Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-17 / 141. szám
2 Somogyi Néplap 1989. június 17., szombat Végtisztesség Nagy Imrének és mártírtársainak (Folytatás az 1. oldalról.) — Nem tudóik ellogódoitt- ság nélkül beszélni; magam is hosszú ideiig vollitam halálra ítélve, és az. üres koporsó 90—100 olyan társamnak az emlékét őrzii, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt üiltünik. Temetjük a felkelőkéit, a „szent suihamcokat”, akik szemibeszálitak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer kiisaoirítottólk Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e haijmiailáin a második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni, A lelkiismeret-vizsgálat napja van, amikor mindenki magába néz: hogyan élt 33 évig, hogyan tudott úgy élni — szabadság nélkül ? Nézzenek magukba a gyilkosok, az őket segítők, a passzív beletörődők, a pasz- szív gyilkosok, a mindent elnézők, a semmiről semmit sem tudni akarók, a fejüket igába hajtok, a kényelmesek, a tunyalelkűek, a posvány jelleműek, a hazát pusztítók, az árulók, a semmi-emberek. S nézzenek magukba a „tiszta” emberek. Miiként tűrhették mindezt évtizedekig? Mennyit mulasztott ez a nép! A szónok kérésére ezután a gyászszertartás résztvevői kéz a kézben — mint 1956. október 23-án együtt felvonulva — fogadalmat tettek. Zimányi Tibor felszólalása Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek nevében szólalt fel. — Történelmi időben igazságot hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie — mondotta. —1 Újkori rabszolgaként dolgoztunk a recski kényszermunkatáborban, az internáló táborokban, a kitelepítettek kényszerlakóhelyein. Bűnünk az volt, hogy komolyan vettük a demokráciát, talán tettünk is érte valamit, valamilyen formában tiltakoztunk a demokrácia megsemmisítése ellen, fenntartásaink voltak a demokrácia elé akasztott népi jelzővel szemben. Tía te, Nagy Imre nem vagy, és nem veszed át a kormányt 1953-ban, akkor ma mi sem állnánk itt. Első intézkedésként megnyitottad a recski tábort, az internáló táborok kapuját, s megszüntetted a kitelepítettek száműzését. De ha csak ezt tetted volna, akkor nem állhatnánk most itt az ötödik, hatodik koporsó előtt. Mert te és küzdőtársaid ennél sokkal többet tettetek. A magyar nép akaratának felidézésével sok szó esik a nemzeti megbékélésről. Ezt szívből kívánjuk, azonban — mint mindenütt — a mérlegnek itt is két serpenyője van. Csak azt kérjük, hogy aiz egyensúly álljon helyre. Király Béla beszéde Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok nevében mondott beszédet. 1958, június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett, Kéthly Annával megfogadtuk, hogy nem lépjük át az állam hartárát addig, amíg a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, háláját; szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanú társai előtt. Ez a nap ma elérkezett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne. Amikor temetünk, tanuljunk vértanúinktól! A második világháború alatt a moszkvai rádió magyar adásaiban Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott. Első miniszterelnöksége alatt a „kis magyarok” műveltségének fokozására kívánt iskolareformokat bevezetni. 