Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
1989. április 15., szombat Somogyi Néplap 3 Elvi farmerek Az állami gazdasági vezetők egyik tanácskozásán szót kért a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Először is elmondta, hogy a farmergazdálkodás híve, maga is gazdálkodik, majd az új földosztás mellett érvelt szenvedélyesen. Több állami gazdasági vezető fejcsóválva hallgatta beszédét. Vélhetően erre reagálva, nyugtatgatta őket: a diplomás szakemberek tanácsaira a leendő farmereknek is szükségük van, nem maradnak kenyér nélkül a mostani igazgatók. Van tehát egyrészről az alternatív óhaj, az új földosztás, a családi farmok kialakítása ; létezik másfelől egy objektív társadalmi- gazdasági szerkezet, amely nem igazolja az óhaj realitását. Ha az új típusú gazdálkodás elvét elfogadjuk is, hamarosan gyakonlati akadályokba ütköznénk a megvalósításnál. Tételezzük föl, hogy az elvi, jogi korlátok egy csapásra leomlanak, s a családi vállalkozóknak kimérik a földjét a falu határában. A műveléshez először szakértelemre lesz szüksége, méghozzá nem speciálisra, hanem általános mezőgazdálkodási, technikai, technológiai, közgazdasági ismeretekre is. Oktatási rendszerünk azonban a szakosításra épült. A gépész szakiskolákban csak hallottak az állattenyésztésről, s fordítva sincs máskéjtp. Az állattenyésztő szakmunkások még jogosítványhoz sem intézményesen, hanem magánszorgalomból jutottak. A nagyüzemi mezőgazdaságban ez csupán szemléleti visszásságokkal járt, az eredményes vállalati munkát alig észrevehetően akadályozta; ám a családi vállalkozónak létérdeke és létfeltétele az átfogó ismeret. Hosszabb-rövidebb idő alatt persze a mezőgazdálkodás megtanulható, a gyakorlati sikerek és kudarcok edzik, okosítják a gazdálkodót. Ám a termeléshez az észen, a tapasztalaton kívül eszközök is kellenek. A1 családi termeléshez szükséges eszközök pedig igencsak hiányoznak. Több száz lóerős traktorok, összekapcsolható célgépek jellemzik a magyar mezőgazdaságot, amelyek drágák, csak nagyüzemi körülmények között hasznosíthatók ésszerűen. A külgazdaság mostani állapotában alig várható, hogy egy csapásra megoldódik a farmerek munkájának egyik elemi feltétele, a birtokmérethez igazodó eszközválaszték. A hiánygazdálkodás káros hatásait, jövedelmezőséget romboló következményeit pedig a jól működő nagyüzemek is érzékelték, az induló, útkereső családi farmoknak pedig egyenesen a végzetük lehet. Nem lehetetlen persze az eszközök beszerzése, a természeti is segítheti a jövő gazdálkodóit, s gazdag termést gyűjthetnek raktáraikba. De ez a termés még nem áru, s kiváltképpen nem feltétlenül elkönyvelhető bevétel. Sokan emlegetett hiányossága a magyar gazdaságnak a valótlan, beavatkozássl terhelt piac, ami az agrártermelőket különösen sújtja. A magyar mezőgazdaságnak ugyanis egyik valós sikere, hogy keresleti piacon értékesíti áruit, s nem kell sorbanáll- ni termékeiért. A piaci morál azonban e szektort is elkerülte, s a termelők számának szaporodása, az értékesített mennyiség csökkentése a termelők piaci erejét gyengítheti, következésképpen a zavarosban halászók lehetőségeit erősítheti. A ma családi farmerjei az éppen érvényes szabályozással, az agrárollóval megnyirbált árviszonyokkal is szembekerülnének. Azzal mindenesetre számolniuk kellene, hogy a nagyüzemi művelésben hatékonyabb búzatermesztés a termelő- szövetkezetek több mint harmadában veszteséges; a sertéshizlaláson mindössze néhány száz forint a kistermelői munkabért is magában foglaló eredmény. Ma tehát úgy tűnik, inkább szólam, kívánalom a családi farmergazdálkodás elterjedése: gyakorlati realitása egyelőre vajmi kevés. A gazdasági fejlődés kényszerítheti csak ki a szövetkezeti felbomlást, s helyén a családi farmok kialakulását. A realitás csak az lehet, hogy hosszú ideig egymás mellett működnek állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, szak- szövetkezetek, családi farmok. Egymáshoz viszonyított arányuk változhat, de nem adminisztratív sürgetésre, hanem valós gazdasági versenyben. Ehlhez először is szektorsemleges, csupán a piaci törvényekre épülő jogi, közgazdasági szabályo- ' zásra lesz szükség. S majd ha a szövetkezetek sem kényszerülnek hátrakötött kézzel az úszásra, valóban rendelkezhetnek saját vagyonuk fölött, akkor derülhet ki végérvényesen gazdasági erejük, s egyebek között a családi farmokkal összehasonlított versenyképességük. V. Farkas József Kérdéseinkre válaszol dr. Györfi István miniszterhelyettes Reform készül az egészségügyben, változás a szociálpolitikában Az egészségügyi ellátás zavarai bizonyítják: szükség van a reformra ebben az ágazatban is. Dr. Györfi István szociális és egészségügyi miniszterhelyettes szerint az ágazat irányítóinak törekvése, hogy megőrizve az értékeket változtassanak a jelenlegi állapoton. Az új minisztérium egyik feladata az új szociálpolitika kialakítása, hiszen a jelenlegi működési gondjai, időszerűvé tették azt. Az egészségügyben várható reformról, a szociálpolitika várható változásairól adott választ kérdéseinkre dr. Györfi István. — Milyennek ítélhető ma meg az egészségügy < egészségi állapota? — Mi nem szeretnénk abba a hibába esni, amit a mai reformdömping idején gyakran elkövetnek. Nem abból indulunk ki, hogy minden rossz, ami az egészségügyi ellátásiban volt és gyökeresen meg kell azt változtatni, új rendszert fölépíteni. ERÉNYEK ÉS HIBÁK — A jelszavunk, hogy megőrizve változtassunk. A jelenlegi rendszernek nagy értékei vannak: ilyen, hogy felöleli az ország egész lakosságát, jó eredményeket ért el nagyon fontos betegségcsoportok leküzdésében. Az ellátóhálózat teljesen kiépített és működik. Robbanásszerű működési zavarok az egészségügyi ellátásban nem voltak. Igaz — és ezek már a hiányosságok közé tartoznak —, hogy az ellátóhálózat nem egyenletes, az állampolgár gyakran elégedetlen, mert számára nem ingyenes az ellátás. Sokszor nagy problémával jár együtt, hogy tovább küldik, feleslegesen vizsgálják több esetben, rossz hatékonysággal gyógyítják meg. Ez nem ad elégedettségre okot az intézményrendszerben dolgozók számára. Az orvos — csakúgy mint a beteg — sokszor kiszolgáltatott, alulfizetett. Rossz a munkaszervezés az egészségügyben, és — talán ez a legfontosabb —- hiányzott egy olyan átfogó, átgondolt, alapos fejlesztéspolitika, • amelyik az ország egészét, a szakma egészét, illetve a megyei és a központi ellátás egészét vette volna célba. AZ ORVOS A CSALÁDDAL FOGLALKOZZON — Az egészségügyi ellátás első vonala az alapellátás. Milyen változások várhatók itt? — Egy új egészségpolitikai alapelvek nyomán felépülő egészségügyi ellátó- rendszer kulcspontja az alapellátás. Fejlesztése nélkül az egészségügy általános színvonalának javítása sem képzelhető el. Az alapellátásban dolgozó orvos naponta találkozik a családdal, a család minden tagjával, ismeri az életutakat, életpályákat, a szociális és környezeti viszonyokat, az életmódot. Az alapellátási hálózatot kell alkalmassá tenni arra, hogy a családdal egységben tudjon foglalkozni. Mivel az itt dolgozó orvos ismeri életútját, életpályáját, igyekezzen a beteget a helyszínen meggyógyítani, és ne akarja mindenképpen továbbküldeni vizsgálatra. Legyen az alapellátási hálózat kezében olyan diagnosztikai eljárás, amely a helyszínen ad feleletet az orvos kérdéseire, és tudjon elvégezni olyan terápiás beavatkozásokat, amelyek nem igényelnek különleges műszerezettséget. Ehhez létszám kell és más képzettségű orvosokra is szükség van. Az egyetemi oktatásban kell ennek a konzekvenciáit levonni: javítani az általános orvosképzés színvonalát, a spe- cializációt, a szakképzést, a szakmai színvonalat. Természetesen javítani kell az alapellátás műszerezettségét, feltételeit és — nem utolsóként — az alapellátás és a kórházak kapcsolatát. Ma az egészségügyi integráció mind a kórházakhoz integrálta az alapellátást, sajnos gyakran azt kell mondani: az egészségügyi alapellátás rovására történt fejlesztéseink, irányításunk is kórházcentrikus volt. BÉREMELÉSI PROGRAM — Régi téma az egészségügyben dolgozók bére. A mostani szűkös anyagi lehetőségek között milyen módon lehet a jelenlegi állapotot megváltoztatni? — Tavaly hozzáfogtunk az egészségügyi ágazat bérhelyzetének, bér- és kereseti helyzetének átfogó elemzéséhez. Megállapítottuk, hogy az összehasonlítható munkakörökben dolgozók a népgazdasági átlagtól legalább 30—35 százalékban elmaradták. Az egészségügy egyik legnagyobb problémája ez. Reformokról, továbbfejlesztésről nem beszélhetünk anélkül, hogy ne javítanánk a béreken. Elkezdtük egy szisztematikus, több évre szóló bérprogram megvalósítását. Ennek első lépéseként 1989- ben 1,7 milliárd forintos bérfejlesztési lehetőséget kaptunk. Ebből a három műszakban dolgozó nővéreket— mint kiemelt munkaköri csoportot július 1- jével mintegy havi 2000 forintos átlagbér-emelésben részesítjük. A mentőszolgálat egésze átlagosan 2000—4000 forint havi béremelési lehetőséget kap. Ezen túl mindemellett az intézmények saját hatáskörükben 10 százaléknyi béremelést hajthatnak végGONDOSKODNI A HÁTRÁNYOS HELYZETQEKRÖL Azt tanácsoltuk egy átfogó bérpolitikai módszertani javaslatban, hogy ezt a bérfejlesztést lehetőleg az alapellátásra koncentrálják a tanácsok, de igyekezzenek a többi bérezési, • keresetpolitikai elemmel is élni: január 1-jétől lehetőséget adtunk — bérpolitikai intézkedés keretében — az ügyeleti és az óradíjak emelésére. Ezen túl 6 százalék bérfejlesztési lehetőség is rendelkezésre áll. Csökkentek az idén az adódíjtételek, és megszűnt a bérköltségek kötöttsége a költségvetési intézményeknél : megtakarításból béreket is lehet emelni. Ez az első nagy lépése volt a bérpolitikái intézkedéssorozatunknak. Éves szinten ezek az intézkedések mintegy 5 milliárd forinttal növelik az egészségügyi dolgozók keresetét. Ez pedig a 23 milliárd forintos bértömeghez viszonyítva jelentős lépés. — Manapság sok szó esik a szociális védőháló hiányáról. A változó szociálpoSZAKKIÁLLÍTÁSOK A VÁSÁRVÁROSBAN Légycsapóval, óriások között A M1PEL ’89 kiállítás a bizonyíték arra, hogy hazánkban is húzóágazattá vált a számítástechnika és az elektronika. Ez évben már kilenc országból, több mint ötven kiállító vett részt a tizentötö- dik alkalommal megrendezett szakvásáron. A gazdaságilag fejlett országok multinacionális óriáscégei mellett részt vesznek a már több évtizedes múltra visszatekintő hazai gyárák, valamint sők nemrég alakult, ám igen jól prosperáló kisszövetkezet, gazdasági társulás 5s. Ezek közül az egyik legnagyobb a Controll, amelynek impozáns kiállítáterülete igen sok érdeklődőt vonzott. Elsősorban számítógépprogramjaik, valamint mind-táv- Iköilő berendezéseik arattak sikert. Hasonlóan nagy tömeg állta körül a Novotrade RT standját, ahol a programokat azonnal kipróbálhatták és lefuttathatták az érdeklődők. Külön pavilonba került idén a Hungaroplast műanyag- és gumiipari kiállítás. Szükség volt erre, hiszen tíz ország 94 kiállítója több mint 4300 négyzetméteren állította föl termékeit. Az idei kiállítás jól példázza, hogy az ipari hasznosítás mellett a műanyagokból egyre nagyobb mennyiséget használ föl a lakosság. Sok kiállító kifejezetten a háztartásokban felhasznált műanyagtermékekkel érkezett a Kőbányára. Már a pavilon előtt nagy érdeklődést keltett az olasz Solplast cég új, napenergiával működő kerti zuhanyzója, mely rövidesen nálunk is kapható lesz, igaz, még meglehetősen borsos áron. Bent a „B” pavilonban egymást érték a közismert és hatalmas vállalatok. A hazai gyártók közül a Pannon- pla-st, a Borsodi Vegyi Kombinát és a Tiszai Vegyi Kombinát vitte a prímet, míg a külföldi kiállítók közül a Hoechst és a BASF standját vette körül a legtöbb érdeklődő. (Bár ebben nem kis szerepe volt az osztogatott öngyújtóknak és prospektusoknak.) Ezek között a hatalmas kiállítóstandok között (a Che- molimpex mellett) megbújva ugyan, de ott volt az egyetlen somogyi résztvevő, a lengyeltóti Somogy Népe Mgtsz. ízlésesen elrendezett standjukon a fő helyet új termékük, a „FO-LEF” fo- lyadékfejlesztő készülék foglalja el, mely must, bor vagy éppen benzin zavarodásmentes lefejtésére használható. De ott vannak a többi termékeik is, a virág- csomagoló fóliák, az egy- adagos kiszerelésű samponok, valamint a cipőkanál és a légycsapó. Büszkén felelték a kérdésre, hogy itt, a „nagy halak” tőszomszédságában is észreveszik őket, sőt már az első napon sikeres üzleteket kötöttek. Két legyet ütötték egy csapásra. Varga Ottó litika miként tudja segíteni ennek kialakítását? — Gazdasági kibontakozásunk egyik legfontosabb alappillére a szociális ^biztonság megteremtése, mégpedig nem általában, hanem a népesség azon csoportjai számára, amelyek saját hibájukon kívül kiszorulnak a foglalkoztatásból, magukról képtelenek gondoskodni, többoldalúan hátrányos helyzetűek, illetve pályakezdő fiatalok, akik az életkezdés millió gondjával találják szembe magukat. Ezeknek a csoportoknak a részére egy nagyon aktív, sokszínű szociálpolitikai rendszert kell működtetni. Ez a lakáshoz jutás segítésétől a helyi gondozási formák változatos kialakításáig terjed. Ehhez többletforrásokra van szükség. 1989-ben ilyen programok finanszírozására a költségvetés mintegy másfél milliárd forinttal többet különített el. Ebbő! próbálunk új gondozási for mákat kialakítani, emelni a gondozói-nevelőszülői díjat, segíteni az életkezdést a gyermekvédő intézetbe kikerültek számára. Támogatni akarunk új szociáli' vállalkozásokat, mentálhigiénés programokat, megteremteni a deviáns magatartásé gyerekek otthonát, kezelését. Sokoldalú, a helyi erőforrásokat, az egyházak, a társadalmi szervezetek közreműködését is integráló helyi szociálpolitikai programok kialakítását kezdtük meg. Ezt szeretnénk tovább folytatni a következő három évben is, amikor tudjuk, hogy többletforrásra nem számíthatunk, ezért a jelenleg meglevő nagy rendszerekből igyekszünk az ilyen programokhoz pénzt biztosítani. ÉRTÉKMEGŐRZŐ NYUGDÍJRENDSZER — A nyugdíjrendszerről azt tudjuk, hogy nem jó, azt is, hogy dolgoznak egy másik kialakításán. Megkérdezem: hol tart ez a munka? — Hosszú évek óta dolgozunk a nyugdíjrendszer átalakításán. Az átalakításnak alapvető oka az, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer — figyelembe véve a lakosság öregedő állapotát, az európai átlaghoz képest alacsony nyugdíjkorhatárt, s azt, hogy ma viszonylag magas az induló nyugdíj — a költségvetési, vagy akár a biztosítási forrásból tulajdonképpen finanszíroz- hatatlan. Miközben nagyon sokba kerül a társadalomnak, nem biztosítja a nyugdíjas számára a méltányos életlehetőséget, mert egyszerűen nem képes arra, hogy megőrizze értékét. Olyan nyugdíjrendszer kialakításán dolgozunk, amelynek kedvezőtlenebbek az induláskor a feltételei, de rögtön vállalkozik érték- megőrzésre, és így teremt egyensúlyt. — Mikorra várható a bevezetése? — Egy ilyen nyugdíjrendszer bevezetése nem köthető csak egy konkrét időponthoz. 1991 előtt nem látom esélyét egy ilyen teljesen új rendszer bevezetésének. Egyébként is a véleményem az, hogy még két-három évig együtt kell élni a két rendszernek, hiszen méltánytalan voln-a, hogy teljes egészében kizárjuk a régi nyugdíjrendszer alapján nyugdíjba készülőket a választási lehetőségből. Kezdetben véleményem szerint feltehetően lehetővé kell tenni a két rendszer közti választást. — Köszönöm a véleményét. Kercza Imre
