Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-10 / 190. szám

2 Somogyi Néplap 1988. augusztus 10., szerda Perez De Cuellar, az ENSZ főtitkára, a Biztonsági Tanács augusztus 8*i ülésén bejelenti, hogy Irán és Irak között augusztus 20-án életbe lép a tűzszünet, MTI — Telefotó Az iraki—iráni tűzszünet bejelentését Irakban nagy győzelemként ünnepük. Te­herán pedig bejelentette, hogy minden harci tevé­kenységet azonnal beszün­tet. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár szerényen el­hárította magától a sikert, s kijelentette: szeretné, ha a Világszervezet kapná meg a Nobel Békedíjat, Az ENSZ-főtitkár kitartó erőfeszítéseinek eredménye­Erdélyi püspök bírálja a bonni kormányt Albert Klein erdélyi evangélikus (lutheránus) püspök bírálta a bonni kormánynak azt a törek­vését, hogy felgyorsítsa a német nyelvű kisebbség kivándorlását Romániá­ból. A Süddeutsche Zei­tung című nyugatnémet lapnak adott interjújában az egyházi méltóság han­goztatta, hogy Bonn terve meggyőződése szerint „nem kívánatos és kivihe­tetlen”. Kifejtette, hogy a „tömeges kivándorlás azok számára is lehetetlenné tenné a maradást, akik tu­lajdonképpen nem akar­nak távozni Romániából. Ebben az esetben egyik közösség a másik után válna életképtelenné.” Az NSZK belügyminisz­tériuma csütörtökön erősí­tette meg: a bonni kor­mány tárgyalásokat folytat Romániával arról, hogy a „lehető legtöbb romániai németnek a lehető leg­gyorsabban” lehetővé te­gye a kivándorlást. ként hétfőn jelentették be az iraki—iráni fegyvernyug­vást, amely augusztus 20-án lép életbe, öt nappal ké­sőbb Genfben közvetlen tárgyalást kezd a két szem­ben álló fél, Javier Perez de Cuellar jelenlétében. Bagdadban Irak nagy győ­zelmének tartják a tűzszü­netről létrejött megállapo­dást, s kedditől kezdődően háromnapos nemzeti ünne­pet hirdettek. A Forradalmi Parancsnokság Tanácsa az iraki néphez intézett nyilat­kozatában hangoztatta: „Ez nagy győzelem, amelyet Inaik minden arab és az em­beriség nevében aratott”. A fegyvemyugvásról szóló hírt az iralki rádió és televízió programját megszakítva, he­lyi idő szerint röviddel éj­fél előtt közölte. A bejelen­tésit Baigdad,ban kitörő lel­kesedéssel fogadták,-az em­berek városszerte lövöldöz­ni kezdtek örömükben, s az éjjeli eget megvilágították a „díiszlövésék”’ fény csíkjai — írja a Reuter. Irániban viszont minden fegyverropogás megszűnik. Velajati iráni külügymi­niszter New Yorkban kö­zölte, hogy Irán elfogadta az ENSZ-főtitkár minden követelését, s „haladéktala­nul 1 beszüntetett minden harci tevékenységet a föl­dön, a vízen és a levegő­ben”. Mindazonáltal hozzá­fűzte, hogy támadás esetén „nem haboznak a válasszal". A tűzszünet bejelentését követő napon magas rangú iráni vezetők a gyanakvás és a bizalmatlainság hang­ján szóltak Irakról. Ugyan­akkor a fegyveres erők fő­parancsnoka elrendelte a harci cselekmények azonna­li beszüntetését, amint ezt Alii Akbiar Velajati külügy­miniszter New Yorkban megígérte. Háromnapos nemzeti ünnep Bagdadban Viligaierte üdvözöljük ai iraki—iráni fegyvernyugváit A környező országokban megkönnyebbüléssel fogad­ták a tűzszünet hírét. Kü­lönösen Kuvaitban, ahol az emír csütörtökre munkaszü­neti napot hirdetett, hogy méltóképpen megünnepel­hessék a nagy eseményt. A parányi olaj sejkség ugyanis úgyszólván kőhaj ításra volt a háború frontjaitól. Terü­letét többször is érte raké- taitalálat, és Irán fenyege­tőig lépett fel vele szem­ben, mert anyagilag támo­gatta Irakot. Gratulált a tűzszüneti megállapodáshoz Iraknak és Iránnak egyaránt az ugyancsak gazdag öböl menti arab ország, Szaúd- Arábia külügyminisztere is. Szaúd-Arábia nyújtotta Iraknak a legnagyobb anya­gi támogatást. Az Irakkal és Iránnal egyaránt határos Törökország külügyminisz­tériuma nyilatkozatban fe­jezte ki elismerését Bagdad­nak és Teheránnak, mert „jóakaratukkal lehetővé tet­ték a sikert”. A háborúban Irákot fegyverrel, lőszerrel és önkéntesekkel támogató Egyiptom külügyminisztere is üdvözölte a tűzszünetet. Nyilatkozatban üdvözölte a kedvező fejleményt az iz- raéli külügyminisztérium is, pedig elemzők tudják, hogy e háború kedvezett Izrael­nek, hiszen lekötötte arab ellenségei kezét. Izraeli harci gépek sorozatos légitámadást intéztek a dél­libanoni Szaida (Szidon) körzetében levő Mije-Mije palesz­tin menekülttábor és a Palesztina Hangja rádióadó ellen. Ketten életüket vesztették, tizen megsebesültek iráni háború kronológiája Az iraki A II. világháború óta a leghosszabb és legvéresebb hadviselés a nyolc évig tartó iraki—iráni háború volt, amely több mint egymillió áldozatot követelt. A főbb események : 1980. szeptember 22. — Az iraki hadsereg behatol Irán­ba. öt nappal ezt megelőző­en Bagdad felmondja az Algírban 1975-ben kötött ha­táregyezményt. 1980. szeptember 28. — Az ENSZ első határozata az ira­ki—iráni ellenségeskedés megszüntetésére. 1980. október 24. — Az iraki csapatok beveszik Hor- ramsahr iráni kikötővárost, várost. 1981. január — Iráni el- lenoffenzífa, amelyet Irak visszaver. 1981. szeptember 27. — Meglepetésszerű támadás Huzisztánban, a front nyu­gati szakaszán: az iráni csa­patok áttörik az abadani ostromgyűrűt. 1982. március 22. — A há­ború kezdete óta a legna­gyobb iráni hadművelet kez­dődik Huzisztánban. Május 24-én visszafoglalják Hor- ramsahr városát. 1982. június 10. — Soroza­tos iraki győzelmek után Bagdad egyoldalú tűzszüne­tet hirdet meg, amit Irán visszautasít. Irak fokozato­san visszavonja csapatait. 1982. július 13. — Első íz­ben hatolnak be iráni csa­patok Irak területére, a front déli részén megkezdő­dik a Ramadan offenzívat 1982. augusztus 15. — Ira­ki csapatok blokád alá ve­szik a Hárg-szigeti iráni olajkiikötőt. 1983. február 6. — Az Auróra nevű iráni hadműve­let kezdete Huzisztánban. 1984. február: Megkezdő­dik a „városok háborúja”, amely kisebb-nagyobb meg­szakításokkal négy éven át tart. 1984. február 24. — Irán megszerzi Madzsnun szige­tét a Satt el-Arab folyón. Teherán azzal vádolja Bag- dadot, hogy vegyifegyvert al­kalmaz. ENSZ-szakértők március 26-án megerősítik az iráni közlést. 1984. április 25. — Irak el­süllyeszti a szaúdi Szafinat el-Arab tartályhajót, s ezzel kezdetét veszi a „tankhajó­háború”. 1981—1988 között összesen 546 hajót ér táma­dás az öbölben. 1985 augusztus—október: — Sorozatos iraki légitáma­dás a Hárg-sziget ellen. 1986. február 9. — Iráni csapatok első ízben kelnek át a Satt el-Arabon, elfog­lalják a Fáo-félszigetet. 1986. november 4. — A libanoni sajtó felfedi, hogy a Libanonban fogva tartott amerikai túszokért cserébe az Egyesült Államok hadi­anyagot szállított Iránnak. Kitör az „Irangate” botrány, amely nehéz helyzetbe hoz­za Reagan elnököt. 1987. május 17. — A Stark nevű amerikai hadihajót el­találja egy iraki Exocet-ra- kéta; 37 tengerész életét veszti. Washington beleegye­zik abba, hogy hadihajói kí­séretet adjanak az öbölben haladó kuvaiti hajóknak. 1987. július 20. — Az ENSZ BT 598-as határozata. (Az egyhangúlag elfogadott dokumentum a harci cselek­mények azonnali beszünteté­sét szorgalmazza, s indítvá­nyozza, hogy az általános rendezést megelőzően von­ják vissza csapatokat a nemzetközileg elismert hatá­rok mögé.) 1988. július 29. — Elindul az öböl felé a Clemenceau francia anyahajó, amelyet angol, belga, holland és olasz hadihajók követnek. 1988. február 28. — Ötöd­ször bontakozik ki a „váro­sok háborúja”. Irak 189 ra­kétát lő ki iráni települé­sekre, közülük 135-öt Tehe­ránra. Bagdadot 35 iráni ra­kétatámadás éri. 1988. április 17. — Az ira­kiak visszafoglalják a Fáo- félszigetet, s visszavetik az irániakat a Satt el-Arab túl­partjára. 1988. június 7. — Raíszan- dzsanit, a parlament elnökét nevezik ki az iráni fegyve­res erők élére. 1988. június 25. — Iraki győzelem Madzsnun szigetén. 1988. július 3. — Irán a Biztonsági Tanácshoz fordul, mert az öbölben lévő egyik amerikai hadihajó „véletle­nül” lelövi az iráni légitár­saság egyik utasszállító gé­pét (290 halott). 1988. július 18. — Irán el­fogadja a BT 598-as tüzszü- neti határozatát. 1988. július 23. — Bagdad — az Irán délnyugati részén indított offenzívája után — bejelenti, hogy megkezdi csapatai iráni területről tör­ténő kivonását. Délnyugat-afrikai rendezés REMÉNYEK ÉS KÉTELYEK „Körvonalazódtak a meg­állapodás alapvető elemei.” „Felcsillant a béke remény­sugara.” Ilyen és ehhez ha­sonlóan óvatos kifejezéseket hasznának azok a szakér­tők, elemzők az utóbbi he­tekben a délnyugat-afrikai válság rendezésének kilátá­sairól nyilatkozva. S elővi- gyázatuk, diplomáciai szóvi­rágokban nem szűkölködő jóslatuk, igencsak érthető volt, alvégre Földünk egyik legrégebben húzódó véres, érdek-összeütközésekkel ter­helt és külpolitikai vetüle- tékkel bonyolított válság­gócáról van szó. Bár az óvatosság mindig indokait, mégis a legfrissebb fejlemények arra utalnak, hogy ezúttal a remények megalapozottabbak lehetnek mint a korábbi próbálkozá­soknál. Kimerítő, aprólékos tárgyalási menetek, no és nél­külözhetetlen kompromisz- szumok előzték meg a beje­lentést: megvan az áttörés, s gyakorlatilag életbelépett a tűzszüneti megállapodás. A londoni, kairói, majd New York-i eszmecserék után a siker a svájci konferencia­városhoz, Genfhez fűződik: itt tudott végre közös neve­zőre jutni Angola, Kuba, il­letve a Dél-Afrikai Köztár­saság küldöttsége, felvázol­va egyben a hosszabb távú icndezés menetére vonatko’- zó elképzeléseiket is. A ne­gyedik fél, az Egyesült Ál­lamok delegációja közvetí­tőként vett részit a megbe­szélés-sorozaton, s közismert az is, hogy az egyezkedést folyamatosain kísérte a ma­gas szintű szovjet—amerikai konzultáció. A délnyugat-afrikai meg­oldás elérhető közelségbe kerülése részben tehát ugyanúgy az üdvösen meg­javult nagyhatalmi viszony kövétkezménye, minit más regionális válsággócok, Kam­bodzsa vagy Afganisztán „araszolása” a rendezés fe­lé. Másrészt azonban szá­mos belső tényező, gazdasá­gi és politikai megfontolás tette lehetővé azt, hogy a két szorosan összefonódó krízis, Angola és Namíbia ügye, kimozdulhasson a holtpontról. A kettő közül ez utóbbi tekinthet vissza mélyebb történelmi gyökerekre. Az egykori német gyarmat még mandátumi területként ke­rült a Dél-Afrikai Unióhoz, ám az apartheid rezsim 1949-ben ainnektálta az. or­szágot. Namíbia azóta egy­folytában vitatéma az ENSZ-ben, ám Pretoria mindeddig figyelmen kívül hagyta a függetlenség meg­adását előíró határozatokat. Most a jelek szerint a nö­vekvő anyagi és embervesz- teségekf a nemzetközi nyo­más késztette jobb belátás­ra. Sok szempontból kényszer­helyzetben érezhette magát a luandai vezetés is. Ango­lában több mint egy évtize­de (pontosabban 1975, vagy­is a portugálok távozása óta) polgárháború pusztít, a gazdaság kimerült. A kubai katonai segítség elegendő­nek látszhatott a túléléshez, nem kínált viszont esélyt a tartós rendezésre. A tárgyalások alapkérdé­sének érhetően, a namíbiai önállóság elnyerése és a csa­patkivonások ügye bizonyult. Kisebb vihart keltett Botha dél-afrikai külügyminiszter közelmúltban közzétett „me­netrendje”, mivel az túl szoros határidőket szabott, és a kubai alakulatok távo­zását a namíbiai választások előtt jelölte volna ki. Ezt így sem Havannában, sem Luandában nem fogadhatták el1, világos tehát, hogy ma­radt alkudozni való a kö­vetkező, valószínűleg szep­tember elején tartandó meg­beszélésre is. Mint ahogy távolról sem tisztázott a leenelő, immár független Namíbia jövője sem. Hogyan boldogulhat önállóan a szinte minden szempontból Dél-Afrikától függő ország? Kitart-e az eddigi nemzetközi támoga­tás akkor is, amikor saját lábra állva kell majd kor­mányozni? Arról nem is be­szélve, hogy a lakosság zö­me számára vonzerőt jelen­tő SWAPO, a fegyverrel is küzdő Felszabadítási Szer­vezet aligha lesz elfogadha­tó Pretoria számára. Nem kevesen fogalmaznak úgy, hogy a fajüldöző kormány­zat — szerződéses rendezés ide, vagy oda — csak akkor adja át ténylegesen a ha- tallmát az észak-nyugati szomszédországban, ha alap­vétő érdekeit nem látja ve­szélyeztetve. S mégis így is tisztázat­lan, nem következik-e be a jelentős gazdasági befolyású fehér lakosság újabb távo­zási hulláma — elvégre tíz éve amikor szintén sok szó esett az önállóság megadá­sáról, a namíbiai fehérek negyede költözött el, persze vagyonával együtt. Nem csoda hát, hogy az izmosodó remények mellett a kétely sem tűnt el nyom­talanul a Délnvugat-Afriká- vall foglalkozó elemzésekből. Sok még a bizonytalanság, hosszan tartó diplomáciai „apró munkára lesz még szükség a krízis végleges felszámolásához”. Ezért egye­lőre meglehetősen illuzóri­kusnak hatnak azok a jós­latok, hogy a rendezési megállapodás-csórna g aláírá­sa szeptember végére vár­ható. Bár szimbolikus ere­je kétségtelenül lenne a dá­tumnak: éppen egy évtized­dél azelőtt, 1978. szeptem­ber 29-én fogadták e! a Biztonsági Tanács híres 435. számú határozatát Namíbiá­ról. Ideje lenne hát valóra vál­tani ... Szegő Gábor----------------------------------------------------------------£---­M ezőgazdasági üzemek, figyelem ! Rövid szállítási határidővel megrendelhetők sertésönetetők, szárnyasönetetők, marhaitató vályúk, serleges felhordó kanalak, surrantócsövek, KTÜ-darálókalapácsok, szárítóalkatrészek, széles méretválasztékban! Címünk: SOMOGY Ipari Kisszövetkezet Nagybajom, Kossuth L. u. 6. 7561 Telefon: 21/7 Vasipari üzem Telex: 13462 (102893 a)

Next

/
Oldalképek
Tartalom