Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-01 / 286. szám
f Tisztelt Szerkesztőség ! Fellainé Vadál iMarianna, öreglak, Fő u. 110. sz. alatti lakos október 13-án megjelent számlázási panaszát kivizsgáltuk, és az ,alábbi tájékoztatást adjuk. 1988. április 12-én üzemigazgatóságunkra érkezett levelét pénzügyi csoportunk illetékességből boglárlellei ki- rendeltségünkre továbbította. Ügyintézőnk a levelét sajnos válasz nélkül hagyta. \Figyelmeztettük a levelek pontos, határidőn belüli megválaszolására. Kirendeltségünk közlése szerint szerelőink még júniusban elvégezték tisztelt fogyasztónk megbízottjának jelenlétében a fogyasztásmérők helyszíni felülvizsgálatát, a számlákat és a mérőállásokat összehasofolitották, és megállapították a számla helyességét. Szerelőink tájékoztatása után fogyasztónk megbízottja a mérők hitelesítés miatti cseréjétől eltekintett. Kirendeltségvezetőnk a nyilvántartások, alapján megállapította a számla helyességét, ezért az üggyel tovább nem foglalkozott. Amennyiben fogyasztónk a fogyasztásmérők hitelesítéséhez ragaszkodik, kérjük, közölje ezt kirendeltségünkkel, ahol ■ a hitelesítéssel kapcsolatos teendőket elvégzik. Tisztelettel: Tatár Dénes üzemi gazgató Dédász Üzemigazgatósága, Keszthely Tisztelt Szerkesztőség ! A Dédász Keszthelyi Üzemigazgatósága válaszát nem fogadom el. En nem számlázási panasszal fordultam a vállalathoz, és nem a |számla helyességének felülvizsgálatát !kértem, hanem az órák hitelesítését, mert kifogásoltam, hogy azt az árammennyiséget egy háromtagú család nem fogyaszthatja el, \amit az óra mutatott, iNem tudom, milyen módon mondtam le az órák hitelesítési cseréjéről, és ki lehetett a megbízottunk, mert mi senkit nem kértünk fel, hogy helyettünk bármiben eljárjon. A levél >utolsó bekezdését nem tekintem helytállónak, mert én már 6 hónappal ezelőtt kértem a fogyasztásmérők hitelesítését, s ha intézkedtek volna, akkor nem sürgetem azt. Tisztelettel: Fellainé Vadál Marianna öreglak, Fő u. no. Télapó taxin, Mikulás helikopteren Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 286. szám 1988. december 1., csütörtök ERDÉLYI ÖRÖKSÉG Gyermekrajz-kiállítás nyílt Kaposváron Már csak ötöt kell aludnunk és jön a Mikulás — számolgatják a gyerekek ujjaiikon az ünnepek közeledtét. Ez az ünnep már évek óta kilépett a családi keretek közül, s közeledtével gyakran az utcákon is szembetalálkozhatunk a fehér szakállú ajándékosztóval. Nem lesz ez másképp idén sem, sőt, új ötleteikkel is kedveskednek az üzletek a kicsiknek — ami mellesleg nekik is jó reklámfogás. Kaposváron három helyen is teli puttonnyal várja a gyerekeket a Mikulás, a Ka- posker nagyobb üzletei környékén. A Honvéd utcai ABC-áruháznál, a Füredi csomópont melletti és a Béke utcai boltok környékén énheti kellemes meglepetés az apróságokat. Akik nem akarnak elmenni otthonról, de mégis szeretnék, hogy miaga a Mikulás adja át az ajándékot, azok házhoz hívhatják őt telefonon. A Tempo Taxi már harmadik éve vállalkozik e kedves szerepre, s ez alkalommal ötödikén a városkörnyékre, hatodikén pedig Kaposvárra sietnek a taxis-télapók. Aki úgy érzi, megéri az anyagi áldozatot — városon belül hetven, vidékre 140 forint az átalánydíj plusz a 70 forintos csomag — igazán szép meglepetést szerezhet csemetéinek. Vidéken a legnagyobb meglepetés a kaposújlaki repülőtéren éri a gyerekeket, oda ugyanis szombaton helikopteren érkezik a Télapó. Sajnos idén már osak ott rendezik meg ezt a nagyszerű műsort, a korábbi évek hagyományairól — hogy a kaposmérői focipályán is leszállniák — le kellett mondani a szervezőknek. Siófokon sem maradnak Mikulás nélkül a legkisebbek,. a vásárcsarnoknál és a Sió Áruházzal szembeni ABC-nél várja őket az ajándékokkal. Nagyatádon is otthon várhatják a városi tanács családi irodájának Télapóját azok, akik ezt időben megrendelték. Az ötlet a kaposvári általános iskolák rajztanárainak munkaközösségétől indult, Bene János kezdeményezésére. A tanárok olyan pályázatot hirdettek a felső tagozatos tanülókmialk, amelyen két feladatot kellett megoldaniuk. Elsőként tanulmányozniuk kellett a könyvtárakban fellelhető szakirodalmat Erdély népművészetéről, építészetéről, az ott élő magyarság kultúrájáról, majd — a feladat másik részeként — rajzban kellett megfogalmazniuk élményeiket. A megyeszékhely összes általános iskolája részt vett a pályázaton, 62 tanuló küldte be munkáját, összesen 67 rajzot, festményt, illetve linómetszetet. A pályázat meghirdetői a mlegyei könyvtár intézményében leltek további támogatóra, akik vállalták a meghívók, az okleveleik elkészítését, valamint tegnaptól kiállításon is bemutatják a legsikeresebb alkotásokat. A tegnapi megnyitón Szita Ferenc, a könyvtár igazgatója hangsúlyozta, hogy Erdély a gyerekek rajzain keresztül is üzen. Üzen Arany János, Benedek Elek szellemisége a Királyhágó és Segesvár, Kalotaszeg példája. Kiemelte: nagyszerű dolog az, hogy az elmúlt hónapok során a város mihdegyik iskolájából megmozdultak a tanulók, és a A bécsi egyetem elméleti meteorológiai tanszéke második éve ítéli oda a Schin. ze-díjat. Ezt az idén siófoki és budapesti meteorológusokból álló kutatócsoport nyerte el. A mintegy 40 oldalas, német nyelven benyújtott, az „Azori anticik- lonárds viharok számítógépes felismertetése a balatoni viharjelzés számára” című pályázatuk elméleti és tananyagból, vagy egyéb forrásokból eddigi ismereteik és a hozzá olvasottak alapján megörökítették élményeiket. Szinte minden jelen van itt, ami Erdélyhez tartozik, a temető kopjafái éppúgy, mint a fafaragások, a templomok vagy koron- gozó mesterember alakja. A rajzok szépek, megkapóak. számítógépes munkáit a siófoki dr. Böjti Béla és dr. Bartha Imre, míg a gyakorlati feladatokat a tévéből és rádióból is jól ismert Rábai Attila és Vissy Károly végezte. A díjjal együtt 20 ezer schillinges jutalom is jár, amelyet a magyar meteorológusok a díjkiosztón vesznék át január közepén Bécs- ben. Díjnyertes siófoki meteorológusok Felrobbantak a gázpalackok ÓRÁKRA ELTERELTÉK A 7-ES ÚT FORGALMÁT Kivilágílatlan kerékpáros Nem adott elsőbbséget az autós Szerencsés (kimenetelű baleset történt kedden délben Balaitonkeresztúr határában, a 7-es főköalekedé- si út 165,8 kilométerénél. A Budaörsről Nagykanizsa felé, Újudvarra tartó FV 51- 50 rendszámú pótkocsis IFA vezetője, Fábián László árra lett figyelmes, hogy füst szivárog ki a motorházból. Felnyitotta amnak tetejét, s ekkor vette észre, hogy a motortér ég. Kocsikísérőjével, Róth Andrással a náluk lévő két kézi poroltókészülékkel igyekeztek megfékezni a lángokat, de nem bírtak vele. A tűz tovább terjedt a rakomány felé. Az IFÁ-n, illetve a pótkocsiján a Tigáz ötszázhetven üres gázpalackját szállították. A hő hatására ezek közül több mint harminc felrobbant, s körülbelül kilencven darab súlyosan megrongálódott. Fábián László és társa azonnal leállította a szembejövő forgalmat, míg az őket követő tehergépkocsi segítségért sietett, majd az azután jövő személyautó vezetője a másik irányból zárta .le a forgalmat. A keszthelyi és a marcali állami tűzoltó}c, illetve a boglárlellei önkéntesek nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A rendőrség pedig több órára elterelte a forgalmat a hetes útnak erről a szakaszáról, mert félő volt, hogy további palackok robbannak föl. A kora estig tartó mentésben a nagykanizsai és budaörsi volánosok mellett részt vett a közúti igazgatóság is: a szükségútvonalon biztosították az akadálytalan forgalmat.. A jelentős kárt okozó tűz és baleset okát szakértők bevonásával vizsgálják. Feltételezhető, hogy a szakszerűtlenül javított üzemanyagrendszer miatt keletkeztek a lángok, mert erre utaló nyomokat találtak a helyszínen. Kivdlágítjatlan kerékpárral közlekedett kedden kora este Karódon a La tinea utcában a 22 éves Both Gábor. Elékanyarodott a vele szemben szabályosan érkező személygépkocsiinak, amely elütötte. Both Gábor airccsonttörést szenvedett. Ugyancsak kedden, a délutáni órákban Siófokon, a Klapka és az Irányi utca kereszteződésében a 35 éves A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított rablás alapos gyanúja miatt László Péter 41 éves gépkocsivezető, budapesti lakos ellen, aki november 9-én délben a VII. kerületi Népköztársaság útja 12. szám előtt az általa vezetett taxiban egy spray-vel szemlbefújta külföldi álSzabó Zoltánná siófoki felszolgáló nem adott elsőbbséget a jobbról szabályosan közlekedő 27 éves Puszta János helybeli gázszerelőnek és összeütköztek. Puszta János utasai közül a 21 éves Nyikos János súlyosain, a 26 éves File Jánosné és a 18 éves Nyikos János- mé — valamennyiéin siófoki lakosak — könnyebben megsérültek. lampolgárságú utasát, elvett tőle 250 USA dollárt, majd kilökte a gépkocsiból és elhajtott a helyszínről. A külföldi állampolgár könnyű sérülést szenvedett. László Pétert a .rendőrség elfogta és őrizetbe vette. Ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Rablás a taxiban Tarka sorok Új gép — Ezt az új gépet három műszakban használják ? — Igen. Egy műszakban dolgozom rajta és kettőben javítjuk. Koldus Chicago elővárosában egy koldus csönget be egy villa kapuján. — Tudna adni egy kis alamizsnát? — kérdezi a kaput kinyitó házigazdától. — Én vagyok A meggazdagodás ötféle módja című könyv szerzője. — De akikor miért koldul? — Hát éppen ez az egyik mód. Hasek Jaroslav Hasek a sorozóbizottság előtt várakozott a meztelen férfiak között. Az orvos minden sorra kerülőtől megkérdezte: Van valamilyen panasza? Fogyatékossága? — Szívműködési zavaraim vannak — mondta az egyik. — Nekem is — mondta az orvos. — Alkalmas. Kérem a következőt. — Nagyothallok — mondta a másik. — Én is — mondta az orvos. — Alkalmas. Most Hasak következett. — És magának? Van valamilyen fogyatékossága? — őszinte vagyok — mondta Hasek. Lánykérés — Még egyszer kérem, adja hozzám feleségül a lányát— mondja a bankárnak a szegény fiatalember. — Lágyuljon már meg az a kemény szíve ! — De hiszen magának nincs semmi vagyona és nem ért semmihez ! Ilyen esetekben én nem a szívemre hallgatok, hanem az agyamra! — Hát akkor legalább az agya lágyuljon meg... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hirlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608