Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-18 / 197. szám
1988. augusztus 18., csütörtök T Somogyi Néplap 3 Építők válságban és válság után Kerek« asztal Évekig válságban volt a Somogy építőiparát meghatározó két legnagyobb vállalat: a Sáév és a Tanép. Az előbbi gondjai - legalábbis szervezetileg - megoldódtak, a somogyi és a baranyai állami épitővállalat egyesülésével létrejött egy új, kétmegyés cég: a Bázis. A Tanép ezekben a hetekben t- megmentő híján - 'feloszlik. Hogyan alakult ki a válság és bízhatunk-e a jövőben? £ kérdések elemzésére vállalkoztak kerekasztal-beszélge- tésünk résztvevői: dr. Fenyő István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kálmán Sándor, a kaposvári városi pártbizottság titkára, Nagy Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa, dr. Orosz László, a megyei tanács tervosztályának vezetője, Halász Miklós, a megyei tanács épitési osztályának vezetőhelyettese, Egerszegi László, az SZMT titkára, Szabó Gyula, ia Bázis Építőipari Vállalat vezérigazgatóhelyettese és Lukács László, a Tanép igazgatója. A szerkesztőséget Luthár Péter képviselte. szül. Ezek a vállalatok íelSZERKESZTÖSÉG: — Célszerű lenne a beszélgetést egy alapos helyzet- elemzéssel kezdeni, hiszen elegendő hivatalos híradás híján megyeszerte mendemondák keringenek a volt Sáévről és a Tanépröl. Pedig nincs szükség rémhírekre, ugyanis a puszta valosag önmagában eléggé elszomorító. Mi vezetett a csődhöz? DR. FENYŐ ISTVÁN : — A közvélemény joggal kérdezi: hogyan juthattak ide ezek a vállalatok, mik voltak a válságot előidéző okok, egyáltalán van-e kivezető út, és ha van, akkor milyen az? Szerintem több ok együttesen, folyamatosan idézte elő ezt a helyzetet. Talán legalapvetőbbnek azt tartom mindkét vállalat esetében, hogy az építés külső feltételeiben gyökeres változások történtek, és egyik vállalat vezetői sem voltak képesek arra, hogy a megváltozott külső körülményekhez igazodjanak. Többnyire külső segítségre vártak, ezt általában meg is kapták, de a segítséget csak egy bizonyos határig lehetett adni. Mindkét cég kritikus pontig ért el, ahonnan már visszafordíthatatlan folyamattá vált a romlás. EGERSZEGILÁSZLÓ: — Ügy gondolom, hogy az összeomlás nem volt elkerülhetetlen. Mégis bekövetkezett. A halogatás miatt. Van ennek a folyamatnak egy olyan tanulsága, hogy a cselekvési alternatívák elfogynak, minél inkább közelebb kerülnek a vállalatok a csődhöz. Legelőször a legkedvezőbb alternatívák esnek ki, és végül a nem teljesen ideálisak maradnak meg. Igazából nem tudjuk fölismerni a válságveszélyes helyzeteket. Lehet, hogy nincsenek megfelelő jelzöműsze- reink ehhez, lehet, hogy nem tudjuk ezeket megfelelően kezelni. A vállalatok és az irányító szervek nem érzékelték jól azt, hogy a helyzet milyen gyorsan romlik. NAGY FERENC: — Amikor a két vállalat helyzetéről akarunk beszélni, nem lehet azonnal velük kezdeni a sort. Az elmúlt években Magyarországon általában válságba került a magasépítőipari vállalatok nagy része. Ezen belül is a lakásépítő vállalatok helyzete volt a legkritikusabb. A mi megyénkben négy vállalat építette a lakások több mint 80 százalékát, ezek közül egy kisszövetkezetté alakult át, kettő felszámolása folyamatban van, a harmadik egyesült a Baranya megyei vállalattal.. Ugyanakkor az is világos, hogy önmagukban a külső tényezők nem vezethettek volna ide. KÁLMÁN SÁNDOR: — A vállalatok vezetésváltásokkal, belső szervezeti változásokkal próbáltak reagálni a kihívásra. De roszépített szerkezetük miatt, és valódi átalakítás híján nem tudtak a piacon a keresleti- kínálati viszonyoknak hosz- szabb távon megfelelni. Alapvetően át kellett volna alakítani az építőipar jelentős részét az új helyzetnek megfelelően. De ezzel a feladattal nem tudtak megbirkózni a mindenkori új vezetők. A vezetői változások sorozatával együtt nagy munkaerő-vándorlás volt mind a két vállalatnál, hiányzott a stabilitás, sok volt a bizonytalansági tényező. Több, mint amennyit el lehet viselni. SZABÓ GYULA: — Statisztikai tény, hogy Somogy az iparilag fejletlen megyék közé tartozik. Az 50-es években a somogyi szakmunkások Baranyában, Dunaújvárosban, Veszprémben vállaltak munkát. A legjobbak ott maradtak, és Somogybán azóta építőipari szakemberhiány van, beleértve ebbe a mérnököket és a technikusokat is. Ez nyilván rontotta a cégek helyzetét. A Sáévet krónikus szakemberhiány kínozta, ugyanakkor túlzott volt a mennyiségi követelmény, emiatt romlott a minőség és a szavatossági, garanciális javításokat 5 évig nem lehetet elvégezni. Ennek a terhei ma csaknem 100 millió forintra halmozódtak fel. Az 1985-ös vezetői válságot ez a vállalat nem volt képes kiheverni. Fél évig nem lehet vezető nélkül hagyni egy ekkora vállalatot. A gondokat akkor talán könnyebb lett volna rendezni. DR. OROSZ LÁSZLÓ: — Szerintem nem az az alapvető baj, hogy nem vettük észre, nem ismertük fel a válságjeleket. A gondok egyes összetevőivel majdnem időben tisztában voltak az érintettek; elsősorban maguk a cégek, de mindazok is, akiknek valamilyen módon az építőipari szervezetekkel kapcsolatuk van. Nem véletlen például az, hogy a Tanépet 1982 óta 54,7 millió forinttal anyagilag is támogatta a megyei tanács. Az sem véletlen, hogy folyamatos konzultációkkal igyekeztünk elérni a vállalatoknál, hogy saját programjukat tegyék markánssá és ennek alapján tőlünk is a jogilag megengedett anyagi támogatást megkapják. Azt látom a fő bajnak, hogy nem voltunk képesek kellően alátámasztani a kibontakozási, szerkezetátalakítási programot, mivel maguk a cégek nem voltak képesek ilyet összeállítani. HALÁSZ MIKLÓS: — Ugyanazok a közgazda- sági szabályozók vonatkoznak mondjuk a Győr-Sopron megyei építőiparra vagy a zalaira, mint a somogyira. Ezért izgalmas a kérdés, hogy miért éppen Somogybán volt és van csőd. Azt hiszem, hogy a vállalkozás- politikában kell keresni az egyik alapvető gondot. Somogybán az 1980-as évek elején a szabályozórendszer „langyos vizet” talált. Megelégedett vezetők voltak, nem tudtak olyan gyorsan alkalmazkodni az új körülményekhez, mint azok a kisszervezetek, amelyek gombamódra szaporodtak. Az akkori rossz vállalkozáspolitika ma is rányomja mind a két szervezetre a bélyegét. Ezen a lejtőn nincs visszaút. LUKÁCS LÁSZLÓ: — Érdekes „keresztrejtvényt” kaptunk itt különböző nézőpontokból az építőipar jelenlegi helyzetét kialakító okokról. Azt is meg kellene említeni, hogy mi előzte meg a válságos éveket. Az építőipartól a megyei párt- és tanácsi szervek azt igényelték régebben, hogy a megye évi 1000 lakást kapjon, aztán később azt kérték, hogy teremtsük meg a középiskolai és óvodai bázisokat és csináljunk az ipartelepítéshez. megfelelő szerkezetet. Sajnálatos módon egészségtelen versenyt alakítottak ki a két vállalat között. Ahelyett, hogy a két vállalat normálisan kiegészítette volna egymás tevékenységét, párhuzamos fejlesztést hoztak létre. A Sáév kaposvári poligonüze- me bőségesen elég volt ahhoz, hogy a fizetőképes lakáskeresletet kielégítse. Utána következett a nagy Duk- fenc. 1982-ben vezetői presztízsdöntések alapján egy teljesen elavult technológiát megismételtettek. És 1986- ban ugyancsak a paneltechnológiát erőltették, amely népgazdasági szinten is alaposan veszteséges, amellett, hogy teljes közutálatnak örvend, és városképi szempontból is elítélendőnek tartom. Egészségtelen presztízsfejlesztés volt a Sáévnél a mű- anyagablak-üzem, amelyet a miniszteri intelem ellenére is létrehoztak. Fölösleges, elkésett beruházás; akkor már hőszigetelt ablakdömping volt az országban. Ezek a beruházások felmorzsolták a Sáév gazdasági erejét. Eny- nyit a Sáévről, ahol hosszú éveket töltöttem el. Nézzük a Tanépet, amely 1982-től kezdve iszonyatos bajban volt. A céget valamikor több apróbb, ilyen-olyan kisszervezet maradványaiból söpörték össze. Nem volt műszaki múltja, nem volt szakembergárdája. Valakinek a valakije volt mindig valaki. Amikor elkezdtük 1986-ban a vállalat átalakítását, a magasépítési vállalkozás mezőgazdasági technikusokra meg bányásztechnikusokra volt bízva. Ezen alaposan el kell gondolkodni. A megyétől kapott támogatások, amelyek az akkori időben szép pénzek voltak, csak a sebeket ragasztották le, de nem gyógyították meg. Az 1986-os önvizsgálat feltárt egy akkora veszteségforrást, amekkorát a vállalat kigazdálkodni nem tudott és a tanács sem tudott rendezni. Ez akkor 100 millió forintos nagyságrendű volt. A megye végeredményben úgy döntött, hogy életre ítélte a vállalatot, amely 1986—1987—88- ban a javulás jeleit mutatta. Azonban végül is azzal a kolonccal, amely most is 35 millió forintra tehető, és amely most már egy lecsökkent létszámot és lecsökkent kapacitást terhel — nem lehetett ezt a vállalatot megmenteni. SZERKESZTŐSÉG: — Az okokat alaposan körüljártuk. Jó lenne, ha el- hangzana valami a felelősségről is. Időről időre elég nagy ködbe burkolódzott, hogy mi is történt ezeknél a vállalatoknál. A titkolózás és a felelősök nélküli hibák ideje lejárt. Van-e erről mondanivalónk? EGERSZEGI LÁSZLÓ: — Az olyan gazdaságpolitikai és irányítási gyakorlat, amely lehetővé teszi azt, hogy a vállalati vezetők ^saját magukon kívül felelősöket keressenek a pártszerveknél, az irányító szerveknél, az eleve nem helyes. A korábbi gazdaságpolitikai gyakorlat felelőssége ezért nem hagyható figyelmen kívül. A megyei pártbizottság egyik 1987-es dokumentuma azt állapítja meg, hogy a megyei és a helyi döntések összemosódtak, összekuszá- lódtak, indokolatlan kompromisszumok alakultak ki. Ügy gondolom, hogy ez a korábbi gazdaságpolitikai szemléletnek is kritikája. Az utóbbi napokban jó néhány munkással beszéltem mind a két vállalatnál és bárkivel beszéltem, azt mondta, hogy a csőd oka a szervezetlenség volt. Ennek eredőjét elsősorban a helyi vezetőkben látom. Az emberek többsége is abban látja. Érdekes, hogy mindegyik vezető nagyon jól látta az előző vezető hibáit. A felelősséggel kapcsolatban leszögezem: egyet nem tudok elfogadni: azt, hogy a felelősök a munkások voltak. DR. FENYŐ ISTVÁN: — Mint ahogy nem lehet egy okra visszavezetni a helyzet ilyen alakulását, egyetlen felelős sincs. De azért az arányokat többé- kevésbé a helyükre kell tenni. Szerintem elsősorban az érintett vállalatok vezetői hibásak abban, hogy nem tudtak megfelelő módon reagálni a változásokra. SZERKESZTŐSÉG: — Az irányító testületeknek, a tanácsnak, a pártbi- zottságnak nincs az ügyben felelőssége? NAGY FERENC: — A testületi döntéseknél a témát előterjesztő ember féLelőssége a meghatározó. Nem mindegy, hogy mit és hogyan terjesztünk a döntéshozók elé. Abszolút részletességgel egy testület sohasem tud egy konkrét témát megtárgyalni. Aszerint tud dönteni, hogy milyen alternatívát tárnak elé. KÁLMÁN SÁNDOR: — A tanácsi vagy a párt- bizottsági testületek a vállalati vezetők és a vállalati testületek helyett nem hozhatnak vállalati döntéseket, erre semmiféle lehetőség sincs. A . felelősség tehát a vállalati vezető testületeké és a vállalat első számú vezetőjéé. SZERKESZTŐSÉG: — A Sáév egyesült a baranyai építövállalattal. A Tanép történetének végére is pont kerül hamarosan. Ezzel végképp tisztázódik a helyzet? Biztos-e n munkások sorsa, akikről elhangzott: nem tehetők felelőssé, vi- szont szenvedik a történése- ket? EGERSZEGI LÁSZLÓ: — A szakszervezet követelése az, hogy ne ' tegyenek utcáia dolgozókat, ne alakuljon ki munkanélküliség. A szervezeti változás lehetőleg ne rontsa le a dolgozók szociális ellátási és bér- féltételeit, és elégítse ki a megmaradó építőipar a lakásépítési igényeket. Ügv gondolom, akárhogyan szépítjük is a dolgot, a két vállalat csődje érzékeny veszteség a megvének. SZABÓ GYULA: — Szeri nteqn nem érte a megyét veszteség az önálló vállalat megszűnésével. Azt hiszem, hogy ha az új vállalat kj tudja elégíteni a megjelenő piaci igényeket, ha képes a határidőket lerövidíteni, jobb minőséget adni, akkor nem a cégtábla, hanem a produkció a döntő. Tény, hogy a megyében a Sáév korábbi egy-két éves határidő-csúszásait a Bázis utolérte. Egyetlen somogyi dolgozót sem vittünk el más megyébe. Előfordult olyan, hogy több mint 200 baranyai munkás dolgozott Kaposváron és Siófokon, tehát többletkapacitást hoztunk a megyébe ezzel az egyesüléssel. A dolgozók szociális ellátása és a keresete javult. A vállalat Kaposváron száz saját értéke- sítésű lakás építésére kapott megbízást. Azt hiszem, ha ez nem lenne, akkor a lakásépítés megtorpant volna a városban. Siófokon, 163 lakás építésére vállalkoztunk és újabb területéket készítenek elő. LUKÁCS LÁSZLÓ: — A Tanép nem volt olyan szerencsés helyzetben, hogy szakmán belül partnert találjon, hiszen négy év óta élve boncolva, mindent a közvélemény elé kiteregetve dolgozunk. A vállalat helyzete ismert. Nincs olyan partner, amelv szákmán belül így fogadott volna egy ilyen létszámot. Végül is a Sefagot sikerült megnyerni, ahol igen nagyvonalú döntést hoztak. Kérésünket meghallgatva elősegítik azt a folyamatot, ami az országban először kezdődött: hogy egy vállalat felszámolja önmagát, szervezett visszavonulással. A dolgozók szervezett áthelyezését is megpróbáljuk biztosítani. A Sefagot elsősorban az ipari létesítményeink, ipari üzemeink érdekelték, de nem zárkózott el attól, hogy egy jó összetételű építőipari részleget is létrehozzon. A tanácsi építőipari vállalat jogutód nélkül meg fog szűnni. Hitelezőit kielégíti, dolgozóit nagyrészt elhelyezi. Akiket nem tudunk elhelyezni. azokat bejelentjük a megyei tanács munkaügyi osztályára, ök megkóstolják azt a keserű kenyeret, hogy állami pénzből kell megélni. Sokan ezt is rosszul értelmezik, mert azt hiszik, hogy fizetett szabadság jár, 6 hónap. Erre is külön fel kell hívni a figyelmet, hogy’ a jogok mellett elhelyezkedési kötelezettség is van. KÁLMÁN SÁNDOR: — Egy már működő, ú' vállalatról hallottunk és napjaink gondjairól, a sürgető lépésekről. A városi tanács egyik testületi ülésén megfogalmazták azt a szándékot, hogy — ismerve az építőipari kapacitást — új vállalatot kell alapítani vagy létrehozni. Szerintem nem' egy teljesen friss, „szűz" vállalatot kell létrehozni, hanem a meglevő közép- vagy kisszervezetek közül alkalmassá kell tenni valamelyiket arra, hogy a Bázison kívül más is foglalkozzon lakásépítéssel. ’ NAGY FERENC: — Amikor valaki arról beszél, hogy mi céltalanul eladtunk egy vállalatot, akkor mondanivalója csak szubjektív ellenérzésekből fakadhat, észérvekkel nem tudja alátámasztani. A két vállalat egyesülését minta- értékűnék tartom. Teljes mértékben kielégíti azokat az elvárásokat, amelyeket a megye támasztott, ugyanakkor mind a két szervezetre nézve előnyöket biztosított, EGERSZEGI LÁSZLÓ: — Szó volt arról, hogy a Tanép szervezett Visszavonulása az emberekről való gondoskodás jegyében történik. Meg kell mondanom, hogy az emberek jelentős •része a tanépnél ezt nem így érzi. Szeretném felolvasni a vállalati szakszervezeti titkár jelentését: „A dolgozókat elkeseredettség, nagyon rossz hangulat jellemzi, továbbra is nagy a pánikhangulat, a létbizonytalanság, a tájékoztatás továbbra sem megfelelő, 200 ember sorsa kilátástalan, a dolgozók szinte egymásra irigykednek, haragszanak, hogy egyeseknek van munkahelyük .. Ez egy eléggé drámai hangú jelentés. SZABÓ GYULA: — Rövid leszek. A Tanép összes emberét, aki dolgozni akar, a Bázis minden további nélkül átvenné akár Siófokra, akár Kaposvár térségébe. SZERKESZTŐSÉG: — Hg még egy sor részletkérdés bizonytalan is: a beszélgetésből arra követ- keztethetünk, hogy lesz mun- ka és építőipari kapacitás a megyében. De a gazdasági és ezen belül az építőipari válság valószinűleg nem fejeződött be. Vajon tanultunk-e a két cég tönkrejutá- sából? Fölkészültünk-e rá, hogy az esetleg újabb veszélyhelyzeteket idejében észleljük és gyors választ adjunk rájuk? DR. FENYŐ ISTVÁN: — A válságot szerintem a párt- és az állami szervek is megfelelő időben jelezték. A problémát az okozta, hogy sem vállalati, sem testületi szinten nem alakult ki a válságkezelés módszertana, mert régebben nem ilyen volt a gyakorlat. Tehát ezt meg kell tanulni. A gondokat akkor kell kezelni, amikor azok még olyan állapotban vannak, hogy orvosolhatók és nem fajulnak el. DR. OROSZ LÁSZLÓ: — Rengeteg tanulság alapján remélem, hogy okosabbak leszünk. A feladat- és hatásköröket világosan elkülönítjük. A megyei tanács vezetőinek szándéka az, hogy amennyiben a szituáció változik, megbomlik a mára nagyjából kiegyensúlyozott építőiari piac, abban az esetben kezdeményezője lesz egy új építőipari szervezet létrehozásának. De csak akkor, ha a helyzet ezt szükségessé teszi, tehát nem mindenáron. A tanács a piacszervezés terén kíván a jövőben szükség szerint tenni. HALÁSZ MIKLÓS: — Hogy mennyire válság- érzékenyek vagyunk, ahhoz egy mondat erejéig hadd fűzzem hozzá: nem kizárólag az építőipari szervezetek gondjaival foglalkozunk, mi már most jeleztük azt, hogy a kommunális szolgáltató szervezetekre vonatkozó szabályozás miatt gazdálkodási gondjaik olyan súlyúak, hogy a szektoregyenlőség érdekében a szabályozókat felül kell vizsgálni.
