Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-10 / 138. szám
4 Somogyi Néplap 1988. június 10., péntek ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Álla hangár Segítettek a vállalatok Tavaly június 7-én volt az első kapavágás. Akkor kezdett az MHSZ Noszlopy Gáspár Repülőklubja a nagy vállalkozásba, az új hangár építésébe. 1987 januárjában foglalt állást a közgyűlés, hogy a klub minőségi munkát a jövőben már nem tud végezni megfelelő műszaki háttér nélkül. A klub tagjai közül sokan kiváló eredményeket értek el; gyémánt- és arany koszorús pilóták oktatják a növendékeket. Hiába kínál azonban az MHSZ a tagjainak olyan sportolási lehetőségeket, mint a lövészet, a búvárúszás, a rádióama- tőrködés vagy a sportrepülés, ha a megfelelő műszaki háttér kialakítására nem tud pénzt előteremteni. A Somogy megyei MHSZ-klu- bok — hasonlóan a többiekhez — főként saját erejükből biztosítják a föltételeket. A repülőklub indulótőkéje egymillió forint volt, s ez évek alatt gyűlt össze. Kaptak támogatást az országos központtól is, másfél milliót a MÉM Repülőgépes Szolgálattól, a megyei szövetségtől. Ám ez a pénz nem volt elég egy csaknem ezer négyzetméteres új hangár építésére. A klub mégis belevágott. Ügy tervezték, hogy három év alatt elkészülhet az épület, ha a tagok társadalmi NOVENYVEDELMI TÁJÉKOZTATÓ ALMÁSOK VÉDELME Az almamoly lepkéinek gyérik egész területén. A rajzása április utolsó dekád jában megkezdődött me. rajzásnak kezdetekor az időjárás nem kedvezett, majd a fölmelegedés hatására a lepkék repülése megélénkült. A május kedvezett a lepkék élettevékenységének, s az almások szirom- hullását követően a tojásrakásuk js megkezdődött. A lárvák tömeges kelése június elején volt. A záporos, zivataros periódusokat a kártevő lepkék elsősorban a fa belsejében vészelték át, ezért a védekezést úgy kell végrehajtani, hogy bőségesen jusson permetlé a korona belsejébe is. Azok a kisterme- melők, akik még nem kezdték meg a védekezést, feltétlenül hajtsák végre a hét végén alma-, körte- és — lehetőség szerint — a dióültetvényekben. Ugyancsak későn, május első harmadában észleltük a kaliforniai pajzstetű hímrajzásának kezdődését. A kedvező időjárás eredményeként a szárnyas hímek rajzása gyorsan lezajlott. Rajzásuk a fák virágzásának időszakáira esett, így védekezni nem lehetett ellenük, ezért megnőtt a pajzstetvek lárviakelésének időszakában végrehajtott védekezés jelentősége. A pajzstetű hímek késői rajzása ellenére június első de- kádjában volt a lárvák kelése. Védekezésre mindkét kártevő ellen hatásos a Bi— 58 EC 0,1, vagy a Metathion 50 EC 0,1—0,2, vagy a Chi- netrin 25 EC, illetve a De- cis 2,5 EC 0,05 százalékos (ez utóbbi két szerhez viszont feltétlenül hozzá kell keverni a Mitac 20 EC 0,2 százalékos atkaölő szert js) oldatát javasoljuk. A gyakran csapadékos idő hatására az almafavaraso- dás fertőzési veszélye rendkívül megnő. A betegség tünetei leveleken észlelhetők, de Kaposvár és Csurgó körzetében már a kis almákon és körtéken is megfigyeltük a tüneteket. Javasoljuk, hogy a rovarölő szerhez keverjenek Rubigan 12 EC 0,04—0,06 százalékos oldatot, e készítmény egyúttal a lisztharmat betegség ellen is védelmet nyújt. — A védekezés során elsősorban a fertőzésre fogékony Star- king és Golden almákra, ezek változataira, illetve az őszi—téli körtékre kell különösen ügyelni. munkáját a város vállalatai is segítik. Reményeikben nem csalatkoztak. A jó ügy érdekében csatasorba állították a kaposvári üzemek, szövetkezetek és iskolák az embereiket, gépeiket. Csak a teljesség igénye nélkül tudjuk felsorolni azokat, akik kisebb-nagyobb segítséget nyújtottak az építkezéseknél. A társadalmi munka értéke egy év alatt 3,8 millió forint volt: jöttek alapozni, maltert keverni a klubtagok, az MHSZ megyei szövetségének dolgozói, az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói pedig- oktatójuk vezetésével a belső vízszerelést végezték el. Az FMV 3. számú gyára gépeket adott és munkásokat, a Csepel anyagot, a Kapos Volán és a Latinca Tész a fuvarozásban segített, de sorolhatnánk a KVGY-t, a cukorgyárat, a Bárdibükki Állami Gazdaságot, a Dél- viépet, a KÉV-et és a Közúti Igazgatóságot — az utóbbiak például az útrendszer kialakításában segítettek. Csatasorba álltak a Magyar Néphadsereg katonái is, s az sem elhanyagolható, hogy a hangárépület tervei ugyancsak társadalmi munkában készültek. Példamutató volt az ösz- szefogás. A februári közgyűlésen elismerő szavakkal nyilatkozott róla Tóth János őrnagy, az MHSZ megyei titkára. És hangsúlyozta: a klub képes volt arra, hogy az építkezés mellett a szigorú kiképzési feladatainak is eleget tegyen. A hangár tehát egy évvel az építkezés megkezdése után elkészültv A repülőgépeket március óta már a hatalmas tárolótérben helyezik el, s ott őrzik a nagy értékű műszaki kiszolgáló egységeket is. Az épület teljes műszaki átadása később lesz: apróbb munkák még hátra vannak. A kaposújlaki repülőtéren magasodó épület követendő példája az összefogásnak. Es záloga a kiemelkedő teljesítményeknek. Klie Ágnes JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA A tartási szerződésről Aki tartási szerződést köt, ritkán módos ember. Az eltartó azért köti meg a szereződést, mert csak így tud lakáshoz jutni; az idős, tartásra szoruló ember pedig rendszerint azért vállalkozik a mással, esetleg idegennel való kényszerű együttlakásra, mert nincs pénze arra, hogy másként oldja meg napi ellátását, gondozását. Tehát mindketten szűkében vannak a forintnak. Szívesen takarítják meg szerződéskötéskor az ügyvédi díjat. Mi legyen tehát a szerződésben? Mindenekelőtt az, hogy a tartási szerződés, amely csak tanácsi bérlakás használatára irányulhat, kik között jön létre. A felek neve, foglalkozása, pontos keltezés, és a lakás címének pontos feltüntetése után kell kitérni arra, hogy mit vállal az eltartó. (Főzés, takarítás, gyógyszerrel való ellátás, mosás stb.). A következő pontban viszont az eltartott vall arról, milyen mértékben bocsátja az eltartó (eltartók) rendelkezésére tanácsi bérlakását, és milyen megkötésekkel. (Például nem engedi idegen személy bejelentkezését, esetleg ideiglenes otttartózkodását sem.) Meg kell határozni a vállalt kötelezettségek forintértékét is. Ez az évek előrehaladtával módosul. Azért van rá szükség, hogy mind az eltartott, mind az eltartó arányos kötelezettségeket vállaljon. Ki kell térni a szerződésben arra is, hogy a felek az illetékes hatóság jóváhagyását fogják kérni. (Tanács, igazgatási feladatokat ellátó szerv.) Ennek fontosságára nyomatékosan felhívjuk a szerződő felek figyelmét. E- nélkül később nagyon sok bonyodalom származik a jogok és a kötelezettségek elismertetése terén. Ha magántulajdonban lakó bérlő az eltartott, a szerződés nem nélkülözheti a háztulajdonos hozzájárulását sem. A pontos keltezés (hely, idő) és a két tanú aláírása is fontos kelléke a tartási szerződésnek. Ezeken az elengedhetetlen szerződési pontokon kívül természetesen még másra is kitérhetnek a szerződő felek. Az eltartási szerződést tanácsos több példányban elkészíteni, mert csak a tanácshoz négy példányt kell beadni. (Az okmánybélyeg kíséretében.) Csatolni kell az eltartott nyugdíjszelvényét, az eltartó kereseti kimutatását és az eltartott főbérleti jogviszonyát igazoló lakásbérleti szerződést. Csak az eltartókat érintő kérdés: mennyit kell fizetniük akkor, ha számukra megnyílik a lakásbérlei jogviszony folytatásának a lehetősége. Ha a szerződés jóváhagyásától számítva egy éven bélül hal meg az eltartott és az eltartó tanácsi bérlakásra lenne jogosult, akkor az egyszeri lakáshasználatbavételi díjat, ha nem jogosult tanácsi bérlakásra, akkor a díj háromszorosát fizeti. Ha az eltartott a szerződés jóváhagyásától számított egy év elteltével, de az öt évet meg nem haladó időben hal meg, az eltartó (ha tanácsi bérlakásra jogosult) nem fizet semmit: ha viszont nem jogosult a tanácsira, akkor a használatbavételi díj kétszeresét fizeti meg. A szerződés jóváhagyásától számított öt év elteltével az eltartó nem fizet semmit — akár jogosult, akár nem tanácsi bérlakásra. Dr. Kertész Éva A pénzbírság csak eszköz A szabálysértési ügyintézés helyzetéről tárgyalt a közelmúltban a Nagyatádi Városi Tanács. Pintér Rezső, a hatósági osztály vezetője foglalta össze az elmúlt évek tapasztalatait: — A tanács testületé korábban arra kötelezett bennünket, hogy a jogpropagandával és a felderítéssel kapcsolatos tevékenységünket javítsuk, fordítsunk nagyobb gondot a jogszabály- módosításból adódó feladatokra, az új eljárási rendelkezések alkalmazására, továbbá a helyszíni bírságolási tevékenység hatékonyabb összehangolására. A feladatokat az osztály dolgozói igyekeztek jól ellátni. A hatósági osztály törekedett a szabálysértések tényleges feltárására, és a kiszabott bírságot — mint az osztályvezető mondta — nem célnak, hanem eszköznek tekintette az állampolgári fegyelem javításában. A szabálysértések száma az utóbbi években valamelyest emelkedett Nagyatádon. A legtöbbel — mintegy 70—80 százalékukkal — a rendőrség is foglalkozott. Előfordulnak olyan esetek is, hogy más illetékes szervhez kell továbbítani a följelentést. A kirótt szabálysértési bírság összege az elmúlt négy évben változó volt: a legkevesebb 1985-ben, a legnagyobb pedig tavaly. — A társadalomra fokozottan veszélyes szabálysértések elbírálásakor nagy figyelmet fordítottunk a szigorú bírságolásra — mondta a hatósági osztály vezetője —, elsősorban a tulajdon elleni szabálysértéseknél és a köztisztasági szabályok megszegésekor. Az okok között szerepel még többek közölt a vásárlók megkárosítása, az építési szabálysértés. Az elmúlt négy évben 512 bírságoló határozat közül 126 olyan esetben a kiszabott pénzbírság elérte, illetve meghaladta a 3 ezer forintot. Volt azonban 20 ezer forintos büntetés is. — A feljelentéseket gyorsan. a jogpolitikai irányelveknek figyelembevételével bíráljuk el — hangsúlyozta Pintér Rezső. — A jövőben szigorítjuk a veszélyes szabálysértéseknél az eljárást, emeljük a bírság összegét. Növelni kívánjuk a tárgyalás nélküli íelelősségrevoná- sok számát és arányát, természetesen a törvényben megfogalmazott garanciák megtartásával. A GREENWICHI ÓRAMŰ Eljárt fölötte az idő A hagyománytisztelő Angira ismét szegényebb lesz: 1990-re bezárják a jelkép számba menő greenwichi királyi csillagvizsgáló „időpont-részlegét”. Sőt: a szigetország csatlakozik az európai időszámításhoz ... A britek számára fájdalmas döntés egyrészt a kész helyzetet rögzít: a céziumfrekvencia mérésén alapuló atomóra pontosabbnak bizonyult az égitestek kissé szeszélyesebb mozgásának megfigyelésére épülő greenwichi alapidőnél, így az igazán pontos időt már évtizedek óta Sussexben rögzítik. Ami pedig az európai időhöz való csatlakozás kényszerét illeti: a La Manche alatt megépülő „csalagút” nevetségessé tenné, hogy a percek alatt kontinensre érkező személy hatvan perccel visszaállítsa az óráját, majd a visszaúton újfent megismételje e műveletet. Az idő egyórás visszaállítása mellett szól egyebek között az is, hogy az európai szárazföldtől való eltérés sok fölösleges munkába, energiafogyasztásba és bosz- szankodásba kerül. A csillagvizsgáló „időrészlegében” dolgozó húsztagú, magasan képzett személyzet fenntartására is mind kevesebb a pénz. így Greenwich idő- központ-szerepe megszűnik, de tovább nő a kronométergyűjtemény muzeális értéke. S megmarad a kedvelt fotó vonzereje is: turista a 0. délkör két oldalán — egyik lábával Keleten, a másikkal Nyugaton — áll, a greenwichi óramű előtt. A. I. HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi rendelők Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 11-194. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközségeik gyermekorvosi és fogorvosi üg.velete is. Mernye (rendelő). Tel: 1. Nagybajom (eü. központ). Tel: 35. Kadarkút, Fő u. 5 a, tel: 19. Mosdós (kórház). Tel: 12- 457 (Nagyberki, Baté). Tab (egézségház). Kossuth u. 60. Tel: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet). Semmelweis u. 1. Tel: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatonföldvár (rendelő). Tel: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel: 54. Fogászat a kórházban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tél.: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszkv u. 72. Tel: 178. Fogászat: 8—'12-ig. Andocs (rendelő), Adv u. 50. Tel: 7. Igái (rendelő), Tel: 54. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel: 11-402, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 óráig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel: 50-640, nyitva 8-20- ig, szombaton 8—13 óráig. Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u .21—23. Tel: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csokonai u. 4. Tel. 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel: 61-322, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali,' ’Rákóczi u. 12. Tel: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tel: 10-041, nyitva 8—20 .óráig, szombaton és vasárnap 8—14 óráig. Tab, Kossuth u. 65. Tel: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig, Balatonszárszó, Fő u. 6. 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Igái, Vörös Hadsereg u. 24. 7.30— 18.00 óráig, szombaton 7.30— 13.30 óráig. Zamárdi, Kossuth u. 5. 7.30—19.30 óráig, szombaton 7.30—13.30 óráig. Balatonmária páratlan héten, Balatonszentgyörgy páros héten tart nyitva 8—14- ig és szombat—vasárnap ügyeletet tart. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tartási időn túl ügyeleti szolgálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltatóház) gyógyszertárat.