Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLV. évfol yam, 129. szám Ara: 5,30 Ft 1989. júnii is 3., szombat PERBEN AZ ESKÜÉRT Töprengett a szerkesztő, töprengett a kulturális rovat . . . Eljött a pedagógusnap, megkaptuk az ünnepi rendezvények meghívóit, formálódtak elképzeléseink, hogy a pálya legjobbjai közül kiről írjunk ezúttal. Mégsem „kampány- feladat”, mert erre azért a tanév hétköznapjain is igyekeztünk figyelni... És mégis! Még a legbelülröl jövő őszinte szavak, a legmegragadóbb tanár-emlékeink is olyanokról, akik példaképeinkké magasodhattak azóta — éreztük: ma kevesek. Nem azért kevesek, mintha az elmúlt hetek és napok eseményei, a pedagógusok országosan és a megyében is tapasztalható tiltakozásai, felzúdulásai — amelyek a közvéleményben különböző előjelű visszhangot keltenek — elvették volna kedvünket vagy merszünket a köszöntéstől. Kedvünk és merszünk inkább ahhoz nincs, hogy csak szép köszöntő szavakat írjunk, bármily ihletettre sikerülnének is ... Látható, hogy a közvélemény sem feketére vagy fehérre polarizáló alaktalan massza, kemény és sokféle tapasztalat indukálja — e kérdésben is — békétlenné a közhangulatot. S a bérkövetelések radikális változata, az okkal helyeselt és okkal vitatott sztrájk, érthetően felfokozza a viszonyulásmódot pro és kontra, sőt még „vegyítve” is. Szóltak, hogy miért nem szembesítjük mindezt a pedagógusok esküjével... Nos, ez az eskü — s miért vennénk csupán tradicionális formaságnak? — voltaképpen kétoldalú .,társadalmi szerződés", azt is kötelezi, aki az esküt fogadja. A mainál jobb időkben is nem volt ez talán elhanyagolt a fogadó részéről? Nem vált-e szinte evidenssé, akár történelmi távlatban nézve is, a pedagógustársadalom hűsége, lojalitása, engedelmessége? Dehogynem! Szinte közszájon forgó kifejezésként öröklődik napjainkig „a nemzet napszámosa" titulus. Még egyetemista voltam, amikor egyébként tiszteletet érdemlő cívis házigazdám, nem minden él nélkül idézte a bölcsészhallgatónak a? első világháborús debreceni népföl- kelők között dívó mondást, miszerint: „Szomorú sorsa txm a néptanitának, szomorúbb, mint egy konflislónakMert a keszeg-evikkeres tanítójelölt, bizony, tartalékos tiszti rangban a k, m, k, hierarchiában mégis mfe rang alatti volt a jurátusok és patikáriusok között.,, Ám volt alkalmam megismerni a? igazi néptanítók méltóságát, szerénységét, tűrőképességét, akik kis kofferükkel és nagy hitükkel elindultak Csurgóról, Bajáról vagy Patakról, És könyvtárat alapítottak, kórust szerveztek, a falu mindeneseivé lettek politikában, népművelésben, sportban Somogybán is. Vagyis megteremtették ama eskü „aranyfedezetét",.. Mára „természetesen” megváltozott a helyzet. Annyiban, hogy manapság — látván, hogy az első tiltakozások hord- ereje nagyobb, leépítése pedig kisebb a vártnál — egyetértő, csatlakozó, igenlő nyilatkozatok sora születik már. Kissé fur- csállható, mikor ez a vezető — aki talán sohasem vette a fáradságot, hogy végiggondolja: a nevelő megbecsülésére vonatkozó régi intelmek, Platóntól Leninig miért maradtak végül is szép ideák, s akinek napi szótárában a „köztanár" gyakori használata épp oly rangonaluliságot jelent, mint hajdanán — most nagy hangon lándzsát tör az ügy mellett, szolidáris szószóló és buzgó élharcos. Ám minek is csodálkozni?! A közbékétlenséget tükröző, ám közbékességre vágyó közbátorság időszakában természetes, hogy megjelennek (Sartre-ral szólva) a „regulativ harmadikok” is. Ä hangadók, a nagy debatterek... Közéletünk hevénél jól süthetők saját pecsenyék is ... Most viszont nem ez a fontos. Mert gondoljuk csak meg, hányszor írunk — írhatunk — eredményesen szereplő, versenyző diákokról, sikerekről. Teljesítményük mögött mindig ott van a pedagógiai munka, a hivatás vállalása, szere- tete. S ez a napi — esti dolgozatjavítással is tetézett — hivatás nemcsak látványos elismerésekkel, hanem csak a tanórán észrevett apró elöbbrejutással is köszön a pedagógusnak. A pedagógusnapi számvetésnél ezzel együtt vegyük figyelembe, amikor a jobb pedagógiai minőségért szállnak perbe, az eskü tisztességes betarthatóságát követelik a nevelők. E szándékot most már nemcsak a bérkövetelés teljesíthetőségének százalékos arányát alapul véve, hanem minden oldalával kell alaposan fontolóra vennünk. Tisztázva többek között magunk számára azt a kemény tanulságot is, hogy mikor és miért következett be a lojalitás „felmondása", mikor és miért nem lehetett tovább csupán a pedagógus- társadalom belátására, megértésére apellálni (,,értelmiségpolitizálni”), s mikor kellett (volna) az érdekeket a politikában is határozottan vállalnunk. Nem stílusfurfangból, hanem személyes okok miatt használom a többes számot. Mert azt tartom: a sietős rá- vagy túllicitálásnál ma és holnap többet ér a tanulságok pontos levonása, s aki bizamat kap még (vagy majd) az érdekképviseletre a közéletben, annak az eszerinti cselekvés. A helyét, szerepét újrafogalmazó pedagógustársadalom törekvéseihez — tudom — ki-ki a saját meggyőződése, érdekei, tapasztalatai alapján viszonyul. Ám itt is legyen érvényes a politikai kultúrának, az okkal óhajtott közmorálnak azon elve, amely a másik megértésére apellál. S ez — látnivalóén — nemcsak bérszázalék vagy egyes tiltakozásmódok megítélésének kérdése. Ugyanis a pedagógus- társadalom — úgy vélem — nem az esküvel, hanem a komolyan vett esküért van most perben. Nem kínálkozom fel tehát fogadatlan prókátorrá, ám a fő konzekvencia mégis az, hogy ezt a társadalmi szerződést (is) be kell tartani! Erre kötelez bennünket egyébként ama írni, olvasni megtanító első nevelőnk emlékezete is, aki vállalva „a nemzet napszámosa” szerepét, abban a hitben tette, hogy ne legyünk a „napszámosok nemzete”. T. T. A Magyar Szocialista Munkáspárt agrárpolitikai koncepciója Befejezte munkáját az Országgyűlés A z MSZMP programjának fontos, önálló része az agrárpolitika. Ebben kifejeződik a parasztság, a falu és az élelmiszer-gazdaság társadalmi, gazdasági jelentősége. Agrárpolitikánkat az 1957- ben elfogadott tézisek alapozták meg, amelyek abból indultak ki, hogy a párt. szerezze meg a mezőgazda- sági termelők bizalmát a termelési biztonság megteremtésével, a termelés fejlesztését pedig helyezze az anyagi érdekeltségre. Ezek az elvek helyesnek bizonyultak. A mezőgazdaság, illetve az élelmiszer-termelés nemzetközileg elismert eredményeket ért el, a mező- gazdasági termelők jövedelme növekedett, a parasztság helyzete lényegesen változott. Mindez annak is köszönhető, hogy az MSZMP elkerülte a sztálini agrárpolitika legdurvább ideológiai és gyakorlati hibáit, s több kérdésben — jóllehet átmeneti kitérőkkel — helyesen alkalmazkodott a hazai sajátosságokhoz, utat engedett az alulról indult kezdeményezéseknek, A mezőgazdasági nagyüzemek megszervezése, számos ellentmondás ellené' re, megnyitotta az utat a termelőerők gyors fejlődése előtt, és lehetővé tette, hogy fontos ágazatokban — elsősorban a gabonatermelésben és az állattenyésztésben *=- több évtizedes lemaradást hozzunk be. Ez megalapozta az élelmiszeripar fejlődését; a mezőgazdasági tér. mékek korábban hagyományos feldolgozása mellett új élelmiszeripari ágazatok alakultak ki, s a főként kisüzemekben folyó feldolgozás ipari méretűvé terebélyesedett, Mindez bőséges hazai élelmiszerellátást és rendszeres kiviteli többletet tett lehetővé. A gazdasági eredmények mellett történelmi jelentőségűnek tartjuk agrárpolitikánk társadalmi hatását, vagyis a parasztság társadalmi, anyagi és kulturális felemelkedését. A mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben nemcsak a munkafeltételek, hanem a megélhetés tekintetében is versenyképessé vált a népgazdasái más ágazataival. Szólnunk kell azokról a hibákról, tévedésekről is, amelyek a fejlődést megnehezítették, több vonatkozásban helytelen irányba vitték. ’ Tévesnek bizonyult az az ideológiai felfogás, amely a szövetkezeti tulajdont az államinál alacsonyabb rendűnek tekintette, majd az 1970-es években a nagyüzemek erőltetett összevonásával a gazdaságok méretének növelésére törekedett, és időnként a háztáji termelés, illetve a nagyüzemek kiegészítő tevékenysége ellen hangolt. Hiba volt, hogy meggyengült a szövetkezetek szövetkezeti jellege, s egyre nagyobb teret kapott az állami beavatkozás. Formá- < lissá vált a szövetkezeti demokrácia. A mezőgazdaságban is túlsúlyba kerültek azok a módszerek, amelyek mellőz, ték a kezdeményezőkészséget, a kockázatvállalást, az egyéni teljesítmények elismerését, Emiatt csökkent a termelők érdekeltsége és tulajdonost kötődése, A gazdasági szabályozás sok esetben nem teremtette meg a versenysemlegességet. Figyelmen kfvül hagyta az agrárágazat és ezen belül a szövetkezetek sajátosságait, továbbá azt a különleges helyzetet, am.'t a protekcionista világpiac jelent. A termelés jövedelmezősége ezek miatt számottevően romlott, a mezőgazdasági nagyüzemek egyre szélesebb körében az egyszerű újratermelésre sincs elegendő pénz. Csökken a kistermelésből származó bevételek reálértéke is, (Folytatás a 3. oldalon.) Pénteki, negyedik munkanapját Horváth Lajos elnökletével kezdte meg az Országgyűlés ülésszaka. A képviselői felszólalások előtt Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.), a szavazatszedő bizottság elnöke ismertette annak a titkos szavazásnak az eredményét, amellyel az Interparlamentáris Unió újjáalakuló magyar csoportja ideiglenes vezetőségét választották meg. Elmondta: a csoportnak 348 tagja van, közülük 269-en szavaztak. Az ideiglenes végrehajtó bizottság elnökévé — 211 szavazattal Szűrös Mátyást, alelnökei- vé pedig Horn Pétert, Horváth Jenőt és Vida Kocsár- dot választották meg. A testület ezt követően az 1989. évi állami költségvetésről szóló 1988, évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat feletti vitát folytatta. Kenyeres Árpád (Budapest, 55. vk.), a Kispesti Textilgyár MSZMP-bizott- ságának titkára igent mondott a védelmi kiadások csökkentésére. Ugyanakkor javasolta az összes hazai fegyveres testület helyének és szerepének egyértelmű tisztázását, tevékenységük