Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
4 Somogyi Néplap 1988. május 7., szombat Lótenyésztés Somogybán ORSZÁGOS SZEMLÉRE KÉSZÜLNEK Lovasnemzet vagyunk. Ezt a kitüntető címet még őseink szerezték a magyarságnak és a külföldiek ha mást nem is, ezt biztosan tudják rólunk. Lovassportunk előkelő helyen áll a világban, különösen a fogathajtóink remekelnek. Ezt is tudja, aki egy kicsit ■ is odafigyel a sporthírekre. Az azonban már kevésbé ismert, hogy az ország lóáilományának — ami jelenleg 88" ezer — csaknem hetven százaléka magánkékben van. ötvenkilencezer lovat gondoz a gazdája anélkül, hogy ebből számottevő haszna származna, sőt, a legtöbben inkább csak költenek az állatokra. Ezek a ikistenyésztők korábban az országban szétszórtan, egymást alig-alig ismerve dolgoztak, tulajdonukban a . hazánkban fellelhető összes lófajta megtalálható volt. Takarmány és gyógyszerellátási gondjaik voltak, megfelelő te- nyészanyag hiányában ötletszerű keresztezésekkel gyarapították állományukat, s ez kedvezőtlenül befolyásolta az országos állomány minőségét. E tenyésztési gondok orvoslására alakult meg négy éve, elsőként az országban a Somogy Megyei Lótenyésztési Egyesület. — Előadásokat tartottunk, szakmai kirándulásokat szerveztünk, a tenyésztésben törzskönyvezett tenyészmé- nek biztosításával segítettünk. — mondta dr. Ballay Attila, az egyesület titkára. — 1986-ban egy tenyészszemlét is szerveztünk, ahol az állományt szakemberekkel elbíráltattuk. Ekkor már látszott, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak. A tavalyi szemlén a bírálóbizottság már egyértelmű elismeréssel szólt az állományról. — Az egyesületnek csak somogyi tenyésztők lehetnek a tagjai?. — Úgy indult, azonban akkor ez volt az országban az egyetlen ilyen egyesület, így elfogadtunk a környező megyékből is jelentkezéseket, de Veszprém és Fejér megyei tagjaink is vannak, köztük orvosok, segédmunkások, egyetemi tanárok is. Egyetlen dolog köt össze minket, ez a bizonyos „ló- őrület”. Erre nincs jőbb szó, mert az, hogy a napi munkánk mellett etetjük, csutakoljuk, járatjuk a lovainkat, s mindezt egy fillér haszon nélkül, ez nem más, mint őrület. — így dr. Ballay Attila. — Általában egy-két lovat tartanak, de akad, akinek nyolc van. Nekem három tenyészkancám és egyéves csikóm van, de a közeljövőben várható a szaporulat. Ez az egyetlen bevételi forrásunk, a szaporulat eladása. — Mik a további tervei az egyesületnek? — Ez idáig nem sikerült árveréseket szerveznünk, ám ez is szerepel terveink között. Július elején országos tenyészszemlét rendezünk. Ott az egész magyar 'magánállományról pontos képet kapunk, mi is és az országos vezetés is. Ezen a rendezvényen szeretnénk az egyesületünk állományát törzstenyészetté nyilváníttatni. így tagjaink állami támogatást kaphatnának. Itt kerül sor az első árverésre is, ami mindjárt rendhagyó lesz. Az árverés előtti te- nyészszemlén ugyanis nyilvánosan bírálják el a lovakat, így mindenki megtudhatja az általa kiválasztott állat képességeit, értékét. — Ismét előtérbe került a magyar lótenyésztés. Miben látja az okát? — Megnőtt a magyarországi lovák iránti kereslet külföldön. Erősen csökkenőben van a kinti állomány, és a legjobb, legolcsóbb lovakat hazánkból tudják beszerezni. Új piacunk lehet Svéd^ ország, ahol a környező szigetekről a környezetvédők kitiltottak minden. minden járművet és a kerékpáron kívül csak a ló lehet közlekedési eszköz. — Nagyon szeretnénk, ha a júliusi rendezvényünkre minél többen eljönnének az országból. Ott ezekről a lehetőségekről is szó lesz és talán elindíthatnánk egy olyan távlati programot, amely segítségével újra a régi lehetne a magyar ló- tenyésztés. Varga Ottó KAPOSVÁRI TÖRÉNETEK A betyár koponyája I Gönczi Ferenc, a kaposvári múzeum egykori igazgatója Somogyi betyárvilág címmel érdekes könyve! írt. Megírta ebben a könyvben valamennyi somogyi betyár történetét. Egyet azonban mégsem írt meg, csupán mellékesen érinti a különös esetet. 1884 tavaszán mc ghalt a somogyi betyárvilág egyik régi tanúja, Schiller Ince vármegyei írnok. Ekkor már vagy fél évszázada szolgálta a vármegyét. A megyei kis- hivatalnokök példaképének tartották, alázatos volt és pontos. Különös, zárkózott természetű ember volt ez a Schil- lier Ince. Ott lakott a Pap (a mai Április 4.) utcában. Amikor meghalt a magának való öreglegény — örököse nem lévén —, a város leltárt készített vagyonáról. Pénzbeli hagyatéka szép ösz- szegre rúgott; a kaposvári plébánia épületének egy részét‘ebből építették. Schiller Ince mindenkitől visszahúzódva, egyedül élt lakásában, ahova idegen ember még nem tette be a lábát. Egyik barátja a pipája volt, a másik pedig egy vén kandúr. Amikor elmaradhatatlan ernyőjével végigcsoszogott az utcán, utánafordultak az emberek. — Ott megy a vén kísértet — mondták, aztán keresztet vetettek. Egyszerű berenezésű volt a lakása. Egy asztal, néhány szék, egy ágy, néhány láda. egy nagy írókomód és a biblia volt a szoba minden berendezése. A komódon különös tárgyat őrzött: egy kaposvári betyár koponyáját, Hajas Laciét, akit 1838- ban akasztottak föl a vár- megyeháza udvarán. Hogy miért? Íme a történet. Még a múlt század elején történt, hogy egy gombkötőlegény és egy megyei írnok egy lányba volt szerelmes. Veronka, a céhmester lánya a legényt szérette, de csak titokban. Hiába volt Hajas Laci szép szál, erős legény, a pocakos, hájfejű Schiller kedvesebb volt a lány szüleinek. Mégiscsak megyei tisztviselő, mondták. Talán a szülők, talán Schiller közbenjárására, egyszer aztán csákót nyomtak Hajas Laci fejére; vitték az újoncokat Grác városába. Kanizsán keresztül. Ott már annyira emésztette a bánat Hajas Lacit, hogy nem bírta tovább: egyesős éjszakán megszökött őrzőitől. Megbújt „A Rongyos Lámpáshoz” címzett kocsma padlásán: jól ismerte a csárdásnét még vásározó korából. De megismert ott másvalakit is: Sobri Jóska betyárvezért és bandáját. Ütonállásra adta a fejét ő is. Bújkáihatott, haza nem mehetett. ' Bejárta a fél megyét, Szlavónországot is, de Kaposvár környékét kerülte. Aztán mégis hazahozta a szíve. A kercse- ligeti „Kutyaihegyi” csárdában ütötte föl a tanyáját. Titokban onnan járt- be a városba. Egy holdas estén csak kopogtatott ám a lány ablakán. Bizony, megkésett: Veronika akkor már Schiller mátkája volt. Kényszerű mátkaság volt ez. A lány, ha csak tehette, kerülte erőszakos udvarló- ját. Arról álmodozott, hogy a betyár majd megszökteti, elmennek más városba és összeházasodnak. De a ravasz Schiller észrevett valamit. Lesbe állt a gombkötőék háza előtt. Látta ám. hogy Veronka megöleli, megcsókolja a körözött betyárt. Ilyenben még sohasem volt része Schiller Incének ... Ravasz tettre határozta el magát. Másnap az eset megismétlődött, harmadnapra odahívta a pandúrokat. Rablást, gyilkosságot és egyéb gonoszságokat írtak Hajas László számlájára. És ki más írta volna a vádlevelet, mint Schiller Ince? Kimondták a betyárra a halálos ítéletet: kötél által.. Ezt Veronka már nem érte meg. Megvált életétől, mielőtt még a Hájas Laci kimúlt volna. Veronikát díszes sírba tették a tüskevári temetőben Eltemették Hajas Lászlót is a temető árkába. A megyei írnok jelet tett rá ... Vagy húsz év elteltével i java korát taposó Scbillei odaállt egyszer a főjegyző élé. — Nagyságos uram, én még sohasem kértem semmit, de most nagy kérésem lenne. — Mondja ki bátran; teljesítem! — Hajas Laci megátalkodott betyár koponyáját szeretném, nagyságos uram, semmi mást... Lévai József Hóm törődtek a fiatalkorúraI Megölte a jótevőjét Megdöbbentő gyilkosság történt április 10-én Nemes- kisfaludon. A tettes: egy fiatalkorú. Orsós Imre 1987 nyarán megszökött egy nevelőotthonból, s azóta otthon, Kisfaludon tartózkodott. Rendezetlen családi körülmények közepette élt. a szülők alkalmi munkából tengődtek. A keresetüket többnyire italra költötték. Néha el is tűntek: hol az anya, hol az apa látogatta meg a rokonait, vagy csa- vargott. öt gyermekük élelmezésével, ruházkodásával vajmi keveset törődtek. A kis közösség életkörülményei a cigánycsaládok átlagos életszínvonalát sem érte el. A gyerekek időnként döghússal csillapították éhségüket. Az apa ellen jelenleg büntetőeljárás folyik, és hasonló sorsra jutott a fia is. Orsósék házának közelében lakott egy idős nő, az édesanyjával együtt. A zü- lött életmódot folytató Orsós szülők gyakran ehhez a szomszédasszonyhoz küldték át a gyerekéket kére- getni. A jószívű asszony mindig adott nekik: egyszer pénzt, máskor tojást, cukrot. Ezzel „elérte”, hogy a gyerekek rendszeres vendégek voltak nála. Időnként még a televíziót is ott nézték. Április 8-án az anya isméi elment otthonról, az apa is tekergeti valahol. Másnap a férfi Segesden találkozott a fiával, s pérszerző céllal elindultak csigát szedni. Amit összegyűjtöttek azért több mint ötszáz forintot kaptak. Este nagy ivászat volt : egy frissen szabadultat ünnepelték. Másnap délután Imrét visszaküldte az apja Nemeskisfaludra, hogy szerezzen némi élelmet. A gyerek otthon magához vett egy nagykést: elhatározta, hogy mindenáron szerez pénzt a szomszéd nénitől. Tojásvásárlás ürügyével állított be jótevőjéhez, majd zöldséget, cukrot is kért. Amikor a néni lehajolt, hogy ' zöldséget szedjen össze, a srác markolatig a hátába vágta a kést. A sértett sikoltozni kezdett, a fiú azonban befogta a száját. Azután megijedt attól, hogy az asszony még él, és elszaladt, visszament Segesdre és azt, mondta apjának, hogy mindezt azért tette, mert az anyja elhagyta őket. Az asszony olyan életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy életét talán még az azonnali orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. A sikítására átszaladt embereknek még annyit el tudott mondani, hogy a tettes azért szúrt bele, mert kevesellte azt a pénzt, amit kapott. Vagyis: elképzelhető, hogy a fiatalkorú nem is vásárlásról szólt az idős nőnek, hanem ismét kérege- tett. A rendőrségi vizsgálat még tart. Üde orgonaillat lengte be az áraival is egyre inkább kecsegtető kaposvári hetipiacot. Már 50-ért is kaptunk kígyó- és 60-ért fürtös uborkát. Csomónként 8 forintot kóstált a szemrevaló hónaposretek. A kellemes meglepetések sorát a kínai kel zárta, amely az előző 40 forintos ár feléért volt kapható. 200 forint körüli volt a hamvas paradicsom ára, ám aki otthon felejtette a szemüvegét, 150-ért vett madárláttát. Fajtától és minőségtől függően 4—14 forint között változott a paprika darabára. Nem kapkodtak a háziasszonyok a 100 forintos karfiolért és a sóskáért sem, melynek csomója pedig csak 2 forintba került. 11,50 helyett 8-ért kínálták a karalábét, s csomónként már 5- ért is előfordult új sárgarépa. Ennyiért fogyott a tavaszi hagyma is. Bőven hoztak fejes salátát, mégsem volt könnyű venni. A 10 forintost drágál- lottuk, fele ennyiért meg csak a múlt heti fonnyadt maradékát adták. Továbbra is 78 a főzőhagyma és 15 a burgonya kilója. Eső és napfény is volt, csak épp gomba nem. Mindössze laskagombát kínáltak 120-ért. A csibegombáért 25 forintot kértek. Már csak mutatóba volt a 17—25 forintos almából, megjelent viszont az első eper. 3—4 szemet, mintegy 10 dekányit adtak 20 forintért. Egyelőre nem vásik el benne a fogunk. A baromfipiacot a naposjószág uralta. A fazékérett példányok közül 160-ért szerezhettünk be egy csirkepárt vagy egy szebb napokat látott kakast. 240-ért alkudoztak egy tyúkpárra. Sok volt a tojás, így nem sikerült 1,60 fölé srófolni az árat. A Halért, úgy látszik, feladta a versenyt, mert üzlete ismét nem nyitott ki. A magánáruda élőhalválasztékából 100 forint volt a ponty, 70 az amur, 55 a busa és 240 a harcsa kilója. A virágárusok kintfelejtették az anyáknapi árcédulákat. 25-re tartották a szegfűt, 40-re a gerbera szálát. Még szerencse, hogy már válogathattunk a szebbnél szebb tavaszi csokrokban. 10-ért volt orgona, 15-ért gyöngyvirág. A bazsarózsa és tulipán szála egyaránt 2 —3 forint volt. B. F. Tanulságos tanúskodás Nem túlzottan szigorú, de intő jellegű büntetést kapott a szabálysértési eljárás végén egy fiíjú gépkocsivezető, aki behajtott Ifájával a kaposvári sétálóutca szigorúan tilos „övezetébe”, s akinek kalandozásáról szemtanúként számoltam be a lap hasábjain. Jómagam tanúként voltam beidézve a rendőrhatóság elé, ahol is nehezményeztem, hogy azt a bizonyos írást ott tulajdonképpen bejelentésként kezelték. Mivel az a hivatalos és magánvéleményem is, hogy az újság nem egy-egy ember elleni támadásnak — esetünkben följelentésnek — használandó, hanem jelenségek tükörének. És egy újságcikk alapján valaki ellen eljárást indítani — még ha valóban vétkes is — nem egészen sportszerű cselekedet. A hatóság s a tanú közti nézet- különbséget békésen és a tényékhez hűen rögzítette a jegyzőkönyv. Az eljárás pedig folytatódott. Tanulságosam. A gépkocsivezető nem tagadta a vétkét, de megmagyarázta. A nagy teherautóval neki muszáj beszállítani a tejet a fő utcán levő üzletbe hátulról," de a lehető legritkább esetben fér be a Kossuth utca és a Latinra ház sarka irányából a célhoz vezető résbe, fgy történt ez akkor is, tehát került egyet és lesz, ami lesz... (Lett.) Ha nincs tej, akkot zúg a tömeg. Ha ő nem hajlandó a monstrummal oda bemenni, akkor a főnöke .zúg. A sétálóutca másik fele épp olyan, mint az egyik a másikba mégis be lehet, hajtani... Vétkes ő, vétkes, de olyan nagy bűntudata még sincs. A hatóság szigorú embere — pontosabban asszonya — mélységesen együttérzett a vádlottal, viszont szelíden elmagyarázta neki azt az Örökérvényű alapigazságot amely szerint a törvény az mindaddig törvény, amíg meg nem változtatják, s — fájdalom — még a rossz közlekedési szabályt is be kell tartani. Mivel az első önkényes be nem tartás után jönne a többi és később a káosz. Különben meg a főutca védelme jó törvény, és nem behajtani kell oda, hanem kihajtani azt, hogy ne kelljen be ... A tanúnak (nekem) külön is megmagyarázta a vádló: sok esetben együttérez a sofőrökkel — nemcsak főutcai ügyekben — amikor eljár ellenük, mert nem elsősorban őket, hanem a nekik utasítást adókat, illetve a számukra szabályszegési kényszerhelyzeteket teremtőket látná szívesen a büntetendők között. A rendőrség bizonyos emberei különösen értenek a közlekedéshez (mert az a dolguk), ám mégis előfordul, hogy. jószándékú észrevételeiket, javaslataikat a kutya sem veszi figyelembe. A szabály, az utasítás néha úgy születik meg, hogy a rendőr maga sem szívesen védi, mégis védenie kell. Ezután következett a büntetés; minden enyhítő körülményt figyelembe véve s jelezve: még egyszer nem lesz ilyen enyhe. A tanú — és tán mások — számára pedig a tanulság: az egységes és következetes megoldások lehetnek csak elfogadhatóak és népszerűek. Tehát az egész sétálóutcát az elejétől a végéig teljesen le kellene zárni. Azután pedig teremtsék meg a kereskedelmi cégék és a magánvállalkozók a feltételeket hozzá, hogy ne kelljen oda Ifával menni. Vannak kisébb kocsik, sőt a műszaki tudomány -még a kézikocsi nevezetű alkalmatosságot is ismçri. A sétálóutca az egész városé, hetvenezer polgáré. Őket szolgálja, kedvüket javítja, pihenésüket segíti Hetvenezer polgárt illenék kiszolgálni néhány szállítási és kereskedelmi vállalatnak úgy is, hogy megoldja az utca rongálása nélküli áru- szállítást az oda illő eszközökkel. Ez a megoldás, nem pedig a sofőrök „bűn- bevitele”. L. P. PIACI KORKÉP Itt az eper
