Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-06 / 107. szám
Somogyi Néplap A vizsgálat folytatódik A kaposvári Dorottya Szálló 1911-ben épült, s Turul néven az akkori nagy- polgárság kedvelt szórakozóhelye volt. Jelenlegi formájában 13 éve nyitotta meg kapuit. Április elsején azonban bezárt az éjszakai szórakozóhely, s nem fogad vendégeket a söröző kerthelyisége sem. — A bárt tulajdonképpen már régen fel kellett volna újítani — mondja Vida Árpád megbízott igazgató — nem volt kielégítő a forgalma sem, elöregedett a berendezés, a zenekarra is sok panasz volt, s napirenden voltak a különböző verekedések, atrocitások is. Tervezzük a felújítását; az is elképzelhető, hogy a jövőben nem bárként, hanem nappali presszóként, egyféle kulturális rendezvényeknek helyet adó szórakozóhelyként működtetjük. Szó van a szálloda rekonstrukciójáról is, mivel a 49 szoba közül 31-ben nincs fürdőszoba és korszerűtlenek a bútorok. Szeretnénk, ha az épület küllemében is alkalmazkodna a sétálóutcához. Az első tervek szerint 60 millió forintba kerülne a felújítás, a Pannónia vállalat most keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel ezt az összeget csökkenteni lehetne. Fájó pontunk, hogy a söröző kerthelyiséget nem üzemeltethetjük. Ennek oka van: a kertben található kilenc hatalmas, védett platánfán varjak ütöttek tanyát, huszonhat kányafészket számoltunk meg. Ezek leverésére egyelőre nem akadt vállalkozó, illetve akik mégis megtennék, tízezer forintot kérnek, s nem is beszélhetnénk végleges megoldásról. Keressük a módját, hogyan szabadulhatnánk meg hívatlan vendégeinktől. Ha ez sikerül, akkor ismét kinyitjuk a kerthelyiséget. K. Á. Élő tv-adás a Mo unt Everestről Élő televíziós adásban közvetítették csütörtökön két alpinista csoport felérkezését a világ legmagasabb hegycsúcsára, a 8848 méteres Mount Everestre. A tévénézők a japán NTV televízió forgatócsoportjának köszönhetően először láthatták élőben, amint egy japán, egy kínai és egy nepáli alpinistából álló csoport, valamint egy nepáli és két tibeti hegymászó triója két különböző irányból megközelítette a csúcsot. A tv-közvetítést és nem utolsó sorban a magát a hegymászást megkönnyítette, hogy „a világ tetején" éppen szép idő volt, jók voltak a látási viszonyok és mindössze óránként 54 km- es sebességgel fújt a szél. Kaposvári dohány-ajándékboltokat járt sorra áprilisban a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete, a kaposvári vámhivatal és az állami kereskedelmi felügyelet. A közös ellenőrzés során több üzletben csempészárut találtak. A Május 1. utcai dohányboltban 100 ezer forintot meghaladó értékű, külföldről származó áru volt. Desodorok, magnókazetták, gyermek-kvarcórák, körömlakkok, szájrúzsok kerültek a polcokra a vám megkerülésével. A boltvezető lakásán 100 petárdát találtak az ellenőrök, noha petárdát egyáltalán nem szabad az országba behozni. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-340. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinon Sándor u. 2. Telefon 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 ' Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipart Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető : Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint * átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Erdélyi István boltvezető ellen vám-orgazdaság elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárás indult. Az ellenőrök más trafikokban is kisebb-nagvobb szabálytalanságokra, vámmal kapcsolatos vétségekre bukkantak. A Széchenyi téri dohányboltban is találtak vámkezelés nélküli árut. Az ellenőrzést végzők kedvezőtlen taasztalatokat általában a belvárosi dohány-ajándékboltokban szereztek, á külterületi trafikokban nem találtak bizonytalan eredetű áVut. A bűncselekmények körülményeinek feltárása folytatódik. Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : jávor; béla Főszerkesztő-h, : dr. Kercza Imre Ballagásra kristály-, porcelán- és gobelinárukat kínál gazdag választékban a Kaposvár, Ady Endre utcai üveg-ajándékbolt! (x) Tarka sorok Felrázandó — Ne felejtse el alaposan fölrázni, mielőtt beveszi! — tanácsolja az orvos a páciensnek, amikor átnyújtja a folyékony orvosságot. — Szükségtelen, doktor rú; autóbusszal utazom ... Molett — Nagyon sajnálom — mondja a divatszalonban a vevő —: az én feleségem túlságosan molett ehhez a ruhához. — Ezen könnyen lehet segíteni — feleli \ az eladónő. A férfi azonban kétel- ikedik. — Csak nem képzeli, hogy le tudja fogyasztani a feleségemet, amíg, ez a modell divatos marad? Vizsgán A vizsgáztató tanár megkérdezi a megszeppent diáktól: — De miért olyan sápadt? Ennyire'fél a kérdéseimtől? — Nem, kérem — feleli a vizsgázó —; én a válaszaimtól félek ... Feleségek egymás között — Képzeld, a legutóbbi fotószafarinkon a férjem elveszítette két ujját! — Semmi az egész: az én férjem minden fotómodell. láttán nyomban elveszti a fejét... Vásott kölyök — Megállj csak, te betyár kölyök! Megmondom az anyukádnak, hogy kővel dobáltál meg! — kiáltja egy férfi az utcán egy fürgén szaladó kisfiú után. — Nem volna jobb, ha az apjának mondaná meg? — tudakolja udvariasan egy arra menő nő. — Az apja én va- gvok... I Pincér — Pincér! Ebben a vendéglőben mindig ilyen rosszul főznek? — Nem kérem, csak hetente ötször. — És a másik két napon? — Akkor zárva vagyunk, kérem ... Tisztelt Szerkesztőség ! 1987. július J3-án vettem egy Robi—55 „univerzális kerti : kisgépet". Ez volt (a papírjára írva, én meg elhittem. Csak augusztus közepén helyeztem üzembe; kb. 6 órát járattam — az előírásnak megfelelően i—, majd az „elismerten üzembiztos” kisgép felmondta a \szolgálatot. Ezt tavaly október /elején írásban bejelentettem ta pécsi szerviznek, de nem reagáltak rá. Ezután személyesen is megtettem ugyanezt, melyre \ez év februárban táviratoztak, fiogv jönnek, iegyünk itthon. Szabadságot kértem, gondolom, Imár sejtik, hogy nem jöttek. Ez még egyszer megismétlődött; ezután megírtam panaszomat a gyártónak, a polix Mezőgazdasági Gépgyártó Vállatainak, Veszprémbe. ők igazat adtak nekem, és 1biztosítottak arról, hogy küldenek egy papírt, amire visszafizetik a gép árát. Türelmesen Pártám, de sajnos, hiába. Már lemondtam a gépről, de a pénzre szükségem volna. Ezért kérem, segítsenek! Tisztelettel : Nagy Zoltán Beteg, Petőfi u. 53. REKONSTRUKCIÓ ELŐTT A DOROTTYA Vendégek helyett kányák tanyáznak a sörkertben Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 107. szám 1988. május 6., péntek Újítási hónap jó ötletekkel Tabon, a Videotonban Több mint 50 érdeklődő részvételével újítási tanácskozást tartottak tegnap a Videoton tabi gyáregységében. Ez volt a mengyitója az idei újítási hónapnak. A tavalyi eredményekről Sárfalvi Dezső főmérnök elÁllásfoglalás Amint azt a sajtó korábban nyilvánosságra hozta, április 22- én a XI. kerületi fővárosi művelődési házban rendezett koncerten a fellépő holland együttesről felvételeket készítő Kiss Árpád fotóriportert Dudás András budapesti lakos megtámadta, s fényképezőgépét az arcába rúgta. A fotóriporter megsérült. Dudás Andrást a rendőrség őrizetbe vette, ellene az eljárást megindította. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége csütörtöki ülésén felháborodását fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Megengedhetetlennek tartja, hogy az ország lakosságának tájékoztatása érdekében tevékenykedő újságírót kényszerrel vagy fenyegetéssel akadályozzák hivatásának gyakorlásában. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a társadalom alapvető érdekének tekinti, hogy a közvélemény tájékoztatásán munkálkodó magyar újságírók zavartalanul dolgozhassanak. Az elnökség nyomatékosan felhívja az arra illetékes rendező szervek figyelmét, hogy az újságírókat a jövőben hivatásuk teljesítése során az eddiginél nagyobb támogatásban, fokozottabb védelemben részesítsék. mondta: A tervezett 3,1 millió forintos tervvel szemben 3,7 millió forintos megtakarítást értek el. A normaidő- megtakarítás kevesebb mint egy évvel korábban volt, de így is meghaladja az 1500 órát. Az újítások elbírálásának átfutási ideje nőtt: beadásától a bevezetésig csaknem 9 hónap telt el. Ebben közrejátszott az érdektelenség, a szakvéleményezési határidők be nem tartása is. A minél gyorsabb hasznosítás érdekében a határidők betartására sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. A tavályi eredmények alapján több mint 110 ezer forintot fizettek ki az újítóknak. Akik közül Soltész Albertné a kiváló újító arany, Ormos Elek a kitüntetés bronz fokozatát kapta. Az újítási hónapot ötletnappal is összekapcsolták. A feladatok teljesítése érdekében — a minőség javítására. a technológia korszerűsítésére, anyagtakarékosságra — 12 dolgozó több mint 20 ötletet nyújtott be. A bíráló bizottság a helyszínen 18-at fogadott el, s azonnal 100 és 400 forint közötti összeggel jutalmazta. A tegnapi ötletnapon Tabon 7000 forint talált gazdára. Görög ételekkel csalogat Ételbár nyílt Kaposváron az Április 4. utca 12. sz. alatt. A hagyományos, magyaros ételek mellett különlegességként görög ételeket is kínálnak a vendégeknek. A 44 m- alapterületű helyiséget utcai terasszal kívánják bővíteni ORGAZDA TRAFIKOSOK Tűzoltók, fecskendővel és kottával A tűzoltás kemény munka. Erre csak azok képesek, akik legyőzik magukban a félelmet, ön- lelaldo/.óak és megszállottak. A parancsnok segít abban, hogy a fiatalok ilyenek légyenek. Posza Lajos 3 évtizede tagja az egyesület vezetőségének, s parancsnokként már tíz éve vezeti a fonyódi önkéntes tűzoltók 35 fős csapatát. Nem a századosi rendfokozat a meghatározó, hanem a szó, a stílus — és persze a feladat. Az önzetlen segítőkészség tette népszerűvé az önkénteseket Fonyódon. Ha nagy a szárazság, hervadoznak a strandok virágai, éjszaka megjelennek — és locsolnak. Eső elöntötte pincékből Ligeten és Ordacsehiben éjjel-nappal szivattyúzzák a vizet, felváltva mennek dolgozni és aludni... Közben állandó készenlétben vannak. A parancsnok lakásán bármelyik pillanat- ban csöröghet a telefon, hogy ,,tűz van"... A kiválóan megszervezett hálózat és a rendőrséggel való kapcsolat biztosítja, hogy néhány perc alatt a helyszínen legyenek. Fölszereltségük ugyan nem éri el a hivatásos tűzoltókét, de évi 100 000 forintos költségvetésük lehetővé teszi, hogy állandóan bővítsék eszköztárukat. Tanácsi céltámogatással az idén új, terepjáró autót vásárolnak. A fonyódi tűzoltók arról is híresek, hogy őrzik a hagyományokat; Somogybán már csak nekik van tűzoltó- zenekaruk. A helyi ünnepségek, zenés ébresztők, a térzenék nélkülük elképzelhetetlenek. De bármilyen jól zenélnek is, elsősorban mégis tűzoltók. Életet és vagyont mentenek — önkéntesen. Tudósitónktól i