Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
1988. április 23., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A világjáró tarisznyája y Leáldozott a napja a szíjgyártó-mesterségnek. Hiába jegyzik újra a szakmák között. időbe telik, míg épp oly díszes lószerszámok, hétköznapi és ünnepi tarisznyák készülnek, mint ezelőtt. A Rába Steigerek- hez ugyan nem szükségeltetik karikás ostor, de míg lesz mezőgazdaság, lósport, foglalkoztatni kell kanászt, állatgondozót, póráz nélkül kutyát sem lehet tartani — a szíjgyártóknak is akad munkájuk és egyre több. V— Zsalakovics László szíjgyártó azok közül való, akik nem is olyan régen kapták meg elismerésül a népművészet mestere címet. Tarisznyákat és egyéb bőrholmit készít, irányítása alatt a Delta Ipari Szövetkezetben futball-labdákat varrnak a férfiak és az asszonyok. Szinte fölfut a dombra a ház, ahol falusias környezetben, de teljes összkomfortban találni a Zsalakovics család szinte még új hajlékát. Kaposszentjakabon a Monostor utcában afféle kertvárosi házak húzódnak meg a szelíd lankák között kerttel, gyümölcsfákkal. A gazdi mellől nem tágít a hétéves, nemrég kutyakozmetikusnál járt Xandi, a törpe uszkár. A szobában nem hivalkodnak a bőrből készült dísztárgyak. Egy tükröst fedeztem föl és még egy tárgyra emlékszem, amely vendéglátóm keze- munkáját dicséri. A világot járt szíjgyártó, a magyar labdavarrás legfontosabb műhelyének vezetője, ahol csak megfordult, olyan tárgyakat vásárolt meg, amelyek arra az országra, annak hagyományaira, kultúrájára emlékeztetik. Szívesen emlékezik a kaposvári Zöldfa utcára is, ahol világra jött. Mozgalmas, sok költözéssel járó gyerekkorának, színes képei elevenedtek föl előtte, amikor erről mesélt. — A Törökhagyás volt az én gyerekszobám. A természet. Ezért is vágyódtam visz- sza erre a környékre, hosszú évek után. A szülőházamat lebontották. Emlékszem: földes szobánk volt. és a Sikálós-dűlőbe jártunk agyagért, hogy ünnepekre íelsározzuk a helyiségeket. A Zöldfa utcából a Május 1. utcába költöztünk;-Ott kapott édesanyám házmesteri lakást. Tizenhárom lépcsőn kellett lemenni; egy mosókonyhában laktunk Édesapám a fronton volt Ezután már csak jobb helyünk lehetett. A Május 1. utca 27. szám alá költöztünk, társbérletbe. A konyhát közösen használtuk. Hiába lett jobb sorsunk, édesapát elveszítettük. A Don mellől jött az értesítés . . . Drága jó édesanyám sose hitte el, hogy meghalt az ura. Mindig hazavárta. Majd meglátjuk .. , 1950-ig laktunk abban a társbérletben. Következett a Május 1. utca 41 A ruhagyárat már elkezdték építeni. A Bárány Szálló volt még a közelben. Itt már közös fürdőszobánk is volt. A Május 1. utcai kálvária a 34-ben fejeződött be; itt születtek Zsalakovics László gyerekei. A mesterségbeli jártasság nála is együtt jár a rend szeretetével. Ismerek néhány idős kismestert, aki nemcsak hibátlan portékájával képes letenni a névjegyét, hanem általános műveltsége is imponáló, szakmai képzettsége megalapozott. — 1984. december 29-én aludtunk először ebben a házban — fejezte be azt a kört, ahonnan elindultunk, a Zöldfa utcából. — El kellett adnunk a balatoni nyaralót, hogy ezt a házat megépíthessük. Egyébként is megpecsételődött a nyári hajlék sorsa. Nem hiszem, hogy két házban rendet képes tenni maga körül az ember. Amije van az embernek, azt becsülje meg. — Gyerekkori emlékek színhelye, ahol beszélgettünk. Legalábbis közel a Zöldfa utcához, a szentjakabi romok alatt. Történelmünk fontos színhelyétől néhány perc járásnyira. A monostor romjait eltakarja a domb. — Amíg az én generációm él, ónnak ez a környék Szentjakab marad. Azért szeretek itt élni. mert az ember sose jön zavarba, bármi történjen is. Az emberek segítenek egymásnak. Igaza van annak a mondásnak, hogy a rossz szomszédság török átok. Hát itt nincsen haragosa senkinek. Ez az utca olyan, mint egy kis falu. Először megnézik maguknak az emberek az idegent, aztán döntenek, hogy befogadják-e. Ügy érzem, engem elfogadtak. Egyszer jöjjön el a szent-, jakabi búcsúba, akkor igazán megismerheti, milyen emberek élnek itt a környéken! Az édesanya, aki mosónő volt, takarító-! nő, nem sokáig élvezhette a kényelmet, meg se szokta igazán. Hitetlenkedett, hogy neki saját szobája van — mesélte Zsalakovics László. Halk szavú ember, de nagyon határozott. Könnyen beszél, de nem fölöslegesen. Így vallott mesterségéről is. — Szíjgyártó vagyok, Nehogy úgy írja. szíjjártó, mert megtanultam a mesteremtől azt is, hogy mi nem ártani akarunk, hanem szép lószerszámokat gyártani. Ügy írja: szíjgyártó. (Az értelmező szótárban együtt em. lítik ugyan a szíjgyártót és a/Szíjjártót, csupán azzal a megkülönböztetéssel, hogy a szíjjártó kifejezés régebbi.) A Zöldfa utca is Kaposvár volt —■ folytatta vendéglátóm —, nem falu. Nem gondoltam arra soha. hogy szíjgyártó legyek. Sok minden érdekelt, de ez a mesterség nem. Sokáig nem is tudtam róla. A gimnáziumban két osztályt jártam ki; befejezhettem volna az iskolát, de úgy határoztam, hogy dolgozni kezdek. A Kossuth téri háztartási boltban apám révén ismertek, ő az Izsák-féle festékkeres- kedésben dolgozott, mielőtt bevonult katonának. Kötelességből dolgoztam, s ez nekem kevés volt. Szerettem volna falusi tanító lenni vagy mit tudom én mi, valaki más, aki az állatokkal foglalkozik. A régi piactéren fölfedeztem egy szíjgyártót, boszorkányos ügyességgel dolgozott. Fölvett inasnak. Így lettem végül is szíjgyártó. 1957- ben bementünk a szövetkezetbe. Azóta nem volt máshol a munkakönyvem. A szövetkezetben szabadultam föl. — És a kisinasból a Delta Ipari Szövetkezet elnöke lett — fűztem hozzá a fordulat kedvéért. — Jóna József volt a mesterem — foly- - tatta Zsalakovics László, értve a közbeszúrást. de nem tartotta szükségesnek, hogy magyarázkodjon. — Csináltunk még lószerszámokat, de már varrtunk labdákat is. A magyar labdarúgás fénykorában figyeltek föl a labdáinkra. A magyar labda ma is kiváló minőségű. Most én engedtem el a fülem mellett a megállapítást, csupán egy hunyorítással jeleztem. hogy értem, mire gondol. — A szíjgyártó szakma elsajátításában nagy szerepe volt annak, hogy az Alföldre kerültem katonának. Egy egészen más vidék hagyományaival ismerkedtem meg. Jászberényben bekéredzkedtem egy idős szíjgyártóhoz, hogy szabad időmben vele dolgozhassam. Egészen más szerszámokkal dolgozott, mint mi Somogybán. Másképp díszített. Háromszáz forintot küldtem haza minden .hónapban az édesanyámnak a keresetemből, amit a szíjgyártótól kaptam. De szerencsém volt a kaposvári szövetkezetben is: nemcsak a mesteremmel, hanem az ő mesterével is együtt dolgozhattam. A nagybajomi Farkas Istvánnal. Zsalakovics László mestere lett a szíjgyártásnak, de körülötte nincsenek tanítványok. Pedig megint kellenének szépen díszített szerszámok, nyergek. Gondot okozna az is a szövetkezetnek, ha nagyobb meny- nyiségben rendelnének tőlük kutyaszíjat, idomítópórázt. Eddig egy szó sem esett a népművészetről. — Az alföldi éveknek köszönhetem a népművészet mestere címet. Olyan volt az az időszak, mint amikor a céh elküldte az inast világot látni . . . Népművészet? Inkább azt mondom, kismesterség. Nem változtam meg attól, hogy a népművészet mestere lettem; azt csinálom, amit eddig. — A somogyi pásztortarisznyákkal foglalkoztam különösképpen. Ismerem vagy nyolc-tíz típusát. Van ünnepi, szűrös, sa.l- langos. Egyszer megkeresett Csíkvár József, hogy egy tánchoz karikás ostorra volna szüksége. Végigjárta a megyét, nem talált senkit, aki meg tudta volna csinálni. Látott nálam néhány tarisznyát; nagyon megtetszettek neki. Azt mondta, bizonyára meg tudom csinálni a karikás ostort. Nem is erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy a fiának, Gábornak, a népművészet ifjú mesterének varrott dudát készítettem. Nem ereszti az sehol a levegőt. Még ma is azt fújja. —- Hogy is mondjam? Szíjgyártó ma is vagy úgy jobban tetszik, hogy a Delta Ipari Szövetkezet elnöke? — Szíjgyártó maradok mindig. Ámikor a szövetkezeti munkában elfáradok, leülök a műhelyemben, és dolgozom. A bőr csodálatos anyag. Hagyja magát, de azonnal azt is megmondja, hogy mit rontottam el. A szerszámaimat nem olajoztam le, mert nincs idejük arra, hogy megrozsdásodjanak. Kis korától fogva lánya. Mária is ott ül apja mellett és lesi minden mozdulatát. Ki hinné, hogy lányának is kézre való szakma a szíjgyártás. — Aki szeretettel csinálja, annak föl sem tűnik, hogy milyen fárasztó — mondta Zsalakovics László. S hogy épp erre a kérdésre tértünk, annak az a magyarázata, ho'gv időközben megérkezett Mária is. — Most végzek a tanítóképzőben. Vidéken fogok tanítani. Csak hasznát veszem annak, hogy beletanultam a szíjgyártásba édesapám mellett. Majd az iskolában is megmutatom a gyérekeknek, mit tudok. Biztosan érdekelni fogja őket. Ha nincs is szíjgyártó-utánpótlás a kaposvári szövetkezetben, Zsalakovics László gondoskodott arról, hogy a családban legyen valaki, akinek érdemes megőrizni a szerszámokat. Ezután sem kell leolajozni azokat. Horányi Barna
