Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-24 / 95. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ' |jj| OMOGYi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A — XLV. évfolyam, 95. sióm Ara: 4,30 Ft 1989. április 24., hétfő Befejeződött a háromnapos kongresszus Az új név: Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség A DEMISZ első országos gyűlése — Nagy Imrét választották elnöknek Szombaton plenáris üléssel folytatta munkáját a KISZ XII. kongresszusa. A tanácskozáson jelen volt az MSZMP Politikai Bizottságának több tagja. A küldöttek elsőként a jelölőbizottság munkájáról hallgattak meg tájékoztatót, majd az előterjesztett dokumentumokat vitatták meg, számos javaslatot téve az együttműködés alapelveire és szabályaira, a szövetség nevének megváltoztatására. A résztvevők kézhez kapták a péntek esti, éjszakai szekcióüléseken megformálódott véleményeket, amelyeket a küldöttcsoportok alakítottak ki a kongresszusi dokumentumokról, illetve a szövetség három évtizedes tevékenységéről, működésének új formáiról, lehetős égeirőL Politikai nagygyűlés Szolnokon MIRE TÖREKSZIK AZ MSZMP? A jelölőbizottság elnöke, Ernőd Péter a bizottság eddigi munkáját értékelve rámutatott:“ az új szervezeti szabályzatra, felépítésre való áttérés a szövetségi tisztség- viselők megválasztásában is új formákat hozott felszínre. A vezetők kiválasztásában a legfőbb kritérium a személyi alkalmasság volt. Az elnöki tisztségre hat. személyt javasoltak, de csak hármójukra voksoltak any- nyian, hogy felkerülhessenek a jelölőlistára. Közülük Nagy Imre, a KISZ KB jelenlegi első titkára vállalta jövendő megbízatását. Kiss Péter, a Baloldali Ifjúsági Társulás jelenlegi vezetője és Gyurcsány Ferenc, a KISZ KB titkára különböző megfontolások miatt elzárkózott a jelöléstől. Az alelnöki funkcióra előzetesen húsz fiatal neve került szóba — mondta Ernőd Péter. A dokumentumok feletti vitában szót kérő küldöttek közül többen KlSZ-kezde- ményezésként javasolva szorgalmazták: az ÁISH adjon számot arról, hogy a hivatal •mennyi pénzt fordított költségvetéséből ifjúságpolitikára. A szövetség működésének megújhodását abban látták, hogy ott mindenki egyenrangú partnerként lehessen jelen, s a tagszervezetek — függetlenül a létszámtól — egy-egy képviselőt delegáljanak. Hangoztatták, hogy az új formáción belül valódi politikai szövetség csak a vagyoni viszonyok rendezése után jöhet létre. A politizálás színterét illetően a küldöttek többsége úgy foglalt állást, hogy célszerű lenne a lakóhelyeken fokozni az ifjúsági szövetség aktivitását. El kell kerülni, hogy a munkahelyek a napi politikai csatározások színterei legyenek. Bár ezt a gondolatot a dolgozó fiatalok is osztották, úgy vélték, a jövőben is szükség lesz a munkahelyi ifjúsági szervezetek fennmaradására. A küldöttek olyan mechanizmus kialakítását tartották szükségesnek, amely képes reagálni a napi kérdésekre. Ugyanakkor megfogalmazták azt is, hogy a szövetségben egyidejűleg több, egymástól eltérő platform is létezhessen. Az egyik felszólaló annak a véleményének adott hangot, hogy a múltról valóban el kell számolni, de konszenzust a jövőről kell kötni. Ehhez viszont kölcsönös tolerancáira van szükség. Volt, aki a türelem, a bizalom és a tolerancia mindent meghatározó jelentőségét hangsúlyozta. Erre annál is inkább nagy szükség lesz, mivel a tagszervezetek többsége egyelőre az önmeghatározás gondjaival küszködik. Az egyik küldött fontosnak tartotta kiemelni, hogy a „bizalmi óra” a KISZ elitjének is ketyeg, Vezetőik sokszor visszaéltek a tagság őszinte hitével, bizalmával. A szövetség az MSZMP reformerőit támogatja, mert vannak olyan értékek, amelyből egy baloldali szövetség nem engedhet — mutattak rá. Az ifjúsági szövetségnek nemcsak balra kell korlátokat állítania, hanem jobbra is — mondta az egyik küldött, s a magyar demokratikus megújulás erőivel kell szövetkeznie. A vitában számos konkrét javaslat is elhangzott az ország sorskérdéseiről, az ifjúságot leginkább érintő tennivalókról. Felvetették például, hogy az új alkotmányt ne a mostani országgyűlés fogadja el, hanem az új választási törvény alapján az 1990 elejére megválasztott alkot- mányozó nemzetgyűlés. Az alaptörvényt népszavazásnak kellene megerősítenie. A hadikiadások radikális csökkentésével, az ott felszabaduló pénzt teljes egészében az oktatásra kellene fordítani. Szükségesnek tartották országos szintű takarékos- sági program meghirdetését, az elmaradott térségek mielőbbi felzárkóztatását. (Folytatás a 2. oldalon) „Mire törekszik az MSZMP?” címmel rendezett nyílt politikai nagygyűlést szombaton Szolnokon a ti- szaligeti sportcsarnokban az MSZMP városi bizottsága. A több mint másfél ezer résztvevőt Stabó István, a megyei pártbizottság első titkára, a megye politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, Németh László, a városi pártbizottság első titkára pedig a megyeszékhely felgyorsult politikai életének alakulásáról tájékoztatta. A nagygyűlésen beszédet mondott Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminisz- ter. Bevezetőben szólt arról, hogy a tavalyi, májusi országos pártértekezlet iránya helyes volt, kétségtelen ugyanakkor: az azóta eltelt tíz-tizenegy hónap alatt lényeges változások történitek a magyar társadalomban. A pártélet kétszintűvé vált, megkezdődött más pártok önszerveződése is. A továbbiakban kifejtette: korábban kérdés volt, ma már azonban nyilvánvaló, hogy új alkotmányra, alkotmányozási folyamatra van szükség. Az a cselekvési program, amelyet az MSZMP hat héttel ezelőtt tett közzé, a Magyar Szocialista Munkáspárt önkifejeződésének fontos dokumentuma. Továbbfejleszti az MSZMP politikáját a tavaly májusi pártértekezleten elhangzottakhoz képest, s azt az irányt követi, amelyet a mai politikai, társadalmi helyzet megkövetel. Szükséges, hogy az MSZMP ideo- logizáló pártból, olyan rugalmasan cselekvő párt legyen, amely megtalálja a megfelelő módszereket a Dániel Ortega nicaraguai államfő vasárnap nyugateurópai kőrútjának első állomására, Párizsba érkezett. A közép-amerikai ország társadalom, a tömegek jogos igényeinek kielégítésére — hangsúlyozta. Rámutatott arra, hogy az MSZMP a munkások pártja és az is marad, de soraiban természetesen minden más réteg kép viselőinek is helyük van. A párt munkastílusával kapcsolatos változásokról szólva kiemelte: az MSZMP megszüntette a tanácsok és más szervek önállóságát befolyásoló, akadályozó jogait, ugyanakkor minden szinten következetesen ügyel a közélet tisztaságára. Hozzátette: az ellenőrzést nem elég különféle bizottságokra bízni, ehhez társadalmi nyilvánosságot kell teremteni. Végezetül rámutatott: az MSZMP kiáll a lelkiismereti és vallásszabadság mellett, a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a tehetséges emberek érvényesülésének segítésére, s teret ad a szabad vélemény-nyilvánításnak. Fontos kérdésnek tartotta a vezetők kiválasztását, s úgy vélekedett: szakítani kell a zárt ülések gyakorlatával, mert a zárt kabinetek képtelenek arra, hogy a legjobbat, a legalkalmasabbakat válasszák meg. Nyers Rezső, valamint a megyei és városi vezetők a hallgatóság soraiból féltett politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekre is válaszoltak. Ennek során a Politikai Bizottság tagja szólt Kádár János betegségének súlyos voltáról, s megjegyezte: az MSZMP elnökének egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy nyilatkozzék. vezetője hétfőn kezdi meg tárgyalásait vendéglátóival, köztük Francois Miterrand államfővel és Michel Rocard miniszterelnökkel. Ortega Párizsban Kedvezmény, kölcsön a gázt bevezettetőknek / Első a befizetés, utána kezdődik az építés Tizenöt utcában építik meg a gázvezetéket az idén Kaposváron a március végén elfogadott terv alapján. Azóta sokan érdeklődnek a fizetési feltételek, a kedvezmények iránt. Dr. Kéki Zoltántól, a Kaposvári Városi Tanács pénzügyi osztályvezetőjétől kértünk felvilágosítást. — A tanács 50 ezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást szavazott meg. Mennyi a családok tényleges kiadása? — Azzal kezdeném, hogy a befizető adókedvezmény címén 15 ezer forintot levonhat a személyi jövedelemadójából. Azok, akik nem vagy nem teljes mértékben tudják ezt érvényesíteni, a tanácstól visszaigényelhetik a pénzt a befizetést követő év adóbevallási időszakában, az erre rendszeresített nyomtatványon tett és igazolt nyilatkozat alapján— Mit igényelhetnek még vissza a gázt bevezettetők? — A befizetett lakossági hozzájárulásból — az összeg arányában — az általános forgalmi adó is visszaigényelhető az úgynevezett 62. számú igénylőlapon, három feltétel együttes megléte esetén. Az első az, hogy a gázvezetéket építőközösség építse, a másak, hogy kész legyen, s azt is megnézzük, hogy a kivitelező 1988. december 31-e után végezte-é a munkát vagy annak egy részét. — Miben segít a tanács? — Annak érdekében, hogy a lakók részesüljenek a kedvezményben, építőközösséget szervezünk. A szükséges szerződést a tanács ellenszolgáltatás nélkül elkészíti. Az építőközösség által visszaigényelt általános forgalmi adót az építőközösség elnöke (közös képviselő) osztja szét a tagok között. Vegyünk egy példát! Valaki befizeti az 50 ezer forint hozzájárulást. A 80 százalékos hozzájárulás alapján negyvenen kétmillió forintot fizetnek be, a gázvezeték-építés pedjg két és fél millióba kerül. Ebben az esetben egy személyre 10 ezer forint visz- szaigényelhető áfa jut. Az érvényesített személyi jövedelemadó-kedvezmény 8 ezer, a tanácstól visszaigényelhető összeg 7 ezer forint. A tényleges teher tehát 25 ezer forint. — Sokan vannak, akik OTP-kölcsön nélkül nem tudnak belevágni a gázvezeték-építésbe. — Nekik 15 ezer forint előleget kell befizetniük, s 35 ezer forint hitelt vehetnek föl az OTP- vagy a takarékszövetkezeti fiókban. Ezt három évre adják 18 és fél + 1 százalékos kamatra. Az állam átvállalja a kamatterhek nagy részét, havi 270 forintot. Így a havi törlesztőrészlet 1000 forint. Összesen 36 ezer forint a visszafizefni- való. Sajnos, ez a jelenlegi szabályozás kusza, átgondolatlan. Ennek a családnak is 25 ezer forint a tényleges kiadása — beszámítva a kedvezményeket —, mégis 35 ezer forint hitelt vehet föl. — A lakosság öntevékeny szervezésében is épülhet gázvezeték a városban. — Csináltunk egy számítást. Ha ötvenen fognak össze és hárommillióba ke- rüL az építés, akikor egy személyre hatvanezer forint befizetés jut. Ha azonban leszámítjuk a 25 700 forint személyi jövedelemadó-, a 12 ezer forint általános for- galmiadó-kedvezményt, akkor a tényleges befizetés 48 ezer forintot tesz ki. — Többen kíváncsiak arra, hogy mikor kell befizetni a közműfejlesztési hozzájárulást. — A tanács úgy döntött: a gázvezeték fektetése csak akkor kezdődhet meg, ha az érdekeltek 80 százaléka befizeti a hozzájárulást. Mi azt kérjük a szóban forgó utcák lakosságától, hogy a munka megkezdése előtt 30 nappal fizesse be a pénzt. — Vállal-e garanciát a tanács az építkezés határidőre való befejezésére? Ez ugyanis összefügg azzal, hogy rendeljenek-e tüzelőt. — A tanács annyiban vállal felelősséget, amennyiben ezt a kiviteli szerződés és a szerződéses fegyelem lehetővé teszi. A munkák ütemezése után a tanács tájékoztatja a lakosságot. Amikor pedig nyolcvan százalékuk befizette a pénzt, megkötjük a szerződést a kivitelezővel. Ebben szerepel a határidő, s erről szintén tájékoztatást adunk. — EUenőrzi-e a tanács a munkálatokat? — Természetesen, mégpedig folyamatosan. Lajos Géza