Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Nem fogtam volna tollat, ha az eset, amiről írni akarok, egyedi lenne. .Egy nagyon kicsi faluban, Sávolyon lakom. Itt van úgy, hogy még a legalapvetőbb áruk is hiánycikknek számítanak. Előfordul, hogy már 9 órakor nincs tej vagy kenyér. Hús egyáltalán nincs, ezért a 16 kilométerre levő Marcaliba járunk vásárolni. Amióta ennyire felment a hús ára, az ABC-ben péntek délben már csak rövidkaraj és comb van. 65 dkg rövidkarajból 15 dkg zsírszalonna. Hol vannak a társadalmi ellenőrök, akiknek az ilyen hiányosságokra fel kéne figyelniük? Elgondolkodtató, hogy egy falu, még ha kicsi is, eny- nyire rosszul legyen ellátva. Legalább előre csomagolt húsárut szállítanának. Tisztelettel: Kendesi Mihályné Sávoly, Szabadság u. 36. Hajnaltól reggelig ÚJ MŰSORREND A PÉCSI STÚDIÓBAN Március elsejétől, szerdától a Magyar Rádió körzeti szerkesztőségeinek adásideje megváltozik, átalakul. Ennek megfelelően a Dél- Dunántúl területét besugárzó pécsi stúdió nem a megszokott időpontokban, de a megszokott hullámhosszon jelentkezik. A korábbi kétszer tízperces reggeli adások azt bizonyítják, hogy ebben az időpontban kapcsolják be legtöbben a rádiót. Ezért a jövőben a pécsi magyar nyelvű adás reggel hallható, de két óra hosszat. Este hátkor csak egy rövid, ötperces hírblokk hangzik el. Elsejétől tehát hajnali 5 óra 55 perckor jelentkezik a .pécsi stúdió, eztán rögtön kapcsolja a Kossuth adó információs műsorát. Lesz országos hírműsor, lapszemle, időjárás- és útinform, és lesz helyi is. Hallható lesz majd a reggeli krónika és minden fontosabb nemzetközi, országos jelentőségű hír. Természetesen ezzel együtt a korábbinál több információ a régi életéről, s a két óra alatt egy kissé „magazinosabb” anyagokat is hallhatnak főleg fél nyolc és nyolc között. A szombati és a vasárnapi magazinműsor a szokott időben, 8 és 10 óra, illetve 9 és 11 óra között jelentkezik. Marad a vasárnap esti zenés sportműsor is. Itt az egyetlen változás,, hogy a vasárnapi kívánságműsort ezentúl csak kéthetente hall" hatjuk. A változás természetesen a stúdió magyar nyelvű műsorait érinti. A nemzetiségi adások a szokott módion, a szökött időben hallhatók. Nyitott szertár akció Tudod-*, hogy a tűz... A héit végéin, pénteken és szombaton a megye valamennyi tüzólitólák tanyája nyitva áll az érdeklődők előtt. Az. úgynevezett nyitott szertár akció rendezői azonban nem titkoltan elsősorban a gyerekéket várták. A látványosságok, az ezekhez kapcsolódó megyei rajz. pályázat és a Dörmögő Dömötörben megjelent rejtvény egyaránt a tűzvédelmi föltvilágosítást szolgálták. A játékos forma nagyon is komoly célt szolgált. Tavaly csupán Somogybán 28 esetben okoztak tüzet a gyerekek, s e tüzek kára csaknem félmillió forint volt. Kétségtelen, hogy a nyitott szertár akció, a -programok és színes kiadványok is pénzbe kerültek, mégis ez látszik az olcsóbb megoldásnak. Elősegíti, hogy minél több gyerek megismerkedjen a tűz veszélyeivel, a baj megelőzésével. Maffia-ítélet Ravasz Károly nyilatkozata a kizárásról AZ IDBI MÁJUS 1-JÉN Felvonulás helyett nagygyűlés Illetékes helyről tájékoztatták az MTI-t: A május 1-jei felvonulás helyett nagygyűlést tartanak — takakarékossági okok miatt — ebben az évben a fővárosban. A nagygyűlés színhelye a Hősök tere és a felvonulási tér lesz. A városligeti hagyományos május 1-jei rendezvényeket, majálisokat, a Népszabadság fórumát azonban megtartják. Az ország más városaiban május 1-je megünnepléséről a helyi szervek döntenek. VERS ÍS MATEMATIKA A Magyar Távirati Irodához pénteken eljuttatott közlemény szerint a Független Kisgazdapárt Politikai Bizottság kizárta négy tagját a pártból. A kizárásról dr. Ravasz Károly a következőket mondotta az MTI tudósítójának : — A Független Kisgazda- párt legaktívabb és legképzettebb tisztségviselői — figyelemmel a jelenlegi politikai helyzetre — és a tagság sürgetésének hangot adva, dinamikusabb politizálást kívántak a pártvezetéstől. Emellett átfogó program kidolgozását is szerették volna a párttagok, amit Pártay Tivadar elnök ellenzett. Az én „bűnöm” az volt, hogy ezeket a gondolatokat, követeléseket támogattam. A már néhány hete folyó vita többek között a március tőének, az alternatív szervezetekkel közös megünneplése körül bontakozott ki. Pártay Tivadar egy rádiónyilatkozatban elhatárolta magát és az egész pártunkat egy olyan, a független szervezetekkel közös állásfoglalástól, amelyet egy héttel koráb- oan ő maga is aláírt. A kisgazdapárt 15 tagú politikai bizottságának február 24-i ülésén az elnök napirend előtt javasolta négyünk kizárását; ott közülünk — mint a politikai bizottság tagjai ketten voltunk jelen. A pártunk főügyészének tiltakozása ellenére, miszerint erre a jogi aktusra a politikai bizottságnak nincs hatásköre, a pártelnök kierőszakolta a szavazást. Hét szavazat esett kizárásunkra, öt ellenszavazattal és két tartózkodással. A kizárási határozatot természetesen nem fogadjuk el, nem tartjuk jogosnak. A kibővített intézőbizottság hivatott arra — minthogy ez választotta a politikai bizottságot is —, hogy a tagság megkérdezése után ügyünkben, valamint a pártvezetés összetétele és stílusa felett döntsön. Kisdobosok vetélkedője Kaposvár és környékéről nyolcvannégy kisdobos versenyzett a továbbjutás reményében szombaton a megyeszékhelyen a Szalma István Általános Iskolában, ahol harmincnyolc csapatból már a legjobb huszonegy vett részt. A Magyar Úttörők Szövetsége városi elnökségének kisdobos szakbi- bizottsága rendezte a vetélkedőt: az alsó tagozatos diákok matematikában, vers- és prózamondásban mérték össze tudásukat, tehetségüket. Harmincegy tanuló vett részt a matematikai feladatok megoldásában. A leghi- bátlanabbul a nagybajomi általános iskola tanulója, Sipos Erika oldotta meg feladatát. Harmncan készültek egy-egy verssel, közülük Bartsch Katalin, a kaposvári Zrínyi iskola diákja lett az első. A 25 prózamondó kisdiák közül Járfás Lilla, a Tóth Lajos Általános Iskola tanulója bizonyult a legjobbnak. A városi döntőn a legtöbb pontot a kaposvári Kisfaludy Utcái Általános Iskola gyűjtötte; a második a Zrínyi iskola csapata lett; ez a két iskola vesz részt majd a megyei fordulón. Öt vádlottra életfogytiglani Életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélte egy firenzei bíróság szombaton az 1984- ss karácsonyi vonatrobban- lás öt fővádlottját. Az elítéltek egy Firenze és Bologna közötti alagút- ban fölrobbantották a karácsonyi utasokkal zsúfolt ná- potly—milánói expresszvonatot. Tizenhatan meghaltak, 266 személy megsérült. Az ügy kilenc vádlottja közül a bíróság a szicíliai maffia és a nápolyi camor- ra öt tagját életfogytiglani szabadságvesztéssel büntette. Két személyt bizonyíték hiányában fölmentettek. A Camorra egyik vezetője 28 évet kapott, míg azt a nyugatnémet vádlottat, aki a pokolgépet készítette, távollétében 25 év börtönre ítélték. Az államügyészség „történelmi jelentőségűnek” minősítette a pert, mert olasz bíróságnak most először sikerült kimutatnia a kapcsolatot a maffia és az NSZK- ban levő újfasiszta terroristák között. Két baleset SZÓVÁ TESSZÜK Körültekintés nélkül szaladt át az úttesten pénteken kora délután Kaposvár belterületén Mészáros Sándor 12 éves tanuló, kapcsfői lakes. Egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi elütötte. A fiú súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak e napon Bog- lárlelle belterületén Csep- regi Lászlóné 22 éves óvónő, helybeli lakos gépkocsijával nem adott elsőbbséget az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére, s a 7-es úton közlekedő Sáfáráé Udvardi Zsuzsanna 23 éves nagykanizsai üzletvezető által vezetett személy- gépkocsival összeütközött. Mindketten könnyebben megsérültek. Az anyagi kár 35 ezer forint. 0 Nem tudni, hogy az u tarok borították-e fel mérgükihen a buszvárót vagy a szél döntötte föl az építményt Üjhedre- hely közelében. Annyi bizonyos: az alapokkal volt a baj. Füstön fogott betörő Halálra rémítette két fekete láb Alaposan pórul járt egy chicagói betörő, aki a kéményen át akart távozni az éjszakai „munkálkodása” színhelyéül választott vendéglőből. A fiatalember, aki sikeresen jutott be a kéményen át, a. jelek szerint ugyanott akart i távozni. Bár a gyors menekülés érdekében előzőleg meztelenre /vetkőzött, így is szűknek bizonyult a nyilas; beszorult — és reggelig lógott a füstölgő, nyitott tűzhely fölött... „Halálra rémültem, amikor megláttam a kéményből kilógó két koromfekete lábat” — mesélte a feldúlt szakácsnő, aki rátalált a pórul járt betörőre. A tetőtől talpig csak koromba „öltözött” fiatalembert végül a tűzoltók szabadították ki szorultságából. Különösebb baja nem történt, ám most a rendőrségi fogdában elmélkedhet fullasztó ka landján. Tarka sorok Húsboltban — Mit adjak? Sertéshúst vagy marhahúst? — érdeklődik az eladó a húsboltban a tanácstalanul körülnéző fiatalasz- szonytól. — Édesmindegy: csak olyan hús legyen, ami nem ég oda! Kakukk — Melyik madár nem szokott fészket rakni? — A kakukk. — Helyes. És miért nem? — Mert a fészke az órában van. Kutyavicc Két kutya ácsorogegy üzlet előtt. Az ajtón felirat: „Kutyát behozni tilos!” — Bemegyünk ? — kérdi a fehér kutya. — De nem látod a feliratot? — így a fekete kutya. — Ugyan honnét tudnák, hogy mi tudunk olvasni ? Cigaretta — A feleségem leszaladt cigarettáért, és nem jött vissza. Mit szólsz ehhez, Ödön ? — Én is rá fogom beszélni a feleségemet a dohányzásra, Lajoskám! Infarktus — önnek ez már a harmadik infarktusa. iNős? — Harmadszor, doktor úr! Megoldás — Az ön esetében az volna a jöbb megoldás, ha visszamenne a feleségéhez — ajánlja ügyfelének az ügyvéd. — És mi volna a rosz- szabb megoldás, ügyv úr? Szabad idő — Szabad időben mit szoktál csinálni ? — Otthon vagy a munkahelyemen ? Akkumulátor — Nos. az akkumulátor már rendben van — közli a szerelő —, most már csupán új autó kellene. Hamiskártyás Lajos mérgesen dobja az asztalra a kártyákat. — Csaltok! Ebben a kártyacsomagban hat bubi van! — Hát aztán — mondja az egyik játékos —, •te még sohasem hallottál sokgyermekes családról? Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Megyei Bizottságénak lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkosstő-h.: dr. Koma Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 21. 7401. Telefoni 11-444. Tol«! 13-340. Kiadja a Somogy Mogyoi Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-444. Postadmi Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Mogyoi Nyomdaipari Vállalat Hsaméban Kapuvár, Májú 1. u. 101. FaloKs vezető: Mika Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfixethető bármely hiriapkixbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlap-elöfiintézi és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehal u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-90142 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 10S forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ’ ISSN 0133-0608