Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám
1989. február 20., hétfő Somogyi Néplap 3 Helyi szavazás lesz Balatonfenyvesen DÖNTÖTTEK A LAKÓK Előkerült 1700 aláírás, de nem volt jó — Vádak és érvek Este tél kilenc volt már, amikor megszületett a döntés: április 15-én népszavazást tartanak Balatonfenyvesen arról, hogy a község elváljon-e Fonyódtól. Pénteken este a falugyűlésen először arról szavaztak, hogy egyáltalán kell-e szavazni. Ebben a többség döntött. A falubeliek megnyilvánulásaiból, és az elnökségi asztalnál helyet foglalók bizonytalanságából egyaránt k'iér- ződött: tanuljuk a demokráciát. A szavazás után sokan keltek fel rossz szájízzel a több órán át melengetett székekről s hogy megegyezés született, azt többen csak félsikernek fogják fel. Azt viszont sajnálják, hogy még a falubeliek sem mind tartanak össze. NEM MINDEN ÁRON A művelődési ház nagyterme hat óra előtt már megtelt, s még az elnökségi nagyasztalt is fel kellett a színpadra cipelni. Nem is bosszankodtak ezen az emberek: legalább jobban láthatták azokat, akikkel szemben meg kellett védeni álláspontjukat. Még hat' óra után is sokan siettek a falugyűlésre, vad beszélgetések közepette kerülgették a közvetlenül az épület mellett parkoló tükörfényesre pucolt két autót. Brandtmüller István, a megyei tanács elnökhelyettese bevezetőjében önmérsékletre intette a megjelenteket. Elmondta: tudja, hogy a legtöbben most az elszakadás mellett voksolnának, de kért mindenkit, hogy fontolja meg, milyen kockázattal és áldozattal járna a különválás. A tanácsnak kevés a pénze: az esetleges új tanácsi testületet anyagiakkal nemigen tudnák támogatni, még a tanácselnökséget is társadalmi funkcióban kellene betölteni. A megyei tanács egyedi támogatást senkinek se ad. Az előzetes tájékoztatás szerint 43 millió forint jut Balatonfenyves- nek a különválás után. (A kinagyított tájékoztatót bárki megnézhette, s a többség el is igazodott rajta.) A fejlesztésre szánt pénznek most már csak töredékét használhatják fel szabadon, s a bevételek nagy része sem szabad pénz. A különválással csökken a község fejkvótája és a korábban felvett fonyó- di hitelek visszafizetéséből is részt kell vállalnia Fenyvesnek. Péter János elöljáró jelentkezett a tájékoztató után szólásra. Elmondta: hallott a tavalyi aláírásgyűjtésről, de arról fogalma sincs, hogy hol vannak a papírok. Most a szavazáskor legalább százegy igenre van szükség ahhoz, hogy áprilisban helyi szavazás legyen. Halk moraj a teremben, a sorok között egymáshoz beszélnek az emberek. „Honnan lesz titkári lakás, gyógyszertár, az új gyógyszerésznek lakás kellene...” Aztán: „Most jutott eszébe a tanácsnak ... ?” Az első vastapsot Klazán Sándorné kapta. Vastag bundájában, fejkendővel a fején harcias volt, s pillanatok alatt csendre intett mindenkit. — Adósság? — kérdezte. — Mi akartuk, hogy ultramodern tető épüljön az iskola fölé Fonyódon? Közben pedig a gyógyszerészünkre szakad a tető. Ami pénzünk lesz, az ezután maradjon itt! Eder Pál indulatosan kérdezte: hogyan lehet eltörölni a térképről egy helységet? Balatonfenyvest ugyanis még az itt lakók személyi igazolványába sem írják be. Szalai Károlyné azt panaszolta fel, hogy szerinte a tizennyolc év alatt — amióta együtt élnek — csak kötelességeik voltak, jogaink nem. A tanácselnök-helyettes sebtiben reagált a felvetésekre, de a válaszokat nem vették jónéven a résztvevők, többször is közbekiabáltak. ORVOSOLT PANASZOK — Kérem, így nem lehet vitázni — mondta Sütő Ödön: — Eddig senki sem mondta el, hogyan képzelik az önállóságot, szerintem nincs is erre kialakult elképzelésük. Hozzáteszem, hogy az állami gazdaság egy fillérrel sem tud a község ügyeihez hozzájárulni. A tanácsnak nincs pénze. Sütő Ödönt, a Balaton- nagybereki Állami Gazdaság igazgatóját visszafojtot- tan hallgatták, aztán Horváth László állt föl: alig érthetően sajnálkozott, amiért nem áll melléjük a gazdaság. — Nem erőltetné itt senki az elválást — tette hozzá —, de nincs semmilyen biztosíték arra, hogy holnap vagy azután többet törődik majd •velünk a fonyódi tanács. Sokan szóvá tették, hogy miért kellett több mint húsz millió forintért megépíteni az óvodát* aslii- kor egy helyi kisiparos jóval kevesebbért is elvállalta volna. Galambos János telekügyleteket hozott fel. Azt mondta: játszótereket és más szabad részeket adtak el: válaszoljon rá a tanács, hogy kinek, mennyiért! Dr. Komáromi József fonyódi tanácselnök kért szót: — Aki kívánja, az bejegyeztetheti Balatonfenyvest a személyi igazolványába. Nem kell bebuszozni a tanácsra: a tisztségviselők helybe jönnek. Itt nem beszéltek róla, de mi már intézkedtünk, hogy a fenyvesi irányítószámra érkező levelek ne Fonyódra kerüljenek. A gyógyszertár építése viszont nem állami feladat, de tárgyaltunk róla: megépítése háztartásonként körülbelül 20 ezer forintba kerülne. Kijárhatna Fenyvesre a helyi busz is, de senki sem kötelezheti a közlekedési vállalatot arra, hogy veszteséges járatot üzemeltessen. Egy tanács működéséhez ma már számítógép, telefon, telex, telefax kell, és ki vállalja el társadalmi munkában a tanácselnökséget? Ezzel azért számoljanak. Mi nem ragaszkodunk Fenyveshez, s ennek bizonyítékául ezután a pénzeket is elkülönítve kezeljük. Pikó István fél nyolc tájban fedte fel az 1700 aláírással teli paksaméta hollétét. Felmutatta, majd az elnökségnek adta át a papírokat. Ezután felolvasott egy irányelvet a helyi szavazásokról. Ez pálfordulást jelentett a vita menetében, hiszen az 1700 aláírás elég a népszavazás kiírásához: mindenki nyugodtan hazamehet. Megtudtuk azit is, hogy a helyi népfront elnöke - is őrizte az aláírásokat. Dr. Szilvási György elmondta, hogy jártak már vele a Belügyminisztériumban, de ott azt a választ kapták: fölösleges a szavazás, hiszen 1991-ig úgysem engedélyezik a szétválást. Nagy derültséget keltett, amikor a tanácselnök cáfolta ezt az értesülést. KIÉ AZ ALÁÍRÁS? Az irányelv szerint helyi szavazást kérhet többek között a lakosság öt százaléka (beleértve a néhány hónapos pici gyereket is), a népfront vagy egy tanácstag. A tanácstagok közül senki sem javasolta a szavazás kiírás sát. A népfront sem. Az 1700 aláírás közül pedig sok nem volt szabályszerű: aláírták nem állandó lakosok, üdülők is. Nyolc óra után ezért a hazaindulók szavazni készültek. Többen felvetették: még mindig nincs kialakult elképzelése a fenyvesieknek a jövőre nézve. Szavazáskor a szükséges száz helyett több mint száznegyvenen voksoltak igennel. Helyi szavazás lesz Balatonfenyvesen az elszakadásról.Faragő László Szovjet katonák között Nyitott kapuk Hajmáskéren Ha valaki egy héttel ezelőtt aizt mondta volna, hogy egy civil rendszámú autóval csak úgy behajthatok egy szovjet laktanyakapuján ... Most szombaton délelőtt pedig gépkocsinkat egy szovjet katonatiszt irányítja parkírozójukba. Hajmáskéren. Joszip Bakrato- vics Oganyan vezérőrnagy, a szovjet Déli Hadseregcso- part parancsnakíhelyettese, a helyőrség bemutatójára invitálta az újságírókat. — Kinyitottuk önök előtt ka- pujainkat — mondta. Ha figyelték amikor bejöttek, akkor látták: őrség sem állt a kapuban. Jöjjenek velünk, megmutatjuk azt, amit korábban csak a vezetők láthattak. A szovjet tábornok a körletektől az általuk Magyar- országon használt legkorszerűbb haditechnikáig mindent megmutatott. A laktanyában az örmények és azerbajdzsán származású . katonák is .teljesítenek szolHálóterem gátatot. A vezérőrnagy is örmény származású, s a két nemzetiség fiai egymást segítve dolgoztak itt. A haj- máskériek által hasznáLt haditechnikával azonos típusú fegyvereket használtak Afganisztánban is, a kilencéves háborúban. Azt csak véletlenül tudtuk meg, hogy a kiképzést irányító páncélos tisztek között van, aki Afganisztánban szolgált. Hogy milyenek a fegyverek? A T—62-es, lézerirányzékkal felszerelt harckocsit Gáspár Ferenc vezérőrnagy segítségével ismertük meg. Ö mutatta be az újságírókat egy Afganisztánban szolgált alezredesnek. Az alezredes szerint jó irányzó mellett 1800—2500 méterről százszázalékos biztonsággal küzdhető le bármilyen cél ezekkel a fegyverekkel, A BNP —2 harcijármű eddig a legtitkosabb fegyverek kategóriájába tartozott. Csupán azért, mert korszerűbb fegyverzettel látták el, mint elődjét: van rajta egy 73 milliméteres légvédelmi gépJ. B. Ománján vezérőrnagy puska is. Találkoztunk békésebb technikával is. Ezek láttán önkéntelenül adódott a kérdés: használják-e őket természeti csapások esetén ? — Ha szükség van rá, természetesen minden segítséget megadunk műszaki berendezéseinkkel. A legutóbbi nagy télen a mi katonáink is ott voltak a mentésnél és az alapvető élelmiszerek szállításánál. Oganyan vezérőrnagy azt is elmondta, hogy a tervek szerint júniusban távoznak az első szovjet alakulatok Magyarországról. Nyikolaj Minyajevtól, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének harmad-titkárától tudom, hogy a közeljövőben az elsőként: kivonuló alakulathoz külön is meghívják az újságírókat. Úgynevezett békezónát hoznak létre, a Szovjetunió nyugati határán csapataikat mélyebben levő területekre vonják vissza. Oganyan vezérőrnagy elmondta azt is, hogy a laktanya épületei — látszólagos rendetlenségben — egy történelmi sakkjátszma végső állását mintázzák. A tábornok hozzátette: — Nem játszottam le a sakkpartit. A sorkatonákkal — különböző nemzetiség fiai — két évet töltenék el hazánkban. Az ellátásuk — arról az éttermükben győződhettünk meg —: hideg előételt, levest, második fogást és kampótot szolgálnak föl nekik. Havonta 3—400 forint illetményt kapnak, s ezért a kantimiban mindenfélét vásárolhatnak. A könyvtárban kötetek sora foglalkozik hazánkkal, és sok a szépirodalmi munka is. A politikai foglalkozásokon rendszeres tájékoztatást kapnak a katonák a magyar belpolitikai kérdésékről. Informálásukat szolgálja a zárt láncú tv- rendszer és a saját stúdiójuk is. — Minek köszönhetjük, hogy egy szovjet helyőrség életébe kaphattunk bepillantást? — A szovjet—magyar barátság megnyilvánulásának egyik formájai, és tükrözi szemléletváltozásunkat. Hadseregünk nemzetközi feladatainak tesz eleget magyar földön. Nincs mit titkolnunk ,■— hangzott Joszip Bakrato- vics Ogainyan vezérőrnagynak, a Déli Hadseregcsoport parancsnokhelyettesének válasza. Nagy Jenő Előzmények, találkozások Harminc éve történt... Balaton-parti közös gazdaságtól hozott levelet a postás: zárszámadó közgyűlésre invitált a megyénk legészakibb csücskében gazdálkodó üzem, a siófoki November 7. Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet elnöke, Boda János. Mint írta, nem akármilyen alkalomból hívták össze ezt a mostani közgyűlést, ugyanis ezen az összejövetelen emlékeznek meg a szövetkezet megalakulásának 30. évfordulójáról. De melyik téesz is alakult akkor, 1959 elején, a mostani November 7. tsz elődei közül? A siófoki? Az ádán- di? A balatonszabadi vagy asiójuti? Esetleg a siómarosi? Merthogy ezek a települések most mind a „nagygazdaság” működési területén találhatók; egyesülések során terebélyesedett, nőtt mind tágasabbra a mező- gazdasági üzem határa ... * * * Harminc évvel ezelőtt, télutón — verébugrásnyira a tavaszi rügyfakadás, a vetéskezdés idejétől — felkavaró események zajlottak a somogyi falvakban. Tényleg: ha most előkerülnének a Drávától a Balatonig akkortájt aláírt belépési nyilatkozatok, azok legtöbbjükön márciusi dátum szerepelne, mint ahogyan az alapító okiratokon, a működési engedélyeken is többnyire ez az időpont áll. S hogy tényleg felkavarta egy-egy település életét a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése, a belépési nyilatkozatok aláíratása és az ezzel kapcsolatos „házalás”, az agitátorok -— elitérő s igencsak változatos taktikát követő, de mindenképpen sikerre törekvő — nyüzsgése, e^t csak az érti igazán, aki maga is átélte akár meggyőzőként, akár meggyőzött- ként ezt az időszakot... E sorok írója termelőszövetkezettel „életközeibe” az ötvenes évek legelején került: Patosfán, a nyári gabonabetakarítás idején cséplőgép-ellenőrként gyarapította a család igencsak ritkuló forintjait. Ezekből a forintokból kellett félretenni a középiskolai tanszerekre, tankönyvekre valót, sőt a napi bolti bevásárlások fedezetét is. A kötelező beszolgáltatás szabadon értékesíthető terményt, jószágot, tejet és tojást nem sokat hagyott otthon. .A kizsigerelt kisparaszti gazdaságban nem telt kenyériek való gabonára, nem volt tejet adó tehén. A háború utáni években a falusi gyerek külföldről kapott tejporból készült tejet ivott az iskolában, kény ér jegy ével sorba állt a boltban kenyérért, amit a közeli falu pékségében sütöttek, miközben otthon pók szőtte be a kemence ajtaját... Ma már képtelenségnek hat mindez, pedig így volt. A második találkozás a téesszel 1956 őszén történt, kukoricaérés idején, Kál- máncsán. Az ottani szövetkezet is, hasonlóan a patos- faihoz, a felszabadulást követően az elsők között alakult Somogybán, s ha a barcsi Vörös Csillagot nem is előzték meg, mindenképpen a szövetkezés úttörői között tarthatjuk számon őket. Szóval ősz volt, és a kál- máncsaiak kukoricát törtek. A hibridek betakarítását kellett ellenőrizni: ügyelni arra, hogy a betakarítok — akkor ez a munka kizárólag kézzel történt — pontosan betartsák az előírásokat, ne forduljon elő fajtakeveredés. Október utolsó napjait mutatta a .naptár, Budapesten dúlt a harc, ijeszitő híreket hallottunk a rádióból, de a munkát senki sem tagadta meg ... A parasztember megszokta: ősszel vetni, betakarítani kell. S még lendületet is adott, hogy akkor már nem kellett attól tartani: a termést elviszi a beszolgáltatás az egyéni gazdaságokból, de ezeken a helyeken a termelőszövetkezetiek sem estek neki a közös felosztásának. Így történhetett, hogy ötvenkilencben ezekben a falvakban, ezeknek a közös gazdaságoknak az újjászervezésével, újraalakulásával kezdődött a szövetkezetesítés. Volt, ahol a helyi példa vonzott, másutt viszont taszított. (Folytatjuk.) Hernesz Ferenc
