Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
1988. április 30./ szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ÉPÍTETTÉL ÉLETET Év rakódik évre. Csillagszirmok hullnak feledésre. A feledés a fájdalomra, a fájdalom az emberségre. Kicsi kockák, színesek, mintha éppen a te kezed adná ismét a kezembe, Édesanyám, hogy építsék várat, életet. Tanítottál engem, s közben te is tanultál. Rácsodálkoztál — akárcsak én — micsoda rejtelmes tünemény a lét. Te vagy az enyém, s téged is birtokolt leikével az asszony, akinek nevében cseng-bong a szó: Édesanyám. S így tovább, elképzelhetetlen távlatokban, ősöreg öregasszonyokban, szépia-fényképekben, s az elképzelhetetlenben.. Gyöngyöt fűzünk, édesanyánk láncát, nyakunkba tűzzük, büszkén viseljük. Tanítottál. Színessé vált az élet, akár a gyöngy füzérek; akadt a kicsiny gömbök között tiszta-fehér, s égő vörös, tűz-sárga, s fáradt fekete. S igen, ott a zöld! Meg a sápadt penge-kék, s van szürke, még nem elég, lám az erőszak-lila, s a haraggal villanó, a szemed barna sugara, s az a dacos karmazsin. Ezüst villanással száll tiszta virágra a megfogalmazhatatlanul lágy azúr, hosszúra nyúlt életünk felett, lelkünk sokféle útján járt színekben mégis a fehér az úr. összefűztük mi, együtt, nyakékünket, hordhatatlan erősségünket, s lesz hosszú, egyre hosszabb. Kösd el! — szólt a szél —, szétzilálta fényeinket. — Éld tovább! — szólt a fény, s szelíd szellőben támad fel újra a lélek. Köszönöm — mondanám. S tisztelgek kézcsókkal. Életem tartja kezed, s tenyered világít felém, köszönetem és tiszteletem a szemedben égő fény. Virágok csillagszirmai, évre rá, ismét lehullnak. Egymásra rakódnak emlékezeted hantjain. Téged kereslek ma, hajnal óta, téged idéz a tavaszi nóta, s Te, eközben, Édesanyádat kutatod. A fiam is színekkel álmodik, s a lányok szellőként felforgatják, kajlán vágott papírszíveket hoznak, amelyeken nyitható ablakok mögött már élünk mi is, mint gondolat. Gyöngyök a végeérhetetlen füzéren... Létezik-e a léleknek födele? Mozdulatok halmaza engedi le, és sohasem illeszkedik. Mindig lesz, s mindig kell a folytatás. A forrás Te vagy, s mi azzá válhatunk. Kristályos tűz-vizet iszunk mi, mindannyian, mert örökké szomjazunk. Klie Ágnes Anyámmal beszélgetek Ha mindkettőnknek lenne ideje a beszélgetésekre, nem írnék semmit a világról I r Édesanyák A világ sok városában jelzi emlékmű „az ismeretlen katona” hősiességét, helytállását. Fejet hajtunk a halál előtt — s ez tiszteletre méltó, fölemelően szép —, de nem becsüljük eléggé az életet. Vajon nem kellene végre emlékművet építeni „az ismeretlen édesanyának” is? Élnek olyanok — sajnos, hazánkban több tízezren —, akik különböző okokból soha nem kapaszkodhattak édesanyjuk kezébe. Akik nem ülhettek az anyai ölbe. Akik nem tőle, az „édestől”, a „kedvestől” tanulták meg az első szavakat. Nem ismerték, nem ismerhették meg az édesanyjukat. De mi, ifjak és felnőttek, mi, akik a közelükben élünk, ismerjük-e édesanyánkat? A kenguru az erszényében hordja kicsinyét, úgy neveli föl. Vannak halak, amelyek a szájukban rejtik el apró utódaikat, ha ellenség közeledik feléjük. Az ember, minden lény leg- eszesebbje, a szívébe zárva neveli gyermekeit. Államunk sokféle módon, seregnyi intézkedéssel igyekszik könnyebbé tenni az édesanyák életét. A mi társadalmunkban ezt természetesnek tartjuk. Hiszen az édesanya a jövendő záloga. Minden gyermek születésekor az életét kockáztatja. Sokszor saját élete, egészsége árán segíti világra gyermekét. A szüléssel járó fájdalmat, kínt föloldja az öröm, hogy csodálatos a tett, amelynek ő fő részese volt: hiszen ember született, életének folytatója. Ismerjük-e, elismerjük-e az édesanyák mindennapi áldozatvállalását, az apró hőstetteket? Észrevesszük-e sokszor csillogó, többször fátyolos tekintetét? Figyelünk-e rájuk, amikor azt súgják: „Ne tedd. fiam!” vagy „Ne beszélj így lányom!”? Megérezzük-e a szavainkat követő hosszú csendből, a szem rebbenésé- ből, az éjszaka halk sóhajaiból, hogy most is, mindig értünk aggódnak? S ha nagymamaként velünk élnek, ők a család meghatalmazott nagykövetei. Meghatalmazottak arra, hogy sokféle munkát elvégezzenek a háztartásban, a kertben, s gondozzák, neveljék az unokákat. Sokszor ők a villámhárítók, a családi béke őrei, az unokák menedékei. Szerény viszonzásul jut-e nekik meleg emberi szó, szerető ölelés, betegségükben gyermeki gondoskodás? S vajon népben gondolkodó társadalmunk figyel-e eléggé a jövendő édesanyákra, serdülő és felnőtt lányainkra? Van-e bennük elég elszánt akarat, hogy szép szóval, tollal, tiszta szigorúsággal megelőzzük, elhárítsuk azt a sok veszélyt (dohányzás, alkohol, szexuális szabadosság), amely őket, s egyben a jövendő nemzedéket fenyegeti? Széchenyi írta: „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szivében.” Lesz-e lányainkban elegendő állhatatosság, akarat erősnek tenni akkor, amikor olyan köny- nyünek, olyan egyszerűnek látszik gyöngének tenni? Több évtizedes hagyomány, hogy ha egy államférfi vagy egy tábornok meglátogat egy másik országot, fejet hajtva megkoszorúzza az ismeretlen katona emlékművét. Nekünk, az élet közkatonáinak nem kell idegen országba utaznunk, hogy lerójuk tiszteletünket, kifejezzük hálánkat. Anyák napján (is) keressük föl és köszöntsük nagy szeretettel a hétköznapok névtelen hőseit, népünk jövőjének forrásait, az ismeretlen-ismerős ifjabb és idősebb édesanyákat! Azsóth Gyula Miért van az, hogy apámat mindig a diófa árnyékához hasonlítom? Miért jut eszembe apám, ha a kertünkben álló diófára nézek? Hiszen ízig-vérig városlakó volt. Beöltözött a csúcs- forgalom magányába, a poros játszótéren órákig nézte a kártyásokat vagy a négy tal között ücsörgött. Atbó- biskolta a tévé műsorát, a rádióban állomásokra tekergetett. Mintha várt volna valamire! Lélekben mozdulatlan volt. Miért van az, hogy apámat a diófánk árnyékában látom? ★ Csak az férhet el egy kézfogásban, csak az az ember, akinek a szavai kigom- bozzák az eget. ★ Csupaszodunk. Mozdulataink lassan lehámlanak rólunk, a szavaink rövidülnek, minek-kimondottak. Ünnepeink fogynak, összefolynak a hétköznapokkal. A megszegett kenyér legföljebb száraz. Csupaszodik körülöttünk a világ is. Mi azért néha védekezünk ellene. Leülünk a terített asztalhoz, és addig beszélgetünk, amíg a gyertya csonkig nem ég. ★ Egyszer betévedtem egy templomba, ahol veled egykorú asszony térdepelt az oltár előtt. Figyeltem. Fakó szeme felfutott az oltárra. Vállán a kendő, mint egy kiterített férfialak, fekete Volt. Mögöttem összepusmogtak a helybéliek. — A fiát gyászolja. A gyertyák között lassan utat tört az asszony kétség- beesett hangja, ahogy Máriát szólította: — Anya vagy te is, válaszolj ! Aztán magába roskadt, s csak a vállai rándulásaiból lehetett tudni, hogy nem kapott választ. Kint a templom előtt valaki megjegyezte: — Már tizenöt éve könyörög, minden áldott nap. A plébános úr is megpróbált segíteni a lelkén, de hiába. Ezért tisztelem ma már a mások hitét, köztük a tiédet is, mert nem lehetek senki lelkiismeretének sem fölol- dozója, sem megnyugtatója. Talán a sajátoménak lehetnék, ahhoz viszont túlzotton földönjáró vagyok. ★ A tücsök, itt, a házunk előtt, már elnémult, de lehet, hogy megette egy boga ■ rászó macska. Most csend van, és este. A fákat fenyöszagú szél borzolja. Az utcai lámpa meg-meg billen, fénye bekukkant a kertünkbe, ahol egész nap matattál, mérgelődtél, gazokkal Viaskodtál... Erődet kivette a föld; most forgolódsz, fáradt vagy az álomra. Reggelre azonban,' mikor fölébredsz, szemedben a rózsák mindig kinyílnak! Szűcs Mariann RÁDIÓJiGYZiT Menjünk világgá! Nem mindennapi eset történt az egyik ferencvárosi általános iskolában. Három gyerek fogta magát, s elindult világgá, ahogy a mesében olvashatták. Ha meseszerető gyerekek voltak egyáltalán, s nem inkább kalandfilmeken vagy krimiken nevelődtek. A mesékben ugyanis nem szokás búcsúlevelet hagyni, hanem a legkisebb fiú egyenesen az apja elé áll, s közli, hogy elindul szerencsét próbálni. Ebben az esetben azonban meghagyták a fiúk, hogy ne izguljon egyik család sem, előbb- utóbb visszajönnek. Az ügynek természetesen folytatása lett. A rádió tegnapi Jó reggelt! című műsorának riportere igyekezett az események végére járni, úgy, hogy az indítékokat is felszínre hozza. Nem a műsor készítőinek hibája, hogy a hallgató nem látott teljesen tisztán a dologban a riport meghallgatása után sem. Már megszoktuk, hogy hasonló konfliktusok esetén az iskola és a szülői ház között megindul a harc, hogy az esetért ki a felelős. Most az iskola igazgatója nem élt ezzel a lehetőséggel. Bár elgondolkodtató, hogy a portás miért nem akarta beengedni a riportert az iskolába, mondván: igazgatói rendelet van arra, hogy senki se léphessen be. Sikerült viszont szóra bírni az egyik apát. Az ügy hátteréről általa tudhatunk meg a legtöbbet. Például azt, hogy a baj az énekórákkal kezdődött. Máskor gyermeke átlagos magatartást tanúsít, ám énekórákon rendszeresen kiérdemli a tanári beírásokat ellenőrzőjébe. Körülbelül két héttel ezelőtt személyesen is beszélt a tanárnővel,- s megegyeztek, hogy ezentúl nem a hatástalannak látszó megoldását választja, hanem probléma esetén fölhívja a szülőt. A világgá menést közvetlenül mégis az okozta, hogy a három gyereket ki kellett küldeni az énekóráról. S ők bosszúból vagy unalmukban, nem tudni, kisdolgukat az iskola folyosóján végezték el. Természetesen ezt a súlyos fegyelmezetlenséget meg kell torolnia — már csak tekintélye megőrzése miatt is — minden iskola tanári karának. Gyermeki ésszel talán éppen ezért kézenfekvő, ha egy felnőtthátizsákkal elindulnak Budakeszi felé. Az apával való beszélgetés idején a rendőrség már megtalálta a gyerekeket, így higgadtabb eszmefuttatásokra is sor került. Rokonszenves volt a beszélgetésben, hogy az apa nem igyekezett bűnbakot keresni, bár megemlítette, hogy az iskola is felelős az esetért. Elgondolkodott azonban a család is, vajon ők hol rontották el, mikor hibáztak s kijavítható-e még az a hiba. A másfél nap alatt, míg a gyermek távol volt a szülői háztól, arra jöttek rá, hogy az utóbbi időben a családban meglazultak a kapcsolatok, mert sokkal többet dolgoznak a szülők, mint néhány évvel ezelőtt, így kevesebb idejük marad a gyermekekkel való foglalkozásra is. Amikor pedig éppen jutna rá, akkor türelmetlenek, ingerlékenyek a fáradtság miatt. Látszólag tehát meglehetősen behatároltak lettek a család kapcsolatai. Pszichológusok, szociológusok bizonyára sok tanulságot vonnak le az esetből, kategóriákba is tudják sorolni a gyermekeket. Túl az. eseten, számomra két szomorú mozzanata azonban megmaradt az ügynek. Az első: a rádió riportere a rendőrkapitányságon interjút készített a megkerült gyerekekkel. Ezt azonban az egyik szülő, mint kiskorú gyermekének jogi képviselője, nem engedte, hogy leadják a rádióban. Kár, mert így lett volna teljes és talán minden részletre kiterjedő a riport. A másik pedig: miért éppen az énekóra ellen viseltetnek ilyen ellenséges érzelmekkel a gyerekek. Végtére is: Kodály nemzete vagyunk. Vagy nem? Varga Isvtán Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Csaladtervezes, születésszabályozás A családtervezéssel és a születésszabályozágsal kapcsolatos jogszabályok korszerűsítésének elveiről tanácskozott — Pesta László elnökletével — az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága pénteken a Parlamentben. Jelenleg a családtervezéssel és ezen belül a születésszabályozással kapcsolatos eljárások túlzottan formálisak — állapítja meg az előterjesztés. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium javasolja: a családi életre nevelő, a családok életét segítő egészségügyi szolgálatok, tanácsadó szakhálózatok kialakítását. Ebben a tekintetben számítanak az egyesületek, az egyházak, a humán vállalkozások segítőkészségére is. A születésszabályozás gyakorlatának fejlesztése érdekében különös gondot kell fordítani a tudatos család- tervezésre. Az előterjesztés szerint a legkorszerűbb egészségügyi beavatkozások elterjesztése érdekében kívánatos, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium közös célprogramot dolgozzon ki. A vitában felszólalók egyértelműen megfogalmazták, hogy az anyaság vállalása alapvető emberi jog, ennek ellenkezőjét sem célszerű tiltó rendelkezéssel befolyásolni. Feltétlenül módosításra szorul a terhességmegszakítás engedélyezésének mai rendszere. A képviselők fölvételeire válaszolva dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az egészségügynek, az orvosi szakmának sok tennivalója van az egészségkultúra fejlesztése terén. Fontos, hogy az egészségnevelés ne csak az iskolai oktatásra korlátozódjék, hanem más formái is legyenek. Kiemelte, hogy a terhességmegszakítás elbírálásának mai rendszerén változtatni szükséges. Az első lépés a bizottsági munka hu- .manizálása kell legyen. Egyetértett azokkal, akik a kötelező házassági tanácsadás helyett az önkéntesen igéhybe vehető családtervezési szolgáltatást helyezték előtérbe. Az ülésen úgy határoztak, hogy a szociális és egészségügyi bizottság négy tagja részt vesz a születésszabályozással kapcsolatos jogszabá-* lyok korszerűsítéséről a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban folytatandó vitában. A testület megvizsgálta Barcs Sándor (országos lista) javaslatát, miszerint hozzanak létre albizottságot, amely a demográfiai helyzet javítására átfogó koncepciót dolgoz ki, s úgy határozott, hogy erről további konzultációkat tart.
