Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-30 / 75. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Annak ellenére, hogy a Balaton állami Itulajdon, egyre gyakrabban tapasztalható magántulajdonként való kisajátítása. Boglárlelle felsőn több ezer méteren át csak egy kb. 15 méter széles szabadstrandon lehet megközelíteni a vizet (ahová ma már egy kocsmát is építettek). A Kőbányai Gyógyszergyár üdülőjénél a kerítést a vízbe vezették. Hasonló a helyzet a Vadvirág kempingnél is. A Határ utcában, a fent említett szabadstrand mellett a téli időszakban a kerítés nyomvonalát megváltoztatták, s közvetlenül a vízparton helyezték el. Ügy gondolom, <hogy a drága horgászfelszerelések és engedélyek mellett nemcsak a vízparti telektulajdonosok jogosultak a horgászásra. Kérem az építési hatóságot a felsorolt törvénytelenségek megszüntetésére. Ezt az is indokolja, hogy a Kassa és a Béke utcai állami telek parcellázásakor a szabadstrand isokkal nagyobb volt, lés kerítések még sehol sem voltak. Tisztelettel: Mas Ferenc Kaposvár, Lenin u. 15. FÖLMENTETTÉK A VÁDLOTTAKAT Román biztonsági embernek nézték Nemcsak a hivatalos személy elleni erőszak bűntette, hanem a módosított ügyészi indítványnak, azaz a garázdaság vétségének vádja alól is fölmentette a román állampolgárságú Vásárhelyi Antalt és román társát (a másodrendű vádlottat) szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hozott ítéletében dr. Juhász Éva tanácsa. Az indoklás szerint Vásárhelyi — azzal, hogy megtámadta az általa a román biztonsági szolgálat emberéneik vélt magyar rendőrtisztet — elkövette a garázdaság vétségét, de tévesen ítélte meg cselekményének társadalmi veszélyességét, s ez a tévedés igen alapos okból : helyzetéből, személyéből, tevékenységi köréből fakadt. A másodrendű vádlottat bizonyítható bűncselekmény hiányában mentette föl a bírói testület. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a többiek az ítéletet tudomásul vették. Még az ítélethirdetés előtt Vásárhelyi elismerte, hogy fellépése helytelen volt, abban a helyzetben azonban feltétlenül tisztázni kellett a „gyanús férfi” kilétét. A másodrendű vádlott a tett hátterét megvilágítva elmondta: a Szabad Románia csoport nevében már több alkalommal is bejelentették a rendőrségen, hogy követik őket. Előfordult, hogy ők hívták fel a magyar hatóságok figyelmét a román állambiztonsági szervek emberére. Tudták, hogy a román biztonsági szolgálat hazánkban is a „nyomukban van”, hiszen az emberi jogok Romániában való érvényesüléséért küzdenek. Megkezdődött Nagy Imre és társai kihantolása A Történelmi Igazságtétel Bizottság az . alábbi információ nyilvánosságra hozatalára kérte az Országos Sajtószolgálatot. Szerdán délelőtt a rákos- keresztúri köztemető 301-es parcellájában kezdetét vette Nagy Imre és mártírtársai : Maiéter Pál, Gimes Miklós, Losanczy Géza és Szilágyi József holttestének — kegyeleti okokból nem nyilvános — kihantolása, a családtagok és a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviselőinek, illetőleg dr. Bo- rics Gyula igazságügyi államtitkár jelenlétében. Az igazságügyi kormányzat és az érintett családok által felkért szakértői csoport, amelynek tagja egyrészt dr. Szabó Árpád, az Igazságügyi ‘Orvosszakértői Intézet vezető főorvosa, dr. MaréKralovánszky Alán, a gyár Nemzeti Múzeum gésze és dr. Harsányi László, a Pécsi Orvostudományi Intézetének igazgatója, másrészt dr. Csillag József, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanársegéde és dr. Nemeskéri János címzetes egyetemi tanár, antropológus, felkészült az előreláthatólag hosszabb időt jelentő és komoly munkálatokat igénybe vevő feladatra. Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 75., sióm 1989. március 30., csütörtök Éti csigák eladósorban ÉHEZTETIK, SZIVACCSAL LEMOSSÁK... Ifjúsági. egyesületek Szabadidejüket érdeklődésüknek, hobbijaiknak megfelelően tölthetik, önálló alkotó tevékenységet folytathatnak — főként ilyen indíttatásból csatlakoznak a fiatalok az informális egyesületekhez. Ez derült ki abból a felmérésből, amelyet moszkvai szociológusok végeztek a Szovjetunió öt különböző körzetében. A megkérdezett másfél ezer fiatalnak csak körülbelül 3 százalékát vezérelte az, hogy szeretné megmutatni, mit tud, hogy másokat befolyásolhat. Érdeklődésüknek megfelelően a fiatalok korábban is alakítottak csoportokat, számuk azonban az utóbbi időben elsősorban a társadalmi életben lezajló demokratizálódás eredményeként viharosan nő. Hátamon a házam... A jól ismert gyerekversi ke egyetlen soráról bizonyára sokunknak az éti csiga képe „ugrik” be. A rokonainál megtermettebb csigának ugyanis eljött a begyűjtési ideje. Embere válogatja: ki csemegének tartja, ki rá se tud nézni. Mindenesetre Franciaország, Görögország tonnaszám vásárolja hazánkból. A csiga fölvásárlásával és tisztításával foglalkozik a kaposvári Szabó József né és férje. — Kilónként 50 forintért vesszük át a gyűjtőktől az éti csigát. A Erdei Termék Vállalattal van szerződésünk, ők külkereskedelmi kapcsolataik révén értékesítik a kint oly kedvelt csemegét. — Hogy lehet ezeket tisztítani. — Egyszerű: napokigéhez- tetjük, majd vizes szivaccsal lemossuk őket. — Milyen tanácsokat tud adni azóknak, akik megpróbálkoznak a gyűjtésével? — Igaz ugyan, hogy még a szezon elején vagyunk, de azért néhány jó tanács eh kél, hiszen már családok és fiatalok is próbálkoznak „csigaszedéssel”. A legnagyobb eredményt azok érik el, akik ^y kiadós eső után, kora reggeli napsütésben kezdik a munkát. Ilyenkor néhány óra alatt több száz forint értékűt is össze lehet szedni. — Kaposvár környékén hol vannak jó „csigázóhelvek”? — Vadópuszta és a Kapos folyó mellett. Természetesen bármilyen erdős vidék alkalmas az említett feltételek mellett. — Eladni jól el lehet, de milyen fogyasztani? — Egyetlen sikertelen kísérletem volt már, de köszönöm, maradok inkább a felvásárlás mellett. Os. M. P. Életet mentett a rendőr zászlós LÁNGOLT A SOMOGYI HATÁR Életet mentett tegnap hajnalban Kaposváron Gombos Ferenc rendőr zászlós. A szolgálatát teljesítő rendőr hajnali öt órakor arra lett figyelmes, hogy a Bem u. 30. számú házból füst szivárog ki. Mert sejtette, hogy a lakók valószínűleg alszanak, behatolt az épületbe, Az egyik háromszor-három méteres szobában már minden égett; az ágyon ott feküdt Kiss Sándorné — és a rendőr zászlós mentette ki. A tűzhöz a rendőrök riasztották a kaposvári tűzoltókat, s azok rövid időn belül a helyszínre érkeztek, így egymillió forint értéket tudtak megmenteni. A megyei tűzoltó-parancsnokságon Heizler György főhadnagy elmondta: az utóbbi két napban nem ez volt az egyetlen veszélyes tűz Somogybán. Kaposváron kigyulladt a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat hűtőkocsija, benneégett harminc mázsa virsli (a kár hatvanezer forint); Pamuk határában az avar gyulladt meg, s a lángok egy öreg fenyvest veszélyeztettek. A marcali és kaposvári állami tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre; segítették őket a lengyeltóti önkéntesek is. A vizsgálat során kiderült, hogy a Seíag somogyvári erdészetének dolgozói szabálytalanul égették a hulladékot a fenyves szomszédságában. Kedden Balatonszárszó határában a yasútpart is lángolt, fölte- hetőleg egy eldobott ciga- rettavégtöl. Zala határában ugyanezen a napon tíz hektáron égett a fűzfacsemetés. (Körülbelül hatvanötezer forint a kár.) Kaposváron tegnap a cseri parkban .és a MEH-telep mögött keletkezett riadalom a lángok miatt. Mind a két tüzet gyorsan megfékezték. Igáiban egy lakóház gyulladt ki — egy, a kéménybe épített gerenda miatt. Ennek a tűznek a részletei még nem ismeretesek. (Nagy) Végre itt a jó idő! Kaposváron a Munkásőr sori óvoda gyermekei örülnek, hogy csúszdázhatnak, játszhatnak az udvaron A munkahely veszélyforrásai Kevesebb volt a halálos baleset Súlyos munkáltatói mulasztások A Megyei Munkavédelmi Bizottság tegnapi kaposvári tanácskozásán elhang-, zott: megyénk baleseti helyzete a múlt évben változott. A bejelentésre kötelezett foglalkozási balesetek száma 2379 volt: hárommal több az előző évinél. A halálos balesetek száma 23-ról 15-re csökkent. Győr László csoportvezető szerint nem volt jelentős javulás a dolgozók szakmai, munkavédelmi képzésében. A műszaki fejlesztés szinte minden ágazatban visszaesett; több helyen romlottak a termelés tárgyi felitételei is. A munkák megszervezése, a dolgozók munkával való ellátása számos helyen akadozott, s ez tovább rontotta a munkafegyelmet. Egyre több az elöregedett gép, berendezés. Tervszerű megelőzés helyett csak a hibák elhárítására korlátozódott á karbantartás. 20—25 olyan gazdálkodó szervezet van megyénkben, ahol a korábbi időszakhoz képest nőtt • a balesetek száma. Az összes baleset húsz százaléka 25 gazdálkodó egységben történt. Ezek közé tartozik a kéthelyi és a kisgyaláni tsz, a Közúti Építővállalat, a Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat, a Somogy Megyei Kórház és Rendelő- intézet. A balesetek után nem veszik számba a műszaki, a személyi és a szervezeti tényezőket. Az indokoltnál gyakrabban és súlyosabban marasztalják el a sérülteket, •a mulasztók felelősségrevo- nása viszont elmarad vagy csak formális. A halálos üzemi balesetek okait vizsgálva megállapították: hat esetben nagyon súlyos munkáltatói mulasztás is közrejátszott. Az üzemi balesetek 79 százaléka foglalkozás körében, 18 százaléka az ezzel összefüggésben végzett munka során fordult elő. Hibás berendezés, gép vagy szerszám okozta a balesetek 15-százalékát. Tizenketten mondtak véleményt az értékelésről: többek között indokoltnak tar- t ották az egységes baleset- v izsgálási módszer bevezeté- s ét. Sérelmezték, hogy több v állalatnál nincs munkavé- d elmi bizottság. B. A. Tarka sorok Aforizmák A leendő anyáknak énekelniük kellene magzatuknak. Primitív társadalmakban elterjedt szokás, hogy az anyák énekelnék megszületendő gyermeküknek. Csak a mi haladó és mesterséges civilizációnkban nem énekelnek a terhes nők a megszületendő kisbabáknak. És ez nem helyes. (Yehudi Menuhin) * * * Vannak, akik szóban támogatják az átalakítást, de mihelyt komolyan sor kerül a demokráciára, a kritikára és a nyíltságra, korlátozásokkal és fenntartásokkal élnek. (Mihail Gorbacsov) * * * Egv rossz kormány ak- •kor kerül a legnagyobb vevszélybe, amikor megkísérli, hogy megjavuljon. (Alexis de Tocqueville) * * * Részünket a felelősségből azért, ami történik és azért, ami elmarad az állam kezéből saját kezünkbe kell visszavennünk. (Eric Kästner) * * * Az ifjúság olyan, mint a kovász. De a kovász nem az egész kenyér. (Alckszandr Puskin) * * * A hatalom a legerősebb potencianövelő szer. (Henry Kissinger) * * ♦ A kisegítő oktatás az erotikában tehetségtelenek számára ugyanolyan értelmetlen, mint a röplap az analfabéták számára. (Mary Wendell) • * * Nincs eléggé átgondolva, és nem érett a döntésre az, amit nem lehet egyetlen gépelt oldalon összefoglalni, (Dwíb D. Eisenhower) * * * A vérre hivatkozik az, aki nem viseli el a szellemet. (Heinrich Mann) * * * Ritka az olyan bók, amelyben a legkisebb hazugság sincs, de még ritkább az olyan durvaság, amelyben nincs a legkisebb igazság sem. (Gotthold Ephraim Lessing) * * * Problémám: szeretek és szeretnek. De sajnos a kettőnél nem ugyanarról a hölgyről van szó. (Polignac herceg) * * * Amint valakinek elég pénze van, már senki sem kérdezi, honnan. (Norman Mailer) _______________________________ So mogyi Néplap A* MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztősig: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Éheztetik, majd megeszik