Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-02 / 52. szám
4 Somogyi Néplap 1989. március 2., csütörtök KÉTARCÚ MÁRCIUS A szerződéses boltok mérlege Jobb a kiszolgálás, de drágább az áru A fogyasztók megyei tanácsa értékelte a szerződéses kereskedelmi és vendéglátóhelyék üzemeltetését, valamint hatásukat a fogyasztói árakra. Somogybán elsősorban a szerződéses és- a jövedelmérdekeltségű üzemeltetés a jellemző. A vendéglátás vezeti a sort. Ezt az iparcikk-kereskedelem követi, végén pedig az élelmiszer-kereskedelem áll. A résztvevők véleménye az volt, hogy ha ezt a két formát a nyolcvanas évek elején nem vezetik be, akkor a kiskereskedelmi vállalatok zöme mára tönkrement volna. Nyereségesebben A tapasztalatok kedvezőek, gyorsabban nőtt a forgalom a szerződéses és a jövedelemérdekeltségű üzletekben, mint a hagyományosokéban, mert a vezetők itt nagyobb figyelmet fordítanak az áru folyamatos pótlására, a választékot a keresletnek megfelelően alakítják. Hosszabb a nyitva tartási idő, udvariasabb, jobb a kiszolgálás. Az sem mellékes, hogy kedvezőbbek a gazdálkodás eredményei. A szerződéses üzletek — becslések szerint — 50—60, a jövedelmérde- keltségűek 20—40 százalékkal nagyobb nyereséget fizetnek be a vállalatoknak, a szövetkezeteknek, ’mint amennyit korábban ezek az üzletek „termeltek". Jobban kihasználják a munkaerőt, jobban gazdálkodnak a készlettel, takarékosabban használják fel az energiát és az eszközeiket, eredményesebb a költséggazdálkodásuk. A „licit” ára Árnyoldalai is vannak: kevés a polcokon az olcsóbb áru, mert annak kicsi a haszonkulcsa. Emiatt csökkent egy időben a cukrászsütemények forgalma is a szerződéses vendéglátóhelyeken. Amikor újra megjelent a sütemény, az ára is magasabb lett! Szóba került milyen káros, ha valaki a szerződéses üzlet megszerzésekor — úgymond — „túllicitált’. Milliós nagyságú hátralékok, bírósági tárgyalások a későbbi következmények. Előbb azonban az ilyen helyeken az égvilágon mindennel megpróbálnak takarékoskodni: 100-as helyett 40-es villanyégőt csavarnak be, gyengébben fútenek, kevesebbszer mosatják az. abroszokat. Ezért ha a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat szakemberei észreveszik, hogy teljesen tönkretesznek egy-egy üzletet, kezdeményezik a szerződés felbontását. . A jövedelmérdekeltségű üzletekben sem ismeretlen az ilyesfajta „takarékosság". A költségvetés furfangos csökkentésével növelni lehet ugyanis a jövedelem hatásfokát. Ami drága Sajnos, ma már az ellenőrzés is kevesebb, hiszen a kereskedelmi társadalmi ellenőrök utazási költségét sem tudják kifizetni. A belső ellenőrök szóba sem hozzák följegyzéseikben a fogyasztói érdekvédelmet. Nem is lehet elvárni tőlük. .. Nem fogadható el ez a szemlélet. A vásárlóerő csökkenése miatt bizonyos árucikkek éppenhogy csak elfogadhatók. Ezt jelzi a ruházati cikkek, a lábbelik gyakori csökkentett árukínálata is. A 2500 forintos női csizmákra nincs már vevő. A rendelet szerint az a tisztességes ár, ami arányos. A fogyasztók megyei tanácsa szerint azonban nagyon nehéz arra válaszolni ma, hogy mi az arányos. Egyébként is, az áruk nyolcvan százaléka szabadáras. A boltokban ezekre rátesznek, hogy nagyobb legyen a nyereség. Előírásokat, rendeleteket is meg kellene változtatni. Remélhető, hogy a Fogyasztók Országos Tanácsa ennek a témának a megtárgyalásakor erre is gondol majd. Lajos Géza Négy új átkelőt nyitottak meg Tegnap megindult a kis- határmenti személyforgalom Magyarország Sza- bolcs-Szatmár megyei, illetve a Szovjetunió kárpá- tontúli területe között. A beregsurány—luzsánkai (asztélyi) új határállomáson megtartott megnyitó ünnepségen részt vett Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának első helyettese, valamint a két szomszédos terület képviselői. A Záhony—csapi határátkelő mellett, négy új határállomást nyitottak meg szerdán: Lónya—Zvonkoro- je (Harangláb), Barabás— Koszinó (Kaszony), Beregsurány—Luzsánka (Asz- tély) és Tiiszabecs—Vilok (Tiszaújlak) között. Az új határátkelőhelyeken magyar idő szerint 8 és 16, moszkvai idő szerint pedig 10 és 18 óra között fogadják az utasokat. Ezeken a helyeken közúton és gyalogosan lehet átmenni a határon. A záhonyi Ijatárállo- más természetesen továbbra is változatlanul éjjel- nappal nyitva van, vasúton és közúton egyaránt átkelési lehetőséget ad. KÉSZÜL AZ ÚJ MENETREND Változásokat ígér a M Á V Fotó: Király Béla Erőszakos lakásfoglalók „Aki la lakást vagy annak helyiségeit, illetőleg közös használatra szolgáló helyiségét önkényesen foglalja el, arra kell kötelezni, hogy azt minden elhelyezési .igény nélkül haladéktalanul ürítse ki” — olvasható az önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos jogszabályban. — A megyében ezt a leggyakrabban Kaposváron kell alkalmazni — mondta Högye Kálmán, a megyei tanács főelőadója. — A többi településen ritka az ilyen eset. Először a felszólítást kézbesíti a postás, aztán a k - lakoltatásra való kötelezés a dolog vége. Addig azonban hosszú idő telik el. — A kiköltöztetés e.őlí ki kell deríteni a lakásfoglalók kilétét, és hogy korábban hol és milyen jogcímen laktak. Ez néha majdnem lehetetlen feladat, hiszen nemegyszer vidékről főleg Igái környékéről költöznek Kaposvárra. A legnagyobb gond a gyerekek elhelyezése. Az egyetlen, jogszabályban rögzített megoldás az lenne, ha állami gondozásba vennék őket. Ezt azonban akkor szokták csak elrendelni, ha más megoldást nem találnak. Az önkényes lakásfoglalót a határozat arra szólítja fel, hogy tíz napon belül ürítse ki és hagyja el a lakást. A felszólítás az esetek többségében eredménytelen. A lakásfoglalónak föl - lebbezési joga van a határozat ellen. Ezeket a íölleb- bezéseket a városi tanácsok igazgatási osztáyai soron kívül elbírálják. Ezután tűzik ki a végrehajtási eljárás időpontját, a kiköltöztetést, amelyről újabb határozatban értesítik a lakásba jogtalanul költözőket. A dolog a gyakorlatban még ennél is bonyolultabb. Arra is volt már példa, hogy a végrehajtókat megfenyegették, késekkel, baltákkal várták, ezért a rendőrkapitányság járőreire is szükség volt az intézkedéskor. — Három rendőrkocsi is kint volt, amikor a Sárközi Kati nénit költöztettük — mondta dr. Kéri Lajos, a kaposvári tanács Igazgatási osztályvezetője. — 12 gyermeke van, jó részük börtönviselt. A kilakoltatáskor 11 forint 60 fillér volt az egy főre eső bizonyítható jövedelmük! — Olyan eset is előfordult — mondta az osztály- vezető —, amikor meghalt a bérlő, a lánya pedig nem lakott vele egy háztartásban. Ezért elutasították a bérleti jogviszony folytatása iránti kérelmét. Fölleb- bezés, bíróság következett, majd végzés. Mire az ingatlankezelő vállalat az édesapjához költöztette a hölgyet. addig eltelt két év. Lényegesen csökkent az önkényes lakásfoglalók száma Kaposváron azóta amióta a városi tanács rendeleté szerint két évig nem vehető a lakásra várók névjegyzékébe az, aki önkényesen foglalt el állami lakást Tavaly azonban hiába emelte ezt az időszakot a városi tanács öt évre, nem sikerült még jobban, elrettenteni az önkényes lakásfoglalástól. — Kaposváron egy két és fél szobás lakásból kiköltöztek a lakók — mondta dr. Kéri Lajos —, s a lakás rendbetétele elhúzódott. Ezt használta ki egy változó létszámú család, föltörte a zárat, majd beköltözött. Ezután ide költöztették a rokonságot -is, ezzel próbálták meghatni a hatóságot. Balázs Andor „Az új menetrend kialakítása során — a lakossági igények messzemenő figyelembevételével — a vo- natkilo méter-teljesítményűnk mérsékelt növelésével a csatlakozási-eljutási lehetőség korszerűsítését tűztük ki célul." — ölvasom a MÁV pécsi igazgatósága által közzétett írásos előterjesztésben, amelyet még januárban készítettek. 'A vasút az ősszel ugyanezt ígérte, mégsem egészen így történt. Kutasi Gyula, a MÁV pécsi igazgatóságának munkatársa ezzel kapcsolatban mondta: — Az új menetrend elkészítésével egyidöben megkezdődik a következe előkészítése. Ebben feldolgozzuk a saját tapasztalatainkat, szót váltunk a megyei szállítási bizottságokkal, és véleményt kérünk a lakosságtól is a megyei na-' pilapokban megjelenő felhívások révén. — Jobb lesz o május 28- án életbe lépő menetrend? — Az érvényben levő menetrendben megszüntetett pécs—miskolci gyorsvonatot a Keleti pályaudvar átépítésé miatt még nem tudjuk visszaállítani. Kedvező hír, hogv Pécs és Szeged között a közvetlen ösz- szeköttetés korábbi rendje ismét visszaáll. Kaposvár térségében elsősorban a csatlakozások rendszerében történik kedvező változás. Így a Zselic expressziből közvetlenül csatlakozás lesz Fonyód irányába, míg Gyékényes felé a csatlakozójárat 20 perc várakozás után indul. Ugyancsak kedvező, hogy a lakossági kérésre a 823. számú vonat hatvan perccel korábban, 13.20 órakor indul Kaposvárról és a csatlakozó vonatok várakozási ideje is jelentősen csökken. Ismét naponta közlekedik a Déli pályaudvarról 13.30-kor egy gyorsvonat Gyékényesre, míg a Zselic expressz a hét első munkanapját megelőző napon Gyékényesről indul. A gazdaságosabb üzemeltetés érdekében növelni kívánjuk a villamos vontatás részarányát. Ennek keretében villamos mozdony továbbítja többek között Pécs—Kaposvár között a tapolcai fürdővonatot és a szombathelyi gyorsvonatot, míg Budapest, Siófok viszonylatában az eddiginél több, 13 pár vonatot tervezünk villamos vontatással. — Kaposvárra a fővárosból 17.40-kor eljön az utolsó vonat. — Volt még egy lehetőség, az Adriaticay de ez jövőre már ismét csak a déli parton jár. a Dráva és a Maestral expresszel együtt. Viszont kevesen tudják, már most is utazhatnak Budapestről Somogyba - Dombóváron át. Keddtől vasárnapig Kelenföldről indul az éjszakai postavonat egy óra öt perckor, míg hétfőnként nulla óra öt perckor a Déliből. Ezzel 4.55-re Kaposvárra lehet érni. — Változik-e Nagyatád és Somogyszob között az összeköttetés? — Igen, tizenhat vonatpár közlekedik majd. Említettem, hogy lényeges változások lesznek a menetrendjeinkben, erről a május második hetétől kapható hivatalos menetrendbő! mindenki tájékoztatást kaphat. Nem titkoljuk, hogy az új, ..nagy" menetrend drágább lesz, mint a mostam, viszont ismét forgalomba hozunk olyan körzeti menetrendeket, amelyek egy-egy adott térségben élőket érintenek. A MÁV ezúttal valóban megtartotta a szavát: igényeink figyelembevételével készítette el a menetrendéi. Nagy Jenő Elhagyták a börtönt a katonai szolgálat megtagadói Elhagyta a baracskai börtönt és fogházat szerdán az a 70 fiatalember, aki a katonai szolgálat lelkiismereti és vallási okokból való megtagadása miatt fogházbüntetését töltötte. A szabadulok előtt Vörös Ferenc, a börtön és fogház parancsnoka olvasta fel Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter parancsát, szabadságvesztés büntetésük hat hónapra szóló félbeszakításáról. A büntetés-l'élbeszakítással szabadult fiatalok a honvédelmi törvény megjelenéséig büntetett előéletűek lesznek, de a törvény hatályba lépését követően mentesülnek majd a szabadságvesztés következményei alól. A büntetés félbeszakításával egyébként többségüknél jelentősen rövidült a szabadságvesztés ideje. A most szabadult fiatalokat — mint a fogadásukra jött hozzátartozóik elmondták — visszavárják a régi munkahelyükre. Banképület Tabon Fél éve működik úi épületben a takarék- szövetkezet Tabon. betétállományuk az átadástól 7 millió Ft- tal nőtt. Tavalyi összforgalmuk pedig 15 százalékkal haladta meg az előző évit. Fotó: Kovács Tibor