Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

1988. május 17., kedd Somogyi Néplap 5 A FATÖRZS ÉS ÁGAI avagy a kulturális fejlődés A gazdaságra, a társada­lomra és az emberi viszo­nyokra intenzíven ható kul­turális kihívás nélkül elkép­zelhetetlen, hogy a kor ér­dekeinek s értékeinek meg­felelő termelési-technológiai és társadalom-szervezési in­nováció általánossá váljon. A tét vitathatatlan: nemcsak a kultúra önérdeke a kultu­rális fejlődés. Ha nincs sok­féle, minőségi kulturális, s ezen belül közművelődési in­nováció, akkor általában a szükséges magyar reform legfeljebb álomkép, csalfa illúzió marad. Kulturális fejlődés A fogalom lényege és léte az innováció. Ha egy kor­szak reménykedve kulturális innovációról beszél, ez le- leplezően arra is utal. hogy a kultúra természetes, nor­mális viselkedése ismételten akadályokba ütközik. Példá­ul most egyre jobban látha­tó, hogy a gazdaság, a tár­sadalom és a kultúra között egyáltalán nincs elégséges kooperáció, egymásra hatás, azért a kultúra szükségkép­pen távolodott, sőt elszakadt azoktól a területektől, ame­lyeket lényegében hatéko­nyan befolyásolnia kellene. Ennek az általános helyzet­nek csak következménye, hogy az oktatási és művelő­dési intézmények sokszor légüres térben lebegnek a helyi társadalomban, vagy ugyanígy szintén okozat, hogy a jelenlegi kulturális (ön)fejlődés elsősorban a te­lepülési-lakóhelyi közeget jellemzi, mert a gazdaság­ban, a vállalati szférában egyelőre a kultúra vagy az emberi tőke szerepe válto­zatlanul másodlagos. A kul­turális innovációt így az adott viszonyok között úgy határozhatjuk meg, hogy át- ütően még nem képes segí­teni a termelés vagy a tár­sadalom megújításában. Per­sze közvetlen módon ez nem is feladata. „Csupán” olyan új szemléletről, közösségi akaratról, intézményi fejlő­désről beszélhetünk, amely akkor és ott helyben újat jelent, s ezzel közvetve ösz­tönzi a helyi társadalom új­raépítését. A fatörzs ás ágai Az országos és helyi kul­turális fejlesztéseket min­denképpen szükséges vala- milyén fogalmi szerkezetben értelmezni. Vegyünk egy hétköznapi példát: a fatör­zset és ágait. Nézetem sze­rint a kulturális innováció­nak, tehát a fatörzsnek két nagyobb főága van: az egyik a helyi, laikus, állam- polgári innováció, a másik pedig a központi, hivatalos, állami-tanácsi fejlesztés. Ez a strukturális megkülönböz­tetés így különválasztja az intézményi és az állampolgá­ri kezdeményezésből létrejött egyesületeket, olvasókörö­ket vagy népfőiskolákat. Az innovációs fa két főága az­tán további két-két kisebb ágra válik szét. A lokális állampolgári fejlesztés ezért felosztható a csupán egysze­mélyes és az állampolgári szövetkezésből kialakult kis­közösségi megújításokra. Az előbbire jó példa a családi iskola vagy a falugondnok, a másikra pedig a közösségi ház vagy a vallási kisközös­ségek. Ugyanígy a felső álla­mi (és tömegszervezeti) új törekvések két csoportba so­rolhatók annak alapján, hogy ezeket az egyes intéz­mények, szervezetek egyedi­leg próbálják ki vagy az el­ső kísérletekből már orszá­gosan elterjedt vállalkozás, mozgalom, egyáltalán általá­nos új gondolat, új módszer lett. Az egyikre példa töb­bek között a szentlőrinci is­kolakísérlet s a helyi kalen­dáriumok, a másikra vi­szont már jó modell sincs igazán, mert a szülői mun­kaközösségeket vagy a csök­kenő számú amatőr művé­szeti csoportokat is nehéz ide sorolni. Helyzetkép és esélyek A Művelődéskutató Inté­zetben folyó kutatás eddigi eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy a kulturá­lis innováció leggyengébb eleme a személyes reform­cselekvések és az állami megújítások mozgalommá válásának hiánya. Azaz ép­pen az alap és a kifutás esélye nincsen meg.- A nyolc­vanas évek közepén légin­Egy lány és egy duó A három lányt három kö­zös szál fűzi össze: vala­mennyien a Kaposvári Ta­nítóképző Főiskola hallgatói, mindhárman szeretik és ér­tik a zenét, s mindegyikük továbbjutott a Ki mit tud? országos elődöntőjére. Gál Laura és Varga Csilla megzenésített versekkel lé­pett dobogóra, Kása Katalin népdalokkal pályázott. Az ÉN-EK duó tagjai így elmékeznek vissza a kezde­tekre : — Régóta együtt dolgo­zunk, Csilla meg én; még gimiből az ismeretség. Sok verset megzenésítettünk már. A kedvencünk József Attila, de Szécsi Margit, Takáts Gyula és Vallató Géza ver­seit is nagyon szeretjük. Műsorunkkal több helyen is fölléptünk; itt, a főiskolán és házon kívül egyaránt. Az ötlet, hogy induljunk a Ki mit tud?-on, hirtelen jött, s talán nem is vettük komo­lyan. Jó játéknak, próbálko­zásnak tekintettük, ami ha sikerül, öröm, ha nem, ak­kor sincs ok elkeseredésre — mondja .Gál Laura, míg Ko­sa Katalin csendesen moso­lyog. A somogysárdi versenyző komolyan készült a ver­senyre. Sok népdalt átnézett, s végül a Csík megyei dalok mellett döntött. — Nagyon megszerettem ezeket a dalokat. Ügy érez­tem, ezek illenek legjobban a hangomhoz. Egy nagyon díszítettet, egy közepesen hajlítottat és egy szerkeze­tileg teljesen egyszerű nép­dalt adtam elő. A kiválasz­tásban sokat segítettek az énektanszék dolgozói, a föl­készülés már az én gondom volt. Nem volt nehéz, hi­szen régóta énekelek, sok versenyen indultam; tíz éve részt veszek a különféle ver­senyeken. Van gyakorlatom a szereplésben, mégis min­den verseny új izgalmakat hoz. Négy fordulón kellet si­kerrel szerepelni, hogy Pest­re is meghívást kapjunk. Számomra a legnehezebb az utolsó, a megyei döntő volt. Ott volt a legnagyobb a tét. Az is sokat számított, hogy borzasztóan rossz volt. a te­rem akusztikája. Az utolsók között léptem föl, így izgu- lásra is bőven volt idő — emlékezik az utolsó föllépés­re Katalin. Erről a szereplésről a duó­nak sincsenek sokkal kelle­mesebb emlékei. — Azon a napon sokat szerepeltünk. Négyszer lép­tünk föl, s ez bizony már egy kicsit fárasztó volt. Bennün­ket is zavart, hogy az utol­sók között szerepeltünk, s hosszúnak tetszett az a csak­nem egy óra is, míg a zsűri meghozta a döntést. . . To­vábbjutottunk, s ez a fontos — mondja Varga Csilla. — A föllépési időt tíz percben határozták meg, s mi ennyi idő alatt igyekeztünk többfé­le hangulatú dalt bemutatni. A kiválasztáskor nagyon fontos, hogy érzelmileg mi­lyen hatást kelt a mű. Kü­lön dolgozunk Laurával, mindketten megzenésítjük a verseket, azután megmutat­juk egymásnak. Eljátsszuk gitáron, s tovább tökéletesít­jük. Elsősorban a magunk örömére muzsikálunk; ha másoknak is tetszik, az a rá­adás. A környezetünk nem­igen tud róla, hogy benevez­tünk a Ki mit tud?-ra; nem tartottuk fontosnak, hogy nagydobra verjük. Gondol­tuk, ha sikerül, úgy is kide­rül — mondja Csilla, a duó „amatőr” tagja. A három lá^iy közül ő az egyetlen, aki nem énekszak­kollégista. Ez azonban egy­általán nem látszik meg az előadásán. Magas színvonalú, művészi volt a produkció. Kosa Kataliné is. Számára azért is fontos az eredmény, mert Somogysárdon, ahol a családja lakik, az egész falu izgult a szerepléséért. — A mi családunk na­gyon muzikális, a hangomat édesanyámtól örököltem. Ne­ki különösen nagy öröm, hogy idáig eljutottam a Ki mit tud?-on. Együtt izgul velem a következő fordulón is, amely valószínűleg még nehezebb lesz, mint a ko­rábbiak. Ezért még többet kell rá készülni. Horváth Éva ___________TY-HÉZÔ Ki tud többet? kább az állami, tanácsi in­tézményeknek volt módja belső, értéknövelő megújítá­sokra, ám gyakran • csak „magányos farkasként”, egyedi vállalkozásként, min­denekelőtt sajátos, kivívott különalkuk alapján. Az in­nováció útja tehát a hivata­los út szélesítése, újraköve- zése, fásítása lehetett, hiszen a központi és a helyi hata­lom legjobban ezt a lehető­séget támogatta, mert a hi­vatali kontroll és az esetleg szükséges beavatkozás (til­tás) garantáltnak tűnt. Az intézmények progresszív munkatársainak reformkí­sérletei tudatosan nem lép­ték át a valós vagy a vélt demarkációs vonalakat. Ezért sincs ma általános kul­turális megújulás. Előzmé­nyek, előkísérletek, mozgás­csírák nélkül aligha lehet. Csak szerény, eleve fékezett megújulások indulhattak, radikális koncepciók nélkül, de ezeknek azért az a pozi­tívuma, hogy az intézmény- rendszer jól-rosszul igyeke­zett elszakadni az elvont, tarthatatlan célkitűzésektől, s lassan közeledett a helyi társadalmak mindennapi, közhasznú, sok szempontból szintén fékezett szükségletei­hez. A csendes állami pró­bálkozások mellett nem vagy alig indulhattak valóban új, átütő kísérletek, például autonóm munkacsoportok, is­kolakísérletek vagy a helyi hatalomtól független kiskö­zösségek. Ezért szükségkép­pen felértékelődtek az egye­sületek, amelyek ugyanak­kor gyakran nem képesek többre az állami intézmé­nyek elavult, kiürült tévé-. kenységénél. Nincs más élő, vonzó, másolható példa. Pe­dig a kultúra atonómmá vá­lása, és ezzel megújító-fel- szabadító hatása a termelés­re, az életmódra vagy a sze­mélyes tudatra átfogóbb, gyökeresebb reformokat kö­vetelne. Varga Csaba Ismét megrendezik a bar­csi országos rézfúvós kama­razenei tábort és versenyt. Július 15-e és 24-e köaött mintegy 120, zenei pályára készüfő és végzett fiatal ad találkozót egymásnak a Drá- va-parti városban. Eddig kétévenként volt nemzetközi tábor és verseny, ezután háromévenként fo­gadja a város muzsikus ven­dégeit. A felkészülés körül­ményeiről és gondjairól Bauer Vendel megyei szak- tanácsadó mondta: — Az első rendezvény óta országosan is elismert ka­marazenei munka folyik a zeneiskolában. Ma már ran­got jelent a táborokban va­ló részvétel. A szakközépis­kolás tanulók számára ez a rendezvény egyben szakmai gyakorlat is, amely kiugrá­si lehetőséget biztosít. A vá­rosi tanács és a Magyar Rá­dió anyagilag támogatja a rendezvényeket. A propagan­da és' mecenatúra azonban annak ellenére sem megfe­lelő, hogy több külföldi sze­mély, hangszergyártó cég és folyóirat segíti a szerve­ző munkát. így például Phi­lip Jones és Jean Pierre Mathés világhírű zenészek, vagy a Brass Bouletin nem­zetközi rézfúvós hírlap. Ez egyébként három nyelven jelenik meg és mintegy 48 oldalt szentelt egyik számá­ban a barcsi verseny esemé­nyeinek. A kiadó 450 egye­di, nehezen hozzáférhető partitúrát és 50 hanglemezt ajándékozott az iskolának. A Yamaha cég hét szakembert küldött tavaly, és kiállította a fúvóshangszer-gyűjtemé- nyét. Az NSZK-beli Alexan­der, a leghíresebb kürtgvár- tó cég a bemutatón kívül különdíjat is alapított a résztvevők számára. — Sokan jelentkeztek már eddig is a nemzetközi tábor­ba, ami örvendetes, mert vá­logatási lehetőséget biztosít, Egyszer — még szépremé­nyű diákként — volt szeren­csém indulni egy Ki tud többet a Szovjetunióról? vá­rosi vetélkedőn. Az osztály három legvállalkozóbb ked­vű embere egyszerre vetette bele magát a kötelező iro­dalomba. Olvastuk éjjel, nappal a Fáklya, a Lányok, asszonyok és a Szovjetunió című képes lapokat. Bár nem volt kötelező, ám mi még a Szovjet Irodalom fo­lyóiratot is átnéztük, hátha a többletismeret birtokában értékes plusz pontokat m- dunk kicsikarni a zsűriből. Ilyen előzmények után az­tán nagy figyelemmel ültem le a televízió elé vasárnap délelőtt, hogy megnézzem: hogyan készültek föl a mai fiatalok. Tudom, hogy meny­nyi mindent kellett elolvas­niuk ahhoz, hogy az ország nyilvánossága elé léphesse­nek. Tudom, mert mi is azt hittük, hogy mindent tu­dunk a Szovjetunióról, amit tudni lehet, aztán a verse­nyen kiderült: felkészülő; sünk csak a hatodik helyre elegendő. A mostani fiatalok egé­szen mások.-A mostani fiatalok sokkal többet tudnak a Szovjet­unióról, mint mi tudtunk. Pedig sokkal nehezebb dol­guk van most, mint akkor nekünk, akiknek megadták a kötelező olvasmányokat, mi meg vagy fölismertük a montázsképen az űrhajóst, vagy nem. A mai fiatalok­nak már komoly rálátással kell bírni a glaznosztyra, tudni kell, hogy a peresztroj­ka miképpen van összefüg­gésben a városvédelemmel és a környezetvédelemmel. (A versenyzőknek szeren­de gondot iz okoz, mert el­szállásolási és egyéb lehető­ségeink miatt több érdeklő­dőt kell visszautasítanunk. Nincs például megfelelő nagyságú és akusztikájú kon­certtermünk. A legtöbb je­lentkezés az NSZK-ból érke­zett, de az - Egyesült Álla­mokból, Japánból és Kínából is érkeztek nevezések. — A tábort 1989. augusz­tus 10-től 15-ig, a háromfor­dulós versenyt 16-ától 19- éig, a fesztivált 20-ától 24- éig szervezzük meg. A talál­kozó arra is lehetőséget ad, hogy méltó módon ünnepel­jük meg Barcs fennállásá­nak 600. évfordulóját. A nemzetközi versenyre meghirdettek egy zeneszer­zői pályázatot, amelyet nem­zetközi zsűri értékel. A díj­nyertes darabot a fesztiválon mutatják be a közönségnek. A Magyar Rádió és a bar­csi tanács anyagi támogatá­sával Radioton produkció­ban, Barcs, Brass Festival 1986 címmel ismét megjelent egy nagylemez. A felvétel Méhes Aranka és Tóth An­na, a rádió zenei munkatár­sainak válogatásában öt ki­tűnő együttesnek ad lehető­séget arra, hogy az 1986-os hangversenyek anyagából nyújtson át egy csokorrava- lót. A szakmai és érdeklődő közönség most ismerkedik az összeállítással. A lemezhez Igrich György zenekritikus fűzött kritikai megjegyzést: „A lemez híven tükrözi a fesztivál hangulatát és a koncertek forró sikerét, ugyanakkor magán viseli a hangversenytermi felvételek hiányosságait is. Az összeál­lítás jól szerkesztett, legfel­jebb a lemez záródarabjával vitatkozhatunk. Az együtte­sek valamennyien magas művészi színvonalat képvi­selnek, és a válogatás szé­les, változatos áttekintést ad a rézfúvós-irodalomról. A Finn Rézfúvós Együttes cséjük volt, hiszen éppen ezekben a kérdésekben a Szovjetunió elöljár a világ­ban: kiemelt feladatként ke­zelik.) A diákok tudták is a he­lyes válaszokat. Nagy kár azonban, hogy nem lett a dologból igazán élvezetes televíziós adás. A zsűri két helyszínen műkö­dött; volt egy neves szemé­lyiségekből álló magyar zsű­ri Budapesten, aztán egy még nevesebb személyisé­gekből álló a Szovjetunió­ban. Ez természetesen egye­dülálló a magyar televízió vetélkedési gyakorlatában. Kiçsit zavaró ugyanis, hogy a magyar zsűri, mondjuk minden válaszra a maximá­lis pontszámot adja, a moszkvai pedig meglehetős szóródással osztályoz. Ebből az egyszerű, de éles eszű magyar néző arra következ­tet, hogy ott sokkal előrébb tartanak a nyíltsággal, hi­szen bátran ütköztetik a zsűriben is az ellenkező vé­leményeket. A vetélkedő hibája volt az is, hogy többnyire a részle­tek után tudakozódok voltak a kérdések, így sajnos iga­zán fontos dolgot nem tud­tunk meg a világ legnagyobb országáról. Sajnálatos pedig, mert egy vetélkedő remek lehetőség ana, hogy ismere­teket is terjesszen. Igen ám, csakhogy ahhoz átgondolt, összefüggésekre figyelő kér­déscsoportokat kell kidol­gozni. Az első helyezett csapat egyébként jutalmul a Szov­jetunióba utazhat. Bizonyá­ra a helyszínen még többet megtudnak majd az ország­ról. Versenyen kívül. Varga István. előadásában Susato népszerű Reneszánsz táncaiból hallunk egy csokorra valót pontosan kidolgozva, de a megszokott előadói gyakorlathoz képest egy kicsit romantikus felfo­gásban. Guy Touvron fran­cia trombitaművész rézfú- vósegyüttese rendkívül szép líraisággal játssza Matthew Locke Zene őfelségének cí­mű darabját.. . A Budapest Rézfúvós kvintett feltűnően szép egy­séges hangzással és stíluso­san szólaltatja meg Johann Christoph Pezel szvitjét, melynek tételei közül ki­emelésre méltó a második Sarabande, a lemez legszebb lírai tétele, és a rövid, frap­páns virtuóz könnyedségű zárótétel... (Arról igazán nem tehet az együttes, hogy a felvétel hangtechnikailag nem megoldott.) Az NSZK-beli Rekkenze együttes produkciója a szu- perlatívuszokat csalja a re­cenzens tollára, és ez nem a népszerű műsornak szól, hanem a tökéletes technikai biztonságnak és a rendkívü­li .stílushűségnek.” Az. A-oldal utolsó együtte­seként megszólaló Mertens rézfúvós kvintett produkció­ját az igényes, pontos kidol­gozás és szellemes megszó­laltatás erényeiért emeli ki a zenekritikus. , Várnai Ágnes Lemezen a Barcs Brass Fesztivál 1986 Az idén kamarazenei, jövőre nemzetközi tábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom