Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-24 / 147. szám
1989. június 24., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Akinek mundérja, vegye azt magára „Ha ringbe szólítanak, ütni kell" Pörben van-e dr. Horváth Ferenc képviselő a Somogyi Néplappal? Ez év március 24-i számunk parlamenti tudósításában egy, a világkiállítással kapcsolatos közvéleménykutatás eredménye kapcsán írtam le: ---- mak acsul tartja magát a hieA cikkben Pásztohy András, a somogyi képviselőcsoport vezetője nyilatkozta, hogy több képviselő, már a közelgő választásokra gyűjti a jó pontokat, és mindenáron választói körében népszerűnek tetsző dolgokat próbál' mondani, miközben figyelmen kívül hagy makacs tényeket. Elmondta még, hogy az aznapi vitában is volt példa ilyen „lekacsintó”, túltengő lokálpatriotizmusra. Dr. Horváth Ferenc csurgói képviselő, aki a parlamenti vitában fölszólalt, valamennyi említett jelzőt személye elleni támadásomnak tekintette, jóllehet konkrétan, rá vonatkozóan csak az szerepelt, hogy több — részint megnevezett — képviselőtársa véleménye szerint helyi nézőpontú felszólalásának egy költségvetési vitában lett volna a helye. A szerkesztőségbe írt indulatos válaszlevelében ez utóbbit úgy tekintette, mintha az újságíró kívánná megszabni, hogy mit mondjon. Noha ezt még képviselőtársai sem tették, csupán véleményt mondtak a felszólalásról. Véleményt, amellyel — s ezért nem térek ki a vádak elől — teljes egészében azonosultam. Levelében azt írta, hogy demoralizáló megjegyzésekkel illettem, csupán mert ő másként gondolkodott, mint az előterjesztő miniszter vagy én, a „szolgalelkű” újságíró. Hangsúlyozta, hogy őt mint választott képviselőt, illik komolyan vennie a magamfajta fizetett embernek. Ügy vélte, félreértettem, mert — Amikor szolgalelkű újságíróként említesz, egyszersmind föl is tételezed, hogy csupán az előterjesztő miniszterhez „igazodtam”. — Egyetértesz tehát a világkiállítással? — Feltétlenül, hiszen nincs ennek az országnak olyan sok esélye az Európához való fölzárkózásra’, hogy ezt a lehetőséget kihagyja. A sokat emlegetett működő tőke nem jön ide pusztán rokon- szenvből... — És kinek lesz ez jó? Becsnek és Budapestnek, ahol a fejlesztések történnek. — Közvetve az egész országnak. Gondolj csak az ennek kapcsán beáramló korszerű technológiára, mundelem, hogy a világkiáljítás a falvak fejlesztésétől von el forrásokat. Ez a nézet jó táptalaja a demagógiának, a főváros—vidék viták új Taszításának, a szűklátókörűségnek. mondandóját nem hallgattam végig. (Igaz, felszólalását akkor magam olvastam telefonba). Jelzőimet egy diktatórikus és dogmatikus időszak maradványának ítélte, sajnálkozva, hogy fiatalságom ellenére nem vagyok szinkronban korunkkal. Tanácsolta, ha demagógiát említek, először nézzek a tükörbe. Mint írta, ő felszólalásával csak képviselői kötelességének tett eleget lelkiismerete szerint, amit én — úgymond — nyilván nem vártam tőle. A levelet akkor nem közöltük, s nem a „mundér becsülete” védelmében, csupán mert úgy ítéltük meg, hogy ez a' heveskedés többet árthat a képviselő presztízsének, mint amennyi elismerést szerez neki szűkebb lakóhelyén. Ez hiba volt. A sértődött képviselő ugyanis — igaz, már jóval diploma- tikusabban — a Magyar Nemzetben „tett panaszt”. Válaszolva a kérdésre, „Pörben van-e a Somogyi Néplappal?” Nyilvánvaló lett, hogy ezt a tüskét ki kell húzni. Ezért kértem hát dr. Horváth Ferencet — akivel szemtől szemben az ominózus tudósítás után is közvetlen maradt a viszonyunk (a tege- ződés is érzékelteti talán) —, hogy beszéljük meg. Vitatkozzunk, vállalva a nyilvánosságot ! Az alábbiakban nem szerepelhet teljes egészében a csaknem kétórás csurgói beszélgetés, helyet kap azonban annak valamennyi sarkalatosabb gondolata. kakultúrára... Vagy a presz- tizstőkére, á ránk irányuló nemzetközi figyelemre, ami olyan nyereséggel is járhat, amelynek már az ország más részei is közvetlen előnyeit látják. — Te nem csurgói szemmel nézed, hanem minimum kaposvárival. Onnan minden másképpen látszik. Itt, Csurgón, ahol a lakosság 70 százaléka a létminimum alatt él (!?), nehéz ám megérteni egy ilyen költséges lépést. Ezzel mi aligha nyerünk. Eleve látható, hogy a milliárdok oda kerülnek majd, ahol máris egy „vízfej” van. Terhes nekünk az a Budapest. Én elismerem, hogy te ezt nem írhatod le, de a választókörzetemben ez a vélemény. — Javulna attól a csurgói térség helyzete, ha nem lenne világkiállítás? — Nem lehet a kérdést így föltenni, hiszen voltaképpen én nem ellenzem a világkiállítást. Ha annyira megéri, csinálják meg. Vállalkozzon a fővárosi tanács, meg a bankok. Ne tőlem, a csurgói képviselőtől várják, hogy verjem a vasat Pest érdekében! Az előzetes helyi fórumokon nálunk alulmaradtak a lózungok, hogy például világkiállítás nélkül a Balkánra csúszunk vissza. A többség azt a véleményt vallotta, amit én továbbítottam. — Egy, az elmúlt évtizedekben alulfejlesztett térség lakóit, akikben sok — egyébként nagyrészt jogos — sérelem halmozódott föl. könnyű hangolni azzal, hogy ez „a nagyzoló terv a bőrükre megy”. — De hát Budapestet a mi számlánkra építették már 30 éve, és amikor arról van szó, hogy adjon vissza valamit, mit ad... Még mindig viszi a költségvetésből a 40 milliárd forintunkat. — Szerintem túlhangsúlyozod, hogy csurgói képviselő vagy. Valójában somogyi képviselőnek kell lenned, aki képes számolni az országos érdekekkel is. Akár a választóival is vitatkozva, ám feltétlenül túllátva a választókörzet határain. — Választókörzetem sajátosságai miatt kilógok a somogyi képviselők közül; én csurgói képviselő vagyok. — Kétségtelen, hogy a megye többi képviselője, szinte kivétel nélkül, nem osztja a véleményedet. Egy ország „imázsa” nem attól függ, hogy Csurgón mennyi a még oly jogosan panaszolt gond. Azért nem fog jönni működő tőke, hogy ezt a térséget föUendítse. Végül is a világkiállítás szükségessége nem ítélhető meg annak alapján, hogy egy település húz-e ebből hasznot. — Én ebben érzem a demagógiát, a társadalom félrevezetését. Ámítjuk magunkat ezzel a világszenzációval nagy nyomorúságunkban. Végül is ez a legköltségesebb módja a működő tőke csalogatásának, és nem hiszem, hogy sikerül. Szóval: vállalkozzon, aki ezt jónak látja. — Ez esetben egyetlen, a kiállítást ellenző térségnek sem lenne erkölcsi alapja, hogy akár a közvetett előnyökből is részt kérjen majd. — Okunk lehet viszont azt kérni, amit évekig nem kaptunk meg. Az aranyat azért nem tudjuk itt máig sem kibányászni, mert ez nem Budapest vagy Pécs. — Mire gondolsz? — Porrogon például a kivételes természeti adottságok alapján energianyerő rendszert lehetne kialakítani. A Kőolajipari Vállalat társulást ajánlott, de nincs miből társulnunk. Ha volna egy kis „guruló forintunk”, sok dolgot lehetne itt csinálni ... — S azért nem lehet, mert ez Csurgó? — Igen, mert a központoktól távol van, s mert a korábbi településfejlesztési politikából adódóan nincs itt egyetlen tőkeerős gazdálkodó egység sem ... Hátrányos helyzetű térségként pályázat útján juthatunk, illetve juthattunk volna pénzhez, egy bonyodalmasra formált rendszerrel, amely módot ad arra, hogy ha az országos forrásból csöppen, a megyei csapot zárják el. és fordítva. „Elintézték”, hogy Somogybükkösdön ne épülhessen. még a szarvasmarhatelep ... összességében igaz persze, hogy az ilyen térségi támogatásra szánt megyei pénz 28 százalékát mi kaptuk, de ez nem hozott előrelépést. Hiszen 30 éve kimaradtunk a fejlesztésekből, ellentétben a zselici vagy a tabi térséggel. Túl kéne már lépni a lekezelésünkön, amit a Somogyi Néplap kaposvári nézőpontú cikkeiben is tapasztalok. — Hiszen lapunkban is sokszor írtunk Csurgó gondjairól, a „láncos kutya” időszakból eredeztethető hátrányairól, a fejlesztés szükségességéről. — A vidék—központ konfliktusokban a Somogyi Néplap is „központpárti”, miközben a funkcionáriusok karosszékből pályáztatnak. Egészen véletlen, hogy az elmaradott térségi támogatásból Kaposvár környékén valósult meg a legnagyobb beruházás ? ... Nézd meg: a megyei tanács tagjai közül hányán laknak Kaposváron és hányán vidéken ... Vagy ki képviseli Csurgót a megyei tanács vb-ben? Brandtmüller István, aki kaposvári. — Ügy érzem, a sérelmek egy olyan túlérzékenységet alakítottak ki, amikor az itteniek már akkor is diszkriminációra gyanakodnak, amikor erről szó sincs. A megyei lapot említetted. Miben tartod ínkorrektnak, ne- táfT vidékellenesnek? — Csák egy példát. A képviselőcsoport-ülésekről _ szóló tudósításokban kik szerepelnek név szerint? A megyei vezetők, Pásztohy Bandi vagy a vezérigazgató képviselők, a többié meg összegezve. — S szerinted ez azért van, mert ők vezetők? — Igen. — S nem szerepelnek-e ugyanúgy mások is, ha egy témában markáns mondandójuk, jó meglátásuk van? — Előfordul, de ezek a markáns gondolatok soha sem csurgói szemmel fogalmazódnak meg, hiszen te is kaposvári vagy. — Ez nem feltétlenül azért van, mert kaposvári és netán „bértollnok” vagyok, hanem mert nem tudok azonosulni a szélsőséges lokálpatriotizmussal. Igyekszem azokat a véleményeket tolmácsolni, amelyek a nagyobb összefüggésekkel is számolnak. — Ez az alapállásod számunkra olykor sérelmes. — Annak a kimondása sérelmes, hogy tisztelve mindazt, amit az itt élők mondanak, vannak a csurgóiaknál vagy akár a kaposváriaknál is fontosabb ügyek? — Ez a lényeg: hogy kinek a szemüvegén át ítéled meg, hogy mi a fontos. — Miért tételezed föl, hogy én csak valakinek a nézőpontjából mondhatok véleményt, és nincs saját gondolatom? — Ezek az egyéni gondolatok is kaposváriak. — Szűkebb lakóhelyem véleményén gyakran ugyanúgy felül kell emelkednem, miként kötelességed ez neked is képviselőként. — Eddig alig hangsúlyoztuk, hogy a nemzet ügye az egyes térségek ügyeiből tevődik össze és nem jelent egyet a központ ügyével. — Mondjuk inkább, hogy is-is. Hiszen például a főváros helyzete az egész ország szempontjából sem lehet mellékes. Ha úgy tetszik, nemcsak egy a sok települési gond közül. — Te mondod a hivatalos politikát, én meg a mi problémáinkat ... — Vitatom, hogy csupán magnó volnék, amely lejátssza a rámondott „lózunA további személyes (és személyeskedő) párbeszédünk során arra kértem dr- Horváth Ferencet, mondja el, hogyan képzelné el a képviselői munka valóban hiteles bemutatását. — A képviselő számára fontos a nyilvánosság. A Somogyi Néplaptól több támogatást vártai* munkámhoz. Ezzel szemben mellőzést tapasztaltam. A lap számos esetben a nevemet sem említette az eseménytudósításokban. A parlamenti cikkekben sem kapott helyet a véleményem. — Mivel a terjedelem szabott, a tudósítónak legjobb tudása szerint törekednie kell a lényeges gondolatok kiemelésére. Azt megígérem, hogy a Parlamentben ezután minden kérdésben kikérem a véleményedet. Megírni azonban csak akkor fogom, ha érdekeset mondasz. — A Néplapnak azokra a képviselőkre kéne figyelnie, akik nincsenek amúgy is reflektorfényben. Tapasztalatom szerint ez az olvasókat is jobban érdekelné, mint az, hogy egy miniszter niit rebeg el a somogyiaknak. Az olvasókat a körgokat”. A hivatalos politikát képviselem, amikor egyetértek vele. Ám vitatkozom a képviselővel vagy akár a miniszterrel is, amikor nem. — Nekem személy szerint kedvező véleményem van a munkádról... De az biztos, hogy manipuláltak vagytok. Hiszen te is csak korlátok között mozoghatsz. — Szerencsére ezek egyre szélesebb teret nyitnak, ám kellő tartással korábban sem írt le senki olyat, ami ütközött a meggyőződésével. Legfeljebb nem írt, s ha mégis, a kitaposott, kényelmes középösvény helyett a korlát mentén vezető rögösebb utat választotta. — Végül is levelem erőteljesebb hangvételét az indokolta: a rólam írtak alkalmasak vóltak arra, hogy kikezdjék a választóim és köztem levő kölcsönös bizalmat. A becsületemben sértettek. Nekem illett megsértődnöm! — S illett viszont is — mellesleg a cikkel ellentétben névre szólóan — megsértened valakit? — Sérteni is akartalak! Ugye, nem haragszol érte? Ez olyan, mintha az ökölvívót ringbe szólítanák. Ha bajnok akar maradni, nem térhet ki a kihívás elől. Ha pedig ringbe száll, ütnie kell. Akkor is ha sajnállak téged, de muszáj ütni. nyezetükben élő ismerős véleménye jobban érdekli és jobban is tetszik, kivált ha megtalálja benne a saját gondolatait. A te gondod az, hogy olyat árulsz, amire nincs vevő... A további beszélgetés során dr. Horváth Ferenc a Somogyi Néplap színvonalának csökkenését is fölsorakoztatta érvei között, úgy ítélve meg, hogy a 4—5 év előttihez képest a lap uni- formizáltabb. Néhány perccel később a képviselő kávéval kínáló felesége viszont jobbnak tartotta a lapot, kiemelve, hogy abban már a különböző nézőpontok is teret kapnak és több az érdekes írás. Lám, egy családon belül is előfordulnak eltérő vélemények, hát még egy településen vagy egy megyében! Ez nem is baj, föltéve, hogy a vitában senki sincs híján a toleranciának, ha ki-ki érveket ütköztet és nem személyes indulatokat, s főként, ha mindenki természetesnek tekinti, hogy a sajátján kívül léteznek más vélemények is"... Tehát ennyiben — és a „ringben” — maradtunk... Bíró Ferenc ELSŐ MENET Egyenesek és oldallépések MÁSODIK MENET Ilyen a (közéleti) boksz! HARMADIK MENET