1956-ban a nemzeti függetlenség apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: Hazaszeretetei ! Nagy Imrét egy világ választja el a sztálinistáktól. A sztálinisták bilincset kovácsoltak az ideológiából, és azzal verték vasra nemzetünket. Számukra az ideológia volt az első és az ember másodlagos. Hazánkat a doktrína áldozati bárányává tették, hogy kiszolgáltathassák a népet a politika farkasainak. Nagy Imre arra tanított, hogy a szomszédos nemzetekkel Európa szabad és gemleges zónáját képező konföderációban egyesüljünk, aminek az előfeltétele az Idegen uralom alatt élő magyar milliók ma elnyomott nemzeti, polgári és emberi jogainak visszaállítása lehet csak. Nagy Imre már 1956 júniusában kijelentette: „Egyet nem vállalok: meggyőződésem elvtelen feladását.” Ehhez az álláspontjához még a katasztrófa árnyékában is ragaszkodott. Nem árulta el a nemzetet, a vértanúságot vállalta. Nagy Imre a szabadság eszméjének rettenthetetlen hőse. Tanuljuk meg Nagy Imrétől az elveinkért való helytállást! Orbán Viktor búcsúztatója A szónokok sorában utolsóként a magyar fiatall dk nevében Orbán Viktor (Fidesz) mondott beszédet — Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban, kitűzött céljait: a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, m» sem engedünk 48-ból, így nem engedhetünk 56- b<M. sem. Jól tudjuk,, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége körumkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk Utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunikrai nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hagy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Válójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk — mai fiataloktól — jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csúpán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány éviink is ott fekszik. Nagy Imre, Girnes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és a névtelen százaik a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. Orbán Viktor beszédét követőem, fél kettő előtt néhány perccel befejeződött a Hősök terén a megemlékezés. A mintegy ötórás gyász- szertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le kegyeletét: a magyar nép búcsúzott mártírjaitól, elhelyezve a megemlékezés koszorúit és virágait. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya. A koporsókat és velük együtt a mérhetetlen menny iáéig ű koszorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a temető felé. A koporsókat és a kegyelet virágait szállító autókat a hozzátartozók és a vendégek kísérték a rákoskeresztúri temetőbe. Gyászszertartás a temetőben Néhány perccel múlt délután 3 óra, amikor megérkezett a Rákoskeresztúri Üj Köztemetőbe a gyászmenet. Az 1956 utáni megtorlások áldozataiénak végső nyughelyére — a sírkert 300-as és 301-es parcellájába« — mér csák a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk köre kísérhette el a mártíroíkat. A temetőben a családtagok, a harcostársak, a barátok koszorúinak elhelyezése után olvasták fel a kivégzettek ,névsorát. A temetés előtti utolsó tiszteletadás során Darvas Iván és Mensáros László egyenként sorolta az áldozatok nevét. Az áldozatok életének kioltásáról egy-egy fáklya lángjának kioltásával emlékezték meg a szertartás résztvevői. A nevek elhangzásakor a • volt rabtársak mondtak néhány szót, így például többször felhangzott: Velünk maradsz!, Közöttünk élsz!, Nem távozol!, Közöttünk vagy!. Az egyházi szertartást kérő hozzátartozók kívánságéra a katolikus, az evangélikus, a református egyház, á szabadegyházak és az izraelita felekezet papjai szentelték meg a sírokat a napokban feUlálMtott kopjafák tövében. Amikor a névsorban a Nagy Imme-per áldozatait említették, a kata- falkakra — a j-elllkópes ravatalra — elhelyezett koporsókat a sírhoz vitték, ahol a család által felkért személy mondott búcsúbeszédet. Gimes Miklós újságíró sír- hantjánál az. egykori újságíró kolléga, az Irodalmi Üj- ság 1956 előtti szerkesztője, a ma Svájcban élő Molnár Miklós mondott búcsúbeszédet a barátra, a társra, s mindenekelőtt az emberre emlékezve. — Útján, közös tévutain- ikon is az a kívánság vezette, hogy emberibb, szabadabb és igazságosabb tánsa- d alomban—élhessenek honfi hogy zsákutcába jutott, minden társánál következetesebben vonta le a tanulságot, halálig hű volt a felismert igazsághoz. — Gimes Miklós az utolsók közt volt, akik még akkor — az 1956-os forradalom után — egy gyertyányi fényt gyújtottak az éjszakáiban. Illegális lapot indított, amelynek az Október 23. címet adta. Béke hamvaidra, Miklós! Kísérje emlékedet híven az, ami az életben vezérelt: a szellem és a szerelem! — mondotta befejezésül. Losonczy Gézától Gyenes Antal búcsúzott. — Több mint három évtized után állhatunk itt, hogy tisztességgel búcsút vegyünk tőled. Háborgó szíNagy Imre koporsója mellett először Méray Tibor mondott búcsúbeszédet: — Nagy Imre, a földosztó miniszter, akinek 1945-ös, saját kezével aláírt birtokleveleit száz és százezer földműves család őrizte-rej- tegette, a magyar parasztság ma itt áll a sírodnál. Nagy Imre, a MÁVAG gyár munkása, akinek kedvelt szólása volt: Vasas, ne hagyd magad!”, akinek 1956-os miniszterelnöksége idején megszülettek a munkástanácsok, a magyar munkásosztály most itt áll a koporsód mellett. — Imre bácsi, a sírodat, e sírt, ahol a nemzet nem süllyed el, hanem ahonnan újjászületése kezdődik, e Nagy Imre koporsójánál Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre áilamminiszter áll díszőrséget vünk ezért megnyugszik — de nem nyugodhat meg, ha népünk és hazánk sorsára gondolunk. Mégis bíznunk kell azokban, akik Őszinte elkötelezettséggel harcolnak ezért a népért, a válságból való kilábalásért. Bízunk a népben, hogy felismeri azokat, akik érte harcolnak őszintén, tettel és nemcsak szóval. S bízunk abban- a nemzedékben, amelynek tagjai most olyan idősek, mint mi voltunk, amikor összetalálkoztunk, s amely nemzedék -tagjai megvívják saját harcukat meggyőződésükért, és tenni fognak népünkért. Maiéter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert — a család kérésének megfelelően— evangélikus egyházi szertartás mellett helyezték végső nyughelyére. A Kilián laktanya egykori parancsnokát Harmat Béla evangélikus püspök és Donáth László evangélikus lelkész búcsúztatta. János evangéliumának sorait idézték Maiéter Pálra emlékezve: nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha életét adja1 barátaiért. Majd így folytatták, ugyancsak az evangéliumi ige nyomán: nem valósulhat meg egymástól függetlenül a szeretet, az igazságosság és a szabadság. Maiéter Pál élete és halála e hármas összetartozásnak eleven tanúsága, hiszen ő kezdettől fogva megélte a sze- retetet. az igazságosságot és tánsai. Amikor felismerte. a szabadságot. sínt népek veszik körül, s az embermilliák szemében -nemcsak gyász'könmy ül; de ott villog benne a tisztelet, a csodálat is. Mert amit 1956 tett, amit te tettél, amit a fegyvert ragadó magyar fiatatok és proletárok tetteik, az ennek a kis nemzetnek ezeréves történelme sorá-n első beleszólása volt nemcsak Európai, hanem a világ történelmébe. A magyar 1956 óta semmi sem ugyanaz a világiban, sem keleten-, -sem nyugaton, mint 1956 előtt volt. , — A Szovjetunió sokszorosan nagyobb és hatalmasabb nálunk. Ha akar, megint eltiporhat minket. De új vezetőinek az elmúlt 33 év' történelméből meg kell tanulniuk;, minél mélyebbre -taposnak másokat, ők maguk -kétszer olyan mély re síily- lyedmek. Legyenek végre őszinte, békés és egyenrangú barátaink! őszinte, békés és egyenrangú barátokra fognak taláLnii bennünk. Méray Tibor után. Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőr-főkapitáruya, a Nemzetőrség országos -parancsnokának helyettese búcsúzott Nagy Imrétől. — Az elmúlt 14 évben sok emigráns társammal együtt e nap eljöveteléért harcoltam — mondotta. — Tudtam, éreztem, hogy az 56-os forradalom kivégzett vezetőinek és harcosainak a sírját nem lelhet megkerülni, ha a nemzet túl alkar lépni azon a szakadékon, amelybe a sírba eresatők taszították áldozataikat és az országot. Tudtuk, nemcsak a vég'tis’zitessóg, de a történelmi i-gazság-bevés napjának is jönnlie IkéLI. — A család .akarata, hogy Nagy Imre a 301--es parcellában, az egyszerű szabadságharcosok között találjon végső nyughelyét. Jelképe ez annak a szölgáJíOitnaik és áldozatnák, amelliyet a magyar népént, a jövőért hozott. Szilágyi József sírjánál Lőcsei Pál újságíró — aki 1956 után maga is hosszú börtön-büntetésre ítéltetett —, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének nyugdíjasa mondott búcsúszavaikat. A fáiklyaita-rtók minden fáklyát kioltottak, majd az ismeretlen forradalmár üres koporsóját Nagy Imre koporsója mellé vitték. Itt Forgács Ferenc (Politikai Foglyok Szövetsége) mondott először beszédet. — Búcsúzni jöttünk a nemzet mártírjaitól, akik életüket áldozták fel a magyar szabadságért és a hazáért. Az 1956-os forradalom fénye bevilágította nemcsak hazánkat, hanem az egész világot is. Öröm és kétségek között élt a nemzet, de sajnos az öröm rövid ideig tartó volt. Nem egy drága barátomnak voltam utolsó útitársa, akiknek, átölelve őket, . mondtam egy utolsó isten hozzádot. Egy sem volt köztük gyáva. Mindegyik bátran ment élete utolsó útjára, ahonnan soha többé nincs visszatérés. Mindnyájan elbúcsúztak szeretteiktől, és fennhangon kiáltották a rideg börtönfalak között döbbenefesen ható szavaikat: a hazámért halok meg! Itt, az emlékmű alapköve előtt, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége nevében esküszöm, hogy folytatjuk a veletek közösen megkezdett utat. Kérem a jó istent, adjon számotokra örök békét ebben a 301-es parcellában, ahol a hóhér-kezektől megszabadulva jeltelen sírok-. ban álmodjátok örök álmotokat a szabadságról és a nemzetről. ígérjük, hogy a szabadságban újr-aépülő nemzet mindig őrködni fog békés álmotok felett. Ezt követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke mondott búcsúszavakat. — Október 23. 1848 óta nemzetünk történelmének legfényesebb csillaga. Feltámadott a tengernyi nép. Megunta jármát, az utcára ment, a térre ért, semmibe vette a hírhedt elnyomót, s az újságfáklyák lángjainál követelte a kormányba Nagy Imrét. Fénylett a nap. Sugárzott a rengeteg felszabadult arc, győzött a szent nagy akarat — mondotta többek között, majd így fejezte be: — A magyarok istene vigyázzon rátok és ránk. S az emlékmű, melynek most leraktuk az alapjait, hirdetni fogja hálás népünk szeretetét és a felejthetetlen áldozatok dicsőségét. Most már nyugodjatok békében. Isten veletek. Éljen szép hazánk, az oly régóta álmodott független és szabad Magyarország. Búcsúzom tőletek, drága bajtársaim.' Úgy, ahogy ti búcsúztatok tőlünk ott fenn a fogházgolgotán. Fónay Jenő beszédét követően lerakták a jövendő emlékmű alapkövét. Az emlékmű pályázati terveit a Budapest Galériában október 23. és november 4. között állítják majd ki. Ezután külön egyházi szertartáson búcsúztak Szegedi Flóriántól, Cza-kó Andrástól, Kósa Páltól és Szelep- csényi Istvántól, akik még jeltelen sírokban nyugszanak. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 301-es parcellát. A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen- forradalmár koporsóját egyidejűleg engedték le a sírgödrökbe. A behantolás után a sírokat elborították az emlékezés, a kegyelet koszorúi, virágai. Ezzel befejeződött a méltóságteljes fegyelmezett, békés kegyeleti üijnepség. * * * A családi, gyászszertartást követően megnyíltak a rákoskeresztúri új köztemető kapui. Az esti órákban sokan hozták el Nagy Imre és mártírtársai frissen hantolt sírjaihoz a megemlékezés virágait. Azok, akik pénteken nem juthattak el a 301-es parcellába, a következő napokon róhatják le kegyeletüket Nagy Imre és mártírtársai sírjánál. (Folytatás a 3. oldalon.)