Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-02 / 287. szám

4 Somogyi Néplap 1988. december 2., péntek Küldött lesz az országos értekezleten Á tagok tetteket várnak ( JOGI TANÁCSOK A MUNKAKÖNYVRÖL Nagy borítékot tett elém Szentesi György, a kapos­vári Közúti Építő Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára. Most kapta meg az Építő-, Fa- és Építőanyag- ipari Dolgozók Szakszerve­zetének központjában, s az országos szakszervezeti ér­tekezlet dokumentumai és iratai vannak benne. — Országos szb-titkári értekezleten voltam október 30-án Budapesten, s ott vá­lasztották meg ötvennyol­cunkat küldöttnek. Somogy - ból e szakma képviseleté­ben én megyék egyedül ;erre a fórumra, az újságban- azonban olvastam, hogy ösz- szesen tizenheten leszünk somogyiak. Szentesi György a nagy tapasz tál a tű s zb-titkáré k kö­zé tartozik a megyében, ti­zenhárom éve tölti be ezt a tisztséget. A beszélgetés­ből kiderült, hogy fölkészü­lésnek is jó volt a SZOT három vitaanyagának meg­beszélése a vállalatnál. — Ehhez hozzátettük a szakszervezetünk központi vezetőségének a véleményét is. A fővárosban hallottak alapján különböző csopor­tokban vitattuk meg a dol­gozókkal. A beszélgetések többségét én vezettem. — Mi volt a tagok véle­ménye ? — Támogatják a megúju­lásra vonatkozó elgondolá­sokat, valamint a bérekkel kapcsolatos elképzeléseket. Ugyanakkor sürgetik az életszínvonallal, a szociálpo­litikával összefüggő elgon­dolások megvalósulását. Ez érthető is, hiszen — amint példaként felhozták — a legsúlyosabb gondjaik a kis jövedelműeknek, a nyugdí­jasoknak, valamint az ott­hont teremtő fiataloknak vannak. — Mivel bocsátják útra? — Azt kérték a szakszer­vezeti tagok, hogy a szak- szervezet hatásosan lépjen fel a kor követelményének megfelelő keresetek bizto­sítása érdekében, mert a je­lenlegi helyzet hosszabb tá­von nem tartható. A szák­szervezeti bizottság csak úgy látja megvalósíthatónak az alulról építkező béralkut, ha mind a vállalat, mind a szakszervezet olyan helyzet­be kerül, hogy a megvalósí­tás tőle függ, s ennek nin­csenek akadályai. Várakozó állásponton vannak a dol­gozók, mert most már köz­hely a hér- és adórendszer miatti teljesítmény-vissza­tartás emlegetése. Most már megoldást kell találni, s ez nemcsak a szakszervezet, hanem a kormány érdeke is. A szakszervezet — ha az a program, amelyet meg­hirdetett, nem valósul meg — elveszíti a tekintélyét! — Helyet kaptak-e az or­szágos összefoglalóban a he­lyi javaslatok? — Igen, de mégis az az érzésem, hogy a bérre vo­natkozó kérdésekben lassú­nak látszik az előre jelzett ütem. Persze ennek az ala­kulása attól is függ, hogy mi lesz a küldöttek vélemé­nye az országos szakszerve­zeti értekezleten. Megjegy­zem, hogy a Munka Tör­vénykönyve tervezett módo­sításának két elképzelésével változatlanul nem értünk egyet. Szerintünk ha az egyik fél akarja, akkor kö­telezően kelljen! megkötni a kollektív szerződést. A bi­zalmiak egyetértési jogára Ez az építészeti szempontból is érdekes épület nemrégiben készült el Boglárlelle központjában, részeként annak az épületsornak, amely meghatározója lesz a bogiári városrész arculatának A KAPOSVÁRI ruhagyár PÁLYÁZATOT HIRDET gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. Feltétel : közgazdasági egyetem, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, 10 éves pénzügyi, számviteli vezetői gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: kézzel írott önéletrajzot, amely részletesen tar­talmazza a pályázó eddigi szakmai, vezetői te­vékenységét, szakmai végzettséget tanúsító oklevelet, erkölcsi bizonyítványt. A pályázatokat 1988. december 31-ig lehet benyújtani a vállalat személyzeti osztályvezetőjénél. (103973) a jövőben is szükség van. Sok mindennel indokolják, hogy nem kell, még a bér­alkuval is, de hát egyelőre hol van az még! — Mit vár az országos értekezlettől ? — Itt nem lesz tisztség­viselő-választás, a szakszer­vezet ugyanis előre akarja hozni a kongresszust 1989 elejére — mondja Szentesi György. — Ez így lassan ha­lad, a dolgozók is türelmet­lenek. Azt mondják: ne csak szavak, hanem tettek is legyenek. Azt várom, hogy az országos értekezlet után felgyorsulnak az ese­mények az újjászerveződés­ben, az országos szakszer­vezeti vezetők ugyanis job­ban érzik: mit akar a tag­ság. Erre alapozva biztosab­ban tudnak majd föllépni. L. G. A munkakönyv kiállítá­sával, bejegyzésével kap­csolatos tudnivalókat tar­talmazza az 1/1988. számú ABMH-rendel|kezés, amely augusztus 1-jén lépett ha­tályba. Mindenkit érint a következő bekezdés: mun­kakönyvét annak a tizenne­gyedik életévét betöltött személynek lehet kiállítani, aki a külön jogszabály sze­rint munkaviszonyt létesít­het, ide nem értve az -alap- és középfokú nevelési-ok­tatási intézmény nappali tagozatos tanulójának szün­idő alatti munkavállalását. Külföldi állampolgár vagy hontalan személy részére — ha jogszabály másként nem rendelkezik — munka­könyvét akkor lehet kiállí­NÉPI ELLENŐRÖK VIZSGÁLTÁK Zsúfoltak a rendelők A Balaton-parton üdülők egészségügyi és kulturális ellátását vizsgálta a nyáron a boglártellei, a marcali, a siófoki és a megyei Népi El­lenőrzési Bizottság. Az ösz- szefoglaló jelentést a megyei NEB a tegnapi ülésén vitat­ta meg. Az ellenőrök a csúcsidőt vizsgálták: » július 15-e és augusztus 15-e közötti idő­szakot. Ilyenkor Fonyódon 8 ezerről 100 ezerre, Siófokon 25 ezerről 130 ezerre, Bala- tonföldváron 2300-ról 40 ezerre, Kőröshegyen 1800-ról 5 ezerre, Boglárlellén 11 ezerről 70 ezerre emelkedik a lakosság száma. A szá­mok természetesen hozzáve­tőlegesek, ám érzékeltetik, hogy milyen feladatöt jelent az ellátás a főszezonban. Az időlegesen a Balaton­nál lakók — az ott üdülők — számának növekedése is érzékelteti, hogy a déli part milyen jelentős idegenfor­galmi bevételók forrása. E bevételekből azonban az el­látásért felelős tanácsok nem kapnak vissza olyan összeget, amelyet az infra­struktúra fejlesztésére for­díthatnának. A településfej­lesztésre fordítható tanácsi keretet még mindig az ál­landó lakosság létszáma ha­tározza meg. Nyáron sokan keresik föl a .part menti települések körzeti. orvosi rendelőit. Boglárlellén például 60 szá­zalékkal, Balaitonmárián 30 százalékkal, Siófokon 95 szá­zalékkal többen kérnek or­vosi ellátást, mint az év más időszakaiban. A gyermekor­vosi körzetek forgalma a kétszeresére nő. A rendelők­ben a munka tárgyi felté­telei az utóbbi évek fej­lesztésének eredményeként kielégítőek ugyan, az egész­ségügyi szolgáltatás színvo­nalát azonban hátrányosan érinti a zsúfoltság, hiszen az ellátást alapvetően az állan­dó lakosság számára szer­vezték. A kórházaknak sincs lehe­tőségük arra, hagy a sze­mélyi és a tárgyi feltételek rugalmas alakításával alkal­mazkodjanak a megnöveke­dett nyári feladataikhoz. Tennivalóikat belső átszer­vezéssel igyekeznek megol­dani. A gondokat enyhítheti jövőre a siófoki és a mar­cali kórház bővítése. A déli part közegészségügyi- járványügyi körülményei az új kereskedelmi egységek idei átadásával sem javultak meg­felelően. Az élelmezéshigié­niát kedvezőtlenül befolyá­solta az erősödő anyagias­ság, az éleímezés-eegészség- ügyi követelmények be nem tartása, a dolgozók vándor­lása és a szakképzettség hi­ánya. Az egészségügyi ellátáshoz hasonlóan a kulturális szol­gáltatásokat is nehezíti az eszközök hiánya. A szabad­téri színpadok állapota fo­kozatosan romlik. Több te­lepülésen nincs művelődési ház. Kedvezően alakul vi­szont a könyvtári hálózat, jó állapotban vannak a mozik és több csábító kiállítóterem is van a parton. A program- kínálatot hátrányosan érinti, hogy az előző évekhez ké­piest megfizethetetlenné vált a színházi-, az opera- és a balett-társulatok vendég­játéka. Kivételt jelent a bogiári nyári színház, a ka­posvári társulat kamarabe- m utalóival. A megyei NEB azt java­solja felsőbb szervének, hogy kezdeményezze a taná­csok bevételi forrásainak bő­vítését az idegenforgalom helyi bevételeiből. ’Javasol­ták a népi ellenőrök többek között azt is, hogy az egész­ségügyi és a közművelődési dolgozók anyagi elismerésé­ben az eddiginél jobban tükröződjön a főszezonban végzett többletmunka. Tudnivalók a babzsizsikről A tárolt bab kártevője a babzsizsik. A tárolás folya­mán több nemzedéke is ki­fejlődik, a károsított bab­szemeken több szabályos kerek lyuk található. A bo­garaik távozása előtt hár­tyaszerű készítmény fedi a lyukakat, erről könnyen fel­ismerhető a fertőzött, lár­vákat tartalmazó szem. Sza­badföldön is előfordul és esetenként a szabadban is áttelel. Különösen veszélyes házikertekben, illetve olyan helyeken, ahol a babot ku- knica köztesként termesztik, mert szabadföldön az ösz- szerakott kukoricaszáirak vé­delmében kiváló áttelelési lehetőségihez jut. Házi kertekben a fertőzés kialakulása azzal előzhető meg elsősorban, hogy nem tároljuk évekig a • babot. NÖVÉNYVÉDELEM A károsító rovar meleg­igényes, hideg hatásra ér­zékeny, elszaporodásával ezért ott kell számolni, ahol meleg helyen tárolják a ba­bot. Akármilyen kis tételről is legyen szó, az étkezési bab tárolóhelyéül mindig alacsony hőmérsékletű he­lyet kell kijelölni. A padlá­son vagy hasonló helyiség­ben tárolt és vékony réteg­ben szétteregetett babban a kártevő elpusztul, ha a hő­mérséklet tartósan fagypont alá kerül. A boltokban vásárolt ba­bot előzőleg fertőtlenítették, tehát fertőzésmentes. tani, ha munkavállalási en­gedéllyel rendelkezik. A munkakönyv olyan ok­mány, amely nyugdíjba vo­nulásunkig, sőt azon is túl mindaddig elkísér bennün­ket, amíg munkát tudunk és akarunk vállalni. Enél- kül ezt meg sem tehetjük. (Most ne gondoljunk az il­legális munkavégzésekre !) Ha a munkáltató a munka­könyvét visszatartja, a dol­gozó nem tud munkát vál­lalni, és ezzel a dolgozónak kárt okoz. A dolgozó részére legké­sőbb a munkaviszony meg­szűnésekor, ha pedig a munka alól korábban fel­mentik, az utolsó munká­ban töltött napon ki kell adni a munkakönyvét, va­lamint a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meg­határozott igazolásokat. Ha a dolgozó a munkaviszony megszűnésekor munkaköny­vét szóbeli felhívásra nem veszi át, a munkáltatónak a dolgozót írásban kell szólí­tania az okmány átvételére. Ha a dolgozó a munka­könyvét felszólítás ellenére sem veszi át, a vállalat (il­letve a munkáltató) egy évig köteles azt megőrizni. Az egy esztendő a munkavi­szony megszűnésének nap­jától számítandó. Legalább öt esztendő a megőrzési kö­telezettség, ha a dolgozó szabadságvesztés bünteté­sét tölti. Ha másodállást, mellék- foglalkozást betöltő dol­gozó munkaviszonya szű­nik meg, arról a munka­könyvét őrző vállalatot kell értesíteni. Nem lehet a munkaköny­vét azon a címen sem visz- szatartani, hogy a dolgozó nem tett eleget elszámolási kötelezettségének. A mun­káltató arra sem hivatkoz­hat, hogy a munkakönyv kezelésével megbízott dol­gozó váratlanul megbete­gedett, és így a munka­könyvek őrzését szolgáló páncélszekrényhez nem tu­dott hozzáférni. A dolgozót kár érheti a munkakönyv visszatartá­sa miatt, mivel őt munka­könyv nélkül nem alkalmaz­hatják (még azzal az ígé­rettel sem, hogy majd meg­érkezik a munkakönyv). Ká­rát, a keresetkiesést, ha bi­zonyítja, a szabálytalanul eljáró munkáltató köteles megtéríteni. Ebben a kör­ben is alkalmazható a dol­gozó vétkes közrehatása esetén a kármegosztás elve. A dolgozó nem nézheti tét­lenül azt, hogy munkaköny­vét a volt munkahelyén nem adják ki, ennek érdekében neki is el kell járnia. Ha ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, kárának egy részét viselnie kell. Dr. Kertész Éva HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyeletek Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társ­községeik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5 a, tel : 19. Mosdós (kórház). Tel.: 77- 055 (Nagyberki, Baté). Tab (egészségház). Kos­suth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézel), Semmelweis u. 1. Tel.: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balaton/ öldvár (rendelő) Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő) Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyan­ott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórház­ban : 8— 12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rende­lő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel.: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Andocs (rendelő), Ady u. 50. Tel.: 7. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltató­ház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 órá­ig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8—20- ig, szombaton 8—13 óráig. Balatoni öldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u. 21—23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csoko­nai u. 4. Tel.: 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákó­czi u. 12. Tél.: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasár­nap 8—14 óráig. Tab, Kos­suth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szomba­ton 8—14 óráig. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tar­tási időn túl ügyeleti szol­gálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltató­ház) gyógyszertárat. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: Dr. Gál József, Vízvár (tel.: 10), dr. Mándó István, Barcs, Kun B. u. 13., dr. Szujó Ignác. Darány, Bercsényi-telep. (Tel.: 26). Kaposvári kerület: Dr. Molnár József, Kiskorpád, Vörösmarty u. 37., dr. Vis- nyei Lajos, Mernye, dr. Komlósi Dezső, Osztopán (tel.: 9), dr. Kovács Géza. Baté (tel.: 76-385), dr. Mata- vovszky László, Fonó (tel.: 76-217), dr. Szokolics Gyula, Kaposvár, Tompa M. u. 10. (tel.: 15-486). Marcali kerület: Dr. Sze­kér József, Balatonszent- györgy (tel.: 77-089), dr. Sa­vanyú József, Böhönye, Cso­konai u. 15., dr. Szűcs Gá­bor, Buzsák (tel.: 13), dr. Bánikuty József, Berzence (tel.: ,2Ö). Nagyatádi kerület: dr. Sza­badkai Miklós, Segesd (tel.: 4), dr. Vasvári Miklós, Gör­geteg (tel.: 7), dr. Hegyi Fló­rián, Berzence (tel.: 20). Siófoki kerület: Dr. Faze­kas Zoltán, Zamárdi (tel.: 31-365), dr. Lövev László, Balatonszárszó (tel.: 40-511), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 12), dr. Halmos Béla, Som (tel.: 33-211). Az ügyelet december 3-án reggel 8 órától 5-én reggel 8 óráig tart. A kaposvári állatkórház 24 órás szolgá­latot tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom