Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-09 / 189. szám

AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XUV. évfolyam, 189. szám Ara: 1,80 Ft 1988. augusztus 9., kedd A Minisztertanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy a középfokú nevelési-oktatási intézmények tanulói Kecskeméten megtartott országos diákparlamenten el­kötelezetten és felelősségteljesen vitatták meg a magyar közoktatás jelentős gondjait, gazdasági, pénzügyi nehéz­ségeit, és javaslatukkal a kormányhoz fordultak. A Mi­nisztertanács egyetért a diákparlament levelének tartal­mával, így azzal a fontos gondolattal is, hogy az elmúlt évben elfogadott, a stabilizációt és a kibontakozást szol­gáló munkaprogramjának megvalósulása többek között az oktatás kiemelt fejlesztését is feltételezi. Az oktatás korszerűsítésénék követelményét — kiemelt központi fel­adatként — a munkaprogram is rögzítette. A megvaló­sulás érdekében a Minisztertanács tett is már lépéseket, amikor a közelmúltban elfogadta a felsőoktatás fejlesz­tésének programját és intézkedett a felsőoktatás-fejlesz­tési alap létrehozataláról. A közoktatás fejlesztésével kapcsolatos célok megvaló­sulása — ahogy más területeken is — az egész társa­dalom megértését és a Minisztertanács munkaprogram­jának gyakorlati támogatását igényli. A Minisztertanács egyetért azzal, hogy a következő évi költségvetés előké­szítése során és a tervezési folyamatokban fel kell tárni a közoktatás fejlesztésére fordítható többletforrásokat. Az országos diákparlamení javaslatának megfelelően a ren­delkezésre bocsátható többletforrások felhasználásának tervét társadalmi Vita után a művelődési miniszter 1988 végéig a Minisztertanács elé fogja terjesziteni. AUGUSZTUS 20-ÁN LÉP ÉLETBE Irak és Irán elfogadta a tűzszünetet Á technikai kérdésak még nam tisitázódtak Az ENSZ hétfőn augusztus húszadikában jelölte meg Irán és Irak tűzszünetének időpontját. Zámt ajtók mögött tárgyalt hétfőn délelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irak éls Irán közötti fegyverszü­nettel kapcsolatos kérdések­ről. Elsősorban a fegyver­szünet eHemlőrzéséhez szük­séges ENSZ megfigyelőcso­port felállításáról volt szó. Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtiltkáir javasolta, hogy a megfigyelő csoport több minit 350 fős legyen: ez kiegészülne egy légi egy­séggel, és valószínűleg egy kisebb erőt képviselő /ten­geri egységgel1. Egyelőre ko­rántsem tisztázottak a tech­nikai kérdésék a megfigye­lőik elhelyezésével, státusá­val! kapcsolatban, bár a % 'MjU. "f iBra Üj mosoda épül a kaposvári kórház részére. Ez év február­jában kezdődött az építkezés és a jövő lév közepére készül el. A 118 millió forintos beruházás munkáit a Bázis Dél- Dunántúli Építőipari (Vállalat végzi. hadviselő felek közölték, hogy készek fogadni az ENSZ megbízottait. Megvi- Ibátták a hadifoglyok szaba- donbocsáitásévall kaposdlaltos kérdéséket is: a Biztonsági Tanács eredeti tűzszüneti határozata ezt is előírja. A tanács közép-európai idő szerint a késő esti órákban itantoitt nyilvános ülést. Pé­rez de Cuellar főtitkár itt jelentette be hivatalosan is, hogy a két fél elfogadta a tűzszünetet és közölte a megvalósítás időpontjait is. 360 MILLIÓS BBRUHÁZÁS Berecz János és Pál Lénárd fogadta Georgij Szmirnovot Hűtőházi bere a Világbank hiteléből Az MSZMP Központi Bi­zottságéinak meghívására Georgij Szmirnov, az SZKP KB póttagja, a Marxizmus —Leniinizmus Intézet igaz­gatója augusztus 1. és 8. kö­zött hivatalos látogatást tett hazánkban. Munkaprogram­jának utolsó napján fogad­ta Berecz János, a MSZMP FoHiifikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára és Pál Lé­nárd, a Központi Bizottság itiltkára. A nyílt, őszinte lég­körű találkozókon véle­ményt cseréltek a szocializ­mus építésének id őszerű kérdéseiről, a két párt együttműködéséről az ideo­lógia terén. Egyetértettek abban, hogy hazánk és a Szovjetunió belső folyama­tai nyomán megnövekedett az igény a szocializmus megújulásával összefüggő poliitikai és ideológiai kér­désék kutatására, a magyar és a szovjet szakemberek együttműködésének elmé­lyítésére. Kedvezőek a fel­tételek a magyar—szovjet kapcsolatok történelmi ta­pasztalatainak feltárására és hasznosítására is. Georgij Szimomovot hiva­talos látogatása során fo­gadta Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Mi­nisztertanács elnöke. Meg­beszélést folytatott vele Kö­tői Géza, a KB tagja, a kül­ügyi osztály, Andics Jenő, az agitaci ós és propaganda- osztály és Radies Katalin, a tudományos, közoktatási és kulturális osztályánák ve­zetője. Aczél Györggyel, a KB tagjával, a TársadáLomtudo- máinyii Intézet főigazgatójá­val és Balogh Sándorral, a Páitbtörténeti Intézet igaz­gatójával az érintett intéze­tek együttműködésének hely­zetét tekintették át, és meg­állapodást írtak álá kapcso­lataik fejlesztéséről. Romány Pál, a KB tagja, a Foliiitikai Főiskola rektora a társada­lomit adományok kutatásának és Oktatásának időszerű kér­déseiről folytatott rnegbe­Emolkodő árak ax alumíniumpiacokon Magasabb árak, kedvezőbb terirné)kösszetétól, növekvő (kivitel jellemezte a Magyar Alumíniumipari Tröszt első félévi konvertibilis elszámo­lású expótját, amely 41 szá­zalékkal nőtt a műit év azo­nos időszakához képest, s elérte a 140 millió dollár,t. A MAT rugalmas üziletpoli- fifcájáVall igyekezett kihasz- nóllmi, hogy minden korábbi prognózis ellenére folytató­dott az élénkülés az alumí- niumtermékek világpiacán. Az 1987 elej óta tartó élén­külés kisebb törésekkel ugyani, de folyamatos ár­emelkedésit hozott eddig: az álumíriiuimtömbök másfél évvel ezélőtti 1257 dolláros toniánikéniti ára jelenleg 2500 dlölliár körül van, s június­ban voltak olyan, napok, amikor tőzsdei jegyzésük el­érte a négyezer dollárt is. A MAT kivitele az év el­ső felében összességében több mint 110 millió dollár­nál volt nagyabb behozata- iálnóil'. Az ailumíniiumpiaci szak­értők véleménye szerint az év végéig némileg mérsék­lődnék majd a jelenlegi ma­gas világpiaci árak. Ezzel együtt is a MAT konver­tibilis kivitele éves szinten várhatóan eléri a 240 millió dollárt, ami 26 millióval ha­ladná meg az alaptervükben előirányzottat. szélest a szovjet vendéggel. Georgij Szmirnov találko­zott Benke Valériával, a Társadalmi Szemle főszer­kesztőjével] is. Georgij Szmirnov, alki a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnöke is, megbeszé­lést fölyitatott Apró Antallal, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökével és Bíró Gyulával, a társaság főtit­kárával; ismerkedett az MSZBT központi szerveinek tevékenységévéi, s ellátoga­tott a Magyar Optikai Mű­vekben működő tagcsoport­hoz. Georgij Szmirnov haza­utazása előtt szabadságának •egy részéit a Balatonnál töl­ti. Marhahús-készítményeivel nem minden importőr kívá­nalmának tud megfelelni a Kaposvári Húskombinát. A manhafvágóhíd rekonstruk­ciója ugyan befejeződött a múT(t évben, de még hátra van az egyik legfontosabb technológiái épület, az új hűtöház megépítése. A nyolcvanas évek elején sze­rették volna már tető alá hozni, de a tröszti keretek Iközött működő vállalatnak a közös kasszából nem jutott liilyen jelentős beruházásra. A húskombinát saját pén­zéből sem tudta volna meg­valósítani. A húsipar a' Vi­lágbank integrált állatta- myésBjtési és ipari feldolgo­zást programjában vesz irészt; a kaposváriak is in­nen várták a devizahitelt. Az ágazati mínászitérium jó­váhagyta a kölcsönkérelmet és az Országos Kereskedel­mi és Hitéi Bankkal már meg is kötötte a vállalat a szerződést. E szerint osak- nem kilencszázezer dollárért vásárolhatnak a hűtőházhoz tőkés impotból beszerezhető gépeket. A Világbank szi­gorú szabályai szerint írják ki a nemzetközi versenytár­gyalásit, hogy a húskombi­nát csakis azok,at a gépeket vásárolja meg, amelyek hosszú távon is biztonsággal üzemelnek és alkatrészt is lehet kaipnii hozzájuk. A Világbank s a hazai jegybank pénzügyi feltéte­lűdéhez kötötte a hitel oda­ítélését: a húskombinátnak toblétexpartot kell vállalnia, amely magába foglalja a hi­tel megtérülését, és az adós­ságszolgálatuk sem lehet túlzottan magas. Több kötetnyi javaslat vár elbírálásra,; a leendő kivite­lezők elküldték pályázatai­kat. a válllaliaithoz. A mun­katerület, ahová a hűtőház kerül, építkezésre alkalmas : elbontatták a fölösleges épü­ltetekét. A tervdokumentá­cióikat a napokban vizsgál­ják felül a hatóságok. Ha eldől, hogy ki lesz a kivi­telező, s a hitelek is a vál­lalat rendelkezésére állnak, akikor egy-két hónapon be­lül megkezdődhet az égít- kezéte. A Debreceni Agrártudományi Egyetem kémiai tanszékén 16-féle talajtípuson tápanyag- és vízellátási kísérleteket végeznek a gabonafélékkel, a lucernával és a fűfélékkel. A kísérletek tapasztalatait la gazdaságok fél év múlva már hasznosíthatják. Diák­tüntetések Dél-Koreában Súlyos összecsapások vol­tak tüntető dél-koreai diá­kok és az ellenük kivezé­nyelt rendőri alakulatok kö­zött. A diákok a szöuli egyetem mellett megtartott nagygyűlésen arról döntöt­tek, hogy nem engedelmes­kednek a rendőri tilalomnak, és augusztus 15-én Panmin- dzsonban mégis találkozni fognak észak-koreai társaik­kal, hogy az ország békés újraegyesítéséről tárgyalja­nak velük. A diákok a tervek szerint hétfőn kelnek útra az ország déli részén fekvő Csendzsu nevű szigetről, hogy elkép­zeléseiknek híveket toboroz­va haladjanak át Dél-Korea területén és augusztus köze­pére az országot ketté osztó demilitarizált övezetben fek­vő Panmindzsonba érjenek. Grósz Károly válasza az Országos Diákparlament levelére Ez év áprilisában a kecskeméti országos di­ákparlament küldöttei levelet intéztek a Minisz­tertanácshoz, amelyben több javaslatot téve kér­ték az oktatásügy kiemelt támogatását. A diákparlament le­velére Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, mi­niszterelnök válaszolt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom