Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-10 / 8. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP3A XLV. évfolyam, 8, szám Ára: 4,30 Ft 1989. január 10., kedd Ma folytatja munkáját az Országgyűlés Nagy Sándor Berlinben Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, aki a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) meghívására tartózkodik az NDK fővárosában, megbeszélést folytat Harry Tisch-sel, az FDGB VB elnökével (Balról a második) Kedden délelőtt 10 óra­kor összeül az Országgyű­lés, hogy folytassa a tavaly december 23-ón felfüggesz­tett ülésszak munkáját. A törvényhozó testület tanácskozásának napirend­jén az alkotmány módosítá­sáról, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslat, valamint az Qnszággyűlés ügyrendjének módosítására vonatkozó ter­vezet szerepel. A decemberi ülésszakra benyújtott inter­pellációk és kérdések száma gyarapodott. A már koráb­ban jelzett témákon kívül előreláthatóan interpelláció hangzik el az adókivetés és végrehajtás, valamint a vámkezelés: a hegyeshalmi közúti határátkelőn kiala­kult forgalmi helyzet; a pe­dagógusok évközben! áthe­lyezése; az állami vállalatok érdekeltségeinek külföldiek részére történő elidegeníté­se; a kisgazdaságok tápellá­tása és a tápforgalmazás költségviselése tárgyában. A decemberi ülésszak napi­rendjén szerepelt témákon kívül kérdést intéznek a képviselők az igazságügy- miniszterhez a feddhetetlen­ség követelménye, a Sztálin emlékét megörökítő 1953. évi I. törvény hatályon kívül helyezése; a szociális és A NATO brüsszeli köz­pontjának szóvivője hétfőn üdvözölte Sevardnadze szov­jet külügyminiszter bejelen­tő,sét a szovjet vegyifegyver- készlietek felszámolásának idei megkezdéséről. Ez a fordulat azt követően, hogy a Szovjetunió a közelmúlt­ban elismerte, hogy előállít ilyen fegyvereket, igazán örvendetes, amennyiben a gyakorlatban is megvalósul, jelentette ki a szóvivő. A szovjet harcigázkészletek csökkentése elősegíti azt, hogy megvalósuljon a vegyi fegyverek gyártásának, ta­rolásának és használatának a NATO által sürgetett be­tiltása, fűzte hozzá. Mint ismeretes, 1987-ben az Egyesült Államok fel­újította a vegyi fegyverek gyártását, amelyet 18 évvel eg|észégügyi miniszterhez az új nyugdíjtörvény előkészí­tőse, valamint az ipari mi­niszterhez a Minő Cipőgyár tiszafceszd gyáregysége to­vábbi sorsa tárgyában. Az Alkotmány módosítá­sáról, az egyesülési jogról, illetve a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatokat Kulcsár Kálmán igazságügy- miniszter terjeszti a parla­ment elé. Az alkotmány módosításával foglalkozó törvénytervezet indoklása leszögezi; a politikai intéz­ményrendszer megfelelő ütemű reformjához az új alkotmány megalkotását megelőzően több olyan tör­vény, illetőleg magas szintű jogszabály megalkotása, mó­dosítása szükséges, amely időközben is szükségessé te­szi az alkotmány módosítá­sát. A javaslat ennek meg­felelően az Országgyűlés ügyrendjének korszerűsítése, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló tör­vényjavaslatok előkészítése során felmerült és szüksé­gessé vált módosításokat, valamint az alkotmánybíró­ság létrehozásához, a nép­szavazás törvény szintű sza­bályozásához, illetőleg a honvédelmi kötelezettségen alapuló alternatív polgári szolgálat bevezetéséhez szük­zik, a NATO állítása sze­rint a szovjet készlet 300 ezer tonna. A GRIP szerint az Egye­sült Államok 30 880 tonna katonai célzatú vegyi ható­anyaggal rendelkezik, ez 34 ezer tonna munícióhoz ele­gendő — és ebből 282 ezer tonna jelenleg rendelkezésre áll. A belga intézet szerint a szovjet közlés és a szovjet vegyifegyver-készletekre vo­natkozó amerikai becslés közötti különbség abból adódhat, hogy nem ugyan­arról beszélnek — a szovjet adat eszerint a vegyi anya­gokra, hatóanyagokra vo­natkozna, az amerikai a muníció súlyára. séges módosításokat tartal­mazza. A gyakorlatban fel­merülő igényeknek megfe­lelően a javaslat lehetőséget ad arra, hogy város és köz­ség is létrehozhasson közös tanácsot. Az egyesülési jogról szóló törvényjavaslat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatko­zatával, a Polgári és Politi- titóai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, vala­mint a Magyar Népköztár­saság alkotmányával össz­hangban határozza meg az egyesülési jog gyakorlására vonatkozó részletes szabá­lyokat, illetve azokat a tör­vényes garanciákat, amelyek lehetővé teszik e szabadság- jog zavartalan gyakorlását. Az egyesülési törvényterve­zet társadalmi vitája során felmerült az a kérdés, hogy miért külön törvény álla­pítja majd meg a politikai párt létrehozására, nyilván­tartásba vételére, gazdálko­dására és felügyeletére vo­natkozó szabályokat. Ennek magyarázatául még a de­cemberi ülésszak előtt tar­tott sajtótájékoztatón el­hangzott; a politikai pártok működésének csak az új Al­kotmány rendelkezései szab­nak korlátot. Ezért meg kell várni az új alaptörvény megalkotását, s csak ezután dönthet az alkotmánybíró­ság arról, hogy összhang­ban álll-e az alkotmánnyal egy politikai tömörülés prog­ramja, tevékenysége vagy sem. A megújuló házszabályok élénk vitát váltottak ki az Országgyűlés jo'gi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülésén, hiszen a várhatóan napokon belül életbe lépő tervezet magának a parla­menti munkának, a képvise­lők lehetőségeinek,. kötele­zettségeinek meghatározója lesz. Az ügyrendmódosítást előkészítő parlamenti bizott­ság 51 szakaszból álló, vas­kos tervezetéhez a képvise­lők módosítások tucatjait fűzték. Számos képviselő olyan indítványt terjesztett elő, amely az alkotmány, illetve más magas szintű jogszabály újraforgalmazá­sát is szükségessé tenné. Ezeket a javaslatokat egye­lőre félretették. Ilyen ideig­lenesen elnapolt felvetés volt az is például, hogy ha­tározottan szögezzék le az ügyrendben: a kormány tag­jainak kiválasztása a mi­niszterelnök szuverén joga, és az Országgyűlés e dön­tést csak tudomásul veszi. A Magyarországon és az NDK-ban folyó szocialista építőmunka során a szák­szervezetekre háruló felada­tokat vitatta meg hétfőn Berlinben tartott megbeszé­lésén Harry Tisch az NDK szakszervezeti szövetsége országos elnökségének el­nöke, és Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Nagy Sándor tájékoztatta A fogyasztói árak emelé­sének hátteréről tartottak hétfőn sajtótájékoztatót a Magyar Sajtó székházában az Országos Árhivatal, az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium kép­viselői. Az áremeléseket a Minisz­tertanács közleménye már vasárnap részletesen ismer­tette, a lakosság tájéko­zódhatott arról, hogy az el­következő napokban, hó­napokban miikor, milyen árucikkek, szolgáltatások ára növekszik, s hozzávető­legesen arról is, hogy mi­lyen mértékben. A hétfői tájékoztatón elmondták, hpgy a jelentős mértékű áremelésekre egyebek közt az állami támogatások le­építése, a költségvetési egyensúly javítása miatt volt szükség. Szákszay 'Béla államtitkár, az Országos Árhivatal el­nöke tájékoztatójában szólt arról, hogy a központi tá­mogatások összege 1988- ban 200 milliárd forintot tett ki, ebből 60 milliárd vendéglátóját a magyar szakszervezetek országos értekezletén elfogadott ha­tározatokról, valamint az ezeik nyomán a szakszerve­zetekre háruló feladatok­ról. Különös hangsúlyt he­lyezett a tájékoztatásban ar­ra a szoros összefüggésre, amely a gazdasági reform és a szocialista demokrácia forint jutott a fogyasztási cikkek ártámogatására. El­sősorban a szilárd tüzelő­anyagokhoz, a háztartási energiához, a helyi közle­kedéshez, az állami laká­sokhoz, az ivóvízhez, a csa­tornahálózat szolgáltatásai­hoz, az élelmiszerek közül pedig a tejhez és tejtermé­kekhez jutott kedvezményes áron a lakosság. Az egész évre tervezett áremelések egy főre vetítve havonta 800 forintos többletkiadást jelentenek a családoknak. A kereskedelem számol azzal, hogy élelmiszerekből az év első felében 10-15 százalék­kal kevesebb fogy majd, mint a múlt év azonos idő­szakában. A mezőgazda­ságnak, illetve az élelmi­szeriparnak azonban ez nem okoz különösebb prob­lémát — hangzott el a tá­jékoztatón — a megtermelt áruknak ugyanis külföldön találnak piacot. 'Másrészt várhatóan arra ösztönzik a magas fogyasztói árak a termelőket, hogy az igé­között áll fenn. Hangsúlyo­zottan szólt a dolgozóknak a szalkszanvezetek fellépésén keresztül megvalósuló ér­dekvédelméről. A szívélyes légkörben, elvtársi nyíltsággal folyta­tott eszmecsere hozzájárult a magyar és az NDK-beli szakszervezetek közötti megértés és együttműködés elmélyítéséhez. nyékhez igazodva bővítsék az olcsóbb blikkek kínálatát. Az Országos Ánbivatal el­nöke azt is elmondta, hogy az idén a termelői árak gyorsabban növekednek. Az átlagos emelkedés körül­belül 9,5 százalék lesz. En­nék jórésze az importalap- anyag-árdk várható növe­kedéséből adódik. Az im­port alapanyagárak ugyanis a számítások szerint 1989- ben 7 százalékkal emel­kednek. Szifcszay Béla hang­súlyozta, hogy a jövőben a világpiaci ármozgásokat a 'hazai árak nemcsak akkor fogják követni, ha azok emelkednek, hanem akkor is, iha csökkennek. Mivel a bérmechanizmus lényege­sen rugalmasabbá vált 1989- ben, mint a korábbi esz­tendőkben, volt, így a nagy­mértékű áremelés ellenére adottak a feltételek ahhoz, hogy a reáljövedelmek az idén kisebb mértékben csökkenjenek, mint 1988- ban. (Folytatás a 2. oldalon) NATO — vegyi fegyverek Üdvözölték a szovjet bejelentést A termelői árak várhatóan gyorsabban növekednek Sajtótájékoitató aa áremelések hátteréről — Szakszervezeti tiltakozások azelőtt állított le. Ez annak idején nyugtalanságot vál­tott ki a NATO-szövetsége- sek körében. Brüsszelben egyébként a GRIP nevű belga védelmi tanulmányi központ (Groupe de Recherche et Information síur lta Paix) hétfőn közzé­tette becsléseit a szovjet vegyifegyver-készletekről. A szervezet szerint a Szovjet­unió 30 ezer tonnától 70 ezer tonnáig terjedő katonai célzatú vegyi hatóanyaggal rendelkezik, ebből 300 ezer tonnától 800 ezer tonnáig terjedő súlyú vegyifegyver- lövedéket lehet készíteni. A Szovjetunió tavaly azt kö­zölte, hogy 50 ezer tonna vegyi fegyverrel rendelke­A KEMIKÁL KÜLÖNLEGESSÉGEI Karbantartás és készülődés Folyik a karbantartás a Kemikál barcsi gyárában. Kis- és középjavításokat vé­geznek el,' hiszen az üzem alig több, mint tízéves, te­hát nagyjavításra még nincs szükség. Az idén összesen tízmillió forintot költenek karbantartásra, ebben az összegben benne van már a tmík dolgozóinak munkabé­re, munkaruhája is. A gyár­ban a javítások időszaka különösebben nagy gondok nélkül zajlik le, hiszen je­lentős alkatrészraktár van és a gépek .nagyrészt tipi­záltak, tehát az esetenkénti anyagibeszerzés is kevesebb zökkenőt okoz, mint másutt. A karbantartás egyben a fölkészülés időszaka is. Az idén a tervek szerint a különleges minőségű ter­mékek gyártása kerül elő­térbe, A Kemikál hírnevét az extra igénybevételnek is megfelelő, Illetve a speciális oélú építési műanyagok gyártásával alapozta meg, ám az utóbbi években nőtt az egyszerűbb, kommersz termékek részaránya. Most újra a specialitások szere­pelnék az 1980-es elképzelé­sekben; a nagy értékű im­port • alapanyagokat nem akarják igénytelenebb ter­mékek készítéséhez elap­rózni. Alapos piackutatást végeztek és végeznek ez­után is és ennek megfelelő­en programozzák a terme­lést. Ügy tetszik, hogy pél­dául a palafesték és a pe­nészgátló festék az idei év slágere lesz a barcsi Kemi­kál gyárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom