Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-29 / 206. szám
Somogyi Néplap 1988. augusztus 29., hétfő SPORTÉ Először Magyarországon Nashua díjlovagló Világ Kupa Nem sikerült a bravúr Dallosnak Labdarúgó NB II A csurgóiak nem voltak udvariasak Nem mindennapi lovasparádéra érkeztek a résztvevők és az érdeklődők a hét végén Kaposvárra. Magyar- országon először bonyolítottak le díjlovagló Világ Kupa fordulót, az agráregyetem kaposvári karának pályáján. Pénteken reggel nyolckor léptek pályára először a versenyzők, hogy a középosztályú 8. feladattal megbirkózzanak. A versenysorozat minden egyes száma a magyar bajnokság eredményébe is beszámított, így a magyarok kettős célért küzdöttek.^ Bemelegítés volt az első versenyszám, a középosztályú M/8 feladat. A lovasoknak és lovaknak az összeszokottságukról kellett meggyőzniük a bírákat. Legjobban sikerült ez a lengyel Joanna Lopkonak, aki 661 pontot elérve 65 százalékos teljesítménnyel nyerte ezt a versenyszámot. Jól mutatkozott be a Kaposvári Gaz- dász kitűnősége, Komjáthy György is az első próbán, 648 pontjával a második helyen végzett. Harmadik lett az osztrák Jeanette Lechner. A többszörös magyar bajnok Dallos Gyula még nem igazán „Villogott”, Goldmilan nyergében csak a hatodik helyre volt jó. A másik kaposvári versenyző, Kövy András hetedik lett Urimuri lovával. Szünet után már egy nehezebb versenyszámra, az Intermediaire II-re került sor. Ebben is lengyel versenyzőnő, Elke Morciniec szerepelt a legjobban. Dallos Gyula már magabiztosabban versenyzett, s Bordal hátán mindössze 30 pont hátránynyal a második lett. A harmadik helyet ismét Jeanette Lechner szerezte meg. Izgalmasabbnak ígérkezett a szombati nap, mikor is három versenyszámra várt a már népesebb nézősereg. Délelőtt a Szent György- díjat futották a versenyzők, amelyre tizenöt lovas nevezett. Itt már a hírnevesebb lovasok is indultak, amolyan Heike Laus (NSZK) Mitsha- le nevű lován bemelegítésnek szánva ezt a nagydíjra. Horst Kohlarnak, az NDK- csapat kiválóságának futását ítélték a legjobbnak. Folytatta jó szereplését a lengyel Joanna Lopko, s a második helyet tudta megszerezni. A másik kiváló NDK-beli, Ina Saalbach lett à harmadik. A legjobb magyarnak itt is Dallos Gyula bizonyult, ezúttal Druki nevű lova hátán a hetedik helyen végzett. Jól lovagolt Kövy András is An- dalgóval, ő a kilencedik helyet szerezte meg. Az eredeti kiírás szerint az ezután “következő nagydíj futam legjobb tizenkét versenyzője kerülhetett be a vasárnapi nagydíj kűrbe, ez azonban formalitássá vált, hiszen mindössze tizenegy ló és lovas vágott neki a Grand Prix-nek. Az első számú esélyes, a nyugatnémet Holger Mu- enstermann csodálatos, mutatványszámba menő lovaglással biztosan végzett az első helyen Flair nyergében. A második helyezett Dallos Gyula lett ezúttal is Bordal hátán. Tőle mindössze egy pontocskával maradt le a jugoszláv Dusán Mavec. Fair play-dij ! NYOLCVAN INDULÓ A BB TRIATLONON Kegyeibe fogadta az időjárás szombaton a Boglár- Jelién rendezett BB triatlon tömegsportrendezvényt. Bár enyhe szellő borzolta a tó tizekilenc fókos vizét, megduplázódott az indulók száma az előzetes nevezéshez viszonyítva. Üjabb negyven személy érkezett, végül is nyolevanan vállalkoztak az úszásból, ‘kerékpározásból és futásból álló versenyre. Igaz, a férfiak voltak a bátrabbak (vagy vállalkozób- bak?) -mert a jelentkezők közül mindössze nyolc tartozott a gyengébb nemhez. Somogyiak tizennégyen vettek részt a sporteseményen. A létszámhoz viszonyítva elenyésző, hogy csupán négyen adták föl menet közben a versenyt, A boglárlellei tanács művelődési, egészségügyi és sportosztálya, valamint a bogiári állami gazdaság közös rendezvényét megtekintette Baranyai László, a magyar triatlon egyesület elnöke is, aki eliesmeréssel szólt a látottakról. Sokan gratulálták a legfiatalabb résztvevőnek, a kaposvári Fábián Szabolcsnak, aki tizenkét évesen vállalkozott a feladatok telejsítésére. A somogyiaknál nem érvényesült a „hazai pálya” előnye, a dobogós helyek sorsába nem tudtak beleszólni. A férfiaknál a tatabányai Emhő Balázs győzött a várpalotai Vízhányó Mihály előtt. A nőknél fővárosi győzelem született. Az elsőséget Baranyai Judit a MAFC színeiben érte el, megelőzve a szombathelyi Fa Kingát. A somogyiak közül fiúknál a boglárlellei Cser Zsolt volt a legeredményesebb, aki a hatodik helyet szerezte meg. Herr Zoltán (Nagyatád) hetedik, Herr Gyula ugyancsak nagyatádi résztvevő tizedik lett. A nőknél a boglárlellei Kersák Szilvia volt a legeredményesebb somogyi résztvevő. A triatlonversenynek volt egy valóban Fair play-díjra érdemes mozzanata. Sokan tudják, hogy nemrégiben az NSZK-lba utazó soproni tri- atlonisták mikrobuszába beleszaladt egy másik autó. A bennülők .közül Balatoni József ma is eszméletlen állapotban fekszik. Nos, a női győztes Baranyai Judit az elsőségért járó háromezer forintját fölajánlotta a balesetet szenvedett versenyző családjának. Példáját a többi versenyző is követte, így erre az célra az indulóktól összesen ötezer forint gyűlt össze, melyet a boglárlellei tanács a nevezési díjakból újabb kétezer forinttal toldott meg. Kövy András (Kaposvár) Andalgó nyergében Vasárnap szálltak nyeregbe az Intermediaire I. szám résztvevői. A versenyt Horst Kohlar nyerte Elke Morciniec (lengyel) és Anke Saalbach (NDK) előtt. Ebben a számban is Dallos lett a legjobb magyar, az ötödik helyet szerezte meg, Kövy András pedig a hatodik lett. Délután kezdődött a főverseny, amelyre három napja várt mindenki, a Nashua F. E. I. kűr, amely végül is eldöntötte a Világ Kupa forduló végeredményét. Kilenc versenyző kűr je után lovagolt be Dallos Gyula, akinél nagy tét forgott kockán. Ha ezt a számot — s ezzel a versenyt megnyeri, akkor két ponttal megelőzi Menkovát, az összesítésben vezető szovjet versenyzőt. A kitűnően szerkesztett zenére csodálatos gyakorlatot mutatott be a ló és lovasa. Hibátlan átmenetek, ritmus- váltások és a végére hagyott nyújtott vágta után felcsendült vastaps nagy reményeket keltett a versenyzőben és a szakvezetésben. Az utolsó lovas Holger Muenstermann volt, a papírforma szerinti esélyes. „Sajnos” ehhez méltóan lovagolt, és hozzáértők már neki tapsoltak, mint végső győztesnek. A Világ Kupa végeredménye: 1. Holger Muenstermann (Flair) 68,10 pont, 2. Dallos Gyula (Bordal) 66,90, 3. Alois Lah (jugoszláv, Maestoso- Thais) 64,30. A magyar bajnokság végeredménye: 1. Dallos Gyula (BLK), 413 pont, 2. Kövy András (K. Gazdász) 189, 3. Sebestyén József (Nagycenk) 161, 9. Komjáthy György (K. Gazdász) 63. Varga Ottó Csak egy Boglárlelle— Dombóvári Vasas ,1-1 (0-0) 11-esekkel 10-9 a Boglárlelle javára Boglárlelle, Vágóhíd u., 600 néző. V.: Balajti. Boglárlelle: Majzlinger — Andermann, Konrád, Kötél, Kórodi — Hollósi, Riba, (Fenyő), Augustini (Karasz), Becsei.— Farkas, Koroknai. Edző: Somodi László. Dombóvári Vasas: Szalai — Banai, Horváth, Burai, Farkas — Tóth-Bagi, Farkas (Verbóczki), Vecsei, Bata — Neubauer, Luczek. Edző: Olasz János. Az első félidőben a két 16-os között folyt a játék, némi vendégfölénnyel. A második játékrészben a Dombóvár egy védelmi hibából vezetést szerzett. A gól után végig a Balaton-partiak támadtak többet, de csak az Rákóczi FC— Dorogi Bányász 1-1 (1-0) 11-esekkel 6-5 Kaposvár, 3000 néző. V.: Kiss G. Rákóczi FC: Sándorfi — Kurdi, Rácz, Riczu, Barna, — Prukner, Balogh, Szajcz (Gilitsch ,63. perc) — Kádár, Gyurics, Magyar (Göbölös 57. p.). Edző: Monostori Tivadar. Dorog: Belánti — Har- math — Szabados, Schutto- vics, Varga, Borsos — Ho- dur, Sulia, Szenczi — Kötni, Németh. Edző: Gabalc Ferenc. Sárga lap: Szajcz 16., Kádár 38., Gyurics 48., Hodur 60. p.erc. Szögletarány 9-2 (3-2) a Rákóczi javára. Kaposvári támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de ebből a fölényből csak két szögletre telt a hazaiaknak. Az első vendégtámadás viszont góllal végződött. A 14. percben Kurdi belevezette a labdát a-z ellenfél védelmébe, s ebből gyors dorogi akció bontakozott ki. Kotul futott el a bal oldalon, majd pontosan ívelt keresztbe a szabadon hagyott Németh elé, aki 13 méterről biztosan lőtt a jobb sarokba. 0-1. Csak a 25. percben volt egyenlítési lehetősége a Rákóczinak Kádár révén, de a csatártól elpattant a labda. Ugyanő a 42. percben is hibázott. Szünet után nem sokat változott a játék képe. Erőtlenül támadott a Rákóczi, s a 70. pei'cben kétszer is egyenlítési lehetősége nyílt de Belánti jól avatkozott közbe. A - 88. percben megszületett az egyenlítés. Gilitsch szabadrúgása után kavarodás támadt a dorogi kapunál, és ekkor Belánti az 5-ősön elhúzta Gyurics lábát. A megítélt büntetőt Gilitsch értékesítette. 1-1. Ezen- a mérkőzésen csalódást keltett a Rákóczi játéka. Az MNK-mérkőzést is tekintve már harmadik 90 percét fejezte be akciógól nélkül. A kaposváriak köVasárnap a belgiumi Spa- Francorchamps-ban rendezték meg az idei Forma— 1-es autós világbajnokság 11. futamát. Csakúgy, mint az ez évi korábbi viadatoutolsó percben sikerült az egyenlítés. Góllövők: Becsei (11-esből), illetve Luczek. Jók: Becsei, Konrád, Koroknai, illetve Szalai, Horváth, Neubauer, Burai. H. Gy. Boly—Marcali 3-2 (2-1) Marcali, 800 néző. Vezette: Dravecz. Boly: Puck — Szalai, Virág, Vacsi, Megyeri — Kirchner, Bruder, Ambrus (Hosszú), Lőrincz — Pá\, Szomor (Nyárs). Edző: We- iszbart Jfózsef. Marcali: Dombóvári — Hé- der, Buxbaum, Hajdú I., Fábián — Borsfái (Buna), Czuczka, Urbán !— Hadászi, Papp, \Luka (Mixtai). Edző: Fuisz János. A vendégek szereztek vezetést a 8. percben. Az elégzéppályás sorának mérhetetlen gyenge teljesítménye az egész csapat játékra rányomta bélyegét. Gyámoltalanak voltaik a csatárok, a pontatlan labdák miatt sokat kellett elöl birkózniuk, de a Rákóczi védelme is többször megingott. Végül is a már elveszettnek vélt mérkőzés két pontját szerencsével kaparintotta meg a kaposvári csapat, Jók: Rácz, illetve Harmath, Sulia, Kotul. Jutási Róbert Csurgó—Sopron 2-1 (1-1) Csurgó, 2000 néző. V.: Molnár I. J. Csurgó: Belovári — Tóth, Mészáros, Nagy, Beke (Posta) a szünetben — Bódis, Puskás, Szigeti, Csalos — Takács T. Bántó (Markek 41. p.) Edző: Készéi Ferenc. Soproni SE: Horváth L. — Fábián, Horváth G., Czi- bula, Nagy L. — Nagy J., Lukács, Szabó, Deák (Guny- hó 72. p.) — Takács (Virág), Gosztola. Edző: Bucsay Gellért. Sárga lap: Nagy J. . 54. Gosztola 70., Lukács 72. Nagy 89. perc. 22. perc: Bódis a 16-os bal oldaláról az ötössel egy magasságban ívelt be szabadrúgást, Szigeti magasra emelkedve a kapu bal oldakon, ezúttal is a McLarenék uralták a versenyt. A célba elsőként a brazil Senna érkezett, megelőzve mánkatár- sát, a francia Prostot és a belga Boutsent (Benetton). gé ideges hangulatú, néha kemény belemenésekkel tarkított mérkőzésen a végén már mindkét csapat a 11-es rúgásokra gondolt, amikor az utolsó percben egy lesgóllal a vendégek a győzelmet is megszerezték. Góllövők: Lőrincz, Vacsi, Kirchner, illetve Czuczka, Papp. Kiállítva: Lőrincz a 60. percben után- rúgásért. Jók: az egész vendégcsapat, illetve Buxbaum, Hadászi, Héder, Papp. I. I. Dunaföldvár— Táncsics SE 4-1 (1-0) Dunaföldvár, 500 néző. Vezette: Varga. Dunaföldvár: Nagy — Til- li, Dunai, Pulai, Molnár — Martikán (Varjas), Kakas, Takács (Horváth) — Fehér, Gyöngyösi, Szabó. Edző: Tímár Dezső. lába bólintotta Csurgó első NB II-es gólját 1-0. 53. perc: Gosztola a félpályán megszerzett labdával a védők díszkíséretében kapura húzott, és 16 méterről a kapuba bombázott. 1-1. 57. perc: Bódis bal oldalról végzett él szögletrúgást, és ismét Szigeti emelkedett a legmagasabbra: a jobb felső sarokba fejelt. 2-1. Fegyelmezetten kezdett a hazai csapat, és ez vezetést is eredményezett. Ezután azonban a vendégek játszottak jobban, sikerült egyenlíteniük a védelmi hibák sorozata után. Szünet után nagyobb sebességre kapcsait a Csurgó, ekkor jól is játszott, és ismét megszerezte a vezetést. Ezután a Sopron mindent egy 'lapra feltéve rohamozott, de az egyenlítés nem sikerült. A küzdelmes mérkőzésen megérdemelten szerezte első NB Iles győzelmét a Csurgó. Jók: Mészáros, Nagy, Szigeti, Posta, illetve Horváth G., Gosztola. Kiss Béla NB 11 Nyugati csoport eredmények: BVSC—Keszthely 2:0, Mohács—Építők 2-1, Bp. Volán —Tapolca 2-0, Nagykanizsa —Szekszárd 3-0, Csepel— Komló 3-1, Oroszlány—III. iker. TTVE 1-0. TOTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 35. heti játékszel- véeyen szereplő mérkőzések eredményei: 2, x, 1, 2, x, x, 1, x, 1, X, 2, 2, 1 -f 1. Labdarúgó NB III Táncsics: Udvarász •— Erdélyi, Hevesi, Darabos, Szto- it — Bartos (Stróbli), Szántó, Miovecz, Ekker — Takács, Szatmári. Edző: Köves László. Remek mérkőzésen a mezőnyben igen jól játszó Tán- csicsot győzte le az óriási akarással és Gyöngyösi vezérletével játszó Duna-parti együttes. Góllövők: Kakas (2, 11-esből), Pulai, Szabó, illetve Miovecz. Jók: Gyöngyösi, Nagy, Pulai, Dunai, illetve Udvarász, Miovecz, Takács. M. R. Az NB 111 további eredményéi: Szigetvár—MÁV TE 2—2 (11-esekkel 5—4), Nagykanizsai Volán Dózsa— Bonyhád 2—3, DVMSE—Má- zaszászvár 0—3, Siklós— Paksi SE 1—3, Paksi Atom— Sellye 3—1. Kettős McLaren-győzelem Szabadrúgást véd a vendégek kapusa döntetlenre futotta