Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-07 / 240. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Az öreglaki általános iskola úttörőcsapata és az iskola vezetése az alábbi panasszal fordul önökhöz. A pécsi Dél-dunántúli Nyersanyag-hasznosító Vállalat felhívása alapján — amit a megyei HNF-bizottság kül­dött meg a községi népfrontelnököknek — papírgyűjtő akciót szerveztünk. A felhívás alapján augusztus 15-e és november 30-a között az alábbi árakat fizetik a hulladék papírért: fekete-fehér újságpapír 3 Ft, hullámpapír 2 Ft, nátronpapír 4,50 Ft, iromány és brosúra 3 Ft kilogram­monként. Az úttörőcsapat a községben 35 mázsa hulladék papírt gyűjtött. Ezt a gyerekek nevelők felügyelete mellett a fentiek szerint szortírozták és csomagokba kötözték. A helyi állami gazdaság tehergépkocsival a boglárlellei MÉH-telepre szállította. A telep vezetője felemelt hangon közölte, hogy a papírt csak vegyes hulladékként, 1 fo­rintos egységáron veszi át. Ha így nem tetszik, akkor vigyék vissza. A megadott árakban nem is szerepelt 1 forintos átvé­teli ár. Nagyon szeretnénk, ha az úttörők érdekében — akik ezt a munkát társadalmi munkában végezték, hiszen a hulladékért kapott pénz a táborozásukhoz, ki­rándulásaikhoz ad segítséget —, kivizsgálnák az ilyen minősíthetetlen eljárást, ugyanis nem ez volt az első ilyen eset. Szeretnénk tudni, hogy a különbözetet ki tette el! A csapatvezetés és az iskolavezetés úgy döntött, hogy a jövőben semmiféle hulladékgyűjtési akcióba nem fog benevezni. Tisztelettel: Kőiösiné Horváth Mária Horváth Endre csapatvezető igazgató Válogatás látható a Somogy Megyei Múzeumok szakkönyv­tárának értékeiből a megyei múzeum első emeletén a galé­rián. A szép és értékes könyvek méltán tartanak számot az érdeklődők figyelmére. Képünkön: az egyik tárló anyaga. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 240. szám 1988. október 7., péntek Kaposvárra gurul a Rádió Bárkitől, bármiről, bárki­ről! Ez a jelmondata annak a rádiós rendezvénynek, amelyet október 28-án és 29-én tart a Magyar Rádió Pécsi Szerkesztősége és a Somogyi Néplap munkatár­sai és a helyi vállalatok se­gítségével. A rendezvény fő célja: közelebb kerülni a hallgatóhoz, véleményét, ja­vaslatait kérni, és egy kicsit együtt szórakozni. A város legforgalmasabb helyein máris gyűjtőládák találhatók — a Zselic és a Somogy Áruházban, a Ki­lián művelődési központban, a megyei és a városi taná­cson, a Dorottya Szállóban —, oda bedobhatják kérdé­seiket, kéréseiket, vélemé­nyüket. A megye és a város veze­tői október 28-án délután fél hattól a Dorottya Szálló­ban nyilvános fórumon vá­laszolnak a kérdésekre, de kérdezni lehet a helyszínen is. A lényeg: nincs tabu, nincs kényes kérdés. Ott lesznek a pécsi stúdió és a Somogyi Néplap vezetői is, akik a rádióval, a lappal kapcsolatos kérdésekre vála­szolnak. A fórum után este nyolc órától rádiósbál lesz a Do­rottyában. Nemcsak táncol­ni lehet, hanem színes mű­sor is várja a betérőket. Másnap reggel, azaz 29-én, szombaton nyolc órától a pécsi rádió délelőtti maga­zinműsora élőben jelentke­zik a Dorottya Szállóból. Az adás nyilvános, a hallgató akár néző is lehet, szemlé­lője vagy részese az élő adásnak. Természetesen mindazok, akik a pénteki fórum válaszadói lesznek, a szombati adásban is vála­szolnak közérdekű kérdések­re. A pécsi stúdiónak „Guruló Rádió” vállalkozása ezzel nem ér véget. Hasonló mó­don, rendszeresen ott lesz­nek adáskörzetük öt megyé­jének városaiban. A vasút őszi forgalma az utóbbi napokban föllendült és várhatóan tovább növek­szik. Ennek egyik jele, hogy a fuvaroztatók üreskocsi- rendelése jóval meghaladja a korábbi hetek igényét. Ugyanakor az üzemképes teherkocsik nagy része, kü­lönösen a hétvégeken, áru­val megrakva kirakásra vár. Az áruszállítás gyorsítása, a rakott tehervagonok mi­előbbi kiürítése érdekében a Központi Szállítási Tanács a Magyar ENSZ- katonák a tv-ben Az iraki—iráni tűzszünetet ellenőrző ENSZ erőkben szolgálatot teljesítő magyar katonatisztek életéről, mun­kájáról pénteken este tudósí­tás látható a televízióban. A Tv-híradó stábja — Bayer Ilona szerkesztő-riporter, Vi- rágh Pál operatőr és Kun Zsuzsa rendező — a Közel­múltban érkezett haza Irak­ból, ahol a II. babiloni nem­zetközi fesztiválon forgatott. A Honvédelmi Minisztérium kérésére, az ENSZ New York-i illetékeseitől kapott engedély alapján, a stab ta­lálkozott Szlavko Jovics ve­zérőrnaggyal, a tűzszünetet ellenőrző erők jugoszláv pa­rancsnokával, s a magyar tisztekkel, kettőjük kivételé­vel, akiket szolgálati elfog­laltságaik akadályoztak. A helyszíni tudósítást a Tv-hír- adóban láthatják. gére, október 8-ára, szom­batra és 9-ére, vasárnapra kirakási versenyt szervez. Célja, hogy a MÁV minél több üres kocsit nyerjen a következő hétre még na­gyobb mennyiségben várha­tó áruk berakásához. A hétvégi kirakásokat szorgalmazó vállalatok mun­káját külön értékelik, és a versenyben legjobb ered­ményt elérőket pénzjutalom­ban részesítik. Hétvégi vagonkirakási verseny MÁV-val közösen e hét vé­AZ ÉRTELMISÉG FELELŐ SSÉGÉR ŐL A Béke és Szocializmus új száma Kivágják a gesztenyefákat Harminc évvel ezelőtt je­lent meg a Béke és Szocia­lizmus, a kommunista és munkáspártok elméleti és tá­jékoztató folyóiratának első száma. A szerkesztőség ön­kritikusan elemzi az eddig végzett munkát. Franz Muhri, Ausztria Kommunista Pártjának el­nöke az osztrák kommunis­ták véleményét fejti ki a globális problémákról, ame­lyek túlnőnek egyes osztá­lyok és rendszerek keretein s megoldásuktól óriási mér­tékben függ az emberiség jövője, sőt fennmaradása. André Lajoinie, a Francia Kommunista Párt KB Politi­kai Bizottságának tagja, aki az FKP elnökjelöltje volt a francia elnökválasztáson, ér­tékeli a választások eredmé­nyeit, s vázolja a párt poli­tikájának irányait a követ­kező időszakra vonatkozóan. Az NSZEP KB Társada­lomtudományi Akadémiája és az SPD programbizottsá­ga által kidolgozott „Az ideológiák vitája és a köl­csönös biztonság” c. doku­Vizsgálat a szegedi telekügyben A Szegedi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülése után Csonka István tanácselnök-helyet­tes sajtótájékoztatóján be­jelentette, hogy a város ta­nácselnökével, Papp uyula- val szemben Lehmann Ist­ván, a Gsongrád Megyei Ta­nács elnökhelyettese előze­tes vizsgálatot rendelt el. Szakértői bizottságot bíztak meg azzal, hogy vizsgálja meg a Magyar Nemzetben október 3-án megjelent, a szegedi tanácselnök telek­ügyéről szóló cikkben foglal­takat, és adjon erről jelen­tést. mentumhoz fűz megjegyzé­seket Otto Reinhold, az NSZEP KB tagja, a Társa­dalomtudományi Akadémia rektora és Erhard Eppler, az SPD vezetőségi tagja. A humanista értelmiség felelősségéről értekezik Bog­dán Suchodolski, a neves lengyel tudós. Interjú készült Vlagyimir Kudrjavcevvel, a Szovjet Tu­dományos Akadémia Allam- és Jogtudományi Intézeté­nek igazgatójával az SZKP XIX. országos konferenciá­ján a szovjet politikai rend­szer radikális reformjára vo­natkozóan elfogadott prog­ramról. Közli a folyóirat annak az eszmecserének a gyorsírói jegyzőkönyvét, amelyet „A szovjet átalakítás és a nem­zetközi kommunista mozga­lom” témáról rendezett a szerkeszltőség. Megkezdődött Kaposváron a régi vasúti felüljáró bon­tása. Először az útburkolatot szedik föl, majd szétszerelik a hídszerkezetet. A felüljáró csaknem egy évszazadig szolgálta a várost. Az utób­bi időben egyre többet szid­tuk, s naponta bosszankod­tunk, ha várakoznunk kel­lett, míg átmehettünk rajta. Mindezekkel együtt a varosé volt, az ittlakóké. Nem kü­lönleges építmény, hasonló szerkezeteket másutt is ta­lálni az országban, de az osz­lopok és a kétoldali rampa az utókor szamára is érdekes lett volna. Mindhiába: a vasút villamosítása miatt el kell tűnnie a régi felüljáró­nak: a villamos vezetékek nem férnének el alatta, a szakembereknek nem sike­rült olyan megoldást talál­ni, hogy az építmény meg­maradhasson. Meg kell vál­nunk tehát a régi felüljáró­tól. A hídszerkezet lebontása után a rámpát is elhordják, a földből másutt épül majd töltés. Egyúttal a felüljáró belváros felőli oldalán levő vadgesztenyefákat is kivág­ják. E fákat 1902-ben ültet­ték, s az idők során egyre- másra pusztultak. Csupán harminc fa maradt meg. E szerencsétlen növények in­kább csak vegetálnak; egy­másután száradnak el hajtá­saik. Amíg a felüljáróit macs­kakövek borították, addig az esővíz közvetlenül a tövek­hez szivárgott; mióta asz­faltburkolatú, sokkal keve­sebb vizet kapnak a fák. A kór is megtámadta őket; a borzalmas mennyiségű kipu­fogógáz tönkretette levelei­ket. Botanikai érdekesség­nek számított, amikor szep­tember tájékán virágozni kezdtek a fák. Mindenki cso­dálkozott, hogy milyen gyö­nyörűek. Csakhogy a másod- virágzás természetellenes: annák a jele, hogy a növény Sok más bűncselekmény között a nyáron egy szörnyű anyagyilkosságról is hírt ad­tunk. Balogh János 25 éves tabi lakos — akit bűntette fölfedezése óta elmegyógy­intézetben kezelnek — 1983 óta a tabi szociális otthon gondozottja volt. Március­ban a szülei kérésére pró­baszabadságot kapott. Ettől kezdve a szülők gondozták gyékényesi lakásukban. A fiatalember tudathasa­dásos elmezavarban szenved. Mint ilyen, képtelen volt fölmérni, hogy mit tett: jú­nius 13-án az esti órákban minden ok és előzmény nél­kül az anyja mögé lopódzott és egy sodrófával többször hátba verte. Ezután egy la­pos kapával nagy erővel négyszer-ötször fejbe vágta. A súlyos sérülések végzetes­nek bizonyultak. A megyei bíróság tegnap nem tudja elviselni a Kör­nyezeti ártalmakat. A beteg, öreg fákat ki­vágják, de a rámpa helyén készülő új út mellé fiatal növényeket ültetnek. Olya­nokat, amelyek bírják majd a városi klímát. tárgyalta az ügyet. A zava­ros beszédű vádlottól nem lehetett épkézláb magyará­zatot kicsikarni arról, hogy miért támadt az anyjára. Dr. Mateevics Lászlóné büntető­tanácsa végül is fölmentette a vádlottat az emberölés bűntettének következményei alól, egyidejűleg elrendelt a vádlott kényszer-gyógyke­zelését. Az ítélet jogerős. A kérdősek persze tovább kavarognak az emberben miként lehetett volna ezt szörnyűséget elkerülni? A szülők szándéka emberileg érthető: legyen egy kicsit otthon is a fiú. Nyilván nem mérhették föl, hogy a kiké rés milyen veszélyeket rejt Ha ezt az esetet nem bűn tetőjogi szempontból néz zük, nehéz eldönteni, hog' pont került-e a végére vag\ kérdőjel. K. Gy. SZÓVÁ TESSZÜK Kaposváron a Munkásör sor elején ilyen a járda és a par­kosított rész. A boltokat áruval ellátó teherautók csak a járdán és a parkon át tudnak közlekedni? Gyógykezelik az anyagyilkost A kérdések tovább kavarognak .. Tarka sorok Szigorúság — Az én anyám ször­nyen szigorú — jegyzi meg sóhajtva Micike. — De hát elmehetsz hazulról, amikor csak kedved tartja. — Én igen, de az apam nem! Férfitöprengés Egy férfi így töpreng: „Csak tudnám, mire kell ai nőknek annyi pénz! Nem isznak, nem dohá­nyoznak, nem kártyáz­nak ... és még nők is.” Jó lanács — Tegnap azt mondta nekem a doktor, hogy jót tenne egy kis levegővál­tozás — mondja a válla­lati raktáros a barátjá­nak. — Az orvos mondta vagy ,az ügyvéd? Képmutató — Az én feleségem kö­zönséges képmutató. — Hogy érted ezt? — Hát amikor becsa­pom, mindig úgy tesz, mintha hinne nekem . . . Karambol Két autó összeütközik. A rendőr felszólítja az egyiknek a vezetőjét, egy ifjú hölgyet, hogy mond­ja el, miként történt az eset. — Én abba az irányba kanyarodtam, amelyet jeleztem ! — Ez igaz, erősíti meg a baleset másik kárval­lottja. — De éppen ez­zel tévesztett mag a hölgy: már • régóta ha­ladtam utána, és ezért szüntelenül hittem, hogy megint nem abba az irányba fordul, ahová indexel ! Nehéz választás — Nagy kár, hogv a test és a szellem igen ritkán egyesül egy fér­fiban! — állapította meg sóhajtva a fiatal lány, majd otthagyta az iz­moktól duzzadó fiatal­embert, és a bankje­gyektől duzzadó öreg­urat választota. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 Felelős kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft. félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom