Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-30 / 25. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Dr. Ács Andrásnak, az Ínköz osztályvezetőjének Varasdy Károly ügyében adott, 1989. január 12-én megjelent válaszát az alábbiakkal szeretném kiegészíteni. Az iroda ügyintézésemben nem csak egy szolgálati lakást adott el Alsóbogáton. Az állami gazdaság kezelésében levő földterületen két utcában áll 15 házingatlan, telekmegosztási engedélyeztetését kellett intéznünk, majd az adásvételek teljes körű lebonyolítását. A tényszerűséghez tartozik, hogy az elkészített terveket a földhivatallal is záradékoltatni kellett (ez 1988. május 30- án megtörtént), és csak ezután lehetett kérni a végleges telekmegosztási engedélyt; ezt a hetesi tanács november 11-én adta meg. Ekkor már valóban nem az lnköz-nél álltam alkalmazásban. Dr. Acs András személyemre vonatkozó kijelentését (felelőtlen ügyintézés) visszautasítom, a hosszadalmasabb ügyintézés rajtam kívülálló körülményeiről legalább megkérdezhetett volna a cikk megjelenése előtt. Tisztelettel: Dr. Horváth Imre volt Inköz-alkalmazott Tisztelt Szerkesztőség! Körülbelül 1987 március végén a Laktanya utcában gépkocsik részére parkolóhelyeket festettek föl. A kije- 'löléskor a tanács műszaki osztályának illetékese figyelmen kívül hagyta a' Zalka Máté u. 19/c számú ház lukóinak ki-be járásra szolgáló kaput, és eléje is parkolót festetett. A kijárás még gyalogosan sem lehetséges az ott álló gépkocsik miatt, a kisgyermekes anyák a babakocsival pedig egyáltalán nem tudnak közlekedni. Már akkor felhívtuk a tanács illetékes ügyintézőjét; ő megígérte, hogy megnézi a helyszínt és intézkedik. Sajnos, azóta intézkedés nem történt. Ezért kérjük a segítségüket. Tisztelettel: a Zalka Máté u. 19/c lakói Kaposvár XLV. évfolyam, 25. szám 1989. január 30., hétfő Vigyázzunk rájuk! A nehezebben tájékozódók az utakon — Több figyelmet kell tanúsítanunk az utakon — mondta Borbola Mihály, a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági osztályvezetője. — Évről évre növekszik az olyan balesetek száma, amelyek a türelem hiányát jelzik. Sok függ a propagandától és a nevelőmunkától. Munkatársaink egyre gyakrabban rendeznek előadásokat, filmbemutatókat a közlekedésbiztonságról. A hátrányos helyzetűek decemberi második országos konferenciáján megállapították a résztvevők azt is, hogy szervezési, útépítési, jogszabályi és hatósági teendőkre is szükség van. Ajánlották például, hogy a vak emberek, ha egyedül közlekednek, használjanak mindig fehér botot. „A látni és látszani” közlekedésbiztonsági alapelv érvényesítése itt is élet. mentő lehet, hiszen így idő. ben észlelik a közlekedők, hogy az úton várakozó embernek fokozottabb segítséget kell nyújtaniuk. Nem könnyű a feladat, hiszen ami másoknak természetes, az a mozgáskorlátozottaknak már gondot okoz. A járda magassága, a jól észlelhető járdaszegély például a vak ember számára fontos tájékozódási vonalvezető, mert így könnyebben észleli, mikor van a járdán és mikor az úttesten. Ugyanakkor a tolókocsis ember számára a közlekedés könnyítését az jelentené, ha alacsony lenne a járda vagy rámpa vezetne az úttestre. Nyitott tagozat kistermelőknek FŐISKOLAI, EGYETEMI DIPLOMÁT KAPNAK ÚJ KULTURÁLIS FOLYÓIRAT INKOGNITO Üjabb kulturális folyóirat vállalta, hogy kultúránk értékei mellett gondokról is szól. Az Inkognito címmel megjelent első szám névjegykártyának” is tekinthető — bemutatkozásnak, amelyről illik szólnunk. Mi történt Pócspetriben? A község nevének említésére nem vonhatjuk meg vállunkat, mint akár négy évvel ezelőtt, hiszen kipattant az ügy; Ember Judit nyolc esztendővel ezelőtt már filmet készített róla, ám dobozából csak néhány napja szabadult ki a leleplező gondolat. Az interjúban a rendezőnő töretlen munkakedvéről és határozott szándékáról is beszél, Magyar Judit jóvoltából. Tarján Tamás a hetvenéves Mándy •Ivánt köszönti. Magam is láttam Korniss Péter fotóművész Vendég- munkás című fotókiállítását — képregényét, ahogy á szerző nevezi — Budapesten a Műcsarnokban. Portrévázlat Bay Ilona tollából, reflexiók a kiállításról — ez olvasható az új folyóirat legújabb számában. Szormorú, hogy ez ma még igaz — vélekedett az egyik néző a látottakon. A Nemzeti Színház sorsa Szegvári Katalint foglalkoztatta. Amit írt: történelmi krimi — ahogy cikkének címe is jelzi. Emlékszem, milyen fölháborító botrányt kavart zenei Konzervált hírek Tabon a posta 5. számú körzetében a hűséges előfizetők nem találták postaládájukban szombaton, sőt vasárnap 14 óráig sem kedvenc lapjaikat; a posta elfelejtette kézbesíteni. Hogy a kézbesítő felelőtlensége, lazasága, nemtörődömsége vagy más valami okozta-e a bosszúságot, azt nem sikerült kideríteni. Nem k ez a lényeg: az előfizetőt ugyanis az érdekli, hogy időben meg- kapja-e lapját. Mert a későn kézbesített hír már nem hír! Azután — feltételezem — a postának sem mindegy, hogy milyen a lakosság véleménye a tevékenységéről. A híreket konzerválni nem kifizetődő! K. J. ÉxklWV kuluráfc fogóira; inKPgnitó /Stfi ftt+íKAfMA körökben a Fesztiválzenekar megalakulása (csak maguk a tagok akarták és lelkes dirigensük). R. Székely Júlia a zenekar megalakulásának történetébe avatja be az olvasót — ígérvén, hogy egyszer a Szépirodalmi Könyvkiadó egy antológiában megjelenteti a teljes írást. A Hököm Színpad sem a szőnyegen vonult be a magyar színházművészetbe — az elmúlt öt évről nyilatkozott a iegfiatalalbb Karinthy, Karinthy Márton rendező. Üj színházunk néhány héttel ezelőtt nyitotta meg kapuját. Az új kulturális folyóirat bizonyára nem sütötte el minden puskaporát az első szám nyomdába adásával. Budapesti és vidéki színházműsor-mellékletét pedig akár ajándéknak is vehetjük. A gödöllői Agrártudományi Egyetem ez év őszétől speciális képzési formát indít kistermelőknek. A hároméves képzés során az egyetem olyan ismerete Két nyújt, amelyek kellő alapot jelentenék egy háztáji gazdaság vagy egy kisüzem megszervezéséhez, eredményes működtetéséhez. A tantervi elképzelések szerint a növénytermelési állattenyésztési szaktárgyak melNem volt indulatoktól mentes a nagyatádi horgászok tegnapi kötzgyűlése. A néphadsereg helyőrségi klubjában 507 felnőtt, 95 ifi és 72 gyermek horgász közül majdnem háromszázan voltak Oitt a városi horgászegyesület számvetésén. A korábbi nehézségek után az idén sikerül talpra állniuk; a korrektség azonban még sokszor hiányzik: az 507 felnőtt tag közül csupán 268 tartotta kötelességének, hogy időben leadja a fogási naplót, s a 95 fiatal közül is csak 56 tett eleget az előírá. soknak. Így nem tudni, hogy valójában mennyi halat szá- koltak meg a horgászok. Tavaly 3500 kiló pontyiva>- dékot telepített az egyesület az atádi csónakázótóba, a háromfai vízbe és a Rinyá- ba; a csónakázótóba 500 kiló amúr is került. Tavaly lett közgazdasági alapismereteket, könyvelést, háztartásgazdaságot is oktatnak, és megismertetik a hallgatókat a szerződési jog általános tudnivalóival. Szakosodásra is lesz lehetőség, és külön tantárgyként oktatják, a biogazdálkodást. Ez az oktatási forma nyitott, érettségivel bárki jelentkezhet, beiratkozhat, a kapott tankönyvekből vizsgát tehet, és természetesen. átlagban legalább 30 kiló pontyot fogtak az atádi városi horgászegyesület tagjai. Azok, akik közül 115-en 995 óra .társadalmi munkát is végeztek. Egyebek között befejezték a háromfai hor_ gásztanya építését, s tevékenykedtek a tavak védelméért is. Mert tagdíjelmaradással nem kell számolni, Kovács Freenc, az egyesület titkára bejelentette: az atádi csónakázótóba a tavasz, szál 10 mázsa balatoni keszeget telepítenek. Ennek azért is örülnek a horgászók, mert sokáig csak a Balatonon lehetett keszegez- mi, de az utóbbi években az a horgász, aki oda ment, csak ráfizetett: sókba kerül az utazás, az ellátás, és az intenzív halászat miatt ők alig-alig fogtak valamit. A csónakázötavi telepítés így esélyeiket is növeli. ha igényli, a hallgató konzultációra is eljárhat. Lényeges különbség a hagyományos képzési formákkal szemben, hogy a hallgató — bizonyos határokon belül — maga szabhatja meg a vizsgák sorrendjét és időpontját. A képzési idő legkevesebb három év, amely után főiskolai, illetve egyetem' diplomát kaphatnak a hallgatók. Veszélyhelyzet a répási vasúti átjárónál Csak három perc! Kedd este fél hatkor ennyi időtől függött, hogy nem kellett beszámolnunk egy szomorú szenzációról. A Nysa teherautó valósággal átszakította a leengedett sorompó egyik karját... Olyan erővel ment, hogy még a jókora beton- tuskót is kimozdította a helyéből. Tegnap délután Kalmár Géza, a pécsi vasút- igazgatóság főmeneti rányí- tója a következőket mondta a balesetről: — A sorompóőr gyors helyzetfelismerésének köszönhető, hogy nem lett baleset. Előresietett a vágány mentén, és megállította az érkező kaposvár—siófoki vonatot. A mozdony személyzetével együtt eltávolította a sínekről a sorompót. A vonat mindössze öt percet késett. — Azóta hat nap telt el. Miért nem állították helyre a sorompót? — Már szerdán elkezdték a munkát; csak nem olyan egyszerű a helyreállítás. Az egész sorompót le kellett vágni, s ki kell cserélni. Addig kézi jelzéssel állítja meg a sorompóőr a forgalmat, ha jön a vonat. —. Egyszerre nem tud ott lenni a sorompó mindkét oldalán. — Esetenként valamelyik társa segít neki. Ha nincs segítsége, akkor piros lámpát tesz az úttestré. — Mikor áll helyre a rend? — A jövő hét közepére. Addig is kérjük az autósokat, hogy figyeljenek erre a veszélyhelyzetre. (A répási átjáró Toponáf után van a kaposvár—szántódi úton. — A szerk.) A vasút után a városi rendőrkapitányságot is felhívtuk: felelős-e a Nysa vezetője a történtekért, tudakoltuk. — Nem a sofőr, a fék a hibás, hangzott a válasz. S a balesettől e három perc mentette meg ... B. J. Jeges örömök a Desedán Több százan használták ki a hét végén a Oeseda jégtükre adta lehetőségeket. A hatalmas jégfelületen mindenki talált helyet — akár kezdő volt, akár haladó. Több alkalmi jégkorongcsapat is alakult AZ ATÁDI HORGÁSZOK KÖZGYŰLÉSE Keszeg is lesz a tóban Ha jön a vonat! Tarka sorok Becsületes megtaláló — Főúr, maga igazán becsületes megtaláló. Visszaadta az elveszett pénzemet. Csakhogy én egy ötvenkoronást veszítettem el, maga meg két húszast és egy tízest adott. — Az igaz, mindjárt fel is váltottam, arra számítva, hogy esetleg jutalmat kíván adni. Megszólítás — Hogyan kell megszólítani a főnököt? Vezérigazgató úrnak? — kérdi az új titkárnő. — Csak első nap — felelik a kolléganők. — Később már mackónak, kincsemnek, bogaramnak í .. Orvosnál — [Doktor úr, nem írna lé! valami orvosságot a férjemnek? Folyton beszél álmában. — S ez annyira zavarja önt, asszonyom? — Nem. de semmi érdekeset nem mond. Előrelátás A menyecske, nagy pironkodások közepette elsuttogja a gyóntatószékben, hogy a tanyáról jövet megcsalta a férjét azzal a legénnyel, aki a szekéren behozta. A pap három miatyán- kot ró ki rá peniten- ciául. — Inkább hatot tessék adni! — kéri a menyecske — vissza is a legénnyel megye k... Zenerajongók Egy hölgy suttogva kérdi szomszédjától a Zeneakadémián: — Bocsánat, nem tudja véletlenül, ez Mahler? — Nem tudom. Sajnos, én is most vagyok itt először. Aforizmák Olykor a látszat határozza meg a tudatot. * * * Gyakran a lassú ember jut leginkább előre. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyoi Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Sierkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Poslacim: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-044. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Kiszült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előlizethető bármely hirlapkézbe- sítö postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és o Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 1t/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608