észszerűsítését. A polgári védelmi szervezetet régi, sl* Tegnap a Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának székházában találkoztak az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának és a Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának vezetői. A megyei pártbizottságot Sárdi Árpád első titkár, dr. Fenyő István és Kovács József titkárok, Bánná Varga Valéria munkatársa, a népfrontot Novák Ferenc megyei titkár, Rostás Károly megyei elnök, dr. Kanyar József és Szita Ferenc, a avult intézménynek tartotta. Véleménye szerint a fenntartására fordított évi 748 millió forint egy részét más, ennél fontosabb célra lehetne felhasználni. Movik Lászióné (Pest m., 27. vk.), az Ácsai Nagyközségi Közös T.anács elnöke arról szólt: az állampolgárok az utóbbi időben' nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a közpénzeket a tanácsok mire használják. Igénylik azt is, hogy az állam pénzügyi gazdálkodása, s elszámolása is nyitott, egyértelmű, áttekinthető legyen. Nem kapnak azonban választ kérdéseikre, így például arra sem, hogy mi lett annak az egymiiliárd márkának a sorsa, amelyet Grósz Károly közbenjárására az NSZK adott. Hámori Csaba (országos lista), az MSZMP Politika. Bizottságának tagja, a Pest Megyei Pártbizottság e'.ső titkára a vállalatok fizető- képességének helyzetéből kiindulva hangsúlyozta: ez a mutató a magyar gazdaságban nagyon rossz; a ,,sor- banállás” összege jelenleg meghaladja az 50 milliárd forintot. Hámori Csaba javasolta, hogy a kormány, illetve a népfront megyei elnökségének tagjai képviselték. A találkozó, amelyet Novák Ferenc modellértékűnek nevezett, része annak a ta- tanácskozássorozatnak, amelyet a megyei pártbizottság a különböző szervezetekkel és testületekkel folytat a megye javát szolgáló együttműködés érdekében. A gondolatgazdag és tettekre indító találkozóról hétfői szá- murtkban részletesen beszámolunk. (Folytatás a 2. oldalon) A MEGYE JAVÁÉRT Előremutató találkozó A könyvek ünnepén „AHOL A LÉLEK NÉZELŐDÖTT...” Hangulatkeltő dixieland ritmusok, pattogó induló hangjainál gyűlt a nép tegnap délután. Kisdiákok, gyerekek fújták a „magukét”, a frissen nyomtatott kötetek tiszteletére. Illett hát, hogy vidámak legyünk, rohanjuk meg a könyvsátrakat, kutassunk, böngésszünk, pénzre ne is gondoljunk, és faljuk a „lélek táplálékát”. Ám hiába, a sátrak harsány színes csíkjai, a csalogató muzsika ... Tétovák a mozdulatok, méricskélő a kézbe vett kötetlapozgatás: „Mennyibe kerül, jut-e rá? Még nem kaptam fizetést, de mi lesz. ha elfogy az áhított kötet?” Szorongatjuk vágyaink ólomba öntött megtestesülését. Valaki megszólal: — „Ahol a lélek nézelődik. mint toronyból a bakter ... nincs gyerek...” — kapom el a népszerű színész citátumait. Sütő Andrást látom magam előtt. Ö gondolt rájuk, a gyermekekre; lélekféltő óvatossággal... A könyvkiadók fukarabbak, egy-két színes tablójú gyermekkönyv árválkodik csak a polcokon, de még nehezen talál gazdára. Borsos az ára. — Talán születésnapi ajándékként — tűnődik egy háromgyermekes családanya. Az árusok rezignáltak. — Tavaly ilyenkor már korán reggel sor állt a bolt előtt — hajtogatják. — Most meg ... Nincs slágerkönyv, legalábbis a „nyitánynál” még nincs. S hogy mégis ünnep volt e nap, azt Leskó László puritán és kegyetlenül igaz megnyitó szavai húzták alá. V. A.
