Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-09 / 7. szám

Tisztelt Szerkesztőség! 1987 szeptemberében vásároltam a fészek Áruház­ban egy betonkeverő gépet, (Iminek rövid használat után tönkrement a csapágya ,és a hozzá tartozó alkatrészek. Novemberben bejelentettem a Kaposvill-nél, mivel ők végzik a garanciális javításokat. \Azt ígérték, hogy kb. egy hónap ja\javítási ideje, mivel uz alkatrész ‘csak akkor jön meg. Azóta .többször érdeklődtem, ide a javítás máig nem történt meg. Tudni szeretném: meddig hell még várni ,az alkat­részre, lés ki téríti meg a káromat, hiszen több mint egy évig kölcsön géppel kellett a munkámat végezni. Tisztelettel: Siabados János Kaposvár, Balázs J. u. 5. Hipnózis a tévéstúdióból Szenzációs műtét tanúi le­hettek a szovjet tévénézők. A kijevi sebészeti klinikán altatás nélkül távolítottak el egy nagy méretű dagana­tot, mert nem alkalmazhat­ták a páciensnél narkózist. A beteg nem érzett fájdal­mat. Az altatást hipnózis pótolta, amit Anlaitolij Kas- pirovszikij hajtott végre, méghozzá a moszkvai tv stúdiójában, csaknem 800 kilométer távolságra a mű­tét helyétől. Az ukrajnai Vinnyiicából származó 48 éves orvos szerint a tévé és videotechnika segítségével alkalmazott . pszichoterápiái módszerekkel is lehet segí­teni a betegen. — Azt hiszem, hogy fan­tasztikus távlatok nyílnak meg a tévé felhasználásával — mondta Atníatoüij Kaspi- ravszkij —, mert jelentősen megnöveli a hipnózis ere­jét: nem1 a beteg keresi fel a pszichológust, hanem az orvos jelenik meg a lehe'tő legkedvezőbb környezetben, a páciens otthonában. Az­után a tévé a maga hang­és színeffektusaival, felna­gyító képességével jelentő­sen fokozza a hatást, amely egyidőben sok beteghez /jut el. Meggyőződésem, hogy 8 órás adásidő alatt meg le­het gyógyítani például ágy- bavizelésben szenvedő, a hipnózisnak rendszerint könnyen alávethető betege­ket. Vitathatatlanul segít ez a módszer sok betegnek migrén, és a légúti asztma- rohamok esetén, ha nem el­hanyagolt az állapota. Van hatékony módszerem a kö­vérség, a dadogás és több más kór gyógyítására, de egyszerűen képtelen vagyok segíteni minden hozzám forduló emberen. A tévében sugárzott vagy videón rög­zített kezelés sorozat segít ezen az áldatlan helyzeten. Kaspirovszkij doktor állí­tása szerint a távhipnózis­hoz feltétlenül magas fokú szaktudás és természeti adottság kell, ennek ellené­re ez mégsem csak ritka emberek kiváltsága, ezért érdemes komolyan foglal­kozni a televíziós pszichiát­riával. Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 7. szám 1989. január 9., hétfő Megalakult az Értelmiségi Fiatalok Szövetsége Az Értelmiségi Fiatalok Szövetsége szombaton meg­tartotta alakuló ülését. A résztvevők elfogadták a szervezet platform-nyilat­kozatát, majd nyolc mun­kacsoportban elkészítették a szövetség programterve­zetét, valamint javaslatot tettek a működés elveire. Több órás vita után állást foglaltak a fiatal értelmi­séget leginkább érintő gaz­dasági, szociálpolitikai, közművelődési kérdések­ben, s változtatási javasla­tokat fogalmaztak meg a politikai intézményrend­szer, az oktatáspolitika és a környezetvédelem témakö­rében. Az alakuló szervezet a dokumentumtervezeteit eljuttatja a különböző értel­miségi szerveződésekhez, intézményekhez, értelmisé­gi klubokhoz. A szövetség­hez csatlakozni kívánók te­lefonon a 403-748-as szá­mon, vagy írásban a követ­kező címen jelentkezhet­nek: 1133 Budapest XIII., Kun Béla rákpart 37—38. Tízezer pár hokicipő A hajdúböszörményi Flott Cipőipari Kisszövetkezet ta­valy százezer pár cipőt és 170 pár cipőfelsőrészt gyártott. A szövetkezet egyik speciális terméke a hokicipő, a téli sze­zonban tízezer párt készítenek belőle. A hokicipő befejezése igen sok kézi munkát igényel, ugyanis egy-egy pár cipő csaknem 60 elemből áll. A hokicipőkből 3000 párat az NSZK-ban értékesítenek Növekszik a belkereskedelmi választékcsere-forgalom SÓZÁS UTÁN Vizesek, latyakosak voltak az utak Nem sokáig örülhettek a gyerekek a havazásnak: szombaton este csak sze­merkélt, azután csakhamar el is állt. így ha szánkózás­hoz nem is, ahhoz azért elég volt a hő, hogy pillanatok alatt síkossá tegye az uta­kat. A Pécsi Közúti Igaz­gatóság megyei főmérnök­ségének gépei éjszaka is fo­lyamatosan dolgoztak a megye útjain. A beérkezett adatók szerint néhol négy­centis hótakaró borította az aszfaltot, de többnyire csupán kótcentis hóról be­szélték az őrjáratos gépko­csivezetők. A Balaton mel­lett még ennyi sem hullott, így ott alig volt dolguk a hóeltakarítóknak. Vasárnap hajnali háro­mig dolgoztaik a gépek az utakon, s a főútvonalakat mindenütt lesózták. Továbbra is huszonkét sószóró és rakodó áll ké­szenlétben, ezenkívül a hó- ékés gépkocsikat bármikor be lehet vetni. A gépkocsi- vezetők a lakásukon vár­ják a riasztást, Marcaliban pedig munkahelyi készen­létet tartanak. Szerencsére megyénk­ben tegnap fagypont fölött volt a hőmérséklet, így az elolvadt hó és a reggeli eső sehol nem fagyott rá az aszfaltra. Kaposváron pél­dául sehonnan sem jelen­tettek síkosságot. Szomba­ton éjszaka folyamatosan tisztították a város útjait, így vasárnap reggel nyu­godtan autózhattak azok, akiik nem féltik kocsijukat a sós létől. Az éjszaka a Bartók Béla útról, az Egye- nesi útról és a Tőröcske fe­lé menő útszaikaszról letol­ták a havat. Ebben az évben tovább növekszik Magyarország belkereskedelmi választék- csere-forgalma a KGST-or- szógokkal. összesen 25 mil- liátrd forint értékű árut sze­rez be a belkereskedelem ebben a formában: 16—18 százalékkal többet, mint a múlt évben. Ugyanennyi magyar áru kerül a szocia­lista országok üzleteibe. A megállapodás értelmé­ben a Szovjetunióval á két­oldalú választékcsere-for­galom értéke ebben az év­ben összesen 6 milliárd fo­rint értékű lesz. Ez 35 szá­zalékkal haladja meg a ta­valyit. Egyebek közt hűtő­szekrényt, zománcedényt, háztartási eszközöket, fagy­álló folyadékot, méterárut és fagyasztott halat vásáro­lunk a Szovjetunióból. Az ellentétel: kereskedelmi be­rendezések, kozmetikumok, csillárok, autó-üléshuzatok és számos más magyar ter­mék. A magyar—csehszlovák választékcsere összértéke 11,6 milliárd forint ebben az évben. Csehszlovákia élelmiszereikkel, konfekció­val, alsóneműkkel, kozme­tikumokkal bővíti a magyar piaci kínálatot, Magyaror­szág pedig a hagyományos A gondosan letakart gépkocsi vezetője csupán arról feledkezett meg, hogy Kaposváron, a >s Petőfi utca egyik kereszteződésének kellős közepén mások is szeretnének autózni. Még szerencse, hogy a lepelen levő rendszám jól olvasható élelmiszeripari termékeken kívül kötöttárut, bőráru­kat, lámpákat és kerámiá­kat szállít Csehszlovákiába. Lengyelországgal a kétol­dalú választékcsere-farga- lom az idén összesen 5,5 milliárd forint értékű lesz, elsősorban hagyományos áruk cserélnek gazdát. Az idei magyar—NDK válasz- tékcsere-megállapodás 4,4 milliárd forintról szól, ami 10 százalékkal több, mint a tavalyi. A fogyasztási cik­keik cseréjén túl azt is rög­zíti a szerződés, hogy az idén 44 magyar áruház és vállalat közvetlen együtt­működést folytat NDK-be- li partnereivel, kölcsönösen rendeznek termékbemuta­tókat, áruházi napokat, he­teket. Bulgáriával az ez évi két­oldalú megállapodás ösz- szesen 2,5 . milliárd . forint értékű árucsere-forgalom­ról szól. Az Európán kívüli szo­cialista országok közül di­namikusan növekszik vá- lasztékcsere-forgalmunjk a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, valamint Mongóliával is. FELVÉTELI FELHÍVÁS A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1989—90-es tanévre zongo­ra, hegedű és gordonka szakra, olyan tehetséges gye­rekek részére, akik 8. élet­évüket betöltötték, de az általános iskola 8. osztályát még nem kezdték meg. Je­lentkezési határidő: 1989. január 31. A felvételi vizs­gák február végén lesznek. Jelentkezési lap a főiskola tanulmányi osztályán kap­ható: Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8. Levélcím: 1391 Budapest, pf.: 206. Szovjet—kanadai közös vállalat Az ukrajnai Zaporozsjé- alkatrészeket a Tavrija tí­ban aláírták a Tavrija— pusú szovjet személygépko­Magna nevű szovjet—kana- esik modeiljeihez. A Tav­dai vállalat megalakításé- ríja—Magna igazgatója ról kötött szerződést. A szovjet állampolgár, M. Mi­megállapodás szerint kö- rosnydesenko. zösen gyártanak műanyag HAVAS ÚTON CSÚSZOTT AZ AUTÓ Figyelmetlenül akart át­szaladni az úttesten pénte­ken kora délutáni Kaposmé- rőben Nyári Viktória 12 éves keszthelyi tanuló. Az általános iskolás kislányt egy féktávolságon belül ér­kező személygépkocsi el­ütötte: a gyermek mindkét lába eltörött. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haj­tott személygépkocsijával szombaton, kora este Csur­gón Faragó Béla 33 éves gyékényesi MÁV-dolgozó. Az autója megcsúszott a ha­vas úton és áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közle­kedő személygépkocsival, amelyet Bencsik Tibor 37 éves csurgói üzemvezető ve­zetett. Bencsik kocsija az ütközésnél hirtelen megállt és az őt követő személygép­kocsi — melynek vezetője Hernicz Jánosné 33 éves csurgói asszisztens volt — hátulról belehajtott. A baleset után Faragó Bélát súlyos sérülésekkel vitték kórházba, utasa, Fa­ragó Tibor 18 éves gyéké­nyes! villanyszerelő köny- nyebb zúzódásokat szenve­dett. A három személygép­kocsiiban keletkezett kár 152 ezer forint. Tarka sorok Minden út haza vezet — Fuss a kocsmába, hozd haza az apádat — parancsolja Körnvényné a fiának. — Felesleges, már jön. — Igazán? Az útnak melyik oldalán? — Mind a kettőn. Tanács A kezdő író panaszko­dik: — Sokszor éjszaká­ba nyúlóan írok, s az­tán nem tudok elaludni. — Próbáld meg elol­vasni, amit írtál, — ja­vasolja a társaság együk tagja. A dohányzás káros — Tudod, mennyi pén­zed lenne, ha abbahagy­nád a dohányzást? — Semennyi, mert mindet elvenné a fele­ségem. Hihetetlen — Mi volt az a lárma tegnap nálatok? — Veszekedtünk a fe­leségemmel, de a végén ő térdelt le. — Hihetetlen. — Pedig így volt. Le­térdelt, és megparan­csolta, hogy azonnal másszak ki az ágy alól. Barátnők egymás közt — Boldog vagy a fér­jeddel? — Rettenetesen. Bor­zasztó jól tud veszeked­ni. * * * — A. férjem éjszakai bagoly, mindig éjfél után megy aludni. — Mit csinál olyan sokáig ? — Engem vár ... • * * — Ha a tengernél nyaralok, következetesen csak felsőrész nélküli fürdőruhát viszek ma­gammal, így biztos, hogy nem fúlok vízbe. — Könnyebben .úszol? — kérdezi a barátnője. — Dehogyis, csak min­dig tartózkodik a közel­ben néhány önkéntes mentő. • • • — A férjem megsér­tett, ki kellett hívnom a készültséget. — Csak nem vert meg? — Nem ő, én őt. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztősig: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca 5ándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom