Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-23 / 122. szám
XLIV. évfolyam, 122. szám AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 1,80 Ft Befejezte munkáját az MSZMP országos értekezlete ** Állásfoglalás a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről Újjáválasztották a vezető testületeket — Elnök: Kádár János, főtitkár:Grász Károly A párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állásfoglalás-tervezet fölötti vita ösz- szefoglalójáva! folytatta munkáját vasárnap reggel 9 órakor a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete Budapesten az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Az ülés soros elnöke, Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára felkérte Kádár Jánost, az iMSZMP főtitkárát, hogy tartsa meg vitaösszefoglalóját ídár János vitaösszefoglalója Tisztelt pártértékezlet, kedves elvtársak! Tanácskozásunk megkezdésekor a Központi Bizottság megbízásából vitaindító bevezetőt tartottam, így most nem térek ki az állásfoglalás-tervezetet érintő minden véleményre, észrevételre. Tanácskozásunkon 50 felszólalás hangzott el, s — idő hiányában — 200-nál is többen írásban adták be hozzászólásukat. Megítélésem szerint ■<- s ezzel a Politikai Bizottság is egyetért — a pártértekezlet vitájának fő jellemzője a nyíltság, a felelősségtudat, a kritikai szellem volt. Ügy gondoljuk, hogy ez a vita méltó befejezése annak a hosszú időn át folytatott általános eszmecserének, amely a pártban, s a párton kívül is az állásfoglalás-tervezetet gazdagította. Szeretnék a vitában felszólaló valamennyi küldöttnek köszönetét mondani azért, hogy segítette a pártértekezlet munkáját, az állásfoglalástervezet végső formájának kialakítását. Külön köszönetét mondok Keresztury Dezső akadémikusnak, aki pár- tonkívüliként a vitában felszólalva hozzájárult tanácskozásunk sikeréhez. Megköszönöm azokat a méltató szavakat, amelyekkel a párt történelmi harcát értékelte, s azokat is, amelyekkel felhívta a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek, egész tagságának figyelmét arra: a párt munkája a nemzet sorsában meghatározó. Megköszönöm az állás- foglalás kapcsán tett kritikai észrevételeit is, amelyek szintén segítséget nyújtottak számunkra. A pártértekezlet ésszerűen határozott egy nem is egyszerű kérdésről : a vita lezárásáról. összesen 245 küldött kért szót, de arra nem volt mód, hogy valameny- nyiüket végighallgassuk. Így 49 küldött és 1 meghívott szólalhatott fel. A párt lapjában közzétesszük azoknak a névsorát is, akik írásban nyújtották be felszólalásukat, hogy ennek ne csak a jegyzőkönyvben, hanem a nyilvánosság előtt is nyoma legyen. Az írásos felszólalásoknak ugyanolyan súlyuk van, mint a szóban elhangzottaknak, s a gyakorlati munkában is kellő figyelmet érdemelnek. A Központi Bizottság feladata biztosítani, hogy a jegyzőkönyvből, az elhangzott és az írásban benyújtott felszólalásokból gondos tanulmányozással kiemeljék azokat a kérdéseket, javasolt tennivalókat, módszereket, amelyek a gyakorlati munkában hasznosíthatók. Ezenkívül azt ajánlom, hogy a párt folyóiratai — a Pártélet, a Társadálmi Szemle — is térjenek vissza a hozzászólásokra. Kedves elvtársak! A pártértekezlet egységes volt abban az alapkérdésben — amely egyben a tanácskozás központi és legfontosabb témája volt —, hogy a párt a megújulás, a demokratizálás, a reformok útján kíván haladni, a politikai kérdések szocialista megoldására törekszik s azon munkálkodik, hogy a magyar nép előbbre jusson a szocializmus útján. Ez az egységes állásfoglalás a pártértekezlet legfontosabb eredménye, s egyben a további munka legfőbb feltétele. Kedves élvtársak! A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet a pártot és a társadalmat érintő néhány kérdésre. Emlékeztetek arra, hogy a szocialista országok pártjai közül a mi pártunk az elsők között mutatott rá: a szocializmus építésének nélkülözhetetlen eleme, hogy figyelembe vegyük az egész nép, az egyes csoportok és az egyének érdekeltségét az építőmunka eredményességében. Erre pártunk már korábban felhívta a figyelmet, s e helyes elv gyakorlati alkalmazására törekedett. Mély meggyőződésem, hogy ezt kell tennünk a jövőben is, mert ez a szocialista építés hajtóereje és motorja. Én a marxizmus felismeréseit, igazságait illetően mindig azt vallottam, hogy egy új, kizsákmányolásmentes, a népnep jólétet, emberi kibontakozást, -szabadságot biztosító társadalmi rend felépítésénél abból kell kiindulni: sohasem a nép való arra, hogy egy teóriát kipróbáljanak rajta, hanem az elméletnek kell szolgálnia a munkásosztály, a dolgozó nép sorsának jobbítását. Az érdekeltség bizonyos fokig kapcsolódik a differenciálás elvéhez, az egyenlős- di felszámolásához. Az alapvető közérdek az, hogy az egész népgazdaság számára hasznosan, progresszív irányban dolgozó közösségek minden tekintetben zöld utat kapjanak, s az anyagiakból is nagyobb mértékben részesüljenek, mint azok, akik rosszul dolgoznak. A differenciálást az egyének esetében is alkalmazni kell, mert az ő érdekeiknek sem felel meg a teljesítménytől független egyenlősdi szemlélet Az egyenlősdi a szocializmus első éveiben született, és elég mélyen meggyökerezett. Ennek számos oka van. Sok éven át, ha a különböző intézményekben, termelőüzemekben béremelést terveztek, akkor az volt a szempont, melyik részleg kapott tavaly s melyiken van ma a sor. Az ilyen elosztás elszakad a valódi teljesítménytől, s ebben bizonyos vezetői gyengeség is szerepet játszik. „Rossz ember” egy vezető sem szeret línni ezért a differenciálást sokan nem szívesen vállalják. De meg kell szokniok, mert csak úgy lehet előrehaladni, ha a szocializmus alapelvei mellett az érdekeltség is működik. Már kimondtuk — csak épp érvényesíteni kellene —, hogy a népgazdaságban nem folytatható az a gyakorlat, miszerint a költségvetés a jól dolgozó üzemektől lefölözi a nyereséget és szétosztja az eredménytelenül dolgozók között. Ez nem folytatható tovább. Azoknak a kollektíváknak, amelyek valóban úgy dolgoznak, ahogyan a jelenlegi helyzet megköveteli, élvezniük kell ennek előnyeit. Azok a közösségek, amelyek viszont rosszul dolgoznak, e tekintetben szoruljanak hátrányba. Ez az egyénekre is vonatkozik. A pártértekezleten is szóba került,, hogy a társadalom közállapotaiban, erkölcsi helyzetében bizonyos lazulás következett be. Ez széles körben érzékelhető. Mire gondolok? Valamikor, a szocializmus építésének kezdetén volt egy olyan — látszatra teljes mértékben érvényesült — követelmény, hogy az első a közösség, az egyén nem számít. Ez hibás gyakorlat volt, amelyen változtatni kellett. Elhatároltuk magunkat attól a sztálini tételtől is, amely szerint a kommunisták különleges anyagból vannak gyúrva. A kommunisták ugyanolyan anyagból vannak, mint mindenki más, hiszen senki sem született párttagsági könyvvel a kezében. A kommunisták is emberek. Mostanában elterjedt az önzés a társadalomban, s ez bizonyos mértékig a pártban is érezhető. Ez nem jó. Politikai fellépésekben is tapasztalható, hogy egyesek inkább saját érdemeiket domborítják ki, mintsem a párt álláspontjának határozott képviseletét. A közösségben való gondolkodás visszaszorul az önzés — nem is anyagi értelemben — elég széles körben terjed, ami társadalmunknak nem normális állapota. Nem arról van szó, hogy az emberek ne törődjenek saját életükkel, ne viseljék családjuk gondját, ellenkezőleg: jó lenne tovább erősíteni a család helyzetét a társadalomban. Vissza kell azonban térni az egészséges társadalom etikai elveihez, a kommunistáktól meg kell követelni, hogy közösségben is gondolkodjanak. A vitában nagyon sok bírálat érte a párt vezető szerveit. Jogosan, megalapozottan. A pártvezetőség személyi összetételét javítani kell, s ez a pártkonferencia egyik feladata. De a vezetőség csodákat nem tud tenni, önmaga, egyedül nem tudja megoldani a problémákat. Feladatainkat minél eredményesebben akkor tudjuk teljesíteni, ha minden párttag — sőt minden állampolgár — egy akarattal és a közös célra tekintve dolgozik, s mindenki a maga helyén teszi, amit tennie kell. A nép csak önmaga tudja megteremteni saját boldogulását, a szocialista építés csak milliók munkája nyomán haladhat előre. Különösen fontos ennek megértése most, amikor növelni akarjuk a helyi szervek hatáskörét, az egyes emberek — párttagok és pártonkívü- liek — felelősségét. Előre jutni egy akarattal és együttes cselekvéssel lehet. Kedves elvtársak! A párt Központi Bizottsága az elmúlt években is nagyon fontos elveket, igen lényeges követelményeket fogalmazott meg. Mindezek azonban a gyakorlatban nem megfelelően érvényesültek. S ezért jogos a bírálat. Az alapelvekkel általában mindenütt egyetértenek, de amikor a megvalósulásra került a sor, akkor kiderül, hogy a Központi Bizottságon és a Minisztertanácson kívül, a többi intézmény valamiféle sajátos érdekvédelmi szervként működik. Ha konkrétan valakinek az ágazatáról van szó, akkor már nem tartja érvényesnek a határozatot, ha egy-egy meghatározott üzem további értelmetlen támogatásának megszüntetése kerül napirendre, arra sem kívánja alkalmazni a megfogalmazott követelményeket. Céljainkat akkor tudjuk elérni, határozatainkat akkor tudjuk megvalósítani, ha a társadalmunk elfogadja azokat. Sajnos, utóbbi időben sok népszerűtlen döntéssel kellett elő- állnunk, s nem is vártunk lelkes tapsokat. Nem hiszem, hogy sok olyan párt van a világon, amelyik nyíltan ki meri mondani: a legközelebbi öt évben életszínvonalemelkedés nem lesz. Mi mégis ezt vállaltuk, mert alapvető követelménynek tartjuk, hogy az emberek megértsék: most ezt kellett tennünk. Ha ezt nem tudjuk elfogadni, hozhatunk akármilyen határozatot, aligha tudjuk végrehajtani. Kedves elvtársak! Már sokszor beszéltünk arról, hogy nálunk az állampolgárok gyarapodnak, a vállalatok is léteznek, csak az ország szegény. A kormánynak már van valamelyes áttekintése a vállalati gazdálkodásról. Jórészük nyereséggel zárta a múlt évet, de sokuknál a nyereség megszerzésének fő eszköze az áremelés volt. Ezt minden vállalatvezetés szívesen megszavazza, hiszen így könnyen lehet javítani a vállalati mérlegen és több pénzt szerezni az elosztáshoz. Sokkal nehezebb út javítani, hatékonyabbá tenni a munkát. A megfelelő célok kitűzésével, a differenciálással, a rendteremtéssel, a munkafegyelem megszilárdításával kell foglalkoznak a vállalati vezetőknek és a ' vezető testületek tagjainak, mert másképpen nem tudunk előrehaladni. Egyetértek azzal, hogy az állásfoglalásban s ennek nyomán a párt egész gyakorlatában határozottan és erőteljesen fellépjünk az összeköttetések, az illetéktelen és tisztességtelen előnyök, a korrupció, a megvesztegetés, a befolyásolás, a csúszópénzek, a gazdasági bűlcselekmények ellen, különösen a vezetők körében. S meg kell követelnünk, hogy mindenütt sokkal jobban óvják, őrizzék a társadalmi vagyont. Mert amikor személyi tulajdonról van szó, akkor mindenki éber, de a közösségi tulajdonnál már lazul a fegyelem és a figyelem. Ez a káros magatartás sajnos a párttagok egy részénél is tapasztalható. Márpedig mély meggyőződésem, hogy a párt a maga erejével csak olyan társadalmi visszásságok ellen tud fellépni, amelyektől a párt és a párttag is mentes. Máskülönben nincs erkölcsi alapja, sem bátorsága a fellépéshez. Nagyon igazuk volt azoknak a felszólalóknak, akik elmondották, hogy minél magasabb tisztségre jut valaki, annál messzebbről látható, tehát annál szigorúbb mércét kell alkalmazni vele szemben. Az emberek figyelik, hogy a vezető hogyan él, miként viselkedik. S a kommunistákkal szemben — különösen, ha magas tisztségben vannak — még szigorúbb követelményeket támasztanak. Én azt szoktam mondani a párttagoknak s különösen a tisztségviselőknek, hogy ami a törvény szerint mindenkinek jár, az nekik is, de inkább kevesebbet vegyenek igénybe a megengedettnél, mint többet. (Folytatás a 2. oldalon.)
