Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-20 / 172. szám
» Somogyi Néplap 1988. július 20., szerda ■ ' ' 1 ' ' I OTTHON ÉS CSALÁD ijl - I TEREFERE Négyen ülnék az , asztal mellett, négy nyugdíjas. Egyikükön magas szárú cipő; a másiknak fekete szakállábán ősz szálak; harmadik kockás sportingben, szigorúan begombolt nyakkal, a negyedik trikóban és rövidnadrágban, a trikón Sailer-club felirat. Furcsáll- va nézik a többiek, de az öregúr csak legyint: áz unokámé, de neki már nem kell, talált egy kacifántosabbat, így megörököltem. Jó ez ide. Hosszúlépést kér a négy öreg; a párás poharak ott sorakoznak már előttük az asztalon. Előbb a nyugdíjról esik szó, ami sohasem akkor jön, amikor az ember várja. — Pedig — mondja egyikük — ismerem is jól a Sanyi gyereket,-a postást, tudhatná, hogy nekem büntetés, ha egész nap otthon kell ülnöm és várni rá. Mégis késik egy-két napot. — Sok a dolguk a postásoknak — mondja megértőén a kockás inges. — Mit gondolsz, hány nyugdíjas van a városban? Én átutalási betétszámlára kérem; az kényelmes, nem kell otthon töltenem a napot. — Az jó — gondolkodik el a pöttyös inges —; mondom is majd az asszonynak, nyissunk mi is ilyet. Elég nehéz lesz meggyőzni, nem szereti az ilyen modern dolgokat. A nyugdíjtémát hamar kimerítették. Józsi bácsi egészségére terelődik a szó. Józsi bácsi — a kockás inges — mutatja is a kezét, milyen szépen gyógyul, s görcsösen behajlított ujjakkal megszorítja a poharat; lám, nem esik már ki a kezéből, tudja tartani. — Azt mondta az orvos, meg kell műteni, hogy megint jó légyen. De én nem hagyom, nem én! — Pedig hagyni kell — tanácsolja az egészcipős. — Nem nagy dolog; felvágják, beleültetnek egy műanyagot, és jó lesz. Ismertem egy öreget, annak is ilyen műtétje volt... — Én is ismertem egyet, aztán soha többet nem tudott fogni a kezével a műtét után — vág közbe az érdekelt —, úgyhogy ne mondd nékem. Én nem engçdem. és passz. — No, akkor nem szabad orvos közelébe se menned — törődik bele a másik. — Az ember csinálja csak azt, ami jólesik. — Háta mögül nejlonszatyrot vesz elő, abból pogácsát. — Megpróbálod? — kínálja előbb a szakállasnak, majd sorban a többinek. — Finom. Jó sós.. — Csöndben eszik a pogácsát, az egészcipős az összegyűrt papírt nagy lendülettel egy meggypiros, parkoló autó elé dobja. Utánanéz, legyint:— Van ott már épp elég szemét... — mondja, majd témát vált. — Képzeljétek, a múlt héten kaptam három kiló szarvashúst; volt benne comb, gerinc, lapocka. Egybe megsütöttem, fokhagymásán, ahogy kell... A szakállas somolyog. — No — mondja —, jól el is szúrtad. Áztatni kell azt három napig, jóféle pácban, aztán megsütni. Percek alatt parázs vita alakult ki, kell-e pác vagy sem, s ha igen, hogyan kell elkészíteni. — Mint az igazi húslevest — voksol a trikós —. csak persze hús nélkül. A szarvast meg jól megsózni, átdörgölni, hagymázni, fűszerezni. — A sima sóié is pác — így a szakállas —, de tehetsz bele zöldséget, babérlevelet, meg amit össze tudsz szedni a konyhában. Vita támad arról is. három napig vagy egy hétig kell-e a pácban tartani a szarvast, kell-e fokhagyva, avagy sem. Az egészcipős újabb pogácsákat vesz elő, s kínálja körbe. — Tényleg jól megsóztad — mondja a trikós —; jól lehet inni rá. Megrendelik a következő kör fröccsöt, aztán a focira terelődik a szó. — Gyöngék az angolok — így a trikós. — Gyöngék? — replikázik az egészcipős. — Akkor mit mondasz a mieinkre? A kockás inges nem vesz részt a vitában. Megigazítja a gallérját, s kacska kezével kezet nyújt. — Mennem kell — búcsúzik sorban — ; vacsorát veszek még. Isten áldjon benneteket... — Holnap jössz? — kérdezi az egészcipős. — Hát ... — bólint vissza az öreg. — Mit is tennék mást? Klie Agnes Á PEDAGÓGIÁI GYAKORLATBÓL A gyógyító-nevelés kezdetei Száz éve költözött Budapesten az Alkotás utcába Frim Jakab magánintézete. Az első népszámlálási adatok alapján 1869-ben vált ismertté, hogy Magyarországon hozzávetőleg 17 000 értelmi fogyatékos él. Sorsuk teljesen közvetlen környezetüktől függött. Néhányuk tébolydában élt, ritkább esetekben pedig a vagyonos családok külföldi intézetekben helyezték el súlyosan értelmi* fogyatékos’ gyermeküket. Az 1868-as népoktatási törvény bevezetése előtt az értelmi fogyatékosok beiskolázása megoldatlan volt. Tőlük törvényesen is megvonták az iskoláztatás lehetőségét, míg az enyhe fokú értelmi fogyatékosoknak átmenetileg biztosították a tankötelezettséget. Néhány év múlva azonban, amikor a törvény végrehajtása szigorúbbá vált, lassan kimaradtak az oktatásból ők is. Elsőként Frim Jakab (1852 —1919), a magyar gyógypedagógia-történet egyik legjelentősebb szakembere hozott létre értelmi fogyatékosok számára intézetet Rákospalotán. Húszévesen — tanítóként — azzal a szándékkal érkezett Budapestre, hogy értelmi fogyatékos gyermekkel foglalkozzék. Kapcsolatba került a „Munka" nevű szabadkőműves-páholy tagjaival, s ők tervei megvalósulását anyagilag is támogatták. 1874-ben Európa több országába ellátogatott, majd tapasztalatai alapján nagyszabású sajtópropagandát indított az értelmi fogyatékosok ügyében. A rákospalotai intézet gazdasági és személyi problémák miatt megszűnt, Frim Jakab azonban nem adta föl. Szabadköművesi támogatással magánintézetként működtette az intézményt. Ennek államosítása után a VáAkupresszúra Érdemes kipróbálni ! Egyre többet hallunk az ősi kínai tűszúrásos gyógymódról. Most azonban nem erről, hanem egv másik, olyanfajta gyógyítási módszerről ejtünk néhány szót, ahol nem tűszúrással, hanem a test bizonyos meghatározott pontjnak ujjal való erőteljes nyomásával érnek el sikereket a fájdalom, fáradtságérzet és más kellemetlen jelenségek megszüntetésében. Ezt mindenki saját maga próbálja ki, és végezheti el, ha ismeri a megfelelő pontok helyét. A rajz most csupán azokat a fejünkön elhelyezkedő pontokat mutatja, amelyeknek nyomogatásával " megszüntethető például a fülzúgás, (a négy fekete kocka), a szem belső nyomása, fáradtsága (a három nyíllal jelzett helyen), az általános fáradtságérzet (két üres kör), és az erős fejfájás, a migrén (két, középen ponttal jelzett karika). Ha például ebéd után, a megszokott, frissítő feketekávé ellenére sem lettünk élénkebbek, szorítsuk ujjhegyünket erőteljes, rövid mozdulatokkal a fáradtságpontokra, és e műveletet négyszer-ötször ismételjük meg. Ha fejgörcsünk támad, még mindig érdemesebb ezt az akupresszúrát kipróbálni, mint gyógyszert szedni nvak- ra-főre. Rajz és szöveg: Bányai Katalin Jön a „nagysága Pillanatok egy pártfogó életéből il Sok frissen végzett pedagógust csábít a pártfogói munka. Lelkesen kezdenek, egy év után azonban csalódottan távoznak a pályáról — mondja dr. Takács Lászióné, aki nem hátrált meg az aikadályok láttán. Tizenkét éve végzi a hivatásos pártfogók egy csöppet sem köny- nyű munkáját. — Volt részem örömben, bánatban bőven, de ha még egyszer kezdhetném, akkor sem választanék más pályát. Évente 60—70 fiatallal foglalkozom. Volt, hogy többet is rám bíztak, az viszont már a munka rovására ment. A gyerekekkel rendszeresen kell foglalkozni, ahhoz pedig idő kell. A rám bízott gyerekek kát csoportból kerülnek ki. Egy részük olyan veszélyeztetett családban él, ahol a gyámhatóság mindent• megpróbált már, hogy a gyerekek harmonikus fejlődéséről gondoskodjon, ez azonban nem vezetett eredményre. Végső megoldásként pártfogókat rendelt ki melléjük, akik a legkülönbözőbb időpontokban meglátogatják a családot. Hétköznap, ünnepnap, reggel, délben vagy este. A tapasztalatokról jelentéseket készítünk, s ha nem sikerül jobb belátásra bírni a szülőket, akkor állami gondozásba vesszük a gyerekeket. Erre azonban csak a legvégső esetben kerülhet sor. Fontosnak tartom, hogy a gyerek családban nőjön föl, ezért mindig hosszan vívódom, gondolkodom, mielőtt meghoznám a döntést — vallja a pártfogó, akinek gyakran nemcsak saját lelkiismeretével kell elszámolni. — Különösen a cigány szülők ragaszkodnak a gyerekekhez; azt azonban a legnagyobb jóindulattal sem lehet mondani, hogy szere- tetből. A családi pótlékot, féltik, amit legtöbbször a>. kocsmákban költenek el. Fe^ nyegettek már engem sósavval és nagykéssel is, de sosem ijedtem meg. A gyerek érdeke a legfontosabb, azért mindenre hajlandó vagyok. Amikor leszállók a buszról1 a város végén, már terjed a hír: jön a „nagysága”; takarítsd ki a lakást, öltöztesd föl rendesen a gyereket Ennyi év után azonban már meg tudom ítélni, hogy mindig olyan rend van-e, ahogy akkor látom vagy csak megrendezett jelenetbe csöppentem bele. Dr. Takács Lászlóné munkájához tartozik az utógondozott gyerekek felügyelete is. Évente 20—25 olyan fiatallal kerül kapcsolatba, aki valamilyen bűncselekményt követett el, az ítéletet azonban próbaidőre felfüggesztették vagy egy év javítónevelő intézet után ideiglenesen elbocsátották. — Nagyon sokféle ember található ezek közt a gyerekek közt. Volt már nekem olyan pártfogoltam is, aki nem töltötte be a 18. évét, de már kétszer ült gyilkosságért. Ezekben az emberekben is megpróbálok azonban bízni, s meggyőzni őket: képesek arra, hogy megváltozzanak, új életet kezdjenek. A börtönből szabadult gyerekek közül azok vannak a legmostohább helyzetben, akik rabságuk idején töltötték be a 18, évüket. Állami gondozásba már nem vehetők, s szüleik a legtöbb esetben nem törődnek velük. Nekem kell munkát, szállást, sok esetben meg ruhát, élelmet is szereznem nekik. Nem egyszer a saját gyerekeim ruháját adtam oda ezeknek a fiataloknak, mert egy nadrágban és egy pulóverben jöttek ki a börtönből. Volt egy fiú, akit sosem fogok elfelejteni. Nem is tudom pontosan miért, de nagyon a szívemhez nőtt. Mindent megpróbáltam, hogy jó útra térítsem; sajnos, nem sikerült. Egyik börtönből ki, ' a másikba be. Ott sem hagytam azonban magára: látogattam, csomagot küldtem neki. Már a családom is el lenem fordult, de nem tud tam magára hagyni. Bíztam benne, hogy egyszer megvál tozik. S úgy is történt. Sok-sok évnek kellett addig eltelnie, míg végül jó útra tért. — Tíz gyerek közül hat újból visszaesik, s ez nagyon elkeserítő — mondja a párt fogó. — Mégsem okolom magam, mert úgy érzem: amit lehet, megteszek a gye rekekért, » így minden este nyugodtan hajtom álomra a fejem. H. É. rosligetben új magánintézetet nyitott. Lépését a Magyarországi és a Nagyvilág című lap 1898. május 31-i számában így kommentálta: „Kenyérirígység játszott a dologba. Meg akarták másítani az iskola célját. Ő maga így nyilatkozott: „... az intézet államosíttatott, de azt csak egész fiatalok részére tanintézetté alakították át, az idősebbeknek, képezhetetle- neknek és nehézkórosoknak (epileptikusoknak) menhe- lyük nem maradt. Újonnan kénytelen voltam ezen utóbbiakról gondoskodni: újra kezembe vettem ezek ügyét, és alkalmas épületet találva szép, árnyas kerttel a város legszebb és legegészségesebb pontján, az intézetet számos beteggel 1897. szeptember 1- jén megnyitottám." Ezt az intézményt halála előtt egy évvel átadta egy egyesületnek, ő pedig jótékonysági és gyermekvédelmi funkciókat látott el. Frim Jakab irodalmi és gyakorlati tevékenységének egy része elavult és szakszempontból vitatható, de vannak megállapításai, amelyek jó szolgálatot tettek a gyógyító-nevelés ügyének. Elméleti munkásságában nagy törődéssel közelítette meg az értelmi fogyatékosok problematikáját. Az akkori közvélemény igen nagy érdeklődést tanúsított a „jótékony és gyé- mántszívű férfiú" újszerű és a laikusok számára néha szenzációs tevékenysége iránt. Kovács Gézáné Javulunk? A hazai alkoholfogyasztás alakulásáról — legalábbis eddig — mindig csak rosz- szabb és rosszabb híreket kaptunk. Talán, talán most mintha elkezdődött volna valami. Félve merem csak leírni, de előttem az Országos' Statisztikai Hivatal jelentése a múlt esztendei alkoholfogyasztásról. És tessék figyelni: 1987-ben mind az egyes italféleségek, mind az egy főre jutó alkoholfogyasztás csökkent. A bor 23,2 literről 22,9 literre, a sör 99,4 literről 99 literre, az egészségmegőrzés társadalmi programja szempontjából kiemelt feladatként kezelt égetett szeszes ital 10,46 literről 9,30 literre .. Hurrá? Nem hurrá, mert még így is igen magas a fogyasztás. De a csökkenés mégiscsak biztató. A lakosság így is jövedelmének 10,4 százalékát fordította szeszes italokra. Lehet, hogy a nehezedő életkörülmények mégiscsak figyelmeztetnek egyeseket, hogy á megkeresett forintokat inkább a család alapvető céljaira kell fordítani? Nem tudom. Azt viszont tudom (az Országos Egészségvédelmi Tanács Titkárságainak információs célra ós/ - szeállított anyagából), hogy országszerte számos újabb kezdeményezés van kialakulóban az alkoholizmus ellen. Nem biztos persze, hogy mozgalmakkal, kezdeményezésekkel mindent meg lehet oldani. Egy azonban bizonyos: ha a szabadidő kellemes, az ivást is kiküszöbölő formái mind jobbon terjednének, tovább javulhatna a helyzet. Ha már valami elkezdődött, próbáljuk meg folytat(Sárdi) Dolgozzunk ülve! Sok dolgozó nőnek van ülőfoglalkozása, és mert görnyedve végzi, elfárad a gerince, alig várja, hogy fel- álljon, derekát kiegyenesítse, s végre a lábán legyen a testsúlya. Alighanem ez az egyik oka annak, hogy állva lát neki tennivalóinak. A házi munkát állva végzők másik jelentékeny hányadánál e szokás az anyai, nagyanyai példa követésében gyökerezik. Fél évszazaddal ezelőtt ugyanis, amikor a nők többsége „csak” háztartásbeli volt, a közmegiteles azt várta el a háziasszonytól, hogy „nekiálljon” — és ne „nekiüljön” — otthoni feladatainak — ne széken „lustálkodva” végezze teendőit. S az anyák, nagyanyák erre nevelték leánygyermekeiket is, holott saját tapasztalatukból tudták, hogy életükét megkeserítő derék- és lábfájdalmaiknak, .be-begyulladó visszereiknek a konyhai álldogálás is okozója. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a rossz beidegződés az oka az otthoni fölösleges áll- dogálásnak, mint az a tény, hogy egyetlen dolgozó nőnek sem jutna eszébe a fizetett ülőmunkát állva végezni. Ideje nekifogni és kipróbálni a házi munka ülőmunkává szervezését, s megszabadulni a bokasüllyedés, a visszér, a csigolyák össze- szorulása okozta fájdalmaktól. Megéri a kiadást, az egyszeri költséget a konyhába beállított forgatható — netán magasítható — szék. Görgők fölerősítésével, különösebb kézügyesség nélkül házilag is előállítható. A görgő a szék lábát körülbelül 6 centivel meg is magasítja. A magasítás azért szükséges, hogy asztal mellé ülve a karokat ne kelljen vállbán megemelni, természetes magasságban tudjunk az asztal fölött dolgozni. A görgős vagy forgatható széken ülve a mosogatást is el lehet végezni, csak hozzá kell szoktatni magunkat. Ülve végezhető a főzéshez szükséges nyersanyagok válogatása, hámozása, tisztítása; nem kíván állást a tészta összeállítása, de még gyúrása, sodrása sem. Kitűnően lehet ülve habot verni, kávét darálni, bármit megőrölni. Befőzéskor a gyümölcsmosást, tisztítást, hámozást, a főzés közbeni keverést, az üvegekbe rakást, lekötözést ugyancsak ülve végezhetjük, fütyülve a családtagok esetleges epés megjegyzésére. S miért ne lehetne guruló lábú széken ülve porszívózni, netán az alacsonyabb régiókban port törölni? Hát vasalni? Ehhez csak az kell, hogy az asztalt vagy vasalódeszkát ülve is kényelmesen fölérjük; a vasalandó holmi bal kézről várja, hogy kiterítsék, a jobb oldalon pedig legyen hová tenni — akár hajtogatva, akár vállfára téve. Villanyvasalóval ilyen formán akár órákig is lehet vasalni, a fölállás kényszere nélkül. Frissítő hatású, ha ülés közben föltartott karokkal egyet-egyet nyújtózkodunk, fejünket szép lassan egy szét jobbra, egyszer balra körbe forgatjuk, majd vállunkat felhúzzuk és leszorítjuk. Ülve a lábunkat is térdben kiegyenesíthetjük, s ezt néhányszor megismételjük. Az ésszerűség azt diktálja hogy az ülve dolgozásra ne akkor térjünk át, amikoi már jelentkeznek a mindennapos álldogálás káros és fájdalmas következményei Az ülve dolgozás is csal megszokás, beidegződés dől ga. Ny. A
