Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-19 / 118. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! Dr. Szemző Ernő ügyvéd május 9-én megjelent ..figyelemfelkeltő levelére" a következő választ adom: A panaszos az egyes szabálysértésekről szóló 17 1968. (IV. 14.) Korín. sz. r. 140. § (1) bek. a pontját sértette meg. s ézt nyilvánosság előtt elismerte. Ráadásul huzamos időn keresztül, folyamatosan (20 éve) elköveti. Az intézkedő környezetvédelmi felügyelők belátásán múlott, bogy a KRESZ 41. § 2. bek. c pontjának be nem tartása miatt nem tettek észrevételt. Az elkövetett szabálysértés miatt 300 forint helyszínbírságot fogok kiróni, s erről határozatban is értesítem. A Minisztertanács 3 1983. (1. 29.) sz. rendeletében a So- mogy Megyei Tanács V. B. 153 1984. (XI. 13.) vb sz. határozatában. a Kaposvári Városi Tanács V. B. 16 1984.(111. 18.) MT. sz. rendelete alapján a közterületfelügyeletre ruházott jogok értelmében intézkedtünk. Célunk és feladatunk a közterületek — azon belül a gondozott közterületek — védelme. Megjegyzem : a városi ta nács a Csokonai u. 2. sz. ház gépkocsi-tulajdonosainak érdekében tervezi, hogy az óvoda kerítésének képzeletbeli meghosszabbítása irányában több parkolási lehetőséget biztosít. De nem a gondozott pázsit rovására.' Tisztelettel : Heczer István Közterület Felügyelet vezetője Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 118. szám 1988. május 19., csütörtök Készül a szűrőbusz Somogy is kér a rákellenes alapítványból Barcsi győzelem a tűzoltéversenyen Az állami tűzoltók kiképzési évet záró versenyét rendezték meg tegnap Kaposváron. A Vörös Lobogó sportpályán öt város, Kaposvár, Barcs, Siófok. Nagyatád, Marcali legjobb tűzoltói gyűltek össze, hogy ösz- szemérjék tudásukat. Nagy Tibor megyei tűzoltóparancsnok elmondta, hogy a verseny egyben fölkészülés is az országos tűzoltóversenyre, amelyet június végén rendeznek Debrecenben. Az itt szereplő legkiválóbb tűzoltók tagjai lesznek annak a válogatottnak, amely Somogy megyét képviseli. Ahhoz azonban, hogy valaki győzzön, ném könnyű feladatoknak kellett tegnap eleget tennie. A nyolctagú csapatok négy számban küzdöttek meg egymással. A horoglétra megmászása után egy százméteres akadálypályán kellett végighaladniuk a versenyzőknek, majd egy 400 méteres stafétaváltó következett akadályokkal nehezített pályán. Végül pedig tűzoltási feladatot kellett végezniük a versenyzőknek. S ha igazi tűz nem volt is, ez igencsak megdolgoztatta a csapatokat. Az izgalmas, színvonalas küzdelemben végül is a barcsiak szerezték meg a győzelmet, míg az. egyéni versenyben Suri István zászlós, a nagyatádi parancsnokság tűzoltója bizonyult a legjobbnak. A rendezvényen részt vett dr. Iharos Csaba, a megyei tanács vb-titkára, Kubik György, a megyei pártbizottság munkatársa. Balesetek a megyében Kedden este BalatonföJd- váron Máté Kálmán 54 éves hivatásos katona, kaposvári lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, letért az úttestről és egy villanyoszlopnak ütközött. Súlyosan megsérült. Balatonszárszó külterületén Varga János 24 éves gépkocsivezető, verpeléti lakos figyelmetlenül vezette tehergépkocsiját és nekiütközött egy, az úttesten szabályosan várakozó másik tehergépkocsinak, ö és utasa könnyű sérülést szenvedett. Kaposváron, a Berzsenyi utcában Málik János 14 éves tanuló, kaposvári lakos a gyalogátkelőnél figyelmetlenül akart a másik oldalra áthajtani és .egy féktávolságon belül érkező személy- gépkocsi elütötte. Könnyebben megsérült. Nagy visszhangot keltett, hogv A rák ellen az emberért. a-holnapért elnevezésű alapítvány eddig huszonkét és fél millió forintot gyűjtött össze. A napokban ajánlották fel a megyéknek, hogy egv-egy millió forinttot adnak azoknak, amelyek most akarnak rákszűrő buszt beszerezni. Megkérdeztük a megyei tanács egészségügyi és szociális osztályán, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Dr. Koncz Gábor osztályvezető- helyettes elmondta, hogy ez év végéig üzembe állítják a somogyi szűrőbuszt. Ehhez a a Kapos Volán Vállalattól is nagy segítséget kapnak. Ez azonban nemcsak a iák-, hanem a tüdöszűrés céljait is szolgálja. .Lesz mellkasröntgen. vizelet-, vércukorvizs- gálat. vérnyomásmérés. Ez különösen a községek lakóinak jelent majd könnyebbséget, mert így nem kell három helyre menni szűrésre. A szűrőbusz az eddigi számítások szerint mintegy 2- 2,5 millió forintba kerül. Mivel nemcsak a rákszűrést szolgálja, az előbbi arányában szintén megpályáznak bizonyos összeget alapítvány által felajánlott egymillió forintból. Bár a mellkasröntgen is beszámítható, hiszen áttételesen ki lehet szűrni a daganatokat is. A somogyi .szűrőbusz tehát az év végén indul majd útjára. ha minden a tervek szerint alakul. A dombóvári gimnázium jubileuma A Gőgös Ignác Gimnázium most ünnepli fennállásának háromnegyedszázados jubileumát. A hétvégén kezdődő egyhetes eseménysorozatnak Somogy megyéből is sok vendége lesz. A pályájukat itt kezdő „öreg diákok" között van Somogy kulturális és közéletének számos jeles képviselője is. Dombóvár a századfordulóra vasúti gócpont lett, s ez lendületet adott a város fejlődésének. Nemcsak a gazdasági élet, hanem a köz- művelődés is gyarapodott, s 1913-ban megnyitotta kapuit az új gimnázium. Az egyik első osztályos diák Illyés Gyula volt. A jubileumi hét szombaton délelőtt kórustalálkozóval kezdődik, s ekkor nyitják meg a gimnáziumban tanult képzőművészek kiállítását is a Dombóvári Galériában. A program különösen érdekesnek ígérkező része lesz dr. ördög Ferenc egyetemi docensnek a dél75 éves a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium 1913-1988 SZÓVÁ TESSZÜK A |rlul|4ru epilcse miatt megnőtt a vásártéri ul forgalma. Az utat azunban hatalmas gödrök tarkítják. Hatalmas víztócsák vannak az úttesten. dunántúli nyelvjáráskutatás lehetőségeiről szóló hétfői előadása, s az a rendhagyó irodalomóra is, melyet Tüskés Tibor irodalomtörténész — ti gimnázium volt tanára — tart kedden Illyés Gyuláról. Mindemellett vetélkedők. művész—közönségtalálkozók, valamint műsoros est várja az érdeklődőket. A jubileumi hét zárónapján tartja majd közgyűlését a gimnázium öregdiákjainak szövetsége. JOGOS ES JOGTALAN PANASZOK Ügyfélszolgálati iroda a DRV-nél Április elsejétől dolgozik a DRV kaposvári üzemigazgatóságának ügyfélszolgálati irodája. Az iroda kedden és csütörtökön reggel ti órától li! óráig, a többi napon 1« óráig fogadja a lakosság vízszolgáltatással kapcsolatos és egyé hr bejelentéseit, panaszait. Az ügyfélszolgálati iroda munkájára nagy szükség van. mivel az üzemigazgatóság öt üzemvezetősége ösz- szesen több mint 51 ezer lakossági fogyasztóval áll kapcsolatban. Elsősorban a számlák kiküldése után emelkedik jelentősen a vállalatnál a reklamálók száma. A vidéki fogyasztók vízdíj- számláit a területileg illetékes takarékszövetkezetek szedik be. a megyeszékhely 10 ezer lakossági fogyasztójához pedig postán juttatják el a számlákat. A vállalatnak sok gondot okoz, hogy az utóbili időben romlott a fizetési fegyelem. A pénz. behajtásához időnként végrehajtói segítséget kénytelen kérni a .DRV. • A reklamációk egy része jogos. Elsősorban téves viz- oraleolvasásból, vagy téves számlázásból adódik a gond. Ugyanakkor gyakoriak azok a reklamációk is, amelyek például a csőtörésből adódó nagyobb összegű számlákat kifogásolják — jogtalanul. Előfordul panasz, több éves számla kézbesítéséért is, ilyenkor a vállalat a bezárt kapu vagy vizesakna miatt évekig nem tudja leolvasni az órát. Előfordul, hogy a tulajdonosváltozást nem jelentik át, illetve a lakcím megváltozásáról feledkeznek meg. Gyakori gond több tulajdonos esetén a vízdíj megosztása. A sok panasz mellett ugyanakkor a tulajdonosok általában nem veszik igénybe a hitelesítési lehetőséget. A mintegy 4500 közületi fogyasztó óráját havonta olvassa és számlázza a DRV. A számlákat — akárcsak a lakosságét — a szentendrei számítóközpontban készítik el. PÁNCÉLSZEKRÉNYEK, TREZOROK Vagyonvédelmi bemutató lesz Kaposváron Egyre több vállalatnak, családnak van szüksége arra. hogy az eddigieknél biztonságosabban őrizze a vagyonát. A megyei rendőr- főkapitányság ezért rendez vagyonvédelmi bemutatót a sátoraljaújhelyi Toldi Vasipari Szövetkezet termékeiből a MÜART-tal és a Hungária Biztosítóval közösen. Ezen a legkorszerűbb hazai gyártmányú biztonsági berendezéseket láthatják majd az érdeklődők. A vállalatok és a magánszemélyek igényét egyaránt kielégítő páncélszekrényeket, iratszekrényeket, fali- széfeket, bútortrezorokat hoznak el a május 23-tól 27- ig naponta 10-től Ifi óráig nyitva tartó bemutatóra, amelynek a MTESZ kapós- , vári székháza ad majd otthont. A lakosság körében érdeklődésre számító tárgyakat június l-2-án Siófokon, június (i—7-én Fonyódon, június 9— 10-én Marcaliban, június 14—-15-én Nagyatádon, június 17-én Barcson is bemutatják. Sziámi ikrek sikeres szétválasztása Sikeres műtéttel sziámi ikerpárt választottak szél Ho Si Minh város 1. számú kórházában kedden vietnami orvosok. A 15 hónapos ikerpár tavaly februárban ösz- szenőtt szegycsonttal és hasfallal született, s közös májuk volt. Együttes testsúlyuk az operáció előtt 18 kiló volt. A kórházban 1975 óta ez volt a harmadik ilyen jellegű sikeres műtét. Az operáción felvételt készített a japán televízió is. Tarka sorok Aforizmák Férfiak, akik otthon nem jutnak szóhoz, sok esetben a legjobb politikai szónokok. (Clarke Sumner) A nők alapjában véve csak azért veszik meg a drága r uh a k öl t e m é ny e két, hogy levethessék. (Rudi Gernreich) Vannak rajzolók, akik megelégedhetnek néhány vonással, mert túlságosan sokat tudnak. Es vannak rajzolók, akiknek meg kell elégedniük néhány vonással, mert nem tudnak eleget. (Saul Steiberg) A legtöbb ember rettenetesen fél bevallani, hogy már nem szeretik. Úgy érzi. hogy csődöt mondott, visszavonul vagy agresszívvá válik. (Kate Millett) A bankárok olyanok, mint a nők: minél kevesebbet beszélnek róluk, annál jobb. 4 (Andrew Carnegie) a siker is büntetést von maga után. A büntetés az, hogy olyan emberekkel kell összejönni, akiktől az ember azelőtt lávpl tarthatta magát. (John Updike) Bizonyos vagyok abban, hogy az. apostolok felhasználták volna céljaikra a rádiót és a televíziót, ha abban az időben már léteztek volna. (Billy Graham) A liturgia nem show. nem színházi előadás, amelyhez zseniális rendezőkre és tehetséges színészekre van szükség. Nem megnyerő ötletekből, hanem ünnepélyes ismétlésekből áll. (Josef Ratzinger) A vállalkozók nincsenek kétségbe esve a munkanélküliek nagy száma miatt, mert tudják. hogy a munkanélküliek állandó veszélyt jelentenek azokra nézve, akiknek van mukájuk. (Bruno Kreisky) Düh Két csinos nő napozik a strandon. Csakhamar kíváncsi férfiak gvűlnek köréjük. — Őszintén megvallva dühít éz. a sok kíváncsi férfi — szólal meg az. egyik barnára sült szépség. .— Igen, igen — válaszolja a barátnője —. de engem sokkal jobban dühítenek azok, akik nem kíváncsiskodnak . . . Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900-, közvetlenül . vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608