Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
8 Somogyi Néplap 1989. május 20., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS SOMOGYI ZENEI ESTÉK Kamaramuzsika a Liszt-teremben Akusztikád szempontból is fontos, hogy a nézőtér ne legyen foghíjas, hát még átvitt értelemben — „A zene legyen mindenkié” — hitvallás jegyében. A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola művész tanárainak legutóbbi hangversenye pedig ismételten bizonyította, a megyeszékhely zenei életébeh kiemelkedő szerepe van — a kaposvári Szimfonikus Zenekar, a Vikár vegyes kar és még számos együttes oldalán — a zenetanárok szereplésének. Nagyszerű zenei élményben volt része a gyér számú kaposvári muzsiiikabarátnak e hót első napjának estéjén. Elsőként talán a műsor ösz- szeállítását dicsérhetjük. A szinte ismeretlen angol Hoock „Trió” című műve csendült föl elsőként, annak a neves orgonistának és zeneszerzőnek az alkotása, aki csupán egyetlen zongoradarabot komponált, mivel ideje javát társasági dalokra fordította. A Trió hangulatos nyitánya volt a zenei estnek, a darabot Csupor László, Csupor Lászlóné és Nagyné Soltra Mónika szólaltatta meg. Beethoven A- dúr szonátája aratta a legnagyobb sikert. Miközben az V. szimfónián dolgozott a zeneszerző, . ezt a szonátát gordonkára és zongorára írta. A gordonkáira különös hangsúlyt fektetett Beethoven, hiszen a műivet jéles barátja számára, Ignaz von Gleischstein bárónak ajánlotta, a kiváló gordonkajátékosnak. Ludmány Géza kaposvári zenetanár (gordonka) és Lányi Péter (zongora) művészi előadása azt hiszem emlékezetes marad mind annyiunknak ... A kaposvári Szimfonikus Zenekar koncertmestere, Popp Tibor és P. Baráth Katalin (zongora) Ravel G- dúr szonátájának első tételével ajándékozta meg hallgatóságát. A két hangszer a hegedű és a zongora kontrasztját hangsúlyosan mutatja be a zeneszerző erne művében. A kiadott műsortól eltérő programot hallottunk. Frescobaldi helyett Kodály Adaggiója csendült föl a két kitűnő muzsikus, Ludányi Géza (gordonka) és Lányi Péter (zongora) előadásában. Debussy 3 prelüd- jének második tétele igazi csemege volt Lányi Péter előadásában. Lányi, a zeneiskola óraadó tanára, a kaposvári Tanítóképző Főiskola kitűnő muzsikusa az est egyik kiemelkedő művészi teljesítményét nyújtotta. Horányl Barna „Cigányromantika” német precizitással Nem kisebb dologra vállalkozott a hazánkba látogató weidend ifjúsági kórus, mint, hogy két órán át énekéljen a kaposvári publikumnak. Ha még azt is tudta volna a Latinca művelődési központ nagytermében ösz- szegyűlt közönség, hogy a fellépés napján három órán át gyakorolták a hangversenydarabokat, akkor tisztelte volna igazán ennék a rendkívül rokonszenves, főleg főiskolásokból álló kórusnak a produkcióját. Nem mintha a siker bármilyen csorbát szenvedett volna ezen az estén. Sőt. újra és újra ismétlésre buzdította a hálás — diákokból, pedagógusokból és NSZK- beli turistákból összeverbuválódott — közönség Weiden dalos küldötteit. Az estnek ugyanis kellemes, baráti légköre volt. A Táncsics gimnázium kórusa az elmúlt évben már fellépett Weidenden, így a mostani találkozás igazi élmény és jó értelemben vett versengés is volt. A harmincnyolc tagú vegyes kar Hermann Seitz vezényletével főleg a német zeneirodalom ismert és kevésbé ismert képviselőinek kórusműveit szólaltatta meg. A XV. századitól a XX. századiig ívelt a repertoárjuk, de felcsendültek a német folklór dalai és ízelítőt kaptunk a különböző európai népek — spanyol, angol, olasz — népdalaiból is. A kórus az erényeit különösen a szülőföldjük népdalainak előadásában csillogtatta. Szép összhaingzás, a pianók lírai megszólaltatása jellemezte e művek interpretálását. Nagy sikert arattak egy spanyol népdal előadásával is, bár ez a produkció az érzékenyebb „füleknek talán egy kissé pattogóan poroszosnak tűnhetett. A spanyol ritmust „megkeményítette” egy feszesebb, induló- szerű előadásmód, amit még az eredeti nyelven előadott szólóének sem tudott igazán tompítani. Távol essék tőlem, hogy ünneprantó hangulatot Idézzek elő gondolataimmal, mégis papírra kívánkozik egy észrevétel. A magyar kórusirodalmat Kodály, Túrót eszik a cigány című műve képviselte. Kellemetlenül feszengtem, amikor német vendégeink derültségüket nem titkolva — amelyben csupa jószándékot véltem felfedezni — adtaik hangot elégedettségüknek. „Igazi csemege” — gondolhatták — ez a magyaroknak. No meg olyan kedvesen is hangzik német akcentussal, hogy „túrót eszik a cigan ...” Aztán felcsendült a mű. Megnyugodtam. A weidend kórus szélsőségektől mentesen, precízen adta elő Kodály művét úgy, ahogyan azt még magyar ■ kórustól nem is hallottam. Az erős, néha erőltetetten is kiugró fortissiimák is elsimultak, a dallam közti szünetek pontos betartása kerek egységbe formálta a művet. .A cigányromantika szélsőségeinek „lefaragása” csak erényére vált -a hangzásnak. . Ugyanez mondható el Kodály Esti dalánakmegszólaltatásáról is. Olyan emelkedett volt ez a csodálatos feórusmű, miint egy ima. S megszólalt utána egy német „esti dal” is. Mennyire más és mennyire másként csendült fel az est éljövetelét tájképként megfestő lírai dal! A hangverseny második felében egy összefüggő Brahms kórusmű hangzott fel zongorakísérettel. A Cigánynóták címet viselő dalciklus önálló programként is megállta volna a helyét. Sajnos azonban a kórus egy kissé elfáradt már, így a hangok tompábban, ernyedtebben csengtek, mint ahogy ezt a mű megkívánta volna. Méltatásunk végén nem feledkezhetünk meg a kórus fiatal karvezetőjéről. Köny- nyed, szinte csak jelzésszerű vezénylete is azt bizonyította; egy jól összeszokott, fegyelmezett és zeneileg magasan képzett kar tisztelte meg hangversenyével városunk zenekedvelő polgárait. Várnai Ágnes Kis zenészek, nagy színpadon A siófoki Állami Zeneiskola ezévi növendékhangversenyét a Dél-balatoni Kulturális központban tartotta. Már a kezdés előtt egy órával izgatottan gyülekeztek a színházteremben a kis zenészek. Egy könnyű futam a zongora billentyűin, halk sóhajtás a fuvolán ... Hangolták a vonósok. A zárt ajtókon kívül zsongott az aula. Szülők, nagyszülők, barátok szorítottak a szereplőkért, akik most adnak számot: egy év alatt mennyit fejlődött hangszeres tudásuk. Szöllösi Szilvia első osztályos zongorista volt a köszöntő Kabalevszky Scher- zójával. Játékával bizonyította: már a legkisebbeknek is jó barátja, engedelmes ismerőse lehet a hangszer. A zenészpalánták többsége partnert, vagy partnereket keresett játékához — kevés volt a szólista. Talán azért, hogy a zene okozta örömöt a sok-sok gyakorlás közben is meg lehessen osztani? Szívet melengetőén interpretálta Mozart Varázsfuvolájának egy részletét Pa- nyi Enikő és Takács Katalin. (Talán az ő hangszerük is varázsfuvola volt?) Shu- mann Vidám földművesét Seer Dániel tolmácsolta: a népszerű dallamot a nézőtéren többen végigdúdolták a 3. osztályos zongoristával. Érdekes színfoltot jelentett Borsó Csaba és Orbán Attila dob-duója. (En is ilyenen akarok játszani! — szólalt meg előttem egy kisfiú, aki az est folyamán már többször is véleményt változtatott. „Hegedülni fogok! Majd: hú de jó ez a hosszú micsoda!" Jövőre már őt is látjuk-hall- juk a színpadon?) Mint két egymással fele- séligető orgonasíp, kergette végig egymást fuvolájával Angyal Mariann és Lelovics Mónika Beethoven G-dúr szonátáján. (Mennyi munka van ebben o néhány perc' ben! — sóhajtott fel és dőlt hátra elégedetten egy anyuka, majd lopva, büszkén körülnézett a teremben.) Hallhattuk a 3. és 4. osztályos szolfézscsoport összeállítását, bemutatkoztak a klarinét, a cselló és a hegedű kis mesterei is. Aki lejött a színpadról, az először „mestere” szemét kereste, és csak anák biztató fejibólíntása, mosolya után szakadt fel belőle a nagy sóhaj, a gyerméki’ vagy kama- szos mosoly. A műsorból játékával kiemelkedett néhány szépreményű tehetség. Vajon találkozunk-e velük néhány év múlva a zeneművészet nagy pódiumain? Lelovics Melinda érett zenészeiket megszégyenítő alázattal adta elő Bach Alleg- róját. Kabalevszky Kis meséjéből Szilovics Ildikó 4. osztályos zongorista szőtt bensőséges hangulaitot. Sándor Balázs virtuóz játékkal Idézte meg Ribiczky Prelúdiumát. Vojtkó Ágnes és Hencz Ildikó kifinomult stí- luséraékkel ívdtette Diabelli szonatinájának dallamát. Az est befejezését jelentő záróakkordot Heffer Dalma ütötte le Beethoven Kontratáncát játszva a zongorán. (Ugye szép volt? — súgta egy copfos kislány a nagymamájának, amikor az utolsó hangokkal a fülünkben és szivünkben elindultunk hazafelé.) Czene Attila Szól a nemzeti rádió És mit mond elnökhelyettese Agárdi Péter? — A tömegtájékoztatás egyik legfontosabb eszköze a rádió. Napjaink változó világában miként alakul a rádió szerkezete, műsorpolitikája? — Jelenleg a Magyar Rádiónak három nemzeti programja van, a Kossuth, a Petőfi és a Bartók, ezen túlmenően működik a német és magyar nyelvű Danubius kereskedelmi adás, és mire ez az interjú megjelenik, elindul a hasonló célzatú Calypso 873 Budapest is. A hazai rádiózásban a regionális adások is sokat fejlődtek. Stúdiók működnek Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szolnokon. Az előrelépés ellenére jogos viták vannak a reggeli helyi adásokkal. Ezek elsősorban az adott térség aktuális kérdéseivel foglalkoznak és műsorokat többnyire a Kossuth Rádió ültrarövid hullámhosszán is sugározzák, így hétköznap reggelente — ahol vételi nehézségek vannak a középhullámon — a hallgatók számára mines tényleges választási lehetőség. Sajnos olyan műszaki korlátái vannak a magyar rádiózásnak, hogy ezt a gondot rövid távon véglegesen megoldani nem tudjuk. így aztán nem a műsoridő növelése, hanem elsősorban a programok minőségének javítása, az önálló arculatuk erősítése a cél, mind az országos, mind a pedig a regionális adásokban. — Egyre többet hallani arról, hogy önálló helyi, illetve országosan sugárzó közösségi rádiók megjelenésével is számolni lehet. Hogyan készül erre a versenyhelyzetre a rádió? — A meglévő sajtótörvény, de még inkább a most kidolgozás alatt álló tájékoztatási törvény alapján az ilyen rádiók meglétével, alakulásával természetesen számolni kell. Városok, nagyközségek, egyetemi centrumok, egyéb közösségek saját anyagi erőforrásaik mértékében alapíthatnak rádiókat. Ez kihívást, verseny- helyzetet, konkurenciát jelent, de nem szabad tőle megijedni. A Miagyar Rádió — ha kívánják — segítséget, szakmai tanácsot ad ezek műszaki beindításához, „műsorpolitikai” üzemeltetéséhez, de nem akarja őket semmilyen módon uralni, Irányítaná s még kevésbé hosszútávon integrálni. Ilyen rádió működik már Veszprémben, megszületőben van Tatabányáin. Állítólag szerveződik a budapesti ifjúsági rádió, és néhány nagyobb lakótelep is kísérlet,eket folytat. — A Magyar Rádió miként birkózik meg az egyre nagyobb költségekkel? — A korszerűsödő műsorpolitikához korszerűbb gazdasági szemlélet is kell, miközben egyre szorítóbbak a költségvetés korlátái, főleg a Magyar Rádió iránt támasztott új és új társadalmi-politikai kulturális igények • miatt. Érvelünk tehát a parlamenti pénzügyi támogatás növeléséért, ugyanakkor — házon helül — szó van bizonyos vállalkozói gondolkodásmód térhódításáról is. Ezt tükrözi a már említett két kereskedelmi adás is. Műsoraink alapján lapokat indítottunk (Válasz-levelezőlap, 168 óra), könyvkiadással foglalkozunk és hosszabb távon tervezzük saját felvételű hanglemezek, kazetták forgalmazását is. Alapvető feladatunknak természetesen a közszolgálati rádiózást, a nemzeti programokban a hiteles tájékoztatást, a kulturális értékközvetítést, a szolgáltatást tartjuk. Ehhez azonban fel kell tárnunk és mozgósítanunk köll belső szellemi és gazdasági tartalékainkat. — A rádió szervezeti felépítése megfelel ezeknek a szélesedő feladatoknak, korszerűsítési terveknek? — Bármennyire nehéz egyszavas ítéletet mondani: nem. Éppen ezért alapos viták folynak a rádióban a fejlesztés lehetséges útjairól. A döntés során mérlegelni kell azt a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatot, amelyben élünk, és amely végső soron a rádió műsorpolitikájával szemben is egyfajta kihívás. Ugyanakkor olyan belső reform kell, amely a gazdálkodás, a műsorstruktúra, a szervezet, a gyártás területeit szerves egységbe alakítja át, bizonyára nem fájdalommentesen, de a lehetőség szerint humánusan, s biztosítva a folyamatos működőképességet is. — A „kihívás a társadalmi, politikai pluralizmusban, a nyíltságban, a demokratikus elemek szélesedésében jelentkezik? — Ha a rádió műsorpoli- tikájáról objektiven akarunk véleményt formálni, akkor meg kell állapítani, hogy az a korábbi időszakokban is — tehát az egypántrendszer direkt irányítású mechanizmusában is — viszonylag széles nyilvánosságot igyekezett biztosítani a különböző társadalmi igényeknek, kulturális értékeknek. Korábban elsősorban azért bíráltak bennünket igazságtalanul, mert — úgymond — túl nagy nyilvánosságot biztosítottunk bizonyos „nem támogatandó” nézeteknek. A nemzeti rádió természetesen hyilvánosságot kell, hogy biztosítson a kormánynyal vitatkozó, akár éles álláspontoknak is. Ugyanakkor felügyeletét a kormány gyakorolja, amelynek jogos az elvárása, hogy — miként Pozsgay Imre is hangsúlyozta — saját programját is visszahallja a rádióban, s nemcsak konkrétan egy-egy műsorban egy-egy nyilatkozat erejéig, hanem az egész műsorpolitikában. E „kettősség” konfliktusokat is okoz, de nem összeegyeztethetetlen vagy megoldhatatlan feladat. A politikai tájékoztatás, valamint az érdek- és véleménypluralizmus kifejezése is fontos, de csak egy feladat a sok közül. Az a széles körű szolgáltatás és szórakoztatás is meghatározó fontosságú, amely felöleli a mindennapi élet egészét, a Napközben című műsortól az Ötödik sebességig szól, s benne van a helyi és az általános informálás is. Hogy jelentősen fejlődött a műsorpolitikánk, akkor ez éppen ennek a „szolgáltatás” centrikusságnak köszönhető, melyben kiemelt figvef- met fordítunk a társadalom hátrányos helyzetben lévő, lemaradó, súlyos gondokkal küzdő rétegeire. A rádió műsoridejének csaknem ötvenöt-hatvan százaléka zene. Nem lehet jogos például az olyan politikai vagy intézményi csoportigény, amely — a pluralizmusra és az aktualitásra hivatkozva — ennék az aránynak a radikális csökkentését irányozná elő. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a különböző zenei műsorok belső arányai miként alakuljanak, s hogy miként korszerűsödjön a zenei ismeretterjesztés . S főleg nem lenne jó az értékteremtést, a funkciók sokirányú kötelezettségeit, a rádió „alaphangját” ezekkel szétszabdal tat- ni. A rádió műsorainak a legszélesebb igényeket kell kielégítenie. A rádiósok számára az a műsorpotitíka demokratikus és, pluralista amely valóban' sokszínű, szakszerű és hiteles, amely megtalálja tömeges vagy rfc- teghallgatóságát, s felelős hangjával befolyásolja is az emberek ismereteit, közérzetét, politikai kulturáltsá- •gát.
