Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-31 / 26. szám

2 Somogyi Néplap 1989. január 31. kedd Grósz Károly hazaérkezett Kilenc százalékkal csökkentik a néphadsereg létszámát (Folytatás az 1. oldalról) bélyegét az őt körülvevő ge­nerációra. És míg a» őt kö­vető gárda megtalálja a sa­ját arculatát, ahhoz nem hó­napok, hanem sokkal több idő kell! Ezt nem lehet köz­kívánatra. vagy határozattal elrendelni. Van azonban egy másik Ok is. Ügy látom, hogy kezd a vezetésben lévő — eddig is szubjektumból származó felfogás — tulaj­donságbéli, munkastílus- béli különbség politikai kü­lönbözőséggé válni. Ilyen a saját múltunkhoz, a nacionalizmushoz való viszony, a fejlődés ütemé­nek a megítélése, és sorol­hatnék még ikét-három olyan kérdést, amelyben úgy látom, kibontakozik a véleménykülönbség a leg­szűkebb vezetésen belül is. Eddig ez sehol sem nyilvá­nult meg. Nem látszott, hogy vannak ilyen különb­ségek ma már — mint mondtam — a szubjektum­beli különbségek politikai különbözőségekben is meg­nyilvánulnak, és mintha megjelenne, feltűnne a tar­talmi egység hiánya is. Ami a választásokat ille­ti. Elképzelésem szerint — azért mondom az én elkép­zelésemet, mert utaltam rá, hogy erről ezután fog hatá­rozni a Központi Bizottság — a választásokat az új al­kotmány alapján kellene megtervezni. Az új alkot­mány a táraardalmi vita után, az év végére elkészít­hető. Ezt követően ennek a parlamentnek kellene el­fogadnia az új alkotmányt, majd a népszavazással megerősíteni. Ezt követően kellene a választási tör­vény szellemében lebonyo­lítani a helyhatósági válasz­tásokat. S amennyiben úgy dönt a parlament, hogy 5 akarja megválasztani a köz- társasági elnököt, azt is; de ha az ország népe alkar vá­lasztani népszavazással, aikkor legyen így. Az új par­lament megválasztásával kellene befejezni ezt a menetrendet. Végére kel­lene hagyni a pánt XIV. kongresszusát, megfordítva a sok évtizedes gyakorla­tot, így a pánt meríteni tud­na a választások során fel­halmozódott politikai ta­pasztalatokból. Nem utolsó­sorban támaszkodhatna azokra, akik a választási csatákban meg tudták vív­ni a máguk harcát, és egy választói közösség által megmérettek. Ezáltal a pártvezetés erkölcsi-politi­kai bázisa markánsabbá és szilárdabbá válhatna. Erre lehet azt mondani, hogy el­tér a gyakorlattól, de jogos ez a megközelítés. De fel­vetődhet az a kérdés, hogy a választásokon milyen platformmal lépnek fel a párttagok. Ha nincs kong­resszus, nincs program sem. Én azt gondolom, a Közpon­ti Bizottság programelőké­szítő munkáját úgy kell meggyorsítani, hogy a prog­ram fő elemeit a választá­sok előtt a párttagság meg­ismerje, és legyen mit kép­viselnie. A programnak is jót tenne, ha a választási viták során felvetődő ellen- vélemények, vagy véle­ménykülönbségek elemzé­sével gazdagodhatna. Nem látom megoldhatatlannak azt a konfliktust, hogy előbb legyen választás és utána program. A választás a program formálásának nagyon hatékony eszköze lehet. Girósz Károlynak — mint mondta — változatlanul az a véleménye, hogy a párt reformpolitikáját kívü lrő l jobbról, belülről balról tá­madják. — A párton belüli, első­sorban baloldali típusú — nagyon nehéz itt jelzőket használni, ezt szeretném le­szögezni — szemlélet mö­gött nagyon sajátos leegy­szerűsítés húzódik meg. Változást akarnak, a válto­zás káros mellékterméke nélkül. Márpedig én nem hiszem, hogy egy ilyen tár­sadalmi átszerveződésben, amikor új modellt alakítunk ki, a változást némi „ren­detlenség” nélkül keresztül- vihetjük. A vélemények is megoszlanak, és nem tudunk minden részikérdést megvá­laszolni. Nem is beszélve arról, hogy mi sem tudjuk pontosan, milyen is lesz a: új rendszer. A jelszavak nem jeintenek új rendet! Azt a gyakorlat fogja megfogalmazni. Ezért fontos, hogy az újért való küzdelemben előbb saját ma- gunkkkal vívjuk meg a har­cot, hogy tisztázhassuk kér­déseinket és a jövőre vo­natkozó válaszokat. — A közvélemény részé­ről viszont egy másik típusú nyomást érzek, a parttalan- ság nyomását. Abban, hogy mindent tagad, ami az el­múlt harminc év alatt érték volt. Ma ez sikk, s óriási öntévesztés. Mert az 1956 utáni korszak valőüi hibái minőségileg más természe­tűek, mint az 1956 előtti kor­szak hibái voltak. 1956 előtt egy klasszikus sztálini mo­dell hibái jelentek meg, míg 1956 után ezek a durva és nyers hibák eltűntek a poli­tika színpadáról. Nem volt törvénysértés, nem tudok ró­la, hogy lett volna! Nem volt önkény, ami korábban volt. Az 1956 utáni időszakban 10—15 évig helyes törekvés volt, hogy a társadalmi szer­vek közötti szereposztás mar­kánsabban fogalmazódjon meg. Üj szellemiség, új gya­korlat honosodott meg. Üj sikerek is születtek és hibák is előfordultak. De mondom, a hibák természete más volt. Miben látom az 1956 utáni szakasz problémáját? Az 1956 utáni vezetés alapjaiban felszámolta a korábbi struk­túrát, de nem épített ki egy intézményes rendszert, hogy még egyszer ne fordulhas­sanak elő a korábbi hibák. Az 1956 utáni vezetés eleve elutasította ezeket a torzu­lásokat és saját bőrén érezte annak összes káros követ­kezményét. De tény: ez a vezetés egy idő után túlzot­tan megszokta azt a közeget, amelyben dolgozott; egy idő után túlzottan kötődött ön­maga korábbi döntéseihez, önkontrollja meggyengült, nem volt elég kritikus ön­magával szemben, és ezáltal felerősödtek a szubjektív ter­mészetű tévedések. És itt van egy lényeges különbség: míg korábban 1956-ig, majd később, mondjuk a 1970-es évekig a párt- és az állami tevékenység különválasztá­sa tudatos munka volt. Ké­sőbb ismét megkezdődött a „párt-állam” koncepciójának a megerősödése. Én a lénye­gi hibát abban látom, hogy a régi mechanizmussal szem­ben nem épült ki a jól mű­ködő, természetéből eredően a szubjektivizmust gyengítő új rendszer és mechanizmus. — Gondunkat növeli, hogy a gazdaságból nem meríthe­tünk elég sikeréLményt. A társadalom türelmetlen és ez nyom bennünket. Pedig 1988 — másfél évtized után — az egyik legsikeresebb gazda­sági esztendő volt, szinte teljesült a rövidtávú három­éves programunknak első esztendejére megtervezett időarányos leckéje. Azért Kim De Dzsung veterán dél-koreai ellenzéki politikus hétfőn Szöulban közölte, hogy a közeljövőben, való­színűleg februárban Magyar- országra látogat. A Béke és Demokrácia Pártjának elnö­ke újságíróknak elmondta, hogy látogatásának program­járól még nincs végleges megállapodás. Tanácsadói ugyanakkor felfedték: a lá­togatás részléteinék tisztázá­sára rövid időn belül sor ke­rülhet. A‘ figyelmet keltő bejelen­tés Horn Gyula külügymi- nisztériumi államtitkár szöu­li látogatása idején hangzott el. mondom, hogy szinte, mert a szerkezetátalakításban nem tudtunk nagyobbat lépni, de ezt nem tartom komoly hi­bának. Ez egy év után nem számonkérhető — a szerke­zetátalakítás évtizedek ter­méke lehet. Mivel nincs elegendő si­kerélmény, a társadalom tü­relme tovább csökkent. De hát emlékeztetni kell rá, hogy a növekvő terheket már 1987-ben jeleztük! Mi most semmi mást nem csinálunk, mint amit 1987-ben eltervez­tünk, megmondtunk, s ami­hez türelmet kértünk! Az a furcsa helyzet, hogy a ko­rábbi vezetést keményen bí­rálták következetlenségéért. Most, a mai vezetést azért bírálják, mert következetes. Persze tudom, nem ezért kritizálják, hanem a gon­dokért, de emögött követ­kezetesség is meghúzódik. Grósz Károly annak az érzésének adott hangot, hogy a türelmetlenség egy szű- kebb réteg álláspontját feje­zi ki, és van egy csendes többség. A többség — mon­dotta — támogatja ezt a po­litikát. De egy szűkebb ré- litikát. De egy szűkebb réteg valóban nagyon hangos, mesz- szebb hallatszik a hangja, mint a türelmes és áldozato­tokat vállalni kész rétegéé. — Az egyik oldalon te­hát nincs elég sikerélmény, s ez objektíve nagy teher, s ezzel egy-két évig számolni kell. A vezetésnek jó ide­gekre lesz szüksége, hogy bírja a rá nehezedő terhe­ket. A dolog másik része az, hogy sok figyelemre méltó, értékes vélemény is van. Ezit szeretném leszögezni. A hangoskodók nemcsak demagógok, valódi reális dolgokat kértek ás kérnek számon, de nem számolnak az objektív körülmények­kel, a lehetőségekkel. Azt hiszik, hogy csak a szándé­koktól függ, hogy tervein­ket teljesítjük-e. Ezek is nyomnak bennünket. Ép­pen ezért úgy érzem, hogy a májusi pártértekezlet óta a gazdasági és a politikai reformprogram végrehajtá­sához nem javultak, hanem romlanak a feltételek. Rész­ben a társadalmi körülmé­nyek romlanak, részben a vezetésben meglévő külön­bözőségek nehezítik a helyzetet. Ezt kellene meg­fontolnia a párt vezetésé­nek. — A Központi Bizottság­nak megvannak a lehetősé­gei ahhoz, hogy ezt megold­ja: egyrészt ítélje meg a vezetés munkáját, s ha arra a következtetésre jut, hogy a Politikai Bizottság, vagy a főtitkár, vagy a titkárok nem tudják betölteni eb­ben a helyzetben a felada­tukat, akkor vonja le a konzekvenciát. Ez minden kulturált pártban termé­szetes dolog. Ennek a lehe­tőségét mindig meg kell tar­tani a testület számára. És akkor meg kell próbálni egy új vezetéssel, hátha si­keresebben és eredménye­sebben tudja a programot megvalósítani. Ezzel számol­nia kell egy vezetőségnek és egy vezetőnek — hangoztat­ta az MSZMP főtitkára. (Folytatás az 1. oldalról) Másodszor: emelni kell a szakértelem, a tudás presztí­zsét, amely a minőségi célo­kat középpontba állító okta­tásfejlesztési stratégiával alapozható meg. A munka­erkölcsi és munkafegyelmi állapotok is csak az átfo­gó szellemi-erkölcsi megúju­lás részeként javíthatók. Harmadszor: a vállalkozás élénkítése megköveteli a le­maradókról történő szociális gondoskodást, a szociálpoli­tikai fordulat megvalósítását. Nyilvánvaló, hogy a gaz­dasági demokrácia eddigi gyakorlatát meg kell változ­tatni. Egyrészt ki kell építe­ni egy ténylegesen működő gazdasági demokráciát ab­ban az értelemben, hogy a gazdasági élet minden sze­replője — a nagy-, a kisvál­lalatok, a magánvállalkozók és az állam — részére egyen­lő esélyekét, szektorsemleges versenyfeltételekét biztosít­sunk. Ez a gazdasági alkot­mányosság alapkritériuma. A régi szocialista modell híveinek támadásai az utób­bi időben megélénkültek. Ezekre nem polémiákkal, ha­nem a reformpolitika kö­vetkezetes megvalósításával válaszolunk. A piacgazdálko­dás, a modern jogállamiság, a politikai viszonyok de­mokratizmusa, a szellemi­erkölcsi megújulás ösvé­nyein kell előre haladnunk. Az ösvények a szocializmus innovatív modellje felé ve­zetnek. Senki sem járt előt­tünk, nem másolhatunk sem nyugati, sem keleti mintákat. Sajátos magyar úton halad­va ki kell építenünk a ma­gyar szocializmus modelljét, amelyről nekünk kell eldön­tenünk, hogy milyen legyen. A korábbi, merev sajtó­irányítás béklyóiból kisza­badulva, az újságírás is új helyet keres és alakít ki ma­gának. A kormányzat abból indul ki, hogy csak egy autonóm sajtó tölthet be a társadalomban felelős szere­pet, ezért a sajtó autonómiá­ját tiszteletben tartja. A kormány számára tá­mogatást csak egy problé­maérzékeny sajtó jelenthet, amely a szocializmus meg­újítása mellett elkötelezett. A kormány nem kér egyet­len újságot sem arra, hogy a Minisztertanácsot népszerű­sítse. Csak arra, hogy legyen tényszerű, tárgyilagos és szolgálja, amit kell: a nép, a nemzet érdekeit! Most a sajtó területén lá­zas forrongás tapasztalha­tó. Ez természetes, és majd letisztul. Mi figyelünk a fo­lyamatok sokoldalú és mély elemzésén nyugvó, konstruktív javaslatokat tartalmazó, az emberek sor­sáért felelősséget érző kri­tikákra. A kormánynak a hibák, vagy bűnök takar- gatása nem érdeke, ezért egyenesen kéri a sajtót azok feltárására. Ez azonban olyan terület, ahal az újságíró­nak is vigyáznia kell, ne­hogy ártatlan embert hur­coljon meg, nehogy rágal­mazzon! Bízom abban, hogy a saj­tó világában a szocialista megújulás iránt elkötelezett kulturális műhelyek fejlőd­nék ki és a sajtót nem kül­ső politikai diktátumok, ha­nem bensőből vezérelt etikai elvek fogják mozgatni a szép és az igaz szó irányába. Hogy az igazat mondják, ne csak a valódit. — Ügy gondolom, egyetér­tenek velem: pártállástól függetlenül közös érdekünk, hogy a párttagság körében és a közvéleményben zavart okozó, a holtpontról történő elmozdulást gátló ballasztok­tól végérvényesen megszaba­duljunk. — Szocialista múltunk ér­tékeléséről van szó. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga által életre hívott munka- bizottság egyik albizottsága, mely abból a célból végzi az elmúlt 40 év értékelését, hogy munkája eredményét a Központi Bizottság majd megvitassa, egy közbenső ta­nulmányban úgy fogalma­zott, hogy 1956 októberében népfelkelés volt. Ha valamit a múltból meg kell tanul­nunk, akkor az az, hogy nagy hiba és még nagyob­bakhoz vezet, ha a történe­lem nindig rendkívül össze­tett jelenségeit vagy folya­matait egyszavas ítélettel minősítjük. A történelmi ese­mények soha sem egyne­műek! Ezért 1956 októberét igazán csak a legellentéte­sebb fogalmak együttesen képesek kifejezni. Az érté­kelésben a népfelkelésnek éppúgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó szo­cializmusellenes terrorláza­dásnak. Mert egész más volt az eleje, mint a vége. — Nem -vitatható, hogy a párttagok és a párton kívü­liek létérdeke a szocialista múlt értékelése, a főbb ten­denciák bemutatása, a hi­bák, tévedések okainak fel­tárása, a személyes felelős­ség megállapítása. Ehhez közös erőfeszítés (kell, de úgy, hogy ne új sebek ejté­sével próbáljuk gyógyítani a régi sebeket. Vigyáznunk 'kell, nehogy a hibák feltá­rásából, a rehabilitációkból a társadalmat megosztó po­litikai kampányokat csinál­janak. Ezt is úgy kell elvé­geznünk, hogy a beosületes, dolgozó emberek közelebb kerüljenek egymáshoz. — Nyilvánvaló, hogy a je­lenlegi helyzetünkből való elmozdulás konfliktusokkal jár. Ezeket vállalni kell, mert kikerülhetetlenek. Túl kell jutni rajtuk. De végze­tes lehet, ha a politikai, élet szereplői, a különböző poli­tikai erők, a meglévő fe­szültségeket nem mérsékelni, hanem élezni kívánják. A poiltiikai destabilizálódás — bekövetkezése esetén — gaz­dasági összeomlást és nem­zeti katasztrófát idézne elő A nemzetközi pénzvilág ugyanis érzékeny a politikai destabilizálódás minden je­lenségére. Ez a tétje annak, hogy normális, rendezett mederben maradnak-e az események vagy sem. Ezt a tétet kell mérlegelnie min­denkinek, aki a politikai küzdőtérre lép, és 'hitvallása mellett sorompóiba áll. Bár­milyen színekben küzdjön, bensejében mindenkinek a nemzet színeit kell hordoznia. S a nemzet érdekét nem szolgálja, ha a nemes küz­delem helyett bárki orvul hátbaszúrja ellenfelét. — Ebben a helyzetben a kormány nevében arra ké­rek minden magyar embert, párttagot és pártonkívülit, fiatalt és öreget, vallásost és ateistát, hogy a nemzet sor­sáért érzett felelősségtől ve­zetve, minden erejével aka­dályozza meg, hogy környe­zetében a szélsőséges indula­tok elszabaduljanak, a fele­lőtlen acsarkodás és a párt­ütő torzsalkodás uralkodjon el. Mindenkinek meg kell érteni: most a cél egy új starthelyzet elfoglalása, ami­nek záloga a nemzeti össze­fogás — fejezte be felszóla­lását Németh Miklós. Kim De Dzsung hazánkra kíváncsi Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének hétfő délutáni bejelentése után az MTI az alábbi tájé­koztatást kapta a Honvédelmi Minisztériumtól: A hadsereg védelmi jellegűvé alakításának korábban kidolgozott programja részeként egyoldalúan csökkentik a Magyar Néphadsereg létszámát, valamint harci-techni­kai felszereltségét. A csökkentés 1989—90-ben mind a szárazföldi, mind a honi légvédelmi haderőnemet érinti. A néphadsereg összlétszáma folyamatosan mintegy 8,8 százalékkal — 9300 fővel — csökken. Az egyoldalú csök­kentés során a néphadsereg rendszeréből kivonnak egye­bek között 251 harckocsit, 30 páncélozott szállítójármű­vet, 430 különféle tüzérségi eszközt, 6 harcászati-rakéta indítóállványt, valamint 9 elfogó vadászrepülőgépet. A létszám- és fegyverzetcsökkentéssel párhuzamosan meg­szűnik egy harckocsi dandár, egy vadászrepülő század, és további szervezeti korszerűsítést hajtanak végre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom