Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-30 / 234. szám
2 Somogyi Néplap 1988. szeptember 30., péntek Ünnepélyes megemlékezés a fegyveres erők napjáról A Magyar Népköztársaság fegyveres erői nevében Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Horváth István belügyminiszter és Borbély Sándor, a Munkásőrság országos parancsnoka koszorúz Nemzeti ünnep a sárkány évében A HNF Országos Elnökségének ülése Személyi - ajánlások Kállai Gyula elnökletével csütörtökön ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Az ülésen megjelent Grósz Károly, az MSZMP KB főtitkára, miniszterelnök, s tájékoztatta az elnökség tagjait a párt Központi Bizottságának szeptember 27-i üléséről. Ezt követően a népfront elnökségének tagjai olyan személyi kérdéseket vitattak meg, amelyek a Parlament következő ülésén kerülnek napirendre, s amelyek eldöntéséhez a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének együttes javaslata szükséges. A népfront országos elnöksége — mint országos jelölőgyűlés — az országos listán megüresedett öt képviselői helyre — az MSZMP Központi Bizottságának javaslta alapján Grósz Károlyt, a párt főtitkárát, miniszterelnököt és Németh Miklóst, a Politikai Bizottság tagját, a Központi Bizottság titkárát; a SZOT elnökségének ajánlására Nagy Sándort, a SZOT főtitkárát; a népfront javaslatára pedig Huszár István főtitkárt és Márton Jánost, a népfrontmozgalom alelnökét jelölte és azt javasolja a Parlamentnek, hogy válassza meg őket ország- gyűlési képviselőnek. Ugyancsak az MSZMP Központi Bizottságával együtt tett javaslatot a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége más állami és közéleti tisztségek betöltésére, így miniszteri tisztségből való felmentésre, s e tisztség betöltésére. Javaslat született az Ország- gyűlés alelnöki funkcióinak betöltésére : két alelnöki tisztségre három országgyűlési képviselőt is javasoltak. Ugyancsak egyetértés született à parlamenti bizottságokban megüresedett tisztségek és tagsági helyek betöltésére irányuló személyi javaslatokat illetően. Harmadik napirendi pontként Huszár István főtitkár adott tájékoztatást az országos elnökségnek néhány, a népfront előtt álló időszerű feladatról. (Folytatás az 1. oldalról) repe van a védelmi erőknek. A társadalom erejét jelentősen növeli, ha a fiatalokat úgy tudják önök fegyelemre, közösségi munkára nevelni, hogy ugyanakkor a fiatalok érezzék: vezetőik becsülik a vezetettek emberi méltóságát. Ezután kinevezéseket, kitüntetéseket nyújtottak át. A fegyveres erők napja alkalmából, eredményes munkája elismeréseként az Elnöki Tanács vezérezredessé nevezte ki Mórocz Lajos altábornagyot; altábornaggyá nevezte ki Bogye János rendőr vezérőrnagyot, Szó- rádi Zoltán vezérőrnagyot; vezérőrnaggyá nevezte ki Balogh György pénzügyőr ezredest, Bracsok István ezredest, Himber Péter rendőr ezredest, Kerék József rendőr ezredest, Liszkay Csaba ezredest, Lugosi György ezredest, Rózsa Károly ezredest, Sziics János rendőr ezredest és Takács Jenő rendőr ezredest. Csütörtökön visszatért New Yorkból Moszkvába Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, az SZKP KB PB tagja. Sevardnadze a tervezettnél valamivel korábban -utazott el az ENSZ Az ENSZ békefenntartó erőinek ítélték oda az idei Nobel-békedíjat — jelentettette be csütörtökön a norvég Nobel-békedíj Bizottság. Az indoklás szerint az ENSZ békefenntartó erői rendkívül nehéz körülmények között járultak hozzá a feszültségek csökkentéséhez a világ különböző térségeiben, s jelenlétük döntő szerepet játszott a mostanában folyó különféle béketárgyalások előmozdításában. A haza védelmében rájuk háruló feladatok ellátásában, a közrend biztosításában, valamint a szolgálat teljesítésében elért kimagasló eredményeik elismeréseSevardnadze Moszkvában székhelyéről, ahol a világ- szervezet közgyűlésének ülésszakán részt vevő küldöttséget vezette, mivel pénteken ülést tart az SZKP Központi Bizottsága, szombaton pedig rendkívüli ülést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Jelenleg a világszervezet hét helyen — Libanonban, Ciprus szigetén, Irak és Irán határán, Afganisztánban, a Golán-fennsíkon, valamint Indiában és Pakisztánban — állomásoztat békefenntartó csapatokat, de a Nobel-bi- zottság döntése az 1948 óta létrehozott mind a 14 ilyen erőre vonatkozik. A díjjal az idén 350 ezer dollár jár, amely némi segítséget jelenthet a pénzügyi gondokkal küzdő világszervezet számára a költségek fedezésében. ként az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta Adrián Zsigmond rendőr vezérőrnagynak, Bencsik István vezérőrnagynak, Rédei Miklós rendőr vezérőrnagynak, Ballal 1st' ván munkásőr ezredesnek, Borbarát Béla rendőr ezredesnek és Péterffy Miklós munkásőr századparancsnoknak. . A Magyar Népköztársaság kardokkal díszített Csillagrendjét hatan, az Április Negyediké Érdemrendet hatan, a Vörös Csillag Érdemrendet 23-an, a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet pedig 82-en vehették át a kitüntetési ünnepségen. Várkonyi Péter megbeszélései Dr. Várkonyi Péter megbeszéléseket folytatott Reis Malile albán és Simon Pe- resz izraeli külügyminiszterekkel és Willy de Clercq- kel, az Európai Gazdasági Közösség külügyekért felelős megbízottjával. Az albán külügyminiszterrel tartott találkozón megvitatták a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. Az izraeli külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken Várkonyi Péter megerősítette a közel- keleti rendezésre vonatkozó változatlan álláspontjukat és véleményezésre került sor a két ország kapcsolatairól is. Willy de Clercq-kel áttekintették az EGK és hazánk közötti kapcsolat időszerű kérdéseit. Peking középületein már megjelentek a népköztársaság kikiáltásának 39. évfordulóját köszöntő dekorációk. A városkörnyéki kertészek az utcákon és a tereken cserepes virágokból és dísznövényekből összeállított pompás kreációkkal gyönyörködtetik Peking több mint tízmilliós lakosságát. Különösen szemkápráztatóak a virágdíszek a Tienanmen-té- ren. Egy dísznövényekből ösz- szeállított hatalmas pandamackó sajátosan mosolyogva int a Mennyei Béke Kapuja felé. A kapun most is ott látható Mao Ce-tung portréja. Mintegy emlékezetbe idézve, hogy 1949. október elsején ennek a kapunak a mellvédjén állva jelentette be a világnak Mao Ce-tung a forradalom győzelmét és a Kínai Népköztársaság létrejöttét. A pandamackótól jobbra Marx és Engels, tőle balra, a hatalmas tér másik oldalán Lenin és Sztálin több méteres nagyságú portréja látható. Szemben Mao Ce-tung halvány vörösben játszó portréjával Szun Jat- szen, a nagy ■kínai polgári forradalmár néz a tőle megszokott komolysággal az ünnep előtti nyüzsgő tömegre. Ha hinni lehet a híreszteléseknek, a kínai ünneplők és a külföldi turisták október elsején utoljára fényképezhetik Sztálin képmását a Mennyei Béke Kapujának terén. Kínában is kezdetét vette Sztálin újraértékelése, aminek egyik következménye az lesz, hogy portréját nem teszik ki többé a nemzeti ünnepen, illetve május elsején. A háromnapos nemzeti ünnep előkészületeinek Pe- kingben is lényeges eleme á vásárlás, azaz a felkészülés az ilyenkor hagyományos vendéglátásra. A városi hatóságok azzal is megköny- nyítik a lakosság dolgát, hogy az ünnepre tekintettel feloldották néhány alapvető élelmiszer jegyre való adagolását. így az emberek gyakorlatilag korlátlan meny- nyiségben vásárolhatnak húst, zöldséget, tojást, gyümölcsöt, cukrot és süteményt. Ennek ellenére a megszokottnál mintha kisebb lenne a vásárlási kedv. A magyarázat az lehet, hogy júliusban és augusztusban pánikszerű felvásárlási láz tört ki a kínai nagyvárosokban. Elterjedt ugyanis a hír, hogy a kormány január elsejétől felszabadítja, azaz teljes mértékben szabadjára engedi az árakat. A lakosság rengeteg pénzt költött el, s valósággal megrohamozta a bankokat is. Példátlan méreteket öltött a lakossági takarékbetétek csökkenése. S mire a kormányzat észbe kapott, félig- meddig üresek voltak az üzletek. Az általános árfelszabadítás ugyan nem következett be, de a cigaretta és az italárak állami korlátjának feloldása pár hét legforgása alatt többszáz százalékos áremelkedéshez vezetett. így azután, mire elérkezett a nemzeti ünnep, a kínaiak nagyrésze belefáradt a vásárlásba, esetleg elfogyott a pénze. Miközben a Tienanmen- tér virágba és zászlóba öltözik, a kínai parlament épületében ülésezik a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. A montsre- ülés napirendjén az ország, a gazdaság és a reform állapota kerlil megvitatásra. Az előjelekből arra lehet következtetni, hogy a sárkány éve nem a vártnak megfelelően ütött be Kínában, a sárkány őshazájában. Az első félévben a gazdaság fejlődését a túlhevítettség jellemezte. A statisztikák a népköztársaság kikiáltása óta a legnagyobb méretű inflációról és áremelkedésről tanúskodnak. A pártvezetés értékelése szerint a gazdasági reform fordulóponthoz érkezett. A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának megfogalmazása szerint itt az ideje annak, hogy összegezzék az elmúlt évtized reformtapasztalatait, megszilárdítsák a gazdasági alapokat és kiigazítsák a reformban jelentkező rendellenességeket. Ez utóbbira két évet szánnak. Ezt elegendő időnek ítélik ahhoz, hogy elmélyítsék a reformot, megfékezzék az inflációt és megtegyék a döntő lépést az árak és a' bérek megreformálásának útján. Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, hogy a 39. évforduló, Kína nemzeti ünnepe a józanság és a várakozás jegyében zajlik Pekingben és Kína más nagyvárosaiban. A józanságról tanúskodik Teng Hsziao-Pingnek, Kína vezető politikusának kijelentése, amely szerint az ország gazdasági helyzete nem túlságosan rossz. Ez valóban így van, s a nyilvánvaló problémák ellenére a kínai embereknek van mit ünnepelniük. Nem utolsósorban azt, hogy az új Kína történetében első ízben sikerült megoldani egymilliárd ember élelemmel és ruházattal való ellátását. Beleértve a kínai hadsereget is, amelynek katonái október elsején már viselhetik az új egyenruhát és a rangjelző válla- pokat. Éliás Béla A jelszó: maximális biztonság Útnak indult a Discovery Nobel-békedíjat kaptak az ENSZ békefenntartó erői Csütörtökön, közép-európai idő szerint 16.37-kor a floridai Cape Canaveralről útnak indították a Discovery (Felfedezés) nevű amerikai űrhajót. Ez az első nagyszabású amerikai űrkísérlet azóta, hogy 1986 januárjában röviddel a fellövés után felrobbant a Challenger űrrepülőgép és hét utasa életét vesztette. Időközben, többmilliárd dolláros költséggel átalakították az űrkomp hajtóműveit és más, a biztonságot szolgáló módosításokat hajtottak végre. A fellövésre a tervezett időpontnál másfél órával később került sor, időjárási tényezők miatt. A jelszó a maximális biztonság, hiszen az űrhajósok életén túl az amerikai űrprogram jövője múlik a sikeren. A fellövést nagy feszültség előzte meg. A Discovery parancsnoka, a 47 éves Frederick Hauçk a flotta légierejének századosa. Veterán űrhajós, akárcsak társai, akik — egy csillagász kivételével — tapasztalt pilóták és űrhajósok. Az űrhajó ezúttal — ellentétben a Challengerrel — nem visz magával nőt. Közép-európai idő szerint 16.37-kor 5 fős személyzettel el indult 4 napos útjára a Discovery űrrepülőgép A hírekben szerepel; Mostanság is naponta hallhatjuk, olvashatjuk: cocom. A név mögött egy bizottság rejlik, mely azért vált híressé, vagy inkább hírhedtté, mert döntő szava van a szocialista országokba irányuló nyugati export kérdésében. S ezt a szavát gyakorlatilag eddig egyféleképpen hallatta: tiltotta, jobb esetbenkor- látozta ilyen vagy olyan műszaki termékek szállítását. A helyzet jelenleg is ez, valami változásnak azonban tanúi lehetünk. Enyhült a szigor. Mindez főként a világ- politikai helyzet változását tükrözi: A cocom eredeti szerepét ugyanis a legfagyosabb hidegháború éveiben osztották ki a NATO illetékesei. 1950- ben hozták létre. A bizottság most is lényegében a tömb égisze alatt működik, bár a NATO-hoz tartozó lzland nem, a NATO-hoz nem tartozó Japán viszont tagja. Igazi ura persze az Egyesült Államok. Párizsban, az amerikai követség egyik épületében működik adminisztratív központja, általában itt üléseznek tagországainak képviselői. A bizottságbeli országokra közvetlenül, a rajta kívüli országokra közvetve gyakorolja nyomását, tilalmi parancsát az Egyesült Államok. Az ülések a legnagyobb titoktartás mellett zajlanak. De azt a fennállása óta eltelt 38 év alatt megtudhattuk a cocomról, hogy három listáról, pontosabban az azokon szereplő áruk exportjának tilalmáról dönt. Az egyik lista a katonai célú árukat veszi számba. A másik a nukleáris berendezéseké. Mindkettő bővül, ám tilalmi jellegében nincs változás, hisz az atomenergia is kapcsolható a hadiiparhoz. A harmadik listán olyan iparcikkek szerepelnek, melyek a cocom megítélése szerint mind polgári, mind katonai célra felhasználhatók. Egy kicsit úgy volt eddig a cocom, hogy ami igen fejlett ipari technológiát testesít meg, annak jó hasznát veheti a hadiipar is, tehát exportját a szocialista világ felé tiltani kell. A kulcsszó: stratégiai cikk — nem juthat el az „ellenségnek”. Ám az utóbbi időben olyan gyorssá vált a műszaki haladás, hogy a lista szinte állandóan bővíthető. A „régi” termékeket viszont idővel már egy sor ország képes gyártani, nem lehet kereskedelmüket megakadályozni. Azzal gyakorlatilag a nemzetközi kereskedelmet tennék lehetetlenné. S az áruforgalom fennmaradása nemcsak a szocialista országok érdeke. Így jutott el a cocom oda, hogy igyekszik gyorsabban, gyakrabban felfrissíteni — rövidíteni, illetve bővíteni a harmadik listát, nem utolsó sorban a keleti kereskedelemben inkább érintett és érdekelt nyugati államok nyomására. A politikai enyhülés pedig törvényszerűen a kelet—nyugati kereskedelem bővülését is lehetővé teszi. Kövécs Gábor COCOM