Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
1989. február 18., szombat 5 Találkozás Tadeusz Novakkal r ÓVODÁSOK A PARKBAN. Parkká szelídült Fonyódon az egykori Kossuth-erdő; kellemes időben az óvodások is ide járnak játszani A falu építette fel Iskolai öltöző Balatonszemesen 1930-iban született, öszes hajú, és éppen kávét ivott egy sarokban, amikor- alkalmam volt néhány szót váltani vele. A költő szakálla és .bajusza figyelmet, szívélyessége rokonszenvet keltett. A négyszemközti beszélgetés valójában hatszemközti volt — a tolmács, Tadeusz Olszanski révén. Tadeusz Novak gyermekkorának csodálatos világáb: beleszólt a világháború és Lengyelország tragédiája. Ez életét, költészetét nagyban befolyásolta. Nem kevésbé falusi származása; aparaszt- daldk, a népi szobrászat (faragások) és festészet, a valóság egyszerű, világos ábrázolása. Költészetének világa, egyszerűsége, morális rend utáni vágya hasonló két nagy költőnkéhez, Nagy Lászlóéhoz és Csoóri Sándoréhoz. Őket ismerte, illetve ismeri személyesen, de több magyar klasszikus költőtől is fordított. Szerdán a megyei művelődési központban rendezett lengyel—magyar irodalmi esten szerepelt Tadeusz Novak több versével, zsoltáraival. A verseket Molnár Piroska színművésznő mondta el, a zsoltárokat pedig Dinnyés József adta elő. Az 1986-ban Magyarországon megjelent Cziechanow i üzenet című antológia számos lengyel költő és író bemutatkozását tette lehetővé. A negyedévenkénti irodalmi találkozót először Somogybán rendezték meg. Itt kérdeztem Tadeusz Novakot: — Mennyire figyelnek az ismert költőik, írók a fiatalokra? Van-e folyóiratuk vagy valami más lehetőségük, hogy a közönség megismerje őket? — Nehéz idők ezek — mondta. — Az ismertebb írók, költőik művei is korlátozott példányszámiban jelennek meg; ráfizetéses a kötetek kiadása. A társadalom anyagi gondjait tetéző politikai feszültségekkel inkább foglalkoznak, mint a költészet kötetekben és folyóiratokban való terjesztésével. Elmondta még: Lengyelországban két irodalmi szervezet létezik: a hivatalos és az ellenzéki („földalatti”), s a harmadiknak ott van a külföldön megjelenő lengyel nyelvű írók köre. Tóth Richard Hisszük, hogy ha értelmes célt látnak a közösség tagjai, akkor együtt a vezetéssel nagy eredmények születhetnek. Álljon itt igazolásul egy rövid, mindennapi történet! A balatonszemesi általános iskola az 1950-es évek elejétől működik Hunyady gróf egykori udvarházában. Ez — a külső szemlélőnek kellemes látványt nyújtó — műemlék épület annak idején megoldotta a falu iskolagondját. A fenntartó tanács és a lakosság úgy láttái, hogy iskolaként csak szükségmegoldás lehet. Üj iskola építése azonban anyagi erők hiányában dédelgetett terv volt és maradt. Ezért a jelenlegi épület felújítására, karbantartására áldoztak 1979—80-ban jelentős összegeket. A felújítás befejeztével nem maradt már pénz a kulturált egészségügyi létesítmény megépítésére. így aztán maradt az ámyékszék és öltözőként használták a tantermeket, folyosókat. A község elöljárósága és az iskola új vezetősége 1987- ben a közös tanácshoz fordulj kérve az áldatlan állapot megszüntetését. A kérés meghallgatásra talált. A tanács, látva a faluközösség tenniakarását, egyéb kötelezettségei (gázprogram támogatása) mellett megszavazta az épület felújításához szükséges anyagok árát. Elkezdődhetett a tervezés, a műemlékvédelem szabályainak messzemenő figyelembe vételével a környezetbe illő épület kivitelezése. Az iskola vezetői vállalták az anyagbeszerzés és a társadalmi munka szervezésének a mai időkben nem könnyű feladatát. Felkérésükre a falu társadalmi és gazdálkodó szervei, az érintett szülők, volt tanítványok, valamint az iskola dolgozóinak és tanulóifjúságának egy része ajánlót- ták fel munkájukat. 1988. június 25-én kezdődött meg az építés, és 1989. január 3- án csendben használatba vették az épületet. A gondokat a közösség összefogása és céltudatossága győzte le. A vízmű helyi brigádján, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombináton, a minisztertanácsi üdülőben és a költségvetési üzemben dolgozó szülőkön és vezetőkön kívül részt vettek ez építésben a falu kisiparosai. Az iskola karbantartói, munkaidejükön túl is, élen jártak a munkában, az építésvezetésben. Társadalmi munkában oldottuk meg a műszaki ellenőrzést is. A 66 négyzetméter alap- területű építmény, amely szerény családi ház nagyságú, rekord idő alatt elkészült: benne öltözők, WC-k, mosdók, valamint raktárhelyiség van. Az összes anyagköltség 700 ezer forint volt, a társadalmi munka értéke 208 ezer forint. Munkadíj címén egyetlen forintot sem kellet kifizetni. Ez az összeg az iskola fölszerelésére fordítható. A sikeren föllelkesedve az iskola egyik külön épületben levő osztályterméhez is készítettek már azóta egészségügyi létesítményt, ehhez 28 ezer forint értékű társadalmi munkát használtak fel. Nagy Lajos a nagyközségi pártbizottság titkára Smelka Ferenc a balatonszemesi általános iskola mb. Igazgatója ■— — ........ i RÁDIÓJEGYZET Pletyi Mit kezdene Nagy Sán- • dor a pletykával? Azt hiszem, nem cselekedne másképp, mint az ókor ismert királyának, Frígia uralkodójának, Gordiusnak leleményes csomókötésével: kardjával kettévágta azt, amit kibontani nem lehetett. A pletyka is hasonló a gordiuszi csomóhoz, a szálak végére járni lehetetlen; illetve: érdemes néha, hogy egy huszárvágással kiderüljön az igazság. A rádió csütörtökön a zenés délelőttön pletykák nyomába eredt, illetve foglalkozott a rágalommá dagadt botránykeltéssel. Gordiusz történetét valamivel később idézte föl a Petőfi rádió — nem más célzattal, mint a hiteles történet vagy éppen legenda aktualizálása ... A pletyka az pletyka — hiába igyekeztek a rádióban megszól altatottak ennél pontosabban megfogalmazni a lényegét; épp a magyarázat keresése közben derült ki, hogy érdemes néha hallgatni rá. Illetve, ha egy pletyka elterjed, fontos kideríteni, igaz-e, .avagy hamis.* Majd mindenki szeret pletyizni, ahogy az idősebbek mondják, miközben a hallottakat terjesztik. Suttog a város — adta riportkönyve címének ' a szegedi újságíró kolléga, s a rádióriportban elmondta1, valóban hallott pletykákat, ám alaposan utána kellett néznie, mi a? igazság — hogy elmondhassa, mi történt. A rádió csongrádi tudósítója egy ízes történettel támasztotta alá, hogy a pletykával úgy kell elbánni, mint Nagy Sándor azzal a bizonyos csomóval. Egy tórca- novella alapján', amely bizonyos visszaélésekről szólt, típushibáikat sorolt föl — ebben az esetben természetesen névtelenül —, az egyik helyi vezetőt úgy megvádolták, hogy kibuktatták székéből. A típushibák alapján. Majd mindegyik igaznák hatott, ám a pletykákról kiderült, hogy hamisak. A tudósító mégis szívesen meghallgatja, mert — ahogy a magyar' közmondás mondja — nem zörög a haraszt... A pletykáról szóló adásban a •nyugállományba vonult egykori építésügyi minisztert, Somogyi Lászlót is megszólaltatták. A minisztériumok összevonása után szűnt meg állása, munkahelye. Majd egy évtizedet tölt- hetett volna el még székében, életkora alapján. A riporter idézte azokat a pletykákat, amelyek arról szóltak, mi minden állást kínáltak föl a volt miniszternek. Mindről hallott Somogyi László is, sőt tárgyalások is folytak néhány esetben, ám ő mind elutasította. A kivétel a Bécs— Budapest világkiállítás magyar állambiztosi pozíciója. Pletykák voltak tehát azok a híresztelések, amelyek ’ a Somogyinak fölkínált újabb és újabb pozíciókról szóltak? Részben, mert a döntést már nem vették figyelembe a hírek terjesztői. Igaza volt a nyűgdíjas miniszternek abban: kerülni kell az alkalmakat, amelyek pletykára adnak okot. Például az áremeléseket is lehet előre közölni, mint ahogy egyszer, még hivatali posztjáról „kiszivárogtatta” a téglaár emelését. A kiszivárogtatással persze nem értett egyet; ez nem lehet eszköze a politikának, a gazdaságnak, a társadalomnak. Napjaink politikai eseményei is azt igazolják: nem a pletykákból kell okulni, hanem a kimondott szóból. Horányi Barna Bogomolov akadémikus javaslata Oleg Bogomolov szovjet akadémikus, a szocialista rendszerrel foglalkozó kutatóintézet igazgatója japán lapokban megjelent interjújában egyebek között fölvetette egy szovjet—magyar történészbizottság felállításának lehetőségét, s a bizottság munkája nyomán a közelmúlt magyar történelmének áttekintését, esetleges újraértékelését, fehér foltjainak eltüntetését. A nagy érdeklődést keltő nyilatkozat kapcsán, a négy évtized közös feldolgozásának lehetőségéről szólva Horn Gyula külügymini&zté- riumi államtitkár és Balogh Sándor, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója ‘ — mindketten részt vesznek az MSZMP KB által létrehozott történelmi albizottság munkájában — is támogatja egy magyar és szovjet szákemberekből álló munkabizottság felállítását. Az együttműködés egyébként nem előzmények nélküli. Sátáni versek — haragvó igazhitűek „Újjászületésedhez először meg kell halnod” — így kezdődik az a regény, amelynek példányait nyilvánosan égették el néhány hete az angliai Bradfordban, a szigetországban élő muszlim vallási közösség tiltakozó nagygyűlésén. Azóta futótűzzé váltak a „Sátáni versek” című ' irodalmi alkotásból felcsapó lángnyelvek. A könyvégető zavargásoknak e hét elején már a távoli Pakisztánban és Indiában is voltak halálos áldozatai. Iránban gyásznapot rendeltek el. Khomeini ajatollah pedig halálos ítéletet mondott ki a „Sátáni versek” szerzőjére és a műben foglalt „szentséggyalázás” valamennyi tudatos közreadójára. A középkori inkvizíciós ördögűző máglyáinak Ikialvása óta aligha volt olyan ítélet, mint amilyet e héten a te- heráni rádióban olvastak a 13 éves kora óta Angliában élő indiai származású Salman Rushdie fejére. A brit állampolgárságú író 41 év- vol ezelőtt született Bombayban, Kasmírból odaszármazott muszlim családban. Első nagy sikerét 1981-ben aratta „Éjfél gyermekei” című regényével; elnyerte a Brooker-díjat, az egyik legrangosabb angol irodalmi elismerést. Ugyanerre a díjra jelölték a tavaly szeptemberben kiadott legújabb regényét, a „Sátáni versek”- et is. Ez a műve ugyan a második helyre szorult az 1988. évi Brooker-díj-ver- sengésben, de szerzőjét egy csapásra az iszlám első számú közellenségévé tette. A hívők szemében Salman Rushdie a hitehagyásnak és a próféta megsértésének halálos vétkében bűnös. Az iszlám törvénykönyv szerint „a tisztátlan vérű hiteha- gyott büntetése halál”. Ezt az ítéletet mondta ki a világ egymilliárdnyi muszlim- jához intézett üzenetében Irán vallási vezetője. „...Felszólítok minden muszlimot, hogy bárhol is bukkanjanak rájuk, végezzék ki őket...” Khomeini ajatollah február 14-én elhangzott üzenete óta Salman Rushdie és a többi halálraítélt — a Viking-Penguin könyvkiadó érintett munkatársai — a Stocland- Yard különleges ügyosztályának fegyveres védelme alatt állnak. Nagy- Britannia másfél milliós muszlim közösségének vallási vezetői pedig fogadkoz- nak, hogy az ítélet az első adandó alkalommal „vég- rehajtatik”. Eközben a brit közvélemény értetlenül háboróg. Elképesztőnek és vérlázítónak tartja, hogy iszlám törvények alapján Teheránban kimondott ítélet fenyegethesse egy, brit állampolgár életét — a saját hazájában. Az utca emberét megdöbbentette a „Sátáni versek” körül támadt világméretű vihar, s egyszerűen felfog- hatatlannak találja a sziget- ország muszlim közösségében felizott szenvedélyek elemi erejű kitörését. Brit írók egy csoportja felszólította Margaret Thatcher miniszterelnök-asz- szonyt: hivatalos nyilatkozatban ítélje el a „Sátáni versek” szerzőjének élet- veszélyes megfenyegetését és tegyen hitet az irodalmi szabadság megvédelmezése mellett. A brit külügyminisztérium egyelőre óvakodik bármilyen hivatalos lépéstől. Attól tart, hogy a többéves befagyasztás után a közelmúltban nagynehezen helyreállított brit—'iráni diplomáciai kapcsolatok a mindkét fővárosban elszabaduló indulatok martalékává válhatnak. Nem. is szólva az egyelőre még beláthatatlan egyéb következményekről és nemzetközi bonyodalmakról. Mindez egy könyv miatt, amelynek ezernyi oldalán aligha rágták át magukat azok, akik a legfelháboro- dottabban tüntetnek a benne foglaltak ellen. — A legmegdööbbentőbb az, hogy egy számomra ismeretlen könyvről beszélnek — mondotta Salman Rushdie, amikor értesült arról, hogy öt ember lelte halálát a „Sátáni versek” ellen tiltakozó pakisztáni tüntetésben. — A negyedmillió szavas regény hosszadalmas és figyelmes olvasást igényel, így kemény erőfeszítésbe telik, amíg az olvasó megsértődhet tartalmától — fűzte hozzá a szerző, aki ismeretlen rejtekhelyen nyilatkozott a televíziónak. Irodalmi szakértők szeriní is nehéz olvasmányról van szó, amelyben a szerző Gábor arkangyalhoz és Mohamed prófétához hasonlatos alakokban — és alakváltozásaikban — kutatja egy brit születésének forrásvidékét, a Jó és a Gonosz küzdelmét, azt az örök ellentmondást, hogy miként szülhet a jó szándék gonoszságot, és miként eredhet jó is a gonoszságból. A szerzőt, vallomása szerint, mindenekfölött az izgatja, hogy egy-egy új eszmerendszer mozgalma haj- lifc-e kompromisszumra, amikor még gyöngének érzi magát, és képes-e türelmet tanúsítani a másként gondolkodók iránt, amikor erőre kap. Forrásként Muh- hamad ibn Dzsaber al-Ta- bari perzsa történészhez fordul (923-ban hunyt el Bagdadban), aki szerint a Sátán magát Gábor arkangyalnak álcázva rávette Mohamed prófétát: foglaljon bele a Koránba néhány verset, amely három mekkai istennőt „Allah leányainak” minősít. Mekka elfoglalása és a város fölötti muszlim uralom megszilárdítás után azonban — írja a X. századi perzsa történész — Mohamed próféta rájött a csalásra, és törölte a Korán Allah diktálta autentikus sorai közül a „Sátáni vers- szakokat”. Ezt a történetet dolgozta föl Rushdie a gyöngeség állapotában megmutatkozó kompromisszumos készség és az erő helyzetében tanúsított türelmetlenség paradoxonjának érzékeltetésére. Távol állt tőle — hangoztatja —, hogy vallási érzelmeket sértsen vagy hogy kilátástalan harcba szálljon az iszlámmal, milliárdnyi ember hitével. Ügy tetszik, hogy Salman Rushdie szándéka — legalábbis pillanatnyilag — kudarcot vallott. A másik fanatizmusát könnyen megbélyegzőket pedig a brit vallásfilozófiai kutatók emlékeztetik arra, hogy Nagy- Britanniának is van „szentségtörést” büntető törvénye. S arra is, hogy a kereszténység történetének az iszlám történetével megegyező szakaszában az inkvizíció máglyái lángoltak Európában. K. T.
