Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-13 / 111. szám

1989. május 13., szombat Somogyi Néplap 3 BEMUTATÓ- A VOLÁNNÁL Zsákok helyett tartályba kerül a cukor Tegnap ért véget az a kétnapos, szakszeminárium­mal egybekötött bemutató, amelyet Korszerű árufuva­rozási és rakodási technoló­giák gyakorlati alkalmazása címmel rendezett a Kapos Volán és a Közlekedéstudo­mányi Egyesület Somogy megyei területi szervezetének gépjármű-közlekedési szak­csoportja, a Füredi úti kul- túrcent rumban. Erre meg­hívták a gyártókat, a szállí­tókat és az érdekelt orszá­gos hatáskörű szervek kép­viselőit. — A szállítási és árufu­varozási technológiának igen nagy szerepe van a költségek csökkentésében, a piacok megtartásában. Saj­nos ezt kissé még mindig mostohagyerekként kezelik hazánkban. Mi azzal, hogy immár negyedszer adunk helyet ilyen rendezvénynek, éppen azt szeretnénk elérni, hogy változzon ez a helyzet — mondotta Balogh János, a Kapos Volán igazgatóhe­lyettese. Ehhez dr. Csaba Attila, minisztériumi osztályveze­tő-helyettes magyarázatként hozzáfűzte, hogy a Közle­kedési Hírközlési Építési Minisztériumban foglalkoz­nak kutatási célprogram ke­retében az áruszállítás kor­szerűsítésének előkészítésé­vel. Ezt a száílításszervezé- si és ésszerűsítési programot 1986-ban a Minisztertanács hagyta jóvá és megvalósítá­sát tárcaközi feladatként ha­tározták meg. A mostani rendezvénynek is az a cél­ja — húzta alá —, hogy új kutatási eredményeket is­mertessen és bevezetésüket előmozdítsa. Több ilyet is említett, például a cukorel­látáshoz kapcsolódót. Azt tervezik, hogy a cukrot nem zsákokban, hanem tartály- kocsikban szállítják. A gyá­rakban és a fogadóknál ki­építik a silókat, ezek lehe­tővé teszik a cukor tömeges, gyors ki- és berakását. A Baranya megyei Mezőgép­nél licenc alapján már el is készítették az ilyen jellegű szállításra alkalma« silókat. Két nap alatt tíz előadás foglalkozott azzal, hogyan lehetne mielőbb megvalósí­tani azt, hogy a megfelelő terméket, a megfelelő helyre és időben szállítsák a lehető legnagyobb hatékonyság­gal. Ehhez kétségtelenül az kell, hogy a fuvarozók és a fuvaroztatók egyet Akarja­nak. Sz. N. Nyáron a balatoni idényben két műszakban napi 120 mázsa kenyeret süthetnek a Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat 7. számú üzemében, Balatonszárszón. Február vége óta azonban nem készül kenyér a gyárban, mert az épület bővítése és gépi rekonstrukció folyik; két új. kemencét is üzembe helyeznek. A beruházás 18—20 millió forintba ke­rül. Nem be It üzlet Avagy: kinek lesz pénze az épületre? DONNERI HIÁNYCIKK Ez esetben a hiánycikk egy élelmiszerbolt, amelyre legalább annyira szüksége lenne Kaposváron, a donne- ri városrészben lakó több ezer embernek, mint a min­dennapi kenyérre. Nos erre a boltra még várniuk kell, legalább négy-öt hónapot, mire felépülhet az a „Forfa” elemekből készülő üzllet, amely átmenetileg segítene a donneriek áldatlan helyze­tén. Nemrégiben hírt adtunk róla, hogy életveszélyessé nyilvánították a Kaposker donneri ábécéjét. Széki Ti­bortól az IKV házkezelési igazgatóhelyettesétől meg­tudtuk, hogy a közvetlenül az üzlet melletti állami tu­lajdonban lévő házak is ha­sonlóan rossz állapotban vannak, vélhetően azok kö­zül is le kell bontani néhá­nyat. Attól, hogy az épületet le­bontják, még nem oldódik meg a városrész ellátása. Farkas István, a városi ta­nács elnökhelyettese is úgy vélekedett, hogy a mostani mozgó ábécé csupán a bete­gen és az idős embereken segít, akik nem képesekát- bandukolni a belváros üzle­teibe. Ideiglenes megoldás­ként a régi Csöpi presszót is átalakíthatnák bolttá — ajánlotta fel Vincze Lajos, a Somogy Megyei Vendéglá­tó Vállalat igazgatója. Alap­vető élelmiszereket kínál­nának ott, csupa maximált áras portékát, amelyeken aligha lenne haszna a ven- géglátó vállalatnak. A bolt a kaposvári Háziasszonyok Boltja keretein belül mű­ködne, amíg nem épül más élelmiszerüzlet a környéken. Vincze Lajos szerint néhány nap még beletelik, mire a volt presszóból elárusítóhe­lyet varázsolnak, de május­ban mindenképpen szeret­nék megnyitni az ideiglenes boltot. Hosszabb távra szóló meg­oldás lesz az a könnyűszer­kezetes épület, amelynek beruházási költségei egy ré­szét a városi tanács fedezi. Farkas István elmondta, hogy a régi donneri ábécé­től két-háromszáz méterre, a teraszházak aljába tervez­nek egy új boltot. A beru­házás csaknem ötmillió fo­rintot igényelne, de ebben már benne foglaltatik a nyi­tó árukészlet is. A tanács természetesen azt a keres­kedelmi vállalatot támogat­ná, amelyik saját költségve­téséből mind többet áldozna. A pénzszűke időszakában aligha állnak majd sorba a cégek: a tanács viszont két, két és fél miiUdó forintnál többet nem tud szánni az épületre, hiszen a városi közkassza is jócskán meg­üresedett. A könnyűszerkezetes épü­let akár húsz-harminc évre is bolt maradhat, de ezzel a két-háromszáz négyzet­méteres üzlettel hosszú tá­von nem lehet megoldani a városrész ellátását. (Valószí­nű, hogy már a megépülte- kor is kicsinek bizonyul majd.) A tanács is szorgal­mazza, de kivált a Kapos­ker szeretné, ha a régi ábé­cé helyén egy új üzlet (üz­letközpont) épülne. Dr. Bor Lajosné igazgató elmondta, hogy a vállalatuknak most arra nincs pénze, hogy mind a két bolt finanszírozásában részt vállaljanak. Mivel a korábban megszerzett pozí­ciójukat nem akarják elve­szíteni, várhatóan amellett döntenek, hogy a régi he­lyén fognak bele — egy-két éven belül — egy új üzlet építésébe. Átmeneti megoldásként konténereket bérelne a Ka­posker, a harminc négyzet- méteres kis boltocskák is se­gítenének valamit a kör­nyék ellátásában. Valamivel közelebbinek látszik a megoldás, mint két héttel ezelőtt. A tanács sze­retné rövid időn belül el­kezdeni a könnyűszerkezetű bolt építését, ha lenne rá vállalkozó. Nem bolt az üz­let — mondhatnánk, de mindenkinek az ellátási kö­telezettség jut az eszébe, csakhogy ez ma' már elvesz­tette jelentőségét. A tőke­szegény vállalatokat senki sem kényszerítheti — nem is tudná — ésszerűtlen vál­lalkozásokra. A vesztes to­vábbra is a környéken lakó, aki bosszankodhat, más egyebet úgy sem tehet. Faragó László KEVESEN A VÁLASZTOTTAK M., a hajdani osztályelső és gimnáziumi KISZ-titkár egyszer kijavította a mate­matikatanár példamegoldá­sát a táblán, és ezért, saj­nos, semmi megtorlásban, üldöztetésben nem volt ré­sze, sőt dicséretet kapott az igazságos, tévedni is merő tanárától. Azért sajnos, mert- M. élete későbbi sza­kaszaiban sem leplezte át­lagon felüli képességeit sem a munkahelyén, sem a moz­galomban. A hatvanas évek­ben volt pályakezdő (akik abban az időben voltak fiatalok, tudják, hogy a KISZ akkor még vonzó szervezet volt), nagy kedv­vel, politikusi tálentumokat is föl-fölvillantva dolgo­zott a kommunista ifjúsági- mozgalomban csaknem 30 esztendős koráig. Közben — mindig társadalmi munkás­ként — nem kerülte el a fi­gyelmét, hogy a függetle­nített apparátusokban rend­szerint olyan arcok bukkan­tak fel, akiket addig soha­sem látott a mozgalom szel­lemi és gyakorlati élvonalá­ban, sem a tanulásban, sem a szervezésben nem szerez­tek maguknak „nevet". Az sem kerülte el a figyelmét, hogy ezek a fiúk, lányok „vigyázó szemüket" szinte kizárólag fölfelé, a Maga­sabb Szervre vetették, s igen gyorsan elsajátították az úgynevezett aparatcsik- mentalitást, a példaadó ügy­buzgalmat az íróasztal mel­letti jelentésgyártásban. M- re először ők mondták, hogy összeférhetetlen, s később is szinte minden jobbító szán­dékú vitája e megbélyegző minősítéssel végződött. Mert, természetesen, kom­munista meggyőződésű lé­vén, fiatalon tagja lett az MSZMP-nek is, és felsőfo­kon képzett marxistaként igyekezett tudását a mun­kahelyi alapszervezet ja­vára gyümölcsöztetni. Csak­hogy törekvéseinek fő aka­dályozója, paradox módon, éppen a vállalat párttitká­ra volt, aki hitbizománynak tekintette posztját, amely az ő szemszögéből a sem­mittevéshez való jogot je­lentette. Következésképpen feleslegesnek, sőt veszélyes okvetetlenkedésként fogta fel a valódi pártmunkát. M. ezt egyedi esetnek gondol­ta, aztán egyre több ilyen „egyedi esettel” találko­zott ... G. egyetemista korában (valamikor az ötvenes évek végén) pluralizmust (réteg- szervezeteket) javasolt a KISZ-en belül, s a vita he­vében egy negyedéves (ké­sőbb országos posztra, majd valami „stikli” miatt sül­lyesztőbe került) arcul ütöt­te. G. nem adta, nem adhat­ta vissza a pofont, mert a negyedikes egy nagydarab, nálánál sokkal erősebb fiú volt, s máris „fontos elv­társ” az egyetemein, akinek teljesítményét titokban gyöngéllették ugyan a tan­széken, ám, úgy tetszett, ő a jövő embere. G. elméleti ember volt, önállóan gon­dolkodó teoretikus típus, aki középiskolás tanárként sem szűnt meg „népben- nemzetben” gondolkodni, mindig kötelességének érez­te, hogy szóban, vagy írás­ban kifejtse véleményét tár­sadalmi, politikai kérdések­ről, különös tekintettel az oktatás, művelődés gond­jaira. Rendszerint megje­lent az első cikke (és kivív­ta a potentátok rosszallá­sát), a második már nem. Igazgatóival természetesen előbb vagy utóbb mindig nézeteltérései támadtak, végül — mint egykor a nagygazdák a renitens nap­számosok ellen — összefog­tak és egy kollégiumba száműzték nevelőtanárnak. Azóta is ott van. Szabadide­jében tudományos műve­ket fordít (neki mindegy, milyen nyelven írták a könyvet, mert ha nem tud­ja, megtanulja), s tehetsé­ges diákokkal foglalkozik, tágítva szellemi horizontju­kat tartalmas beszélgetések által — „hobbiból”. M.-nek és G.-nek véleményem sze­rint fontos posztokon volna a helye, de mindegyik a „perifériára” szorult. M. a legutóbbi tagkönyvcserekor fontolóra vette a kilépést, majd úgy döntött, mégis marad. Elhatározását ek­képpen indokolta: „Noha én nem érzem felelősnek magam azért, ami (bekövet­kezett, nem tartanám ma­gam jellemesnek, ha most lépnék ki. Egy párt csakis reformista lehet, pz szá­momra mindig természetes volt." Egykori ellenlábasai, részben „a jól megérdemelt” magas nyugdíjat élvezik, részben reformszólamaik- tól rengenek a termek. G. sosem volt párttag, ezután sem lesz az. Egyik párté sem. Nemrég kaptam tőle egy dedikált könyvet: orosz­ból fordította. Nagy Péter koráról szól. Mostanában sokszor gon­dolok rájuk. Eszembe jutot­tak egy március 15-i ünne­pélyen is, amikor a kommu­nistákat képviselő szónok olyan üres és lapos beszé­deit mondott, hogy az MDF szónoka egyszerűen elsö­pörte ... Noha az ő beszé­de is tele volt közhelyek­kel. Eszembe jutottak egy tv-műsor alkalmával is, amikor a KISZ és a FIDESZ képviselői „vitatkoztak” 48 ünnepléséről. Azért az idé­zőjel, mert a vita sajnos egyoldalú volt. A fideszes diáklány lesújtó magabiz­tossággal utasította el 1919-et és 45-öt, szívére ölelve 1848- at, 18-at és 56-ot. Kíván­csian vártam a Kommunista Ifjúsági Szövetség képvise­lőjének véleményét. Nos, e megyei szinten munkálkodó funkcionárius szinte „hétrét görnyedt” a „nemzeti szí­nű” kislány előtt, s csak azt hangozhatta, hogy ő (és szer­vezete) mindenképpen együtt akar ünnepelni (már­cius 15-én) az alternatívok­kal. Ez helyeselhető volt. Az azonban nem, hogy egyetlen szót sem ejtett 19 és 45 vé­delmében. Pedig lett volna mit mondania... 19-ről például megemlíthette vol­na, hogy ami 18-nak nem, az a rövid életű Tanácsköz­társaságnak sikerült: moz­gósította a hosszú háború­ban kivérzett, kiüresedett nemzetet, és hősiesen védte a hazát egy Stromfeld Aurél nevű zseniális (és akkor még távolról sem kommu­nista) hadvezér irányításá­val o mohó kisantant csa­patai ellen. 1945-ről pedig nyugodt szívvel elmondhat­ta volna, hogy amikor Ma­gyarországon 45 áprilisában (szerintem mindegy, hogy 4-én, vagy később) a máso­dik világháború Véget ért, amikor hazánk területéről kiverték a hitlerista csapa­tokat, s velük együtt a Szá- lasi-féle elmebeteg, ország­vesztő kompániát is (ne­kik majdnem sikerült Ma­gyarországot kitöröltetni a nemzetek sorából), a sok gyász és szenvedés után fel- lélegzett a nemzet. Mert a sztálinizmus nem akkor kezdődött (három évvel ké­sőbb), mert akkor még de­mokratikus kormány és földosztás volt, valamint egy világraszóló hároméves terv következett. 1945-ben még azok közül is sokan jogo­san bíztak az ország de­mokratikus átalakulásában, a jövőben, akik később a sztálinista diktatúra áldo­zatai lettek ... Nos, elkép­zeltem, milyen beszédet mondott volna — a kom­munisták oldalán — M. és hogyan érvelt volna a tele­vízióban G. És a többi M. és a többi G., akik a hat­vanas években az ifjúság vezéregyéniségei voltak, és később a középszer hege­móniája kiszorította őket mindenhonnan, ahol tehet­ségüket kibontakoztathat­ták volna. A középszer — nyilvánva­ló — a közepes, vagy az an­nál is gyengébb szellemi kapacitást vonzza. Egy las­sú észjárású vezető miért is örülne egy nálánál eszesebb munkatársnak, akinek ön­álló véleménye van, aki kezdeményező- és cselekvő- képes. Miért is ne minősí­tené „összeférhetetlenség­nek” a jogos türelmetlensé­get a patópálos renyheség, a mindent fölülről váró, s az onnét jövőt dogmaként tisztelő középszer, hiszen ő csak egyetlen erényt tisztel, mégpedig az alkalmazkodó­képességet. Ebben rejlik a középszer ereje a tehetség­gel szemben, csakhogy ez a képesség egyedül és kizáró­lag neki hoz hasznot. A nemzet, a társadalom, ép­pen ellenkezőleg, csakis ab­ban az esetben gyarapod­hat — szellemiekben és anyagiakban — a kívánt mértékben és ütemben, ha tehetséges fiainak kibon­takozását minden erejével segíti. Valószínű, sosem tud­juk pontosan felmérni, mi­lyen. kárt okozott a magyar társadalom és gazdaság fej­lődésében a kontraszelekció, a középszer hegemóniája. A következő (talán nem is egészen ide illő) idézet egv bibliai példabeszéd summá- zata: „Sgkan vannak a meghívottak (hivatalosak), de kevesen a választottak.” Tegyük hozzá: éppen azért, mert kevesen vannak, egyet sem nélkülözhetünk ' közü­lük. Szapudi András A középszer hegemóniája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom