Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-08 / 241. szám

1988. október 8., szombat

Somogyi Néplap

IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS

Fiatal leány képe Dubrovnikban

Lestyán, kereskedelmi tolmács, korán reggel talpon volt. Üti élményei szólították a sűrűn teleírt blokkfüze thez. De izgatta másegyéb is. A napló — így magyarázta Évának, a feleségének — az a műfaj, amikor .az ember önmagával elbeszélget. S most válaszolnia kell egy legbelső ellenőrzés fejrázásaira. Régebbi elszámolatlan ügyét kellett önmagával tisztázni, elnémítani azt a nem kívánt) feddő hangot. A szemközti dombhajlat szálegyenes ciprusai, tere- bély iombú píneái megborzolták a bőrét friss lélegzésükkel. Az is lehet, hogy a zegzugos utcákon és sikátorokon érkező tengeráramlás. A lapadi dombok mögül kell előbújni a napnak. Csaknem áttetsző-rózsaszínűek voltak a tárgyak, ia változó égbolt oldott színeit mutatták. Egykét korán kelő vagy éjszakai lump mozgott az elhagyott utakon. A kellemes egyedüllét, az ébredező-nyújtózó város látványa, a dombról ideküldött fűszeres légáramlás — akár egy illatos női legyezőről — csalta elő Lestyán íráskedvét. Egy lány napégett, finom arca jelent meg az' ablak négyszögében. Valószerűtlenül nőtt, élesedett, majd halványodott ez az arcmás, áthajtó, igéző tekintetével. A lányhoz kötődő érzelmi válsága rég nem nyugtalanította. Híre-nyoma sincs varázsának. Szétkergették, kimosták egy nap az új benyomások a lány sértődött, ideges vonásait. Miért tért vissza éppen most?

Lestyán összekoccant este a feleségével. Jelentéktelen, csipcsup ügy ryolt, de Évát hangos kifákadásra ingerelte. Nem ismert rá, langyos és tárgyilagos volt idáig, csaknem kedélytelen. Most hanyatt fekszik az ágyon, nyitott szemmel, fagyosan hallgat.

A férfi nem fordult el az ablakból. Félszájjal dobta feléje a szavakat:

— Tudnám legalább, miért haragszol? Nem adtam rá okot.

A tegnapi kérdőre vonó s éppen a lényegre tapintó szavak pattogtak a fülében:

— Ki az a nő, akibe beleszédültél?

Hogyan? Éva tud erről a pókhálós estéről? Raffinált fogásokkal — a készenlét permanens feszültségével — bújt ki a felelősség alól. Kockázat nélkül akarta megtartani az asszonyt. A hitvesi önérzet tabu. Most, két év után dobja szemére könnyelműségét? Visszafordult az ablakból.

— Hát tudtad?

— Igenis tudtam.

— Elmúlt — válaszolta a férfi. — Szakítottam. Lehúztam a vasfüggönyt. Kérlek, ne emlegesd! Jelentéktelen ügy volt.

Az asszony túlfeszített izgalma csapott feléje.

— Jelentéktelen ügy? Neked ! Engem megaláztál. Odébbrúgtál az utadból. Törődtél azzal, hogy bennem mit zúzol össze?

Lestyán nem szépített semmit. Túl kényelmes volt hozzá.

— Hallgattál idáig. Miért nem szóltál idejében? Elbagatellizáltad. Tudtad, hogy hamarosan vége.

Konok állhatatossággal nézett erre a fölényes, sértően gunyoros arcra.

— Vártam, mire határozod el magad. Továbbmégy vagy maradsz? Nem akartam a kerékkötőd lenni.

A férfi taktikát változtatott. Ködösítenie kell. Ez a legcélszerűbb lépés.

— És mire alapoztad gyerekes gyanakvásaidat? Asz- szonyi agyrém. Nem volt bizonyítékod.

— Kézzelfogható bizonyítékom nem volt. Elég volt annyi, hogy megváltoztál. Vadonatúj szokásokat vettél föl. Beléd bújt az ördög. Rohantál, mint akit hátulról ütlegelnek. Le ne késs egy fontos üzleti bemutatót vagy szakmai előadást.

— Ennyi elég volt, hogy másféle utaimra következtess. Zseniális okfejtések, nem gondolod? — Jó adag lekicsinylés volt a férfi hangjában.

Az asszony továbbfűzte korábbi emlékeit.

— Tapasztaltam másegyebeket is. Körülményesen, gondosabban öltözködtél. A jampecos ingeid, a nyakkendőid ! A feleség fölfigyel ilyesmire. Nevetnivaló volt a te korodban. A választékos arcvizek és pacsulik. Hiába erőlködtél; nem kellettél annak a nőnek.

A vágás elevenbe talált. Éva! még ezt is tudja? De honnan? Megsejtés? Véletlen ráhibázás? Vaktában védekezik. Meggyőződés nélkül.

— Ezt meg honnan veszed, nagyokos? De hát miért cirkuszolsz, ha kútba esett a próbálkozás?

— Kísérleteztél. A csalás nem rajtad múlott. Mellednek szegezték a kérdést: széna va'gy szalma. Gyáva voltál te akkor is. Nem ugrottál ismeretlen vízbe. Az a nő belátta, hogy nem számíthat rád. Lelécelt. Felejteni akartál; ezért javasoltad Dubrovnikot.

Ezek azonban már feltevések voltak. Elkeseredése hajtotta túlzásokba. Lestyán fékezte magát. Biztatóbb fedezékbe vonult.

— Nyakatokért észjárás. Visszájára fordítod békítő gesztusomat. Hosszú hónapokig kínlódtunk. Te elhúzódtál. Azt hittem, a külföldi utazás segít.

— Tévedtél. Elég lett volna két hét erre a luxusnya- ralásra’. Erősítgetted, négy hét kell vagy hat, hogy egyenesbe jöjjön minden. Gyűjtötted rá a pénzt. Mégis csalódtál. Nem találtad meg, amit eldobtál. Megtépázott férfihiúságod ösztönzött, hogy ne veszits el, legalább engem, és visz- szatérjek hozzád.

Lestyán íöl-alá imbolygóit a keskeny szobában, hangosan gondolkodott.

— 'Nem azért jöttem ide, hogy kibékítselek. FejgörSzirmay Endre

CSAK ÜGY ÉRDEMES

Mert nemcsak azok szenvednek akik az ételt-italt meg nem kapják azoknak is tüzes seb a szíve akik nem hiszik, hogy van igazság.

Az éhezők nyáladzó Vágya, a koldusok kemény vezeklése de megalázottabb az a koldus akinek .csupa rongy ia tisztessége.

Lehet szenvedni gennyes sebekkel ha még tudunk szépen beszélni de ha nem hiszünk az igazságban nem érdemes már tovább élni.

csőkre panaszkodtál, álmatlanságra. Nem árultad el, hogy sértett vagy, gyötrődsz. Én régen leírtam ezt a jelentéktelen ügyet, apró félrelépést. Nem volt nehéz. Túl vagyok rajta.

Az asszony fölült az ágyán. Indulatos volt. Összerántotta mellén a hálókabá- ■tot.

— Hazudsz! Vergődtél, mint egy sebesült állat. Láttam. Ne próbálj félrevezetni! Egészen kis alkalom kellett, emlékeztető jelzés, hogy visszazuhanj rossz közérzetedbe. Nem tudod lerázni.

— Beszélj világosan, mire célzol!

— Mint tegnap a Rektorpalota kiállítótermében.

— A festményeket nézegettük; neked is tetszettek a képek.

— Igen. De te nem tudtál elszakadni egyik Franz Halz-kép látványától. Elfeledkezve magadról bámultad azt a leányportrét. Megérintettem többször is a karod, de te nem tudtad otthagyni, kitartottál. Visszatértél oda, újból és újból. Egy nevet is firkáltál a blokkfüzetbe.

Türelmetlen mozdulatot tett a férfi.

— A nevet is elolvastad? Gyanakodtál, persze.

— Egészen véletlenül pillantottam oda. Egy női nevet írtál: Angelika. A naptárodban is ez a név állt, telefonszámmal együtt. Találtam egy dedikált könyvet is, ámít neked szánt: Geral- dy verseskönyvét. — Kurtán fölnevetett: — Jelentéktelen, apró epizód volt. Ugye, ezt mondtad ?

önuralmát elveszítve kiáltott az asszonyra:

— Megzavarodtál ! Őrültséget mondasz ! Elviszlek egy idegorvoshoz.

— Ne fáradj vele, Endre. Sose tudtad elviselni az igazságot. Lekezeltél. Pedig vagyok tannyi, mint te, embernek is. Most már én akarom végét vetni ennek a kettős játékodnak. Holnap elutazok, és beadom a válókeresetet. Ne, ne mondj semmit. így határoztam.

A férfi bizonytalanul az .asszony karja után nyúlt, de az lefejtette a kezét, és elhúzódott tőle. Látni se akarta. A tapéta blikkfangos mintáit nézegette.

Lestyán az ablakhoz lépett. Nehéz köd ereszkedett a lapadi hegyhátra. Kúszott alább és alább. Végül betakarta a közeli tárgyakat is.

Az asszony már fölkelt; mélyen belehajolt az ovális tükörbe.

AIDS és

Nagyon nem kedvelem az AIDST-t, különösen annak felugrálós formáját. Nem a közismert és közrettegett nemi betegségre gondolok, hanem az „Add Ide Drágám a Sót” elnevezésű ugrálta- tósra. Amikor végre leülök az ebédhez, amihez szépen • megterített a nejem s mindent odahordott az asztalra, ami csak szükséges — szalvéta, evőeszközök, poharak, ital —, s éppen a számhoz emelem a kanalat, megszólal a jó asszony : AIDS! (Lásd fent!)

Ilyenkor a gyomrom majd kiugrik. Lenyelem a feltörő szavakat és az első kanál levest, s leszegzett fejjel kiballagok a konyhába a sóért, amit b. nejem persze elfelejtett behozni. Én is sósán szeretem a levest, de inkább megeszem akár édesen is, minthogy felálljak, és kibattyogjak az első kanál után a konyhába. Szerencsétlenségemre a nejem is sósán szereti, de sosem

Kiállítás

a Műcsarnokban

FRANCIA UJ MŰVESZET

Világpremier Budapesten!

— így vezette be a kiállítást kezdeményező budapesti Francia Intézet igazgatója, Jack Batho a műcsarnokbeli eseményt. Merthogy ezt a három termet megtöltő anyagot inkább nevezhetjük eseménynek, történésnek, mint hagyományos tárlatnak.

Már a címe is utal erre: Üj művészeti médiumok — a francia vizuális kultúra egy évtizede. S abból a vizuális környezetből iád némi ízelítőt, amely a franciákat napjainkban körülveszi. Szó se róla, vannak a falakon festmények és grafikák (is). De aztán hirtelen egy csiricsáréra festett (magyar rendszámú) Trabant világít a szemünkbe. Utána egy körülkerített homokozó (?) állja utunkat. Úgy, hogy már a szemünk se rebben, amikor szörnyalakok integetnek felénk a falakról, egy hatalmas női mell türemkedik ki a plakátból vagy halálfej próbál ijesztgetni az egyik sarokból. Ez a kiállítás énekel, zenél, beszél, mozog ...

Mit szóltak mindehhez, eredeti környezetükben, a franciák? S mit az utóbbi évek modern kiállításain edzett hazai tárlatlátogatók? Egyik-másik jelenség tal.án sokkolja, meglepi a nézőt, ám aztán elfogadja mint kór- és kortünetet.

Sokkal többet mond — franciáknak, magyaroknak is

— az az újfajta művészet,

amely az elektronikus képalkotásbán, a tömegkommunikációban, a sajtóban, a tévében, a filmben tevékenykedik. E kiállítás is háromrétegű. Az első részben kimondottan erre az utazó kiállításra készült festmények, grafikák szerepelnek, olyanok, iámelyek a városi életforma új látványkörnyezetét idézik.

A második rész, a grafikai formatervezés, a könyv, a képes újság, a nyomtatott sajtó világába vezet. Betűformákat, tipográfiai megoldásokat, a kép és a szöveg új összefüggéseit taglalja, új sokszorosítási eljárásokkal, grafikai és tipográfiai útkereséssel.

Audiovizualitás, avagy képlaboratórium — ez lehetne a (harmadik rész vezérszava. Itt ugyanis kísérleti filmek, videógrafikák, videóprogramok, zenei klippek, tévéemblémák, főcímek egyaránt jelen .vannak mint kiállítási médiumok. Két- és háromdimenziós animációk, reklámok, rövidfilmek peregnek — ugyanolyan meghökkentő tartalommal, mint az előző termekben. S mindehhez még koncertek is kapcsolódnak a Francia Intézetben, a Pesti Vigadóban, tudományos értekezés a számítógépes zenéről a Zenetudományi Intézetbeji.

Az október 23-ig nyitva tártó kiállítás, amelyet a francia szervezésű Art Re- contres International (Nemzetközi művészeti találkozók) keretében rendezett a francia Kulturális Minisztérium, a magyar Művelődési Minisztérium, a budapesti Francia Intézet, a Mafilm és a Műcsarnok, fővárosunkból október végén Zágrábba utazik. S onnan tovább — más európai városokba.

Kádár Márta

más veszélyek

sózza el. Viszont elfelejti a sótartót. Így aztán minden ebédnél az első meleg kanál után jön az AIDS. Rettegek ettől a négybetűs kórtól.

Hasonlóan veszélyes kártevő a kullancs. A kullancstól is iszonyúan tartok. No, nem attól a kis apró állatkától, ami egy kis krém, kölni vagy olaj segítségével kibányászható az ember bőréből. Sokkal veszélyesebb az emberre kullancsként tapadó hét végi telekszomszéd. Ez ugyan nem okoz agyhártyagyulladást, de agyvérzést igen. Az ember először csak udvarias köszönéssel kezdi, átbeszél a kerítésen, érdeklődik a család hogylétéről. Aztán következik a pletyká- zás a kertkapuban, egy kis kóstoló a bográcsgulyásból, a faszenes flekkenből, viszonozva a ribizlibokor vagy a szilvafa termésével. S aztán a kór elhatalmasodik, a szomszéd lerázhatatlan lesz, akár a kullancs. Hiába kened be a telekszomszédo'dat

krémmel, étolajjal vagy szovjet kölnivel, még a Krasznaja Moszkva is lepereg róla, azt is túléli. Csak kapaszkodik beléd, mondja, mondja a magáét, egy perc nyugtod sincs, megszűnik a magánéleted. Nincs ellene védőoltás, hiába a szúnyogháló, a vegyi fegyver. Csak egy gyógyír van, el kell adni a hét végi telket s egy új helyen venni egy másikat. De vigyázz, ártatlan telektulajdonos! A legjobb lesz, ha nem is köszönsz az új szomszédnak, mert különben újra támad a kullancskor.

Most nem akarok szót ej- teni a munkahelyi élösdiek- ről: a mitugrász kis bolha kollégákról, a levakarhatat- lan tetű jóakarókról, a vérszívó poloska főnökökről, a darázsfullánkú „csakneked- árulomel”-fúriákról vagy a piti kis áskálódó csótányokról. Ezek az élősdielc mindenkinek ismerősök; együtt kell élni velük, nem hat rájuk a légtisztító spray.

Sajnos nem csak nyári veszélyt jelentenek a patkány hivatalnokok, a szalmonellaárus kiskereskedők, a strandvíz- és légkörszeny- nyező mikroorganizmusok, amelyek néha emberi alakot öltenek, legalábbis kívülről.

A legveszélyesebb a pénzrágcsáló szú, ez az ismeretlen dttatka, netán élősködő gomba, amelyik a forintot rágja. Ez a kis akármi okozza a forint romlását, pud- vásodását. Prózai nyelven: kieszi, kirágja zsebünkből a pénzt. A hó elején betesz- szük, s egy-két hét múlva eltűnik belőle. Az inflációs szú igen veszedelmes: képes nullára amortizálni a családi költségvetést. Előle nincs menekvés gazdagnak, szegénynek. De főleg a szegénynek: a kispénzűek pén- ze . az inflációs szú legkedvesebb tápláléka. Impregnáló permet nem véd meg tőle, legföljebb egy bérreform. De óvatosan kell kezelni a kérdést, mert a moly már kikezdte a bérreformot is. Ez egy olyan moly, hogy... a többit sejtik.

Majláth László