Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-26 / 177. szám

T Új lehetőségek az együttműködésben 2 _______________________________Somogyi Néplap 1988. július 26., kedd KUBA NBMZETI ÜNNEPÉN Üdvözlő táviratok A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a Nemzeti Fel­kelés Napja, a Moncada laktanya elleni támadás 35. év­fordulója alkalmából Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke és Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, közös táviratban üd­vözölte Fidel Castro Ruzt, a Kubai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titkárát, a Kubai Köztársaság Ál­lamtanácsának és Minisztertanácsának elnökét. Stadinger István, az Országgyűlés elnöke Severo Aguirre del Cristónak, a Kubai Nemzetgyűlés ideiglenes elnökének küldött táviratban fejezte ki jókívánságait. Mengisztu Moszkvában Rövid munkalátogatásra hétfőn Moszkvába érkezett Mengisztu Hailé Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja KB fő­titkára, államfő. Koktélparti Dzsakartában (Folytatás az 1. oldalról.) réről szólva kifejtette: 1956- os magatartásáért a magyar kormány nem rehabilitálja, mert megsértette az alkot­mány előírásait, a fennálló törvényeket. Közölte, a kor­mánynak az az álláspontja, hogy amennyiben a család ezt kéri, Nagy Imre hamvait megfelelő körülmények kö­zött végső nyugalomra he­lyezhetik — tekintettel arra, hogy harminc esztendő eltel­tével a kormány úgy érzi: kötelessége ezt megtenni. Közölte egyébként, hogy a kormányzat felülvizsgálja azok helyzetét, akik az elle­nük az 1956-os politikai tet­teik miatt született bírósági ítélet következtében jelenleg nem kaphatnak útlevelet, és szándékában áll mentesíteni őket az útlevéltörvény mó­dosításával a hátrányos kö­vetkezmények alól. Grósz Károly köszönetét mondott az Egyesült Álla­mokban működő magyar egyesületeknek, egyházak­nak, szervezeteknek a ma­gyar kultúra, a nyelv ápolá­sában betöltött szerepükért. Miniszterelnökünk a talál­kozót követően részt vett azon a vacsorán, amelyet Hölgyeim és uraim! Köszönöm a megtisztelő meghívást, a lehetőséget, hogy találkozhatok és véle­ménycserét folytathatok az amerikai üzleti körök és a közélet jeles képviselőivel. Az idő pénz, mondják önök és eképp is cselekszenek. En sem akarom az idejüket vesztegetni, röviden kívánok szólni. A Magyar Szocialista Mun­káspártnak az amerikai tö­megtájékoztatásban is szo­katlanul nagy figyelemmel kísért májusi konferenciája megerősítette a reformpoliti­kát. Kimondta, hogy fordu­latra van szükség a gazda­ságban, a politikában, a de­mokrácia építésében, a nyílt­ságban és a nyilvánosságban. E döntések a társadalom széles köreit átfogó kemény vitákban, politikai nézetösz- szeütközésekben érlelődtek. A viták legfontosabb követ­keztetése, hogy a magyar szocializmus megújítása a gazdaság és a politika együt­tes reformját követeli meg. Helyzetünket nehezíti, hogy az elkerülhetetlen for­dulatot, a magyar gazdaság átfogó és átgondolt struktú­raváltását kedvezőtlen gaz­dasági, pénzügyi helyzetben kell végrehajtanunk. Évek évtizedek alatt felhalmozó­dott gazdasági problémákat kell megoldanunk úgy, hogy közben megőrizzük a társa­dalmi stabilitást. Célunk az, hogy a magyar gazdaságban a vállalkozói szellem és a versenyszellem, a gazdasági alkalmazkodás és a megújulás készsége váljon uralkodóvá. Olyan szocialis­ta, tervszerűen orientált pi­acgazdaságot akarunk létre­hozni, ahol a piac a gazda­ságot egészében integráló in­tézménnyé fejlődik; hogy ott legyen csak szükség az ál­lami, nem piaci eszközök ér­vényesítésére, ahol a piac nem bizonyul társadalmilag hatékony, vagy elfogadható koordinációs mechanizmus­nak. Lépéseket tettünk a pénz­ügyi rendszer és a pénzin­tézmények szerepének növe­lésére. A végrehajtott adóre­form különösen hosszabb tá­von javítja a gazdasági tisz­tánlátást, erősíti a verseny- semlegességet. A jövőt illetően szándé­kunkban áll a tőke mozgását biztosító szervezett értékpa­pírpiac kialakítása. Szélesí­teni és a törvény által ga­rantálni kívánjuk a vállalko­zói autonómiát oly módón, hogy a g ..asági, üzleti dön­téseket kizárólag a jövedel­mezőség, a világpiaci érte­lemben vett hatékonyság ve­zérelje. Készülünk a költség- vetés, a tervezés, a társada­lombiztosítás gyökeres re­formjára. Folyik az ár- és bérreform kimunkálása is. Edgar Bronfman, a Zsidó Vi­lágkongresszus elnöke adott tiszteletére. A magyar mi­niszterelnök az együttműkö­dés új lehetőségeit húzta alá, a gazdasági kapcsolatok fej­lesztését javasolta tárgyaló- partnereinek. Nagy amerikai bankák ve­zetőivel találkozott hétfőn reggel New Yorkban Grósz Károly, az MSZMP KB fő­titkára, a Minisztertanács elnöke, Bartha Ferenc ál­lamtitkárnak, a Magyar Nemzeti Bánik elnökének meghívására a beszélgetésen részt vettek a nagy pénzin­tézetek vezetői. A magyar kormányfő tájékoztatást adott a hazai gazdasági ter­vekről, felvázolta azokat a lehetőségeket, amelyek az amerikai bankok s a gazda­ságunk között együttműkö­dés előtt állnak nyitva. Grósz Károly ezután szál­lodai lakosztályában találko­zott Richard Nixonnal, az Egyesült Államok volt elnö­kével. A szívélyes hangula­tú beszélgetés előtt a ma­gyar kormányfő megköszön­te Nixonnak, hogy megküld­te neki legújabb könyvét. Nixon igen elismerően emlékezett vissza hazánk­Rendkívül fontosnak tart­juk, hogy a magyar gazda­ság gyorsuló ütemben kap­csolódjon a világgazdaság­hoz. Ez az egyszerű keres­kedelmi kapcsolatokon túl egyre inkább magába fog­lalja a kutatási és technoló­giai együttműködést, a ter­melési kooperációt, az érté­kesítési együttműködést. Nélkülözhetetlennek tartjuk és ösztönözzük a vegyes vál­lalatok alapítását, a működő tőke bevonását. Az elmúlt években fokoza­tosan kedvezőbbé tettük a külföldi tőkebefektetést, a vegyes vállalatok alapításá­nak és működésének feltéte­leit. A hamarosan beveze­tésre kerülő társasági tör­vény lehetővé teszi az álla­mi, a szövetkezeti és a hazai magántőke, valamint a kül­földi tőke közötti szabad társulást. Lehetőség nyílik majd arra is, hogy a magyar vállalatok nemzetközi rész­vénytársasággá alakuljanak. Arra seámítunk, hogy az el­következendő években a gazdasági fejlődés finanszí­rozásában a hazai és a kül­földi magántőke részesedése eléri a 25 százalékot. Mit is jelent a politikai reform ma Magyarországon? Azt, hogy megreformáljuk a mai — és a jövőbeni — kö­vetelményekkel hozzuk össz­hangba az alkotmányt. To­vább fejlesztjük a választá­si rendszert. Növeljük a parlament befolyását az or­szág ügyeinek intézésében. A párt és az állam szétválasz­tásával egyértelművé tesszük a kormányzat felelősségét és biztosítjuk cselekvési önálló­ságát. A politika és a gazda­ság autonómiájának jogi szabályozását a jogállamra jellemző normáknak megfe­lelően végezzük el. Politikánk alapja a de­mokrácia szélesítése, a tole­rancia, a kulturált vitatko­zás szabadsága. Ebben helye és szerepe van az úgyneve­zett „másképp gondolkodók­nak” is. A vita korlátáit al­kotmányos rendünk, törvé­nyeink szabják meg. Törekvéseink megvalósí­tásának, reformjaink követ­kezetes végigvitelének nem­zetközi feltételei ma lénye­gesen kedvezőbbek a koráb­biaknál. Különösen fontos körül­mény, hogy a Szovjetunió­ban mélyreható átalakítási folyamat bontakozott ki. A peresztrojka és a glasznoszty irányvonalát az SZKP XIX. konferenciája is megerősítet­te. Gorbacsov főtitkárral a közelmúltban folytatott tár­gyalásaim megmutatták, hogy a magyar és a szovjet re­formok logikája, iránya alap­vetően azonos, és fokozato­san növekszik a megvalósí­tást célzó konkrét lépések ban tett látogatásaira, mél­tatta a Magyarországon be­következett változásokat. A találkozót követően a volt elnök nyilatkozatot adott a magyar sajtó, a rádió, a televízió munkatársainak. „Az önök miniszterelnöke meggyőzött engem, de nem volt nagy szükség a meggyő­zésre, mert mindig is mély­séges tiszteletet tanúsítottam a magyar nép iránt — mondotta. — Nagy érdek- lődéssél hallgattam az álta­la kezdeményezett refor­mokról. Úgy vélem, hogy erős vezető, aki kész a koc­kázatra, a bátor lépésekre a magyar nép érdekében. Bízom benne, hogy sikeres lesz.” Grósz Károly hétfőn dél­előtt találkozott Leonard Lauders-el, a Lauders cég elnökével, és ugyancsak szí­vélyes beszélgetést folytatott vele. Tegnap délben, magyar idő szerint a késő esti órákban, a Council of Foreign Rela­tions — Külpolitikai Tanács — ebédet adott Grósz Ká­roly tiszteletére. Az esemé­nyen beszédet mondott a magyar miniszterelnök. hasonlósága, sok esetben egyezése. Kedvezőnek tartjuk azt is, hogy reformtörekvéseinket a nyugati világban is érdeklő­déssel, sőt rokonszenvvel fi­gyelik, s készséget tapaszta­lunk arra is, hogy a kapcso­latok bővítésével, az együtt­működés szélesítésével — természetesen szigorúan az előnyök kölcsönössége alap­ján — hozzájáruljanak prog­ramjaink végrehajtásához. A számunkra kedvezőbb nemzetközi környezet fontos eleme a szovjet—amerikai és ezzel összefüggésben a kelet —nyugati viszony javulása, ami megnövelte mozgáste­rünket, ugyanúgy, mint más kis országok esetében. A gazdasági és a politikai reformfolyamattal össz­hangban és a nemzetközi fel­tételek kedvező alakulását kihasználva fokozzuk külpo­litikai aktivitásunkat, nö- véljük külpolitikánk nyi­tottságát. Arra törekszünk, hogy hozzájáruljunk a nemzetközi élet mostani pozitív irányza­tainak elmélyítéséhez, visz- szafordíthatatlanná tételéhez. Szövetségi rendszerünkben részt vállalunk a fegyverzet­korlátozás, a leszerelés elő­mozdítását, a nemzetközi biz­tonság erősítését célzó kez­deményezések kimunkálá­sában. Létfontosságúnak tartjuk a nukleáris fegyve­rek további csökkentését, a vegyi fegyverek felszámolá­sát, a helyi válságok rende­zését. Helyzetünknél fogva különösen érdekeltek va­gyunk abban, hogy mielőbb megkezdődjön a hagyomá­nyos fegyverek és haderők csökkentése, s Magyaror­szág már a csökkentési fo­lyamat első szakaszának ré­szese legyen. Magyarország ezeréves szá­lakkal kötődik az európai földrészhez. Külpolitikánk egyik alapvető célja az össz­európai együttműködés ösz­tönzése. Tevékeny részesei voltunk a helsinki folyamat elindításának, a záróokmány kimunkálásának és igyek­szünk minden területen ele­get tenni az abban megfo­galmazott elveknek, ajánlá­soknak. A bécsi utótalálko­zón képviselőink olyan meg­állapodás elérése érdekében dolgoznak, amely egyaránt hozzájárul az európai föld­rész biztonságának megszi­lárdításához, a folyamatban részes államok közötti biza­lom építéséhez, és a gazda­sági, a műszaki-tudomá­nyos, a környezetvédelmi, a kulturális, az információs, valamint » humanitárius együttműködés elmélyítésé­hez. Ma még nem tudjuk pon­tosan megfogalmazni, hogy milyen lesz a jövő Európája. Az bizonyos, hogy sok meg­szokott fogalom új tartalom­mal telítődik majd. Meg­győződésem, hogy az integ­rációs folyamatokkal párhu­zamosan megerősödik majd az egyes népek, nemzetek, nemzetiségek identitástudata, erősödik Európa kulturális, népi hagyományainak sok­színűsége. A határok szi­lárdsága az európai bizton­ság alapfeltétele marad. De bízom abban, hogy csökken majd a határok elválasztó szerepe. Erősödik az európai kulturális örökség szellemi és anyagi értékének tisztelete és féltése. Minden emlék, akár falusi templom, akár pa­rasztház, amelyet ma lerom­bolnak, a jövő nemzedékére maradó örökséget csonkítja. Hölgyeim és uraim! Ügy gondolom, hogy a kedvezőbb nemzetközi légkör és az általam röviden vázol­ni próbált magyarországi változások a korábbiaknál is is jobban ösztönözhetik a magyar—amerikai kapcsola­tok fejlődését. Különösen a gazdasági kapcsolatok, a műszaki-tudományos és a technológiai együttműködés területén lenne fontos előre­lépnünk. A magunk részé­ről készek vagyunk fokozot­tabban figyelembe venni az amerikai gazdasági, kereske­delmi partnerek érdekeit, igényeit. A magyar—amerikai vi­szony sajátossága, hogy a hivatalos kapcsolatok hul­lámzása közepette mindig tartósnak bizonyult az em­beri kapcsolódás. Erősítették ezt a Magyarországról ide kivándorolt milliók és le­származottaik is. Tevékeny­ségükkel, munkájukkal gya­rapították az amerikai gaz­daságot, a kulturális és a tudományos életet. Talán nem szerénytelen a magyar társadalom azon igénye, hogy az így létrejött anyagi és szellemi tőke is járuljon hozzá a magyar—amerikai együttműködés erősítéséhez, segítse a gazdasági megúju­lás mielőbbi megvalósítását Magyarországon. Örömmel mondhatom, hogy ilyen irányú lépések már történnek. Gondolok a Soros­alapítványra, vagy a közel­jövőben Budapesten megnyí­ló menedzserképző iskolára. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar—amerikai együttműködés olyannyira kívánatos új irányainak fel­tárásában jelentős szerepe van az Egyesült Államok nagykövetének, Palmer úr­nak, aki kiváló diplomata­ként magas színvonalon kép­viseli hazája érdekeit Ma­gyarországon. Hölgyeim és uraim! Az amerikai kormány megtisztelő meghívásával él­ve azért jöttem az Egyesült Államokba, hogy megismer­kedjek az amerikai emberek életével, a gazdaság eredmé­nyeivel, szervezési módsze­reivel, az amerikai politikai és gazdasági vezetés gondol­kodásmódjával. Nem titko­lom azt sem, hogy szeret­nénk bizonyos, nálunk is hasznosítható tapasztalato­kat szerezni. Célom ugyan­akkor az is, hogy Magyaror­szág helyzetét és a magyar vezetés törekvéseit bemutat­va felhívjam az itteni poli­tikai és üzleti körök figyel­mét azokra az együttműkö­dési lehetőségekre, amelye­ket a magyar gazdaság meg­újítását célzó programjaink kínálnak. Remélem, az önökkel való mostani találkozás is hozzá­járul ahhoz, hogy növeked­jen az amerikai érdeklődés a magyarországi együttműkö­dési lehetőségek iránt. Meg­győződésem, hogy országaink nagyságrendjének különbö­zősége ellenére a gazdasági együttműködés bővülése, csakúgy, mint a politikai párbeszéd, a műszaki-tudo­mányos, a kulturális és a humanitárius kapcsolatok szélesedése egyaránt szolgál­ja mindkét nép javát. Hétfőn este Grósz Károly Bostonba repült,, hogy ta­lálkozzék Michael Dukakis massachusetts-i kormányzó­val, az Amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjével. Közel egy évtizeden át in­kább csak a „harcmezőn” ta­lálkoztak, tegnap végre he­lyet foglaltak egymással szemben a bogori palota kerekasztala mellett a kam­bodzsai erők képviselői. Az előzmények messzire nyúlnak vissza. Kambodzsa ígéretes fejlődése és el nem kötelezett politikai irányvo­nala 1970-ben siklott félre. A Kelet és Nyugat, Vietnam és az Egyesült Államok kö­zött ügyesen egyensúlyozó Szihanuk herceget akkor fosztotta meg hatalmától és kényszerítette száműzetésbe miniszterelnöke, a szilárdan jobboldali és amerikabarát Lón Nol. Az ország az indo­kínaivá szélesedő vietnami háborúban az amerikai ol­dalra került. Washington vietnami ve­resége automatikusan kam­bodzsai szövetségesének ve­reségét jelentette. És a kis indokínai ország története itt vett másodszor, az előző­nél is végzetesebb fordula­tot: a hatalmat a kambodzsai kommunisták olyan csoport­ja ragadta magához, amely váratlanul és immár teljesen időszerűtlenül szinte megtes­tesítette magában azt a rém­képet, amelyet egykor a pol­gári sajtó a kommunistákról rajzolt. Eszelős, véres dikta­túra vette kezdetét, amely az országot egyetlen hatal­mas indokínai „Gulággá”, Mao legrosszabb eszméinek kísérleti terepévé változtatta. Az áldozatok száma — amelyben benne foglaltatik szinte az egész értelmiség — több millióra becsülhető. A Pol Pót diktatúra végzetes hatása nem korlátozódott Kambodzsára. Hogy a szo­cializmus eszméi a hetvenes években világszerte és kü­lönösen Délkelet-Ázsiában oly sokat veszítettek vonz­erejükből, annak — egyéb okok mellett — nagy része volt a hároméves kam­bodzsai lidércnyomásnak is. Mivel a kambodzsai társa­dalom erői nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy megszabaduljanak a Pol Pot-féle diktatúrától, ez — 1979 elején — vietnami se­gítséggel valósult meg. Ha­noi egyebek mellett azért vállalkozott a felszabadító szerepére, mert a polpotista Kambodzsa az immár Viet­nam első számú ellenfele­ként fellépő Kína csatlósa lett, közvetlen fenyegetés a határon. A vietnami segítség kike- rü-lhetetlensége ismét csak hosszú időre kiható negatív következményékkel járt: ér­veket adott mind az Egyesült Államok, miind Kína, mind pedig a Phnompeniben újon­nan berendezkedő mérsékelt szocialista hatalom kam­bodzsai ellenfelei számára. Ha a háttér nem lett volna olyan tragikus, komikus helyzetről beszélhetnénk : nemcsak Peking támogatta tovább a Vörös Khmert, de gyakorlatilag Washington is az általa szélsőséges kommu­nistaként jellemzett Pol Pót szövetségese lett Vietnammal és a mögötte sejtett Szovjet­unióval szemben. Különös szövetség jött lét­re azoniban magában Kam­bodzsában is: közös ellen­kormányba tömörültek a magúikat baloldalinak neve­ző polpotista tömeggyilko­sok, a jobboldal képviselői és Szihanuk herceg. A koa­líció fegyveres egységei — amelyek közül inkább csak a pcdpotisták képviseltek valódi katonai erőt — thai­földi táboraikból gerillahá­borúba kezdték a phnompe- ni kormány ellen, szükséges­sé téve ezzfel továbbra is a vietnami katonai jelenlétet. Idők múltával, no meg a vietnami csapatok harci si­kereivel, Phnompen és Ha­noi megállapodhatott abban, hogy a vietnami csapatokat 1990 végéig kivonják az or­szágból. Az így megnyílt le­hetőségek valóra váltásában jelentős szerepet vállalt Dzsakarta. A világ egyik legmegrögzöttebben kommu­nista-ellenes kormányzata (az indonéz) Kínától tartva támaszt látott Vietnamiban. Ezért kitartó közvetítői te­vékenységbe kezdett saját ASEAN-szövetségesei és Ha­noi, valamint Phnompen kö­zött. A kedvezőbbé vált lég­körben Szihanuk kétszer is tárgyalóasztalhoz jilhetett Hun Sennel, a phnompeni kormány miniszterelnökével. A tárgyalásos rendezés feltételeinek kiérlelődése azonban nagy mértékben a nemzetközi helyzet általános javulásának eredménye. Az egymást követő Gorbacsov— Reagan találkozókon a vi­lághatalmak vezetői egyet­értésre jutottak abban, hogy fel kell számolni, a regioná­lis konfliktusokat. És — ahogy az eseményekből ki­tűnik — a Szovjetunió által szorgalmazott rendezések sorrendjében Afganisztán után Kambodzsa következik. Erre Moszkvának nemcsak a szovjet—amerikai, de a szovjet—kínai viszony javí­tása végett is szüksége van. A kambodzsai koalíciós partnerek hajlandók voltak a további megbeszélésekre, de nem Phnompennel, ha­nem csak Hanoival. Ezzel jelezték, hogy a hatalmat ténylegesen gyakorló kor­mányt nem tekintik ténye­zőnek. Ebbe a formulába természetesen sem Phnom­pen, sem Hanoi nem mehe­tett bele. Az áttörés végül is tavaly következett be: az Indokína neyében tárgyaló Vietnam és az ASEAN-álla- mokat képviselő Indonézia 1987. július 29-én megállapo­dott egy kötetlen tanácsko­zás megtartásában. A kötet­lensége miatt „koktélparti­nak” elkeresztelt találkozó — a megállapodás értelmé­ben — két részből áll: az el­sőben a szembenálló kam­bodzsai felek „beszélgetnek” egymással. Ha az alapvető kérdésekben netán egyetér­tésre jutnak, akkor a máso­dik szakaszban csatlakoznak hozzájuk a másik két indo­kínai ország (Vietnam és Laosz) és az ASEAN-álla- mok képviselői is. Nyilvánvaló, hogy ez a kötetlen megbeszélés csak a rendezés első állomása le­het. De fontos állomás; kez­dete annak a folyamatnak amelynek eredményeként Kambodzsa félresifclott fej­lődése ismét helyes vágány­ra kerülhet, elősegítve egy­ben a világméretű enyhülést. Kepecs Ferenc Magyarország a reformok útján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom