bekerülnek a talaj­vízbe is. Hogy ez mikor következik be, még felbe­csülni sem lehet. Ez a hely­zet azért is aggasztó, mert a vízgyűjtő-területek 80 száza­lékát erdők borítják. goszláv 1-nél C 9-ről 0 8-ra, jugoszláv 2-nél a 0 1-ről u 0 2-re, osztrák 1-nél C 7-röl 05-re, osztrák 2-nél 06-ról 03-ra. Eközben a kép minő­sége változó lesz, ezért a lakosság megértését és tü­relmét kérik. Az IKV megteremtette a Satellit adósok vételi lehe­tőségét is, a megállapodá­soktól függően az Astra mű­hold bizonyos adásainak vé­tele is sorra kerül. Engedély birtokában kísérleti jelleg­gel az 1-es sáv C-es csator­náján ideiglenesen Satellit 'műsorokat is sugároznak, egy hónapig á lakosság in­formálására. Ezután a szer­ződés szerint biztosítják vég­legesen a műsorokat. Ha az engedélyt megkapták, a la­kosságot erről is tájékoztat­ják. A C 2-es csatornán fog­ható az IKV képújság. A korszerűsítés után a kép minősége is javul. Bűvül a rádióműsor-vá­laszték is a nagyközössé­gi rendszer tagjai a keleti URH-sávban is foghatják majd a Danubius • adását a 106-os sávban. (Balázs) Népszabadság 17 forint 80 fillérért A VÁRAKOZÁS ÁRA időm alatt átlag 100 jegyet tudok eladni. Ez a legjobb helyen fekvő parkoló a vá­rosban, persze a legdrágább is. Egy óra várakozásért 13 forintot kell kérnem, míg tíz méterrel odébb a hely „csak" nyolc forintba kerül. Sokan csupán néhány percet szeretnének várakozni. (Így kerül a 4,80-as újság 17 fo­rint 80 fillérbe!) Másak ezekben az épületekben dől. gőznek — mutatott körbe. — Ök bérlettel rendelkez­nék, és egész nap lefoglal­ják a helyet. A forgalom gyengébb a tavalyinál. — Az emberek nagyon trágárul beszélnek velem, amikor megtudják, hogy fizetni kell — folytatta —, s még inkább, amikor kidé. rül: mennyit. Sokaknak fi- zétés nélkül sikerül távoz, ni. Vannak olyanok is, akik a parkolóban akarnak valu- tázni. De az emberek több­sége rendes, csak útbaiga­zításért fordul hozzám. A legtöbben a vízpartot és a piacokat keresik. C. A. Siófok város tanácsa 31 400 négyzetméternyi par. kolásra alkalmas területtel rendelkezik. Ez mintegy 2790 autó számára teszi le­hetővé a várakozást. A par­kolók a reggeli és esti órák­ban ma már a helyi lakos­ság számára is szűkösek. A város 50 autópihenője közül nyolcban — elsősorban a belvárosban és a kikötőben — kémek pénzt a várako­zásért. Megkérdeztük a .gazdákat”: a nyári szezon­ban képesek-e helyet talál­ni a vendégek autóikkal? A forgalom a tavalyi év­hez képest jelentősen visz- szaesett — tájékoztattak a városi tanács és a költségve­tési üzem illetékesei. Ettől függetlenül az utcák, par­kolóik egyes időszakokban zsúfoltak. Ennek enyhítése további feladatot jelent számú nlkra. A parkolódíjak drágák. A helyi lakosság terheit kívántuk csökkente­— nif amikor 250 forintért az egész idényre érvényes bér. letet bocsátottunk ki. Bakos Imre nyugdíjas már a hetedik éve díjbeszedő Siófok egyik legforgalma. sabb parkolójában. — Negyven autó fér el munkaterületeken, a város Fő téri parkolójában — mondta. — Hatórás munka­Ringo újra turnézni fog Ringó -Starr, az álom- Beatles álomdobosa — a jelekből ítélve — unatkozik, ezért a Beatles felbomlása óta először turnézni fog. Ki. 1 eme tagú bandájának élén július 23-án kezd Dallasban, és szeptember 3-án pihen meg Los Angelesben. Ringó — akár hiszik, akár nem — már 48 éves. Monte Cárié­ban él — felesége, Barba­ra Bach színésznő oldalán. Koncertkörút helyett eddig lemezeket adott ki: kilenc szólóalbuma van. .A szak­értőknek : szólógiitárosa Jós Walsh lesz, Billy Preston orgonái majd — aki a „Let It Be” albumon is. szerepelt —, a szaxofont pedig Clarence Clemmons fújja... Kétnyelvű képes fűiét a Balatonról AZ AKTMODELL NEM NUDISTA Ki volt a Bastille-nál ? Ez ideig 2500 embernek sikerült hitelt érdemlően bi­zonyítani, hogy elődei ott voltak Párizsban a Bastille ost­románál. Ha a természetes szaporodás rendjét követjük, kétszáz évet visszafelé haladva az időben, azt illene mon­dani, hogy bizony kevesen csináltak történelmet 1789. jú­lius 14-én Párizsban... Mondjuk inkább azt, hogy ezek igazoltan is ott voltak, a többi meg statisztált a későbbiek­ben francia forradalomként ismert nagy hatású történelmi játéknál. Mint az AEP híréből kitűnik, a francia főváros­ban már összejövetelt is tartottak a leszármazottak, s megjelent a körükben Párizs polgármestere is, és kezet fogott de Sade márki 13 éves leszármazottjával, Donátién de Sade úrral, aki büszkén vallja, hogy ősét istenkáromló- nak és erotikusnak tartott írásai miatt a Bastille-ba zár­ták. A nap fénypontja azonban kétségkívül Danton és Robespierre urak találkozása volt, akik 200 év múltán ke­zet fogtak. És ez már csak azért is örvendetes, mert a történészek Danton és Robespierre megítélésében azóta is csepülik egymást. A Budapest látványossá­gait bemutató, kétnyelvű — angol és német — képes fü­zet után az idegenforgalom kezdetére újabb kiadványt jelentetett meg a Képzőmű­vészeti Kiadó a hazánkba látogató vendégeknek. Ha nem is valós a sorrend, a főváros után csaknem a leg­többen a Balaton-partot ke­resik föl a visszatérők és a Magyarországgal ismerke­dők. A kiadó újabb füzete öt­venkilenc színes fotót tar­talmaz, e vidék rövid is­mertetésével. Kajetán End­re színvonalasan látta el reklámfotós feladatát, a válogatás is sikeresnek mondható, hiszen csaknem valamennyi nevezetességet sikerült bemutatnia a kiadó­nak. A somogyi parton is megörökítette a, fotós azt, amit érdemes volt. A füzet elkalauzolja és később em­lékezteti a vendégeket a lá­tottakra; a siófoki szálloda­sorra, a nevezetes Kálmán Imre . Múzeumra. Balaton- szemes, Zamárdi is helyet kapott a lapokon. A bogiári kápolnákra éppúgy fölhívja a figyelmet a kiadvány, mint a balatonszentgyörgyi Csil­lagvárra vagy a Maulbertsch festményeiről nevezetes ba- iatonkeresztúri katolikus templomra. A füzet szerkesztője archív képekből dolgozott, s hogy a férfiak számára is vonzó­vá tegye a kiadványt, két aktképet is közöl. Csak azt nem, hogy Balatonberény- ben megnyílt a nudista strand. A beállított kép sze­replője, az aktmodell lehet, hogy nem nudista? H. B. Gyorsasági teszt — bírsággal Túlzottan jól sikerült egy napelemes autó gyorsasági tesztje — a svájci rendőrök megbírságolták sebességtúl­lépésért. „Gyanítom, ez az első eset, amikor napelemes kocsit gyorshajtásért kapnak el” — közölte René Jean- neret, a' kocsi fő tervezője, aki egyáltalán nem látszott boldogtalannak és még a 20 frankos bírságot is fizet­te. A kocsi majdnem 90 ki­lométeres sebességgel haj­tott egy olyan övezetben, ahol 80 km a felső határ. De a három kerekű „Spider” (Pók) 100 kilométer fölötti sebességre is képes — való­színűleg akkor, ha süt' a nap. Balesetek a hét végén Gyalogost gázolt el a zebrán... Valutaárfolyamok Vételt Hadiéi írt. IS« egye. Ft-bon Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank 9 333,19 9 910,51 4 626,33 4 912,49 146,98 156,08 789,74 838,60 1 372,88 1 457,80 906,62 962,70 Vasárnap délután a Hed- rehely és Visnye közötti út­szakaszon vezetői engedély nélkül .közlekedett Makker Sándor 23 éves fakitermelő, s egy kanyarban áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra. Az árokba hajtott, majd az úttestre vágódott. A gépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Kaposvár belterületén, a kijelölt gyalogátkelőhelyen ütötte el a 60 éves Ábrahám Ferencnél motorkerékpárjá­val Váczi István 19 éves főiskolai hallgató, ligeti la­kos, amikor járművével a vizes úton megcsúszott. A gyalogos 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak vasárnap, a kora esti órákban szenve­dett balesetet Horváth Ernő, látrányi magángazdálkodó: Szabadság úti kertjében ha­tósági -engedély és jelzés nélküli pótkocsis traktorjá­val a meredek domboldalon felborult. A vezető és a pót­kocsin utazó Kiss József 25 éves csillés, 2ákányi lakos könnyű sérülési szevedett. Görög drachma a b 35,68 37,88 Holland forint 2 730,15 2 899,03 Ír font 8 196,80 8 703,82 Japán yen (1000) 428,16 454,64 Kanadai dollár 5 026,77 5 337,71 Kuvaiti dinár 20 362,76 21 622,32 Norvég korona 843,70 895,88 NSZK-márka 3 075,53 3 265,77 Olasz líra (1000) 42,44 45,06 Osztrák schilling 436,97 463,99 Portugál escudo 36,79 39,07 Spanyol peseta 48,10 51,08 Svájci frank 3 578,65 3 800,01 Svéd korona 908,06 964,22 USA-doIlár 6 004,98 6 376,42 F.CU (KÖZÖS P.) 6 362,55 6 756,11 Jugoszláv dinár csekk (10 000) b 35,89 — a) Vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 1000-es b) Bankközi és vállalati elszá­molásoknál alkalmazható ár­folyam: Görög drachma 36,74 36,82 Jugoszláv dinár Tarka sorok PÁRBESZÉDEK — Mi szeretnél lenni, kisfiam? — Műbútorasztalos. — És milyen bútort készítenél ? — Ellenzéki kerékasz­talt. Nagy keletje lesz a közeljövőben. A magyar és a lengyel kerekasztal jól exportálható majd Prágába, Berlinbe, s egyéb fővárosokba is. * * * — Ez az új kormány reményteljes. Szécsényi van benne. — Széchenyi István ? — Nem, Hütter Csaba, szécsényi tsz-elnök. * * * — Pistike, hová men­tek nyaralni? — Apukámmal Aligá- ra, anyukámmal Kené­sére, a nagymamámmal Tihanyba, a nagypapám­mal Dobogókőre. — Értem; apu párt­funkcionárius, anyu HM-es, nagymama kül- ügyes, nagypapa bel- ügyes. — A megfejtés helyes. — Beiratkoztam egy tenisztanfolyamra. — Miért? — Ki akarom hivni egy partira Németh Mi­kit és Mark Palmert. — Azelőtt sakkozni ta­nultál? Vagy vadászni? * * * Telefonos callgirl-há- lózatot szervezek, de van egy kis baj. — Mi légyen az? — Lányok vannak, de nincs telefon. — Csináld meg szo­cialista változatban! K- telefonos callgirl-szolgá- lat.., • • • — A Mester, az Aczél, a Baló, a Sugár, az Ip- per meg a többi mind elbújhat mellettem. — Hogyhogy? — Én már 56 decem­berében leírtam, hogy „ruszkik haza”. — Melyik lapban? — A sufniajtóra, be­lülről. Krétával és nagy­betűkkel. Akkor voltam elsős. • * * — Szeretnéd? — Igen. A Julinak el­utaztak a szülei. Egész nap ágyban lehetnék vele. — Rendben van. Bár erre a lehetőségre nem is gondoltak a honatyák, amikor megszavazták a szolidaritási sztrájkot. Majláth László Somogyi Néplap Ax MSZMP Somogy Mogyoi Bizottságának lapja Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Főzze rkosztő-helyettos: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Tolatom 11-444. Tol«: 13-340. Kiadja a Somogy Magyal Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDANV H. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Magyal Nyomdaipari Vállalat Q zárná bon Kaposvár, Május 1. u. 141. Fololós vozató: MIKE FERENC Igazgató Tarjaizti a Magyar Posta. Eláfitolható bármely hirtopkázbe- sitö postahivatalnál, a hirlap- kézbasitóknól, a posta hírlap- (illataiban ás a Hirlap-alöfizotési ás Lapollátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lahal u. tO/o. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-M142 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fái évre 630 forint, agy ávre 1260 forint. ISSN 0133-0600 Kéziratokat nem őrsünk mag át nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom