Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-31 / 26. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 26. szám Ára: 4,30 Ft 1989. január 31., kedd Grósz Károly hazaérkezett Interjú a repülőgépen — hazai dolgainkról Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára tegnap a kora délutáni órákban hazaérkezett Svájcból, ahol a Világgazdasági Fórum elnevezésű nemzetközi alapítvány meghívásának tett eleget. Grósz Károly a szervezet davosi “tanácskozásán előadást tartott a kelet—nyugati kapcsolatok, az európai együttműködés fejlődéséről. Az MSZMP főtitkára több nyu-- gat-európai politikussal is találkozott. Svájcból hazafelé, a MALÉV Zürich—Budapest menetrendszerű járatának a fedé'zetés Grósz Károly, az MSZMP főtitkára interjút adott a Magyar Hírlap és a Népszabadság tudósítójának Ennek során hangzott el — egyebek között — a következő kérdés: „Mi az Ön véleménye arról az igényről, amely tavaszra a parlamenti választásokat, s többpártrendszer tényleges bevezetését szorgalmazza? Utalunk a hétvégén elhangzott megnyilatkozásokra, amelyek azt mutatják, hogy erről is megoszlik a vélemény a pártvezetésben. Be- recz János szerint: „veszélyt jelent ugyanakkor, hogy a jelenleg legnagyobb létszámú, legerősebb politikai szervezet, az MSZMP, nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására, ugyanis rendeznie kell saját sorait ” S hallottuk, hogy 1956 értekelése során Pozsgay Imre rádiónyilatkozatában olyan terminológiát használt, amelyről a párton helül nincs közös nevező.” — Én a repülőgépen értesültem arról, hogy elhangzott egy interjú, o'vas- ni itt a repülőgépen olvastam az újságban — mondotta Grósz Károly. — Így tehát semmi közelebbit nem tudok. Nem tudok az interjú előzményeiről, és körülményeiről sem. Pozsgay Imrével az elutazásom előtt pár nappal együtt voltunk, kedden a politikai bizottsági ülésen. Ott erről nem szóit. Hangsúlyozom, any- nyit tudok, mint amennyit most olvastam a Népszabadságban. Amikor a Központi Bizottság kiküldte az általa vezetett munkabizottságot — ez nem valamiféle albizottság, hanem olyan, amelynek át kell tekintenie négy évtized tanulságait —, azért küldte ki, hogy elkészítse a XIV. kongresszus számára a programot, vagy a programnyilatkozatot. Attól függően, hogy a pártvita meddig jut el az 1989-cs esztendőben a koncepció dolgozásában. Ennék 1956 nyilván nem megkerülhető része. Nem tudom, hogy milyen indíték, milyen motiváció vezette Pozsgay Imrét, hogy a négy évtizedes elemző munkának ezt az egyetlen elemét megfogalmazza. Magát a minősítést illetően: amikor mi azt mondjuk, tekintsük át a négy évtized tanulságait tudományosan, abban az is benne van, hogy újraértékelünk dolgokat. Ám azt, hogy a tudományos értékelésből milyen politikai konzekvenciáikat vonunk le, előre nem lehet eldönteni, a politikai konzekvenciát nem egy ember, nem egy bizottság, hanem a Központi Bizottság vonja le. Ezt a Központi Bizottságnak kell megtárgyalnia, amely kiküldte a munka- 'csoportot. A munkacsoport nem a Politikai Bizottságnak tartozik jelenteni, hanem a Központi Bizottságnak. Nyilvánvaló, hogy egy tudományos vitában sokféle politikai konzekvencia levonható, de ez a vita még hátra van. Ügy gondolom, hogy Pozsgay Imrének és a bizottságnak talán vannak dokumentumai, amelyekre építik ezt a megállapítást — én ilyen dokumentumokkal eddig nem találkoztam. Szeretném hangsúlyozni: elvileg nem zárom ki, hogy új ismeretek birtokában új tudományos, és ennek alapján új politikai minősítést fogalmazunk meg. — Ami a stratégiát illeti, a Központi Bizottság az elmúlt 10 hónap alatt kétszer fogott hozzá ennek a stratégiának a kidolgozásához; két ülésen volt sikertelen a vita. A legutóbbi központi bizottsági ülés külön munka- bizottságot küldött ki, s a főtitkárt bízta meg, hogy ve- zessse azt, továbbá a KB februári ülése elé terjesszen egy jelentést a stratégiárói. Nem hallottam, hogy Berecz János hol nyilatkozott úgy, hogy a legerősebb politikai szervezet, az MSZMP nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására. Ha egy politikai párt nem akarja befolyásolni a politikai folyamatokat, akkor lemond fő feladatáról. Létjogosultságát épp az adja, hogy a társadalom érdékében a politikai folyamatokat befolyásolja. Nekünk, tehát két próbálkozás után a februári központi bizottsági ülésen harmadszor kell megpróbálni — most már egy bizottsági jelentéssel és nem politikai bizottsági jelentéssel meghatározni a főbb tartalmi kérdéseket. Ezek: az MSZMP viszonya a többpártrendszerhez, a választási rendszerhez, valamint a különböző alternatív mozgalmakhoz. Ehhez kapcsolódik az a menetrend, amit a Központi Bizottságnak jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a pártvezetés tudja, mihez tartsa magát. E sikertelen szakaszok sajátos reform-retorikai versenyre adtak módot — állapította meg egy újabb kérdés, azt tudakolva: meddig terjed a platformszabadság ?_ — Először is ez nem platformszabadság, ez az önfegyelem hiánya — hangzott a válasz. — A platformszabadság azt jelenti, hogy a testületen belüli nézetkülönbségek képviselhetők. Azok után is, hogy a testület elfogadta valamelyik álláspontot. Ennek értelmében a testületen belül lehet — ha NYÁRTÓL NŐNEK A FALAK Jó ütemben halad Kaposváron a Kisgáti-lakó- telep előküzműveleti munkája. A városgazdálkodási vállalat dolgozói a múlt év júliusában elvégezték az ivóvíz, a csapadékvíz, valamint a szennyvízcsatorna építését. Az idén a gáz- és útépítési munkálatokat fejezik be. Az előköz- műveleti munkák 16 millió 300 ezer forintba kerülnek. Az év közepén a területet már átadják az építőknek. indokolt — különböző meggyőző munkát végezni. De amíg a testület nem dönt, az az álláspont van érvényben, amit kialakított és elfogadott. Tehát a platformszabadság nem az összevisz- szaságot és a káoszt jelenti, hanem a testületen belüli szabadabb politikai vitát, amely a kisebbségi véleményt képviselők ’ számára ad lehetőséget ahhoz, hogy szövetségeseket és támogatókat gyűjtsenek álláspontjukhoz. Ezt mi nem tekintjük frakciónak. De addig, amíg a többségi álláspont van érvényben, addig a kisebbségnek a magatartásában, a gyakorlatában »többségi álláspontot kell képviselnie akkor is, ha nem ért vele egyet. Joga és lehetősége, hogy véleményét terjesz- sze a testületen belül. — Ami a reform-retorikát illeti — azzal bőségesen el vagyunk látva, s így soksok illúzió keveredik. Egyesek azt hiszik, hogyha reformról beszélnek, az mái reformot is jelent. A re- farmnak a tettekben, a magatartásban kell megnyilvánulnia. Minden reformnak időigénye van, az időtényezőt nem szabad (lebecsülni. Felvetődik tehát a kérdés, hogy az elmúlt tíz hónap alatt a pártértekezlet óta megtett út sok-e vagy kevés. önmagunk letisztulásához és a folyamatok kibontakozásához kevés — nem tettünk eleget, ezért az elmúlt tíz hónappal nem vagyok elégedett. Noha elég sokat tettünk, elsősorban a párton belüli közgondolkodás alakításában. A közvéleményt is szoktattuk, szoktatjuk a változó helyzethez. — Ami ennél fontosabb — önmagunkban megvívunk egy csatát amelynek szerintem a vége felé járunk. Jobban tudjuk, hogy mit kell tennünk a jövőt illetően. Igaz, többet tehettünk volna, s hogy ennek mi az oka, ezt sem lehet megkerülni: a vezetésben a pártértekezlet óta nem alakult ki emberi egység. Hangsúlyozom: nem politikai, hanem emberi egység. Nem alakult ki olyan emberi viszony, amely nélkül nem lehet egy ütőképes testületet elképzelni a veze-__ tésben. Különböző életutai jártunk meg, különbözőképpen mérlegeljük a folyamatokat. Ugyanakkor be kell látni, hogy ez egy nagy korszaknak az utóélete, amikor is egy nagy egyéniség saját értékes, esetenként vitatható tulajdonságaival rányomta a (Folytatás a 2. oldalon) Németh Miklós bejelentése a Gazdasági Kamara ülésén Kilenc százalékkal csökkentik a néphadsereg létszámát Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja hétfőn délután a Magyar Gazdasági Kamara elnökségének ülésén bejelentette: annak érdekében, hogy a Magyar Népköztársaság is hozzájáruljon az enyhülési folyamat továbbfolytatásához és az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló, márciusban kezdődő tárgyalások sikeréhez, a kormány — a magyar katonai vezetés javaslatára — olyan döntést hozott, hogy 1989—90-ben mintegy 9 százalékkal csökkenti a néphadsereg létszámát, és ezzel egyidőben a fegyverzetét és haditechnikai eszközeit is. Ülést tartott hétfőn a Magyar Gazdasági Kamara elnöksége. A testület a kamara ez évi legfontosabb feladatait vitatta meg. Az ülésen részt vett és szót kért Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja is. — A 15 éve húzódó pangást kiváltó alkalmazkodási válságban mindnyájan — itt a mai tanácskozáson önök is — ugyanarra a kérdésre keressük a választ: hogyan, milyen eszközök segítségével tudunk kimozdulni a jelenlegi holtpontró' — mondotta elöljáróban. — Ma már nyilván/aló, hogy a szocializmus 1948/49- ben kialakult, extenzív je1- legű modellje került válságba, és a gazdasági szerkezet alkalmazkodási nehézségei mögött is lényegé ben ez húzódik meg. Erről az alapról indulva kell keresnünk a választ napjaink leggyakoribb kérdésére: hogyan jutottunk ide, hol vaníliák a felelősök? Magam is úgy vétem: az igényes és kíméletlen kritika és önkritika a mai helyzet elemi követelménye. A számadást meg kell tenni. — Számomra világos: teljességgel elégtelen csak a stabilizációs programot folytatni. A stabilizációs feladatok szem előtt tartása mellett új politikai stratégia kell, amelynek gazdaságpolitikai lényege, hogy a statikus egyensúly megteremtésén túllépve mielőbb létre kell hozni a kitörés, az élénkülés reális feltételeit. Ma még nem ez a helyzet, mert a viszonyok felemásak. Azok a hazaiak és nagyrészt a külsők s. így a követelmények, melye - két közvetítenek, sokszor nem egyértelműek. A piaci üzeneteket jórészt még mindig dekódolni kell, a makrogazdasági egyensúly még mindig csak beavatkozásokkal biztosítható. S a beavatkozás szempontjait a gazdálkodók gyakran nem is ismerik, vagy ha igen, akkor sem méltányolják. És ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Mint ahogy azon se, hogy egy gazdaság, melynek belső piacán kell összemixelnie két, gyökeresen eltérő értékviszonyokat hordozó, alapvetően különböző elveken működő külpiaci rendszer követelményeit és értékrendjét, nem tud egy klasszikusan leírható modellt működtetni. A tehetetlenség, az egy helyben toporgás hátterében — ez vitathatatlan — az állam, illetve a kormányzat magatartása is meghúzódik. Ez a magatartás pedig egy olyan ellentmondásból fakad, aminek feloldására ma még nincs recept. Az ellentmondás abban áll, hogy megtapasztalva az áru- és pénzviszonyok mesterséges kiiktatásának pusztító következményeit, irányt vettünk szerepük érvényesítésére, a piacgazdaság kialakítására. Irányt vettünk, elindultunk az úton, de még nem vagyunk ott. Ugyanakkor az alkalmazott esz- • közök nagy része olyan, hogy azok ismert és elvárt hatásaikat csak egy jól működő piacgazdaságban képesek hatékonyan kifejteni. A valós piacnak — mint tudjuk — van árkorlátozó hatása, ami megakadályozza, hogy a termelők mindenféle költségeiket elismertessék az árban és még nyereségük is tegyen. A mi piacunk még nem ilyen, és valószínűleg még több évig nem is tesz az. A központi irányítás mégis úgy alkalmazza többék között a hitel- és kamatpolitikát, az ár- és bér- mechanizmust, az árfolyampolitikát, mintha' valódi piaci viszonyok működnének. Szorítani, terne'm kívánja a gazdálkodókat, önállóságot is ad nekik, de nem tudja megakadályozni, hogy a szorítás miatt növekvő költségeket a gazdálkodóik tovább hárítsák. Ügy tűnik tehát, hogy egy tényleges antiinflációs gazdaságpolitika és eszközrendszer kialakítása igényli az eddigi gyakorlat alapos átgondolását, s a korábbinál sokkal felelősebb együttműködést a folyamatok valamennyi szereplőjétől, a gazdálkodóktól, a kormánytól, az érdekképviseletektől egyaránt A kormány megkezdte a támogatások széles körű leépítését. Jelentősen csökkentette a veszteséges vállalatok támogatását, az ártámogatásokat, a társadalmi szervezetek működésének támogatását és a honvédelem kiadásait is. A hadikiadások csökkentéséről szólva itt ' szeretném bejelenteni : Annak érdekében, hogy a Magyar Népköztársaság is hozzájáruljon az enyhülési folyamat továbbfolytatásához és az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló, márciusban kezdődő tárgyalások sikeréhez, a kormány — a magyar katonai vezetés javaslatára — olyan döntést hozott, hogy 1989— 90-ben mintegy 9 százalékkal csökkentjük a néphadsereg létszámát és ezzel egyidőben csökkentjük fegyverzetét és haditechnikai eszközeit is. Lépésünk egyrészt következménye a nemzetközi eseményeknek, másrészt hozzá' kíván járulni a légkör további javulásához. Ugyanakkor megfelel annak a törekvésnek, hogy tovább csökkentsük a költségvetés kiadásait. Ezt hazai közvéleményünk is igényelte. Ez azonban egyidejűleg másfajta gondokat okoz, ami máris tudatosult és már kritikát is kiváltott. A hadiipari kapacitások kihasználatlansága ugyanis felborítja. néhány termelő üzem egyensúlyát és foglalkoztatási problémákat vált ki. Ez is jól mutatja, hogy nincs olyan lépés, amelynek csak pozitív hatásai vannak. Ezzel mindenkinek számolnia kell, a kormánynak és kritikusainak is. Nem a lakosság egyoldalú terheléséről van tehát szó, hanem olyan átfogó kiadás- és támogatáscsökkentésről, amelynek a fogyasztói árak emelése bár fájdalmas, szociális nehézségekkel járó, de elkerülhetetlen része. Olyan termelési közszellemet és mechanizmusokat kell kifejleszteni, amely a minőségi teljesítményt megfelelően honorálja, de egyúttal érzékelhető módon bünteti a hanyag munkát, a lógást. Az intenzív szakaszra való átmenet idején különösen fontos szerepet töltenek be bizonyos társadalompolitikai tényezők. Ezek olyan kapcsok, amelyeket most haladéktalanul létre kell hoznunk, mert a modern ipari világhoz köthetnek bennünket. Melyek ezek? Először: a gazdasági demokráciát, a gazdasági alkotmányosságot a politikai demokratizmussal, a modern jogállamisággal kell megtámogatni. Önmagában érvényesülő gazdasági alkotmányosság ugyanis nincs. (Folytatás a 2. oldalon)
