Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
Somogyi Néplap Tisztelt Szerkesztőség! Február 11-én a Zselic Áruház csemegeosztályán vásároltam két üveg Schwepps gyömbér üdítőitalt. Az eladó — üveggel együtt — 32,40-et számolt, mely a Magyar Hírlap ármellékletét fellapozva a Canada Dry gyömbérital ára. Reklamálásomat a pénztáros könnyen elhárította azzal, hogy most változott az ára, szabadáras stb. Hiába bizonygattam, hogy ez az üdítő például a Toldi ABC-ben 17,10, a pénztáros hajthatatlan volt. Kértem, hogy mutassa meg az árjegyzéket, de mozdulatlan maradt. E mozdulatlanságot a mögöttem állók megjegyzése — „Mit reklamál? Most változott az ára” — csak erősítette. Mivel ülősztrájkba nem kezdtem, s az olcsóbb, egészségesebb tejre (amely nem szabadáras) sem cseréltem ki az üdítőt, kifizettem. S bár a pénztártól való távozás után reklamálásnak helye nincs, mégis reklamálok. Nem a tízegynéhány forint jogtalan kiadá- sdm miatt, hanem a tisztességes vásárlói tájékoztatás eléréséért, és azok érdekében, akik nem mernek szólni. ■ Nem igényeljük a fényceruzás, számítógépes árnyilvántartást, a minden termékre rányomott kis cetliket. Kevesebb munkát igényelne egy táblán felsorolni vagy a gondolákra a termék alá helyezni az árakat. Mert a szabad ár még nálunk sem jelenti azt, hogy mindent szabad. Nemcsak a vásárló érdeke a tisztességes, gyors tájékoztatás. Ennek hiányában nemcsak az árak iránti bizalom rendül meg, hanem a kereskedelem iránti is. Tisztelettel: Új termékek a tabi kempingcikkben Szétszedhető fóliasátor Zsúfolt programja volt á múlt héten Feliinger Jánosnak, a Budaílax tabi kempingciikík-leány vállalata igazgatójának: egyik tárgyalás, megbeszélés a másikat követte. — Február végén üzleti tárgyalást folytattunk az olasz Telena, a Humgarotex Italiiano és Flaxfil képviselőivel közös vállalat alapításáról — mondta. — Várhatóan 1990 májusában indul ez a vállalat, és finom lenfonal gyártását kezdi meg Budapesten. Az üzletbe — amelyben; az olasz részesedés 51 százalék — 15 millió forinttal szálltunk be. A szerződést aláírtuk. Bízunk a sikerben, hiszen hatékonyan dolgozó, nyereséget termelő üzem létesül. Tárgyalásokat folytattunk egy NSZK-beli kereskedő képviselőjével is — egy áruház megnyitásáról Siófokon. Itt a Budaílax termékeit és a Nyugat-Németországból behozott konfekciót, méterárut, sportszereket árusítanánk. Szeretnénk ezt az üzletet a nyári forgalom elején megnyitni ... Március 3-án járt Tabán egy NSZK-beli magáncég vezetője is; vele napernyők bérmunkában való gyártásá- . ról tárgyaltak. A mintapéldányokat elvitte, s ha megfelelőnek találja a minőséget, akkor az általa szállított alapanyagból és kellékből még az idén ötezer olyan napernyőt készítenek, amelyek az ibolyántúli sugarakat is kiszűrik. Az első féléviben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen kifejlesztett mini fóliasátor gyártására készülnek. A megállapodás aláírása után április közepére elkészítik a mintapéldányokat. Ez szétszedhető és összerakható lesz, és a kiskert-tulajdonosoknak ajánlják majd. Ha a piaci fogadtatás megfelelő lesz, megkezdik a sorozatgyártását is. (—krutek—) XLV. évfolyam, 58. szám 1989. március 9., csütörtök Zsálek Tibor Kaposvár, Léva köz 1. Jobbat ti olcsóbban Értékelték a településfejlesztési versenyt A kaposvári iroda véleménye szerint lényegesen csökkenthetők az építési költségek, ha a terveket és az anyagokat „itthon” szerzik be a somogyi építkezők. Az itt élő, illetve in- nen_ származó tervezőknek köszönhetően olyan terveket tudnak ajánlani, amelyek alkalmazkodnak a helyi sajátosságokhoz. Ugyanakkor megnyitották vállalkozási irodájukat is, tényekkel bizonyítva, mennyivel olcsóbb, ha nem az ország túlsó felében, hanem a legközelebbi gyárakban vásárolják meg az építkezők az anyagot. E kísérletben a legjobb partnerük a Somogy—Zala Megyei Téglaipari Vállalat. Tegnapi, kaposvári találkozójukra elhozták a Technika Házába legkorszerűbb termékeiket. Például a „Dráva” fantázianevű hőszigetelő téglát, amely duzzasztott perlitből, mészhidrát- ból, őrölt kvarchomokból és egyéb adalékanyagok, illetve keverékekből készült. E téglák könnyen faraghatok, fűrészelhetők, ezért bármilyen összetett felület hőszigetelése egyszerűen elkészíthető. Az érdeklődők természetesen láthatták a Tégla- és Cserépipari Tröszt más termékeit is. Van ösz- szehasonlítási alap. Most már csak számolni kell: kinek mi éri meg. (Nagy) Speciális menü Délután három óra. Az országos hírű előadó a demonstrációs kellékeket készíti elő vidéki hallgatósága számára. Körülötte barna hajú, vékony fiúcska téblábol. „Kilóg” az összesereglett érdeklődők — felnőttek, leendő tanárok — sorából. Telefonálnom kell. A szomszéd szoba üres, átsietek. Míg a vonalra várok, a fiú kísérőmmé szegődik. Üdítőitallal kínál, s ő is láthatóan nagy élvezettel kortyolgatja a magáét. — Hát te ki vagy? — kérdezem kíváncsiskodva. — Az anyuval jöttem Pestről — válaszol, és illendően bemutatkozik. — Minden előadására elkíséred? — Aha .:., általában — hangzik a tömör válasz. — Hányadikos vagy? — teszem föl a rutinkérdést. — ötödikes. — Akkor már lassan udvarolsz is, ugye? Elmosolyodik. — Csak az a baj, hogy nekem még nem tetszik senki, akinek meg én tetszem, az nekem nem kell... — Hajjajt örök gond — bólogatok. Ebben egyetértünk. — Mit ettél ebédre? — szegezem ismét feléje a kérdést. — Semmit. — Sem-mit? — nyújtom el csodálkozva. — De csak ettél ma már valamit? — ‘Igen — válaszolja még reggel egy mézes zsemlét. — És nem vagy éhes? Vállrándítás, ajakbigygyesztés, majd kibuggyan a válasz: — De, igen... A vonal másik végén közben bejelentkezik a hang. Ifjú ismerősöm udvariasan félrevonul. Nagy, barna szemével a sürgésforgást figyeli, ahol „anyu” pikáns szavakkal „tálalja” hallgatósága elé a pedagógiai konyháján „főzött” speciális menüt. Várnai Ágnes Odaítélte a településfejlesztési verseny díjait a megyei tanács-vb az értékelőbizottság javaslata alapján. A városok és városi jogú nagyközségek kategóriájában Csurgó végzett az élen, s oklevelet kap. A nagyközségek közül első helyen végzett Nagybajomot 350 ezer forinttal jutalmazzák. A székhely községek kategóriájában Vízvár volt a legjobb, s így az írásos elismerés mellett 300 ezer forintot is átvehet. A társközségek versenyében első Balaton- őszödöt 200 ezer, a második Átalakítják a zavaróadókat Üj feladatokat kapnak azok a szovjet zavaró adók, amelyekkel egészen a közelmúltig akadályoznák nyugati rádióállomások vételét — írta legújabb számában a Moszkovszkije Novosztyi. A zavaró rádióállomások műszaki berendezéseinek segítségével március második felétől a köztársasági Rádióadásokat lehet majd fogni Moszkva területén, a 31 és 49 méteres rövidhullámon. A szovjet szakemberek most megfelelő hasznosítási területet találtak a használaton kívül helyezett zava- róállamásöknafk, hiseen például a kijevi, tasikenti, jereváni vagy bakai rádióműsorokat éppen a reléállomások hiánya miatt nem lehetett eddig fogni a szovjet fővárosban. Grigonij Melesenko, az állami tv- és rádióbizottság műszaki fejlesztési és termelési főosztályának helyettes vezetője a szovjet hetilapnak nyilatkozva elmondta: a hírközlési minisztérium szakemberei már új vonalakat készítenek elő, hogy a műsorokat azon továbbítsák Moszkvába az egykori zavaróadókhoz, amelyek átjátszóállomásként működnek a jövőben. Március 14-től így a szovjet fővárosban már közönséges készülékkel is lehet fogni az ukrán, a belorusz, a moldáviai adásokat, Litvánia, Lettország és ■Észtország adóit. 21-től a Kaukázuson túli terület rá-, dióadásai is eljutnak á moszkvai hallgatókhoz; Kö- zép-Ázsia március 28-tól kap erre lehetőséget. Az ÉTK az építkezőket segíti Az árak nőnek — emiatt is egyre nagyobb a visszaesés a magánerős építkezéseknél. Éppen ezért szeretné segíteni az ÉTK (Építésügyi Tájékoztatási Központ) kaposvári információs irodája azokat, akik mielőbb saját otthonhoz akarnak jutni. Legutóbb a fűtési rendszerekkel ismertették meg az érdeklődőkét, tegnap pedig a Somogy—Zala Megyei Téglaipari Vállalat segítségével a korszerű, hőtakarékos építőipari anyagokat mutatták be. helyezett Jutát 150 ezer forinttal jutalmazzák. A végrehajtó bizottság köszönetét fejezte ki Bog- lárlelle, Balatonföldvár, Lengyeltóti, Igái, Vése, Li- bickozma és Heresznye lakosságának is az eredményért. A társadalmi munka értéke tavaly meghaladta a 461 és fél millió forintot. Egy lakosra ebből 1320 forint értékű jut. Az értékelő bizottság megállapítása szerint a tavalyi településfejlesztési versenyben is azok a települések tudtak kiemelkedő eredményt felmutatni, ahol nagyobb. közműfejlesztési programok valósultak meg. A verseny első két kategóriájában szinte ugyanazok a települések szerepelnek évek óta, csak a sorrendjük változik. Kiemelkedő eredmény néhány településen — Balatonőszödön, Jutában és Nagybajomban — született, ott ugyanis a lakosság pénzt és munkát is fölajánlott a gáz bevezetéséhez. Jól mutatja ezt, hogy egy személyre — sorrendben 12 512, 8635, illetve 4944 forint értékű társadalmi munka jutott. Ünnepi ebéddel várták tegnap- délben a Kapos étteremben a vendegeket a nőnap alkalmából. A hölgyeknek szólt a muzsika fél tizenkettőtől. Mintegy kétszáz lányt és asszonyt köszöntöttek a vendéglátók, megkülönböztetett figyelmet SZentelVe a kÖZétkfiZtfítP.fih<>n róc»fvni7nlrnnlr o KafÓK/vIrnoh Elsők: Csurgó, Nagybajom és Vízvár Tarka sorok Szerelem — Ottó, te jobban szereted a focit, mint engem — bőgi a nő. — Ugyan, Elke ... Viszont jobban szeretlek, mint a távolugrást, a díjlovaglást és a súlylökést ... Gond A férj krumplit hámoz a konyhában. Jön a barátja. Beszélgetnek egy. ideig, aztán a barát megkérdi : — Hát az asszony? — Bent van a szobában — int a férj. — Nézz be hozzá! A barátja be is néz, de elszörnyedve mindjárt vissza is húzza a fejét. — A feleséged ágyban van.- — Igen, tudom. — De egy idegen férfi is van vele. A férj megijed: — Te jó ég! Akkor nem lesz elég a krumpli! Családtervezés Elmegy az újdonsült menyecske a paphoz tanácsot kérni: mit tegyen, hogy ne essen teherbe. A pap azt tanácsolja, -hogy igyon mindig egy pohár hideg vizet. — Óriási! — lelkendezik a menyecske, hogy ez ilyen egyszerű. — Csak azt nem tudom még, előtte-e vagy utána? — Helyette — válaszol nyugodtan a pap. Csendes háztartás — És most, hogy a feleséged nem áll veled szóba ... fel sem ébreszt reggel? — Dehogynem! Átdobja hozzám a macskát az ágyba. — És a macska nyávog fel álmodból? — Nem. Az én ágyamon alszik a kutya... Ijedelem A férj hazamegy a munkából. A lakásajtó nyitva. Ijedten berohan a szobába ... Hát nem ott fekszik a szőnyegen a felesége egy ismeretlen férfival. — Jaj — zökken le a férj kimerültén egy székbe. — Édes szívem, hogy tehetsz ilyet?! És ha nem én léptem volna be, hanem egy idegen ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Mogyoi Bizottságénak lopja Főszerkesztő: JÁVORI BÍLA Fősxerkesztó-h.: dr. Korda Imro Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 11. 7411. Tollfon! 11-444. Tol«: «1-140. Kiadja a Somogy Mogyoi Lapkladá Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Tolafon: 11-444. Postacím: Kaposvár, Pf.: 11. 7401 FoloISs kiadá: Pordány H. Lásilá igazgató Kissfllt a Somogy Mogyoi Nyomdaipari Vállalat Hsaméban Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vázoló: Miko Finne igazgató Torjosstl a Magyar Posta. Eláfisathotő bármoly hirlapkázba- sltá postahivatalnál, a hírlap- kisbasitSknál, a posta hirlap- üxlateiban ás a Hirlap-olőfizotési ás Lapallátási Irodánál (HELIRj, Budapest XIII., Lohol u. 10/a. 1900., kSsvotloniil vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96142 pániforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